Farkas kultusz hun módra

2011. március 28./barikad.hu/TibetPress

A kínai krónikák sok értékes, a hunokhoz és szövetségeseikhez kötődő történetet jegyeztek fel. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy milyen ősi mondák maradtak fenn a farkas kultuszról, mely a türkök megjelenése előtt már jól ismert hagyomány volt az íjfeszítőnek mondott népek körében.

Farkas és holló segítsége

A kínai Han-dinasztia évkönyve, a Han-su a hunok egykori szövetségeiről, a vuszunokról megörökített egy nem mindennapi történetet. Eszerint Nan-doi-mi a hunok nyugati határán egy szövetséges kis királyság ura volt. Ellenfelei, a nagy jüecsik azonban megtámadták őket és az uralkodót megölték. A vezető nemzetség tagjai és az előkelők a hunokhoz menekültek védelemért. A vuszun király fiát, a csecsemő Kunmogot hátrahagyták, akit egy hűséges szolga, Bu-zi-si-hui nevelt fel a pusztákon. Egyszer csodát látott: a kisbabát egy kis időre magára hagyta, mikor visszatért hozzá, a gyermek egy nőstényfarkas emlőit szopta, egy holló pedig húst fogott csőrében és a gyermek fölött körözve repült. A nevelő úgy gondolta, hogy a gyermek szent ember, ezért rögtön elvitte a hunokhoz, hogy felajánlja a főkirálynak, a tengri kánnak. Az uralkodó megörült szövetségese gyermekének és udvarában neveltette fel az ifjú trónörököst. Amikor Kunmog felnőtt lett, visszakapta apja egykori országát.

Az alábbi történet nemcsak arra világít rá, hogy a farkast mennyire tisztelték őseink, a hunok, hanem arra is, hogy a türkök legalább anyai ágon hunok voltak. A Bei si történeti krónika ezt őrizte meg a türkök eredetéről: „A közhit szerint egy hun sanjü (vagyis a tengri kán) nemzett két leányt, akik olyan szépek voltak, hogy az ország népe mind istennőknek tartotta őket. A sanjü azt mondta: Ezeket a lányokat hogy adhatnám emberhez? Az égnek fogom adni őket. Ezután az ország északi, ember nem lakta részén építtetett egy magas tornyot, abban helyezte el a két lányt, mondván: Kérem az eget, fogadja el őket. Elmúlt három év. Anyjuk magához akarta venni őket, de a sanjü azt mondta: nem lehet, még nem jött el az ideje. Újabb év után megjelent egy vén farkas. Éjjel-nappal a tornyot őrizte, s vonított, majd a torony alatt lyukat ásott magának s nem tágított onnét egész éven át. A kisebbik leány azt mondta: „Apánk azért tett ide minket, mert az égnek akar adni. most meg eljött ez a farkas ide. Lehet, hogy isteni lény, az ég küldte.”El is indult, hogy lemenjen hozzá. Nénje nagy ijedten így szólt: Ez csak állat! Ne hozzunk szégyent szüleinkre! Húg nem engedelmeskedett, lement, a farkas felesége lett és fiakat szült. Később ezek megsokasodtak, országgá lettek.”