Első nagy tibeti népfelkelés

2009. február 20./1959./Jane Perkins/TibetPress

A riport szerzője Jane Perkins volt újságírónő, Tibet régi támogatója, aki 23 éve Dharamsalában él.

Első nagy tibeti népfelkelés - Lhásza
1959. február-március

Az 1950-es évek elejétől a Kínai Népköztársaság elkezdte Tibet 1949-50-ben történt elfoglalásának konszolidálását. Repülőtereket, és utakat építettek egészen az indiai határig. Lhászába vezényelték a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg tízezer katonáját, Monostorokat romboltak le, szerzeteseket végeztek ki vagy küldtek munkatáborokba.

1957-ben Tibet keleti tartományában Khámban nyilt felkelés robbant ki. A khampák támadásai kínai helyőrségek és laktanyák ellen megtorlást vontak maguk után. Több tízezer khampa menekült el lakhelyéről és indult meg Lhásza felé. A menekültek megkétszerezték Lhásza lakosságát.

A Khampa-felkelés és ellenállás miatt felbőszült kínai katonai vezetők, Kuan Szan tábornokkal az élükön egyre erősebb nyomást gyakoroltak a fiatal XIV. Dalai Lámára és minisztereire a helyzet stabilizálása érdekében. 1959 februárjában tudomást szereztek arról, hogy a tibeti miniszterelnök Szurkhang kabinetjének ígérete egy bizottság felállítására, amely "megvitatná a Khampák tevékenységét és tájékoztatná a kínaiakat" valójában fiktív volt, és ehelyett titokban fegyvert és lőszert szállítottak a felkelőknek egy országos felkelést előkészítve.

Február 24.-én nyílt konfrontációt eredményezett egy fontos kínai tábornok átállása a felkelőkhöz. "A kommunizmusban nincs szabadság" - ismerte el Csang Hua Ting tábornok egy tibeti illetékes előtt. "Az emberi lényt úgy kezelik mint az állatot, és véleményem szerint Kínának nincs joga Tibethez…"    Mao elnök "hosszú menetelésének" harcedzett és könyörtelen veteránja, Tan tábornok követelte a tibetiektől a dezertált tábornok kiadatását. Egy hetet adott nekik Csang kiadására, máskülönben számolhatnak a következményekre… A határidő március 3.-ig szólt.

A népfelkelés

Március 4.-ére esett a Dalai Láma geshe doktorátusa előtti szóbeli vizsgája Lhásza Dzsokhang templomában. Március 3.-án azonban egy áruló szerzetes-tanár egy be nem ütemezett találkozott hozott létre a Dalai Láma és két kínai tiszt között a Dzsokhang Kolostorban. A találkozón a tisztek átadták a Dalai Lámának Tang tábornok meghívását egy színdarab megtekintésére a kínai katonai főhadiszálláson.

Órákkal ezt a találkozót követően, a pekingi rádió bejelentette a Dalai Láma beleegyezett egy látogatásba a kínai fővárosban. E meghívást Őszentsége addig mindig gondosan elodázta. Lhászában a hírt kísérletnek értelmezték a Dalai Láma eltávolítására Tibetből.

Március 7.-re forradalmi hangulat terjedt el Lhászában.  Ezen a napon a Dalai Láma elfogadta a meghívást a 10.-i  előadásra a kínai katonai főhadiszálláson.  Március 9.-én a szokásos protokollt megsértve a kínaiak elrendelték, hogy a Dalai Lámát ne kísérhessék fegyveres tibeti testőrök. Ennek eredménye az lett, hogy Lhászában elterjedt a hír: a kínaiak a Láma elrablására készülnek. Március 9.-én alkonyatkor ezrek verődtek össze a Norbulingka, Lámák nyári palotájának sárga falai körül. Lhászából támogatást kérő petíciót küldtek Új Delhibe. Ahogy leszállt az este, a Njorbulingka Parkban összegyűltek hazafias dalokat kezdtek énekelni, és olyan jelszavakat kiabáltak, hogy "Tibet a tibetieké"

Március 10.-nek reggelén több mint tízezer tibeti emberi barikádot formált a palota körül, hogy megakadályozza a Dalai Láma támogatását. Ez a saját vezetőjük döntésével való dacolást jelentette.

Hogy lecsillapítsa a népet Szurkhang felszólította a tömeget, hogy válasszanak képviselőket, akiknek útján kapcsolatot tarthatnak a Nobulingkában lévő vezetőkkel. Az összegyűlt kereskedők, földművesek, kézművesek és polgárok 60 tagú  csoportot jelöltek maguk közül, amely a Szabadság Bizottság nevet kapta. A válság idején a Bizottság tartotta a kapcsolatot a kabinettel. Idővel ez a polgárőrség utasításokat adott a palotaőrségnek és a minisztereknek. Megállították és ellenőrizték a palota-komplexusba érkező járműveket és gyalogosokat.

Március 10.-én az esti órákban Szurkhang tájékoztatta a Dalai Lámát a kabinet döntéséről, hogy "szükség esetén késznek kell állnia arra, hogy kormánya székhelyét áttegye a fővároson kívülre, amíg segítség nem érkezik Indiából vagy Nyugatról"  Március 17.-én valósultak meg a menekülés tervei. A Dalai Láma egyik testőrének ruhájában elhagyta a nyári palotát, és puskával a vállán megindult az új élet, az indiai száműzetés felé.

A lhászai felkelés "Véres péntek"
 március 20.

Hajnalban két órakor Lhászát  a Nobulingkára zúduló tüzérségi tűz zaja ébresztette.  Hajnalra már folyt a fegyveres harc. A kínai néphadsereg tankokkal körülzárta a tibeti fővárost. Az épületek tetején géppuskafészkeket állítottak fel, és utcákat zártak le. A  nyolcezer főből álló tibeti hadsereget a város stratégiai pontjain helyezték el. A haderő fele, négyezer fő a Dalai Láma déli irányú menekülését fedezte. Lhászában a védekezés nagyrészt civilekre hárult. "egyszerű emberekre, akik korábban csak annyit kértek a sorstól, hogy békében élhessenek, és akik egy légynek sem ártottak, de akiket az elkeseredés odáig juttatott hogy hátat fordítottak a józan észnek" - írja Noel Barber haditudósító a  The Land of Lost Content "Lelkevesztett Föld"című könyvében. "Lhászában a hangulat egy olyan fokot ért el, hogy a győzelem már nem is számított. Akár a vereség és a halál is kívánatosabb lett mint a tétlenség".

Asszonyok homokzsákokból és nedves gyapjúbálákból építettek barikádokat a Dzsokhang körül, hogy a templom arzenáljából fegyvert és lőszert lehessen kijuttatni. Khampák kivont karddal rohamozták meg a kínai állásokat, melyekből gépfegyvertűz kaszálta le őket. Az utcákat kínai aknatűz rázkódtatta.

A március 20.-i csatákban a tibetiek domináltak. Becslések szerint ezekben az ütközetekben a kínaiak veszteségei ötszörösen múlták felül a tibetiekét. A civil lakosság azonban két-háromezer halottat vesztett, köztük húsz asszonyt, akiket a kínaiak a Nőszövetség épületében lőttek halomra, miután nem voltak hajlandóak megadni magukat. "Annak a tudata hogy istenkirályukat mint űzött vadat hajszolják, Lhásza népét olyan harci lázzal töltötte el, hogy egyáltalán nem törődött a teljesen egyenlőtlen erőviszonyokkal"  - írta Noel Barber a londoni Daily Mail-ben.

Az öldöklés napja
március 21.

A harcok második napján a központi Dzsokhang körzet ostromlott erőddé vált, melyet a kínaiak elvágtak minden erősítéstől. A délután kezdődő egy napig tartó folyamatos aknatűzben a templom körüli barikádok minden védőharcosa elesett.
Körülbelül egy tucat helyen zajlottak elkeseredett harcok egész nap, katonák és civilek részvételével. A zsúfolt utcákban és sikátorokban elkeseredett kézitusákra került sor. A tibetiek gerilla hadviselési módszereket alkalmaztak - kézigránát és aknatűzzel támadtak elszállásolt kínai katonákra és kínai táborokra.

A reggel későbbi részében a kínaiak erős tüzérségi tűz alá vették a Norbulingkát, melyet gépfegyver és aknatűz követett. A komplexum három méter magas falaiban óriási kár esett. "Körülbelül nyolcszáz tüzérségi lövedék 300 illetékes házát döntötte romba" - írta George Patterson a londoni Daily Telegraph-nak tudósítva. A kínai milicisták minden elesett holttestét alaposan megvizsgálták, fő célpontjuk, "a felkelők vezére, a banditafőnök" után kutatva.

A korlátlan emberanyaggal és utánpótlással rendelkező kínai megszálló erők végül megtörték a tibetiek szívós elkeseredett ellenállását. A nap végére az utcákat a lövedékek füstölgő hüvelye és holttestek borították. Az asszonyok által készített és hajított benzines-palackok  füstje terjengett mindenütt.

Estére hozzávetőlegesen tízezer tibeti szorult össze a Dzsokhang téren. Az a híresztelés járta hogy reggel a kínaiak tankokat készülnek bevetni.

A Szent Város eleste
március 22.

Hajnalban, a tibetiek ellenállásának megtörését célzó kínai támadás kezdetén akna csapódott be a Szent Dzsokhang épület belső udvarában. Megkezdődött a végső roham. A három napos harcok 15-ezer tibeti halálos áldozatának fele ezekben a kora délutánig tartó harcokban esett el.

Miután rommá lőtték a tibeti harcosok állásait, a kínai tankok célzóberendezésüket  a VII. században épült templomra, és a körzetében lévő lakónegyedre irányították. A körülbelül három órás, délután kettőig tartó harcok után Lhásza szerte hangosbeszélők kezdtek harsogni, megadásra szólítva fel a megmaradtakat.  Az első hang a katonai főparancsnoké, Tang tábornoké volt, aki azt ígérte, hogy megbocsájtást nyer aki leteszi a fegyvert. A második hangfelvétel a  kollaboránssá vált tibeti kabinetminiszteré, Ngabo Ngawang Dzsigme hangja volt, aki a kormány nevében követelte a harcok beszüntetését. Közölte elnémított hallgatóságával, hogy a Dalai Láma él, de "a reakciósok, saját akarata ellenére elrabolták".   

E felhatalmazás nélkül kibocsájtott kormányrendelettel a ma Pekingben élő Ngabo megnyitotta az első tibeti népfelkelés zárófejezetét. A megmaradt tibeti ellenállók vállukra vették fegyvereiket, ingóságaikat, és a hegyekbe menekültek abban a reményben hogy egy nap talán folytatják a harcot.