Mint ahogy az a címből is sejthető e rovat versekről szól, méghozzá kortárs tibeti költők műveiről, melyek segítségével közelebb kerülhetünk a tibetiek érzésvilágához, hű képet kaphatunk a helyzetükről. A hazájukhoz és kultúrájukhoz fűződő megindítóan mély ragaszkodás jelképei ezek az írások, s azt is bizonyítják, hogy nem a határai tesznek egy országot egységessé. Mert mi maradhat egy száműzött embernek a szívében? Egy kép, egy emlék, egy zászló, „egy” spirituális vezető, vagy egy vers. Mert kell egy vers. Mert kell, hogy legyen „Egy vers, ami Tibet”.

Őszentsége, a XVII. Karmapa, Ogyen Trinley Dorje, a befolyásos Karma Kagyü rend vezetője. A Kagyü iskola gyökerei egészen a tízedik századik nyúlnak vissza egy Tilopa nevű indiai mesterig, kinek tanításai négy további mesteren keresztül jutottak el az első Karmapáig(1110-1194).
Ogyen Trinley Dorje 1985. június 26-án született Tibetben, egy nomád családban, s 1992-ben szentelték fel Tsurphuban. Különleges helyzetben van, hiszen címét nem csak a Dalai Láma, de Peking is elismerte, többek között Kína „díszlámájának” szerepét szánva neki. Ám a Karmapa 1999-ben, tizennégy évesen titokban elmenekült Tibetből, nem kis veszélyeket vállalva, de sikeresen eljutott kíséretével együtt Dharamsalába, s azóta is ott él száműzetésben. Szökése bizonyára hideg zuhanyként hatott a KNK-ra, hiszen sikerült kijátszania a hatóságokat, azután pedig az általuk az „anyaország árulójának” titulált Dalai Láma küszöbén bukkant fel.
A tehetséges, fiatal vezető szereti a művészeteket, kedvét leli a festészetben, a zenében és a költészetben. Már most 23 évesen méltán nagy tiszteletnek örvend a tibetiek és a nyugati emberek részéről is egyaránt. Várhatóan ő lesz a világ egyik legbefolyásosabb szellemi és politikai vezetője a XIV. Dalai Láma eltávozása és az eljövendő XV.. Dalai Láma felszentelése közötti időszakban. Rengeteg tibetinek jelenti ő a reményt. A most következő versében pedig az ő reményeiről, a XVII. Karmapa érzéseiről olvashattok.

Őszentsége, XVII. Karmapa, Ogyen Trinley Dorje

Legyőzve, de töretlenül

A Hold virágai kélnek,
Fenséges Hó országának tisztító földjén,
Most áldott öröm hullámait sugározzák a fények.
Gyászos fuvolán játszik a szitáló eső,
S dob-szerű szivárvány-boltozat alatt
Fújdogál a hűvös igazság-szellő,
Északnak kergeti a felhővonulatokat.

Ah…
Most, hát
Reményteli imádságaink ezrével bontsák szirmaikat,
S szenvedésünk, fájdalmunk lassan majd elapad,
E déli szél hozza meg összetartó mozgalmunkat.

S a tágas, fénylő kék égen,
Egyszer még
Ficánkoló felhők áldott örömtánca kél.

Hajh,
A se nem gazdag, se nem szegény
Szikrázó látványa vagy Potala palota,
Ahogy ellep a kivilágított ablakod
Mosolyra keltő virágpora.

Oh, Nap, hatalmas és kortalan,
Most nyugalmasan ragyog, mint az arany.

A szívnek belül vére folyik, mint a patak,
Mindent, ami vagyok, áldozom az igazságnak

Legyőzve, de töretlenül.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: