Egy hun testvérháború

2012. február 8. /barikád.hu/TibetPress

A hunok történetében nem volt ritka a testvérháború, amikor is külső erők biztatására hun katonák egymás ellen küzdöttek. 551-ben gepida és bizánci biztatásra a kutrigurok és utigurok vívtak véres küzdelmet.

Egy feltörekvő hatalom

Jusztiniánusz bizánci császár vissza akarta állítatni az egykori Római Birodalom területi egységét és a szélrózsa minden irányába hadjáratot indított. A nagy bizánci uralkodónak nem mindig volt hadra fogható hadserege, ezért sokszor a hun utigurokhoz fordult segítségért, akik a 6. század első felében a Meotisz-ingovány és a Don-folyó között éltek. Jusztiniánusz bőségesen megfizette a segítségüket, évente több kilogramm arany áramlott a pusztákra, akik ennek fejében készséggel küldtek lovas katonákat.

Kezdődik a háború

A 6. század közepi hun testvérháborúnak az volt az oka, hogy Jusztiniánusz megtámadta a délvidéki gepidákat, akik a kutrigurok segítségét kérték és 12 ezres csapattal betörtek Trákiába, a mai Bulgária területére. Erre a császár követeket küldött az utigurokhoz, hogy támadják meg a szomszédos kutrigurokat. Ők a hunok másik nagy ágát alkották, akik a Dontól egészen a Dnyeperig terjesztették ki fennhatóságukat. Sokan úgy vélik, hogy az onogurokkal (vagyis velünk!) álltak kapcsolatba. De kutrigurokat sejtenek Moldva területén. Róluk azt tartják, hogy ott élt Attila második fia, Dengizik népével.

A hun főkirálynak azonban nem tetszett ez a kérés, mert nem akart rokonai ellen küzdeni. Prokopiusz szerint a következőket mondta a császár követének: „Nem igazságos és nem méltányos, hogy kiirtsuk saját törzsünket, akik nemcsak egy nyelvet beszélnek, hanem a mi nyelvünket beszélik. Ők a mi szomszédjaink, azonos az életmódjuk, az öltözetük, még akkor is, ha más uraik vannak.”

A bizánci szerző még hozzátette, hogy nemcsak rokonokról, hanem egyenesen testvérekről van szó és a két hun népről a következő történetet örökítette meg: „A régi időkben sok hun, akit kimmereknek is hívtak, népesítették be azt a területet, amelyet már említettem. Nekik volt egy királyuk, akinek két fia volt: Utigur és Kutrigur. Apjuk halála után megosztották a birodalmat és országuknak saját nevüket adták és mai napig is így nevezik őket.”

A szövetséges árulása

Végül Szandikl teljesítette szövetségének kérését és átkelt a Donon. Felégette rokonai szállásait, sok gyermeket és asszonyt fogságba hurcolt. A bizánci uralkodó nem volt tisztességes, mert amint eljutott udvarába a fényes győzelem híre, elküldte egyik tábornokát és a hun Kinialont, hogy értesítse a kutrigurokat, hogy mi történt otthonukban. Egy nagy összeget ajánlott fel nekik, ha kivonulnak Trákiából. Azon kívül befogadást engedélyezett kétezer kutrigur család letelepedésére. A hunok elfogadták az ajánlatot, visszavonultak, majd hamarosan Sinnion vezetésével megérkezett kétezer család új lakóhelyére. A hun vezér korábban császári zsoldosként a vandálok elleni hadjáratban szolgált.

Szandikl kémeinek köszönhetően gyorsan megtudta, hogy mit tett szövetségese a háta mögött, ezért követet küldött a császárhoz és számon kérte tisztességtelen tettét. A császár ezért nekik is nagy értékű ajándékot kapott, hátha azzal kiengeszteli hűséges hun szövetségesét.