Napjainkban Gyurcsány Ferencet kritizálni kicsit olyan, mint Garaczi László könyvében az általános iskolai tanárok utálata: kommersz dolog, semmi sportértéke, közhely. Nem célunk állást foglalni jobb és baloldal ügyében, a cikk Tibet és az emberi jogok szemszögéből jellemzi a magyar pártokat. A Free Tibet Blog kizárólag Tibet-párti.

Egy kis emlékeztető

Idén májusban négypárti egyezség született Tibettel kapcsolatban. A Tibetről szóló határozati javaslatot Balog Zoltán mellett Fodor Gábor (SZDSZ), Herényi Károly (MDF), Semjén Zsolt (KDNP) jegyzi. Az ötből négy párt megegyezett valamiben, az nem semmi. A dokumentumban az Országgyűlés felszólítja a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat, és vessen véget az erőszaknak, valamint felhívja a magyar kormányt arra, támogassa Peking és Őszentsége a Dalai Láma között a tárgyalások megkezdését Tibet autonómiájáról. A határozatot egyetlen egy párt bojkottálta. Az akció végül bedőlt, nem került parlament elé a tavaszi ülésszakban. Az MSZP pedig dörzsölte a tenyerét, hiszen évek óta azon dolgozott, hogy a Kínai Kommunista Párt kedvében járjon egy olyan szoros gazdasági együttműködés érdekében, amilyen még akkor sem létezett, amikor a két ország „baráti szocialista” kapcsolatban állt.

Monnyon le!

Található az interneten egy érdekes írás, a címe „Magyarország Kína-stratégiájának megalapozása”. A jelenlegi emeszpés Kína politika olyan mintha az elvtársak erősen magoltak volna belőle, de csak bizonyos részek maradtak volna meg az agyukban. A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete által kiadott mű hazai sinológusok munkája, amelyben százgázzal éltetik a nagy kínai boom-ot, („12 százalékos GDP növekedés, 1500 milliárdos valutatartalék, hiperhatalmi státusz”) és lobbiznak egy kritika nélküli együttműködés mellett. Ilyenek vannak benne:
„Magyar szempontból – úgy tűnik – pillanatnyilag a fő kérdés annak hazai tudatosulása, hogy Magyarország – mint az Unió tagja – nem egyszerűen követi, hanem alakíthatja is az Unió Kína stratégiáját.”

Ezt olvasva kicsit újabb megvilágításba kerül a gyurcsányi bonmot: „Magyarország az átlagnál kicsit jobban érti Kínát.”
A szerző-trió szerint kis hazánknak komoly esélye van jó kapcsolat kialakítására, mert „a magyar kormányok 1949 óta folyamatosan elismerik az „egy Kína elvet. (…) Ezt a lehetőséget azonban a rendszerváltás óta megalakult első négy magyar kormány egyike sem tudta, (vagy akarta) kihasználni.” Az MSZP székházban kiadták a jelszót: itt az idő. Igen, megcsináljuk.Úgy tűnik, ebben az országban még jó néhány olyan politikus él, akik súlyos “nagy testvér komplexusban” szenvednek, és nem tudják elképzelni Magyarországot függetlenként, csak egy szockom diktatúra árnyékában.

Magyar-kínai, két jó barát

A baloldali kormány 2002 óta keményen melózik azon, hogy egyre jobb kapcsolatot építsen ki a kínai kormánnyal. „Szeretnénk, ha az egyre növekvő gazdaságú Kína, amely nagyon intenzíven van jelen Európában, Magyarországot tekintse olyan logisztikai központnak, ahonnan a négyszázmilliós európai piacot megközelíti” - mondta Gyurcsány Ferenc 2007-ben egy magas rangú kínai pártelvtárs budapesti látogatásakor.

2003-ban Peking elsőként Európában Magyarországnak adta meg az úgynevezett „jóváhagyott célország” státuszt. Ennek keretében több turista érkezett megnézni a Halászbástyát, vagy meglátogatni a 20.000 itt élő kínai valamelyikét. A közép-európai térségben itt „működik a legtöbb kínai alapítású vállalat, és itt él a legnagyobb lélekszámú kolónia.” 2004-ben Magyar –Kínai Közös Nyilatkozat „baráti kooperatív partnerségről”.

A 2007-es kínai- magyar kulturális évad volt a bemutatkozó est, amelynek célja az volt, hogy jó kapcsolatokat kialakítva még szorosabb legyen az együttműködés a két ország között. A miniszterelnök logisztikai központra tett utalása megtalálható a tanulmányban is:
„Több jel arra mutat, hogy a jelenlegi kínai vezetés hazánkat továbbra is olyan kísérleti terepnek tekinti, amelynek tapasztalataiból – a negatívokból is- az egyre nyitottabbá váló kínai piacgazdasági rendszer kiépítésénél hasznosan meríthet, s éppen ezért – megfelelő feltételek esetén- hajlandó lenne megfontolni, hogy a közép-kelet-európai külgazdasági, külkereskedelmi, kulturális, műszaki- tudományos, pénzügyi információs és üzleti tevékenységének központját a kelet és nyugat-európai térség találkozási pontján fekvő Magyarországon alakítsa ki.”

Augusztusban kisebb vihart a miniszterelnök Pekingben tett nyilatkozata, melyet a China Dailynek adott. Ebben az interjúban GY.F. kifejezi szimpátiáját a világ legnagyobb diktatúrája iránt:
„...a politikában a barátság nem arról szól, hogy ki a kisebb vagy nagyobb, hanem arról, hogy a felek egyazon értékeket képviselnek, megértik és segítik egymást.”

Hogy miként történhet meg az, hogy egy demokratikus ország minisztere azonosul egy elnyomó rezsimmel? A Free Tibet Blog rájött a megdöbbentő megoldásra: két Gyurcsány Ferenc létezik. Gyurcsány Ferencek. Be is bizonyítjuk.

A melléklet elaő képén az Egyes számú Gyurcsány Ferenc látható, a demokrácia bajnoka, aki a Magyar Charta életre hívásával küzd a fasizmus, az antidemokratikus erők, a kirekesztés ellen, és az emberi jogok mellett. Nincs is ezzel semmi baj. A melléklet második képen egy hozzá megszólalásig hasonlító Gyurcsány Ferenc látszik, ő a Kettes számú. Ő már egyazon értékeket vall a kínai diktatúrával, vagyis: no szólás, gyülekezési, vallás, sajtó és egyéb szabadság, önkényes letartóztatások, ítélet nélküli fogvatartás, nyilvános kivégzés oké, erőszakos kiköltöztetés, sterilizálás oké, korrupció, kínzások a börtönben oké, másként gondolkodók letartóztatása, környezetszennyezés oké.
Dübörög a kínai gazdaság. Ez a videó nyilván nem szemlélteti reprezentatíve a kínai ipar helyzetét, de ilyen is van.

Jogunkban áll hallgatni

2007. augusztusában olyan újsághírek láttak napvilágot, hogy kis hazánk „emberi jogi tanácsokkal látja el a világ legnépesebb országát.” A cikkben megszólalt Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára is, aki elmondta, hogy most nem a szokásos emberi jogokról van szó, hanem másfélékről: „Ezek a dialógusok semmiféleképpen sem a kínai belügyekbe való beavatkozásról szólnak, vagy arról, hogy kioktatnánk őket az emberi jogokból. Egyszerűen egy párbeszédről van szó, amelynek keretében elmeséljük, hogyan állnak a dolgok nálunk.”
A dolgok nálunk így állnak: 2009. májusában százfős kínai delegáció tárgyalt Budapesten. Az Egyetem téren tüntetőkkel (három magyar és három tibeti férfi) találkoztak, akik jelszavakat kiabáltak, és a független Tibet jellegzetes zászlaját emelték a magasba. Hogy utána mi történt, azt olvassuk el a kíséretet fogadó Szili Katalin képzeletbeli naplójából:
„Kedves naplóm!

Május 9-én 100 fős kínai küldöttség haknizott a városban, tárgyalni jöttek, még fényképezkedtünk is a parlamentben. Az új fekete kosztümömet vettem fel. Egészen jól ment a városnézés is, amíg az Egyetem téren néhány idióta el nem kezdett ordibálni angolul, valami olyasmiket hogy frí tibet, és furcsa zászlókat is lengettek. Szerencsére a rendőrség gyorsan eltüntette őket, de így is sajnálkozva kellett elmagyaráznom kínai barátainknak, hogy itt bizony demokrácia van, és sajnos nem lehet őket csak úgy fejbe lőni a nyílt utcán, mint náluk.”

Van is mit mesélni a kínai elvtársaknak emberi jogokról, gyülekezési és szólásszabadságról, meg jogtalan rendőri intézkedésekről. Na jó, azért még nem vagyunk Kína, szép is lenne. Mondjuk lennének klassz katonai indulóink, amikre lehet faszán masírozni, mint alant.

Mindenkinek a legnagyobb üzleti partnere

A nyugati kormányok viselkedése Tibet ügyben meglehetősen kétszintű és kétértelmű. Az Egyesült Államok például továbbra is Kína legnagyobb üzleti partnere, de egyben legnagyobb kritikusa is. A Tibet vonalat legerősebben a Külügyi bizottság egykori elnöke, az idén februárban elhunyt Tom Lantos vitte, és a jelek arra utalnak, hogy ezt a szerepet Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke fogja átvenni. De hogy ne menjünk ilyen messzire, a cseh és a lengyel parlamentben is működik Tibet- bizottság. Hogy mi értelme egy ilyen bizottságnak, hogy származik-e valamilyen konkrét haszna a tibetieknek abból, hogy a magyar parlament hoz egy határozatot? A válasz egyértelmű igen. Hogy egy ilyen bizottság nem csak szimbolikus jelentőségű, az tökéletesen lemérhető az MSZP ellenállásából.
A hazánkban ideiglenesen állomásozó kínai tisztviselőknek sem mindegy; ha nem számítana egy ilyen határozat, nagy ívben szarnának a dologra, de nem teszik.

Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke számolt be arról, hogy a Tibet-határozat kapcsán a kínai hatóságok formálisan és informálisan többször megkeresték a külügyminisztériumot, illetve ellenzéki képviselőket. „A lobbitevékenység természetes, ha azonban az emberi jogok területén engedünk, alkalmi szövetségekért, pillanatnyi, centiméteres külpolitikai érdekekért, úgy föladunk egy elvi álláspontot” mondta a bizottsági elnök. Másrészt ott vannak az olyan volt politikai folyok megnyilatkozásai, mint Phuntsog Nyidrol, volt politikai fogoly, aki korai szabadulását kifejezetten a nyugati emberi jogi, meg Free Tibet aktivisták közbenjárásának tulajdonítja.

Add el anyád két forintért…

A „Magyarország Kína-stratégiájának megalapozása” című alkotás ott kezd gázos lenni, amikor kijelenti, hogy az együttműködésért mindent fel kell áldozni. Magyar politikus ne pofázzon kínai politikusnak emberi jogokról, mert az vicces lenne.
„… a kínai vezetők számára valószínűleg nevetségesen hatna egy olyan ország politikusai szájából az ex catedra kioktatás az alapvető emberi jogokat illetően, ahol a rendszerváltás után egy évtizeden át a lakosság reáljövedelme nem csak hogy nem emelkedett, hanem jóval a korábbi szint alá esett vissza, miközben a lakosság egyharmada elszegényedett, egynegyede pedig még ma is a létminimum határán, vagy az alatt él. Kínában viszont az elmúlt 28 évben az egy főre eső reáljövedelem a városokban éves átlagban 7.2; a falvakban pedig 5.3 százalékkal növekedett, s ez alatt a 28 év alatt a fizikai létminimum határán élő „abszolút” szegények száma 250 millió főről kevesebb, mint egyötödére, azaz mintegy 45 millió főre csökkent.”

Elmondom, ezzel mi a baj.
1. Magyarország demokrácia- Kína diktatúra. Legyen alacsonyabb a GDP, lógjon ki a seggem a gatyából de akkor is elküldhessek bárkit a picsába anélkül, hogy elvisz a rendőrség.
2. Mi az hogy „abszolút” szegény? Miért írnak más külföldi sinológusok, és Kínában élő külföldi tudósítók 45 millió helyett 400 milliós rétegről? Ők csak szegények, „abszolút” nélkül?
3. Az, hogy erősödött gazdaság, az olcsó munkaerőnek köszönhetik, vagyis a kínai nép kizsákmányolásának. Ezért sem sportszerű azzal takarózni, hogy jogos a diktatúra, mert a kedves kommunista párt jóvoltából a hónap végén egy ezressel többet vihet haza a melós.
4. Nem minden a pénz, még Kínában sem.

Kína emberei az EU-ban magyarok

„Nincs itt az ideje Kína bírálatának egy háromnapos gyász idején” - jelentette ki Dobolyi Alexandra és Tabajdi Csaba Strasbourgban május 21-én. A két magyar szocialista EP képviselő megdöbbenéssel fogadta a magyar parlament határozati javaslatának időzítését Tibet kapcsán.- írta annak idején az mti. Két szocialista EP képviselőnk a lhászai demonstrációk elfojtása idején lapított, mint szar a fűben, de a szecsuáni földrengés felébresztette bennük az együttérzést. Dobolyi Alexandra megszólalásait egyébként minden kínai kommunista pr menedzser nagy kedvvel olvashatná, ezt gondolva: „Jól van, működik.”

„Kína az enyém… pontosabban az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság közti reláció. (…) Sokat voltam Tibetben, rengeteg buddhista szerzetessel beszéltem, és ők bizony minden ellenkező híreszteléssel szemben kapnak vízumot, utazhatnak a Dalai Lámához Dharamsalába, és tanítják a tibeti nyelvet. A népi Kína nagyon sok turizmust fejlesztő beruházást eszközöl Tibetben, Lhasának olyan reptere van, hogy bármelyik európai város megirigyelhetné. Egy szó, mint száz, jól élnek a tibetiek, oldódik a feszültség…”
Dobolyi Alexandra
(Mix, 2007. május)

Nem vagyok a Magyar Tudományos Akadémia, vagy a külügyi bizottság tagja, biztosan azért gondolom úgy, hogy Kína esetében a magyar diplomácia az óvatosságot összekeveri a gyávasággal, a hajlékonyságot pedig a gerinctelenséggel.

Kinek biznisz?

2006-ban 3,9 milliárd dollárt adtunk a kínaiaknak, míg ők 762 milliót költöttek magyar árukra, szolgáltatásokra. Ez elég gáz, de a tanulmány ezt is megmagyarázza, elég hosszú, mindenki olvassa el maga. A készítők leírják azt is, hogy miképpen javítható ez az arány. Mindenki bizniszel Kínával, mi miért ne tennénk?, de mi lenne, ha úgy csinálnánk, hogy utána képesek legyünk a tükörbe nézni? Egyébként meg miért evidencia, hogy kínára kell alapozni az ázsia-politikánkat? Ott van India is, ők 6-7 százalékkal növelik az éves GDP-t, ami szintén nem rossz, ráadásul ott demokrácia van.

Idén szeptemberben egy furcsa kormányrendelet majdnem kiutasított két tibeti tanítót Magyarországról, és ugyanez a rendelet megakadályozta volna, hogy újabb Indiában élő tibetiek bejöjjenek ide. (Bocsánat, jöhettek volna K-lappal, haha.) Az okmány, ami az egész Unióban és az Egyesült Államokban megfelel, az ide nem jó.

Őszentsége a Dalai Láma is olyannal utazik, ő sem jöhetett volna. Ferihegyen leültették volna a váróban, és aztán azt mondják neki: „bocsi, láma, de ez a sárga papírizé nekünk nem pálya.”

Mindössze hat nap kellett hozzá, hogy a széleskörű felháborodás miatt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ígéretet tegyen a rendelet korrigálására. Úgy tűnik, idén ősszel Tibet-bizottság alakul a parlamentben, vagyis egy régi adósságát rendezné Tibet felé a tisztelt ház, és a demokratikus Magyarország. Ha van bizottság, van határozat is, az MSZP-t pedig behívja a kínai nagykövet, és csúnya kiabálás lesz.

Elkúrtuk

Amíg az Egyesült Államoknak három forgatókönyve van a Kína- stratégiát illetően, nekünk magyaroknak csak egy. És ez úgy hangzik, hogy nyalni kell, mindenáron. El kellene dönteni, hogy az olyan kifejezések, mint „demokrácia”, „egyetemes felelősség”, „emberi jog”, valóban jelentenek-e valamit, vagy az egész csak egy vicc.

A 12 százalékos GDP növekedés, az 1500 milliárdos valutatartalék, meg a hiperhatalmi státusz mind szép szavak, de be kéne nézni a számok, kimutatások, grafikonok, gazdasági mutatók, meg mátrixok mögé, mert mögöttük, alájuk beszorulva ott vagyunk mi, az emberek: kínaiak, tibetiek, meg magyarok. Úgyhogy álljunk fel, és integessünk együtt a hatalmasoknak: „Hé, köcsögök, mi is itt vagyunk!”
Izing Róbert
FTB

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: