Bukarest nem tiltja, hogy a Dalai Láma belépjen Romániába
2010 április 22. /MTI/Tibet Press
Bár nem Bukarest hívta meg romániai
látogatásra a Dalai Lámát, s Románia egyetlen Kína létezését ismeri el,
ez nem jelenti azt, hogy a buddhista vallási vezető nem léphet be az
országba - írta csütörtökön az Új Magyar Szó (ÚMSZ).
A bukaresti napilap utalt arra, hogy a román
külügyminisztérium két nappal korábban közleményben határolódott el a Dalai Láma szeptemberre tervezett erdélyi látogatásától. A román
hatóságok nem hívták meg a Dalai Lámát romániai látogatásra, Bukarest
egyetlen Kína létezését ismeri el – állt a közleményben.
"Bukarest
álláspontja évek óta ugyanaz: egyetlen Kína létezését ismeri el. Ez
azonban nem jelenti azt, hogy a Dalai Láma magánemberként nem jöhet
Romániába" – mondta a lap kérdésére Niculescu Tóni külügyi
államtitkár. Emlékeztetett azonban, hogy nem egy európai állam
"megsínylette" már a tibeti
vallási vezető látogatását, Németország számára például óriási
gazdasági veszteséggel járt, hogy Angela Merkel fogadta a tibeti vallási vezetőt.
A Dalai Láma Tőkés László európai parlamenti képviselő meghívására készül
Erdélybe látogatni szeptember 23-án és 24-én, felkeresi Csomakőröst,
Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját, ahol megkoszorúzza az első európai
bódhiszattva (buddhista szent) szobrát, majd Sepsiszentgyörgyön tart
nyilvános előadást.
Tőkés László sajtóirodája közleményben
szögezte le: a Dalai Láma látogatása nem kérdőjelezi meg az "egy Kína"
Románia által vallott elvét. "Őszentsége első romániai látogatása nem
politikai, hanem ökumenikus, vallási természetű" - hangsúlyozta az
európai parlamenti képviselő.