Beszélgetés az LMP főpolgármester-jelöltjével

2010. október 1./hetek.hu/TibetPress

Katolikus családból származik, de egyetemistaként még chan buddhistának vallotta magát. Hisz a házasfelek egyenlőségében, álruhás turistákkal buktatná le a budapesti „hiénákat”, és izgatják a Csepel Művek romjai.

Ellenfelei egyik helyzeti előnye az ismertség. Azok számára, akiknek még nem márkanév a Jávor Benedek, mely fogalmakkal jellemezné magát nagyon röviden?

- Nincsenek raktáron ilyen fogalmaim, nem is könnyű pár szóban definiálni önmagam. Nagyon erőteljesen része az identitásomnak, hogy „zöld" vagyok. Sok nyugat-európai zöld civil szervezettel és párttal ápolok jó kapcsolatot. Az általuk már régóta képviselt fenntarthatóság, környezetvédelem, emberi jogok, társadalmi igazságosság fogalmain alapuló program képezi a politikai identitásomat.

Fontosnak tartom az őszinteséget is, ami nálam azt jelenti, hogy csak arról szándékozom beszélni, amiről már van kialakult álláspontom. Ezért nem egyszer megkaptam már, hogy naiv vagyok, de ha ez a hozzáállás nem alkalmas arra, hogy részt vegyek a magyar politikai életben, akkor hajlandó vagyok kikopni. És talán az is jellemző rám, hogy képes vagyok egyfajta - akár párton belüli, akár szélesebb értelemben vett - áthidaló szerep betöltésére. Számtalanszor közvetítettem már többszereplős (önkormányzat, civilek, lakosság) konfliktusban, ezeket a technikákat tanítom az egyetemen. Mélyen hiszek a párbeszédben és a kommunikációban.

A magánszféra valamiért kimaradt. Természetes szerepei nem markáns részei önazonosságának?

- Azért maradt ki, mert megállapodtam a családommal, hogy nem keverem bele őket a kampányba. Házas vagyok, feleségemmel immáron ötödik éve élünk együtt, gyermekünk még nincs. Ha már itt tartunk, senkit nem próbálok meggyőzni arról, hogy házasságban, szingliként vagy esetleg egyéb társas kapcsolati formában éljen. Tőlem mindenesetre idegen az a magyar társadalomba évszázadok óta mélyen beágyazódott tradicionális szerepfelfogás, amelyben a férfi a pénzkereső, a nő pedig az otthonteremtő, aki gyereket nevel, és mosogat a család után. Inkább a skandináv modellt részesítem előnyben, ahol sokkal rugalmasabbak ezek a határok, és a feladatok is jobban megoszlanak a házasfelek között.

Ha Európában nem is annyira, de Amerikában fontos része a kampányoknak a jelöltek vallási identitása. Ön a Pázmány Péter Katolikus Egyetem környezetjogi tanszékén oktat, érettségijét a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban szerezte. Következik mindebből, hogy hívő katolikus?

- Mindenekelőtt nem tartom szerencsésnek, hogy a vallás ekkora szerepet játszik az amerikai politikai kampányokban, mivel a hit véleményem szerint személyes dolog. Ebből a megfontolásból nem pártolom azt sem, hogy a kereszténység vagy bármilyen vallási elem megjelenjen egy olyan dokumentumban, mint például a magyar Alkotmány. Tény, hogy katolikus családi háttérből származom, ugyanakkor nem tartom magam dogmatikus értelemben vett katolikus hívőnek. Máig van egyfajta kötődésem a katolikus hithez, bár egyetemista koromban chan buddhistának vallottam magam. Bár a látszat csal, ha akarják, készségesen elismerem, hogy egy keményvonalas klerikális reakció bontakozhat ki az életrajzomból.

Csak annyiban ejti gondolkodóba az embert, amennyiben az életpálya intézményi háttere befolyásolhatja az egyén világnézetét. A publikációs listájában szereplő tanulmányokat a kereszténység ökológiai szerepéről és küldetéséről munkaköri elvárások miatt írta, vagy ez már része zöldpártiságának?

- Semmilyen elvárás nem fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban a munkahelyemen. Egyébként nemcsak a kereszténységnek, hanem általában a vallásoknak: buddhizmusnak, iszlámnak, judaizmusnak a környezethez való viszonyát vizsgáltam. Tíz éve foglalkozom környezeti etika és filozófia kutatásával, oktatásával, és rendszeresen azzal kell szembesülnöm, hogy a természethez való viszonyt elég erősen meghatározzák a különböző vallási tanítások környezetről vallott elképzelései. Ezen a szálon jutottam el odáig, hogy megvizsgáljam, mit is mondanak a különböző vallások az ökológiai krízisről. Még a Védegyleten belül hat hazai egyház (katolikus, evangélikus, református, zsidó, baptista, buddhista) hívei körében vizsgáltuk a környezeti attitűdök alakulását. Mivel az egyházaknak világszerte sokmilliárdos hívő táboruk van, egyáltalán nem mindegy, hogy amit a környezetvédelem kapcsán mondanak és tesznek, segít-e az emberiségnek kilábalni a krízisből. Ezért is vállalkoztam arra, hogy nemcsak egy objektív kutatói oldalról közelítem meg a kérdést, hanem megpróbálom befolyásolni az egyházakat. A Magyar Katolikus Püspöki Kar környezeti válságról kiadott 2008-as körlevelének természettudományos részét is azért segítettem megfogalmazni, mert fontosnak éreztem, hogy a megfelelő szemlélet határozottan jelenjen meg az egyház állásfoglalásaiban. De dolgoztam együtt evangélikusokkal, reformátusokkal, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem munkatársaival és buddhistákkal is.

Tudna mondani olyan személyes kötődéseket a fővárossal kapcsolatban, amelyek önt budapesti emberré teszik?

- Itt születtem, itt nőttem fel, itt élek. Sok kedves hely van számomra a városban: a Budai Vár; a belső Erzsébetváros a maga eklektikus arculatával, a benne szövődő összes történelmi, vallási, nemzeti hagyománnyal; a kispesti Wekerle-telep; és hogy egy meredekebbet is mondjak, a Csepel Művek területe, ami egy város a városban. Hihetetlenül érdekes, hogy egy ilyen gigászi ipari komplexum maradványain teljesen szürrealisztikus balkáni viszonyok uralkodnak. Nyilván nem a turistacsoportok fő célpontja, de azzal együtt, hogy rendbe kéne végre hozni, nagyon izgalmas, ami ott kialakult. Budapest nagyon jó hely, de sokkal jobb is lehetne. Azért lettem főpolgármester-jelölt, hogy a benne rejlő potenciálokat sikeresen kiaknázhassuk.

Mi lenne az a három dolog, amit Budapest számára kérne a mesebeli aranyhaltól? Milyen égető problémákat kéne azonnal orvosolni?
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.