Békaimádathoz vezetett a politikai elnyomás Kínában

2019. február 16./Index.hu/TibetPress

eredeti cikk

- legalábbis ezt írja a kelet-ázsiai politikával foglalkozó, bár szebb napokat is látott The Diplomat online magazin egy vendégszerzője, aki a kínai internetes békakultusz feltárására vállalkozott.

A béka jelent esetben nem a kétéltűt, hanem a békaszájú Csiang Cö-min egykori pártfőtitkárt és államelnököt jelenti, aki a cikk szerint ma a legnépszerűbb a néhai és jelenlegi kínai "politikai szereplők" (azaz egyeduralkodók) hosszú sorában, és az interneten nagyrészt meta, de komolyabb üzenettel is bíró kultusza van.

 

Aminek a legfőbb oka, hogy Csiang alatt bár ugyanúgy kommunista diktatúra volt, mint ma, a békaimádók szerint mégis valamivel szabadabb és nyugatiasabb volt a rendszer. Míg a jelenlegi diktátor, Hszi Csin-ping (aki nem béka, hanem Micimackó) rendes, Mao-féle személyi kultuszt épít, és a bölcs vezető nagyságát az élet minden területén zengeni kell, addig Csiang a maga idejében a "puha" propaganda eszközivel élt, például ukulelézett, táncolt a francia elnök feleségével és Elvist énekelt. A régi szép idők, amikor még puhább volt a diktatúra, a vezető meg karizmatikusabb, és mondott vicceseket is, olvasható ki a szövegből.

De Csiang követőit állítólag más dolgok is összekovácsolják, például az, hogy ők (kortársaik nagy részével ellentétben) ismerik az 1980-as és 1990-es évek kínai történelmét, és erre irtó büszkék; hiába nem kérdőjelezik meg a kommunista uralmat, politikai nézeteiket illetően kirekesztve érzik magukat a fiatal kínai generációban, ahol a közvélekedés két végletet különböztet meg, az apolitikusakat és a Kínát kritikátlanul istenítő kis rózsaszíneket; és mivel ahogy mindenki másnak (már a kommunista párt felső vezetését kivéve), nekik sincs semi beleszólásuk, hogy mi történik Kínában, így jobb híján az online békaimádatban, azaz a Csiang Cö-min idézetek mémesítésében élik ki politikai vágyaikat.

Ezek a mémek pedig nagyrészt régi, a maguk nemében elég erős Csiang-videókon és nyilatkozatokon alapulnak, például amikor a hongkongi vezetőválasztás lezsírozásáról, a Falun Gong vallási szekta elnyomásáról, vagy egyéb, nem kifejezetten vicces ügyekről nyilatkozik úgy, ahogy csak egy 90-es évekbeli kínai pártfőtitkár tud. Persze elég abszurd, hogy ebből mémkultúra lett, de hát mi nem az 2019-ben.

(Ráadásul Csiang még él, és hiába vonult vissza lassan 20 éve, 93 évesen még mindig a kínai politikai élet egyik befolyásos alakja.)