Az elit beavatkozása nélkül élték életüket az 1400 évvel ezelőtt hamuba fojtott maja falu lakói

2015. november 9../MTI/TibetPress

eredeti cikk

Egy 1400 évvel ezelőtt vulkáni hamu betemette salvadori maja falu vizsgálata arról tanúskodik, hogy az ott élt gazdálkodó családok mindennapjaikat gyakorlatilag a völgy felett uralkodó királyi család beavatkozása nélkül élték.

A régészeti bizonyítékok inkább azt sugallják, hogy Cerénben figyelemre méltó interakciók zajlottak a családok, idősek, kézművesek és karbantartók között. Cerén Latin-Amerika legjobb állapotban fennmaradt maja falva. Kr. u. 66-ban kitört a tőle kevesebb mint egy kilométerre terpeszkedő Loma Caldera-vulkán, ami mérges gázzal árasztotta el a falut, majd öt méter vastag hamurétegbe fojtotta.

Az 1978-ban Payson Sheets amerikai antropológusprofesszor felfedezte Cerént az újvilági Pompejiként emlegetik. Bizonyos maja dokumentumok olyan közösségeket írnak le, ahol az elit hozta meg a legtöbb politikai és gazdasági döntést. Cerénben viszont alighanem a falusak dönthettek az építkezés, gazdálkodás, vallási tevékenységek és gazdasági helyzet kérdésében is.

A témát boncolgató legfrissebb kutatásról a Latin American Antiquity folyóirat friss száma számolt be. A 40 ezer négyzetméteres Cerén kutatási területet 1993-ban világörökségi helyszínnek minősítették.

A kutatók szerint mintegy 200 ember lakta a falut. Eddig 12 épületet, többek között lakóhelyiségeket, raktárakat, műhelyeket, konyhákat, szentélyeket és közösségi szaunát tártak fel. Többtucatnyi, még feltárásra váró struktúrát rejt a helyszín, és talán még egy vagy két település is nyugodhat a Loma Caldera hamurétege alatt. A felébredt vulkán megközelítőleg 5 négyzetkilométeres területet borított be. Emberi maradványokat eddig nem leltek fel, ami arra utal, hogy a kitörés előtt egy földrengés menekülésre késztethette a helybelieket.

A lakosok kapcsolata a maja elittel közvetett volt, a salvadori Zapotitlán-völgyben zajló piacok révén. A gazdálkodók itt valószínűleg kicserélték többletgabonájukat és tárgyaikat olyan különlegességekre, mint jádefejszék, obszidiánkések és gazdagon díszített edények. Szinte minden ceréni háztartásban találtak jádefejszét – a jáde az acélnál is keményebb -, amit favágásra, építésre és famegmunkálásra használtak.

Sheets szerint a ceréniek egy tucat különféle piacon cserélhették el termékeiket a régióban. Ha úgy gondolták, hogy az elit kicsit borsos árat kér az egyiken, szabadon átmehettek egy másikra. Az egyik kiásott közösségi épületben két hatalmas pad helyezkedik el az utcai szobában, amit a kutató hite szerint a falu idősei használtak a döntéshozatalok során. Az egyik ilyen felölelhette az éves betakarítási fesztivált, ami a jelek szerint éppen zajlott, amikor az északra fekvő Loma Caldera hirtelen felébredt. A falusiak dél felé menekülhettek, talán ama fehér út mentén, amelyet 2011-ben leltek meg 4,5 méternyi hamuréteg alatt. A mintegy 2 méter széles, megemelt út (úgynevezett sacbe) a jelek szerint a faluban kettéválik: a köztér, illetve egy nagy szertartási épület és egy kisebb, a női sámán által használt felé tart.

A ceréni sacbe felfedezése előtt ilyen fehér utakat – amelyek általában templomokat, köztereket és városokat kötöttek össze, emellett erős gyakorlati, politikai és spirituális jelentést hordoztak – csak a mexikói Yucatán-félszigetről ismertek, két oldalán mindegyiket útburkoló kövek határolták - nem úgy a cerénit. Egyelőre rejtély, ki építette és tartotta karban a fehér utat. Sheets szavai szerint úgy hiszik, a munkát több család végezhette, és talán a falu vénei felügyelték.

Arra is találtak bizonyítékot, hogy meghatározott házak lakói feleltek bizonyos közösségi építmények fenntartásáért. Az egyikben például rengeteg edényt és tüzelőt leltek fel, amelyet a közösségi szaunában használhattak.

2009-ben Sheets és csapata intenzíven megművelt maniókamezőkre (kasszáva vagy tápióka) bukkant Cerénben. Ez az első és egyetlen bizonyíték az intenzív maniókatermesztésnek bármely újvilági régészeti lelőhelyen. A kutatók úgy hiszik, az ilyen kiterjedt ültetvények fontos szerepet játszhattak a trópusi Latin-Amerikában élő közösségek táplálkozásában. Manapság a régióban szárított maniókaport használnak a tortilla és tamale, erjesztett maniókát szeszes italok készítéséhez.