Az együttérzés a boldogság kulcsa/Hard-bitten hearts melt in Dalai Lama's presence

2009. október 2./Calgary Herald/WTN/TibetPress

2009 szeptember 30.
Hard-bitten hearts melt in Dalai Lama's presence
A következő sorokat a Dalai Láma írta a Vancouver Sun számára, ahol szombatra átvette a szerkesztői posztot. A Dalai Láma Calgaryban tett látogatása tiszteletére közöljük le, amely 30.-án kezdődik és péntekig tart.

Valamennyi tapasztalatunk egy kérdésen alapszik, akár tudatosan gondolunk rá, akár nem: mi az élet célja? Azt hiszem, az élet célja az, hogy boldogok legyünk. Születése pillanatától kezdve minden emberi lény boldog akar lenni és el akarja kerülni a szenvedést. Ezt sem a társadalmi körülmények, sem az oktatás, sem bármilyen ideológia nem képes megváltoztatni. Ezért fontos megtalálni, mi juttat el minket a boldogság legmagasabb fokához. A boldogság, valamint a szenvedés minden fajtáját két csoportba oszthatjuk: fizikai és mentális szenvedésre. E kettő közül a tudat gyakorolja ránk a nagyobb befolyást. A súlyos betegségek és az alapvető szükségletek kielégítetlensége kivételével. A fizikai körülmények másodlagos szerepet játszanak életünkben.

Ezért elsősorban arra kell törekednünk, hogy tudatunkban békét teremtsünk. Saját korlátozott tapasztalataim alapján arra jutottam el, hogy a belső béke legmagasabb fokát az együttérzés és szeretet által lehet elérni. Minél többet törődünk mások boldogságával, annál elégedettebbek leszünk. Ha melegszívűek vagyunk és közel érzünk magunkhoz mindenkit, akkor tudatunk békére lel. Ez segít minket abban, hogy megbirkózzunk a felmerülő akadályokkal. Ez életünk sikerének végső forrása. Törekedhetünk arra, hogy fokozatosan együtterzőbbé váljunk, igazi részvétet érezzünk mások iránt, és azt a vágyat, hogy segíthessünk nekik megszabadulni szenvedéseiktől. Ennek hatására békénk és belső erőnk nőni fog.

A szeretet iránti vágy az emberi létezés alapja. Mindez az egymástól való kölcsönös függőségünk következménye. Néhány barátom azt mondta, habár a szeretet és együttérzés nagyszerű és jó dolgok, sajnos nem igazán jelentősek. A mi világunk sajnos nem az a hely, ahol ezek a nézetek túl sok teret vagy befolyást nyernek. Szerintük a harag és a gyűlölet olyannyira az emberi természet részei, hogy mindig ezek fogják vezetni az emberiséget. Ezzel nem értek egyet.

Az emberiség körülbelül százezer éve létezik a jelenlegi formájában. Ha az emberi tudatot elsődlegesen  a harag és gyűlölet uralná, a népességnek csökkennie kellett volna. Ehelyett a háborúk ellenére az emberi népesség ma nagyobb, mint valaha. Ez azt mutatja, hogy elsősorban a szeretet és együttérzés irányítja a világot. Az együttérzés nemcsak érzelmi válasz, hanem biztos alapokon nyugvó szilárd elkötelezettség. Ezért az igazán együttérző hozzáállás akkor sem változik meg, ha mások rosszul viselkednek.

Persze, ezt a fajta együttérzést kifejleszteni nem könnyű! Kezdetnek gondolkozzunk el a következő dolgokon: az emberek lehetnek szépek vagy csúnyák, barátságosak vagy barátságtalanok, végső soron emberi lények, mint mi magunk. Ők is boldogok akarnak lenni és el akarják kerülni a szenvedést, mint mi magunk. Amikor felismerjük, hogy mindenki ugyanúgy boldogságra vágyik és ugyanúgy joga is van hozzá, automatikusan együttérzünk másokkal és közel érezzük őket magunkhoz. Miután tudatunk hozzászokott ehhez az egyetemes, altruista érzéshez, felelősséget érzünk irántuk, és azt a kívánságot, hogy segítsünk nekik legyőzni problémáikat.

Hadd hangsúlyozzam ki, hogy az együttérzés kifejlesztése teljesítményünkön, a rászánt türelmünkön és időnkön múlik. Ehhez meg kell szüntetni az együttérzés legnagyobb akadályait: a haragot és a gyűlöletet. Mint tudjuk, ezek rendkívül erőteljes érzelmek és képesek elárasztani egész tudatunkat. Ennek ellenére képesek lehetünk uralni őket és az együttérzésből, ésszerűségből és türelemből származó ugyanolyan erős energiára cserélni. Azt is ki kell hangsúlyoznom, hogy mindezekre csak gondolni nem elég. A nehézségek felmerülésekor kell gyakorolnunk.

És ki teremti meg erre a lehetőséget számunkra? Természetesen nem a barátaink, hanem az ellenségeink. Tehát ha valóban tanulni akarunk, az ellenségeinket kell a legjobb tanárainknak tekintenünk. Aki együttérzést és szeretetet ápol magában, annak a tolerancia gyakorlása szükséges és ehhez az ellenségek nélkülözhetetlenek.

Ezért hálásnak kell lennünk ellenségeinkek, mert ők azok, akik a legjobban segíthetnek minket a békés tudat elérésében. Gyakran megtörténik mind a magán- mind a közéletben, hogy a körülmények megváltozásával az ellenségek a barátainkká válnak. Vagyis a harag és a gyűlölet a valóságos ellenségeink. Ezekkel kell szembeszállnunk és legyőznünk, nem az időleges ellenségeinkkel, akik váltakozva tűnnek elő az életünkben.

Végül szeretnék röviden a téma mögé nyúlni és szélesebb körű érvelést felhozni: egyéni boldogságunkat ugy növelhetjük, hogy az átfogja az egész emberi közösséget is. Minthogy mindannyiunkban megvan ugyanaz az igény a szeretetre, lehetséges éreznünk azt, hogy bárki, akivel talákozunk, fivér és nővér. Szükségtelen a külső különbségekkel foglalkoznunk, hiszen alapvető természetünk ugyanaz. Hiszem, hogy a társadalom minden szintjén- családi, törzsi, nemzeti és nemzetközi- a boldogabb és sikeresebb világ kulcsa az együttérzés növelése. Amire szükségünk van, az az, hogy növeljük magunkban ezeket a jó emberi tulajdonságokat.