Az egér és az elefánt

2011. július 26./Ordosz műhely/TibetPress

Pénzügyi liberalizációt, gazdasági modellváltást, a belföldi fogyasztás növelését, az exportfüggőség csökkenését ajánlja a jobb sorsa érdemes, önmagát túlélt IMF Kínának.

Értik, ugye? Az országokat tanácsaival romba és örök függőségbe döntő Nemzetközi Valutaalap akarja megmondani Ázsia (és a világ) vezető nagyhatalmának, hogy mit is kellene tennie, hogy gazdasága továbbra is a fejlődés útját járhassa. Erre mondják: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Milyen nagy szerencse, hogy Kína nem nyitja meg füleit az ilyen szívből jövő, jó szándékú tanácsok előtt.  Mikor kapnak már végre észbe, és néznek szembe a valósággal az országot rendszeresen kioktató neokon pénzügyi intézetek? Mikor méltóztatnak a balliberális lapok végre lemondani az ország gazdasági fejlődésének megtorpanásról szóló vízióikról, és hagynak fel a kínai gazdasági "lufi" kipukkanásáról szóló folyamatos riogatásukkal?

Miközben a nemzetközi balliberális sajtóban másról sem olvashatunk, mint arról, hogy a kínai gazdasági csoda bármelyik pillanatban véget érhet, amennyiben, persze, nem fogadják meg a neoliberális jó tanácsokat, addig a pekingi vezetés kénytelen ismét nagyfokú bővülésről számot adni, és bejelenteni, hogy idén, az év első felében 60,9 milliárd dollár külföldi működő tőke áramlott Kínába, 18,4 százalékkal több, mint 2010 első hat hónapjában. Ugyanakkor a passzátszelet fújó amerikai neokonok feje rángatózik az idegességtől, miután ismét megszakadtak a tárgyalások a republikánus és demokrata képviselők között a csekély 14 300 milliárd dolláros amerikai adósságállomány limitjének megemeléséről. Az önmagára oly büszke nagyhatalom külügyminisztere, Hillary Clinton a most kibontakozó újabb válságban maga rohant Pekingbe, hogy az amúgy nem túlzottan ideges kínai vezetőket megnyugtassa, országa nem fog a fizetésképtelenség sorsára jutni, természetesen csak akkor, ha Kína megint segít. Az USA a folyamatosan elmarasztalt, lenézett és kioktatott Kína markában van, miután ennek az adósságállománynak egy tizedét az ázsiai ország adta kölcsön, hogy átmenetileg életben tartsa a haldokló amerikai gazdaságot. Akárhonnan is nézzük Amerika ilyen mértékű kiszolgáltatottsága már több mint megalázó.

De Kína nemcsak Amerika, egyre inkább úgy tűnik, Európa megmentője is. Gazdasági erejét felhasználva Afrika után Európában is megkezdte befektetési expanzióját. Elege lett ugyanis az Európai Unió által "nagylelkűen" felajánlott "stratégiai partnerségből", a folyamatos uniós emberi jogi bírálatokból, és a tettek mezejére  lépett.  Gépkocsi gyártó cégei már felvásárolták a MG-t, a Volvót, és életfogytig tartó részesedést szereztek a Saab-ban. Kiterjesztette érdekeit európai kikötőkre, repülőterekre, logisztikai központokra, és összeszerelő üzemekre. Tette mindezt úgy, hogy könnyedén átlépett az EU-n, üzleteit az egyes európai országokkal külön-külön köti, amiért a Cohn-Bendit-féle föderalisták pulykavörös fejjel azzal vádolják, hogy kijátssza az uniós tagországokat egymás ellen. Szép csendben megkérdezzük: vajon hová illant el most oly hirtelen a hatalmas összegekből több mint ötven éve tákolgatott közös európai eszme? Mert melyik az a végletekig eladósodott  EU tagország, amelyik nem kap mohón egy jól jövedelmező kínai ajánlat után? Ideje hát végre megfordulni a lovon, és nem fölényesen demokráciára és az emberi jogok betartására oktatni azokat, akiktől tanulni kellene. Itt az idő, hogy a magát oly büszkén demokrataként meghatározó neoliberális világ megtanulja a kínai leckét. Elég abból, hogy az egér oktassa ki az elefántot dübörgésből.