Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
MagnetBank: 16200010-00110240
(1%) adószám: 18061347-1-43

A Tan Kapuja Buddhista Egyház 1%

Allah újévkor sem alszik - 21 keresztényt mészároltak muzulmánok

2011. január 1./MTI/TibetPress

A robbantás elkövetését egyelőre senki sem vállalta, de két hónapja az al-Kaida iraki szárnya támadásokkal fenyegette meg az egyiptomi koptokat. "Ha a püspök két perccel hamarabb fejezi be a misét, még borzasztóbb vérfürdő lett volna" - mondta kórházi ágyán egy sebesült fiatal nő a francia hírügynökségnek. A leginkább azonban az aggasztotta a fiatal családanyát, hogy "a biztonsági erők semmit sem tettek, és hagyták leparkolni azt az autót a templom előtt a hatóságok minden tiltása ellenére", az al-Kaida fenyegetései után.

November elején az Iraki Iszlám Állam vállalta magára a bagdadi katolikus Miasszonyunk-templom ellen október 31-én elkövetett támadást, amelyben 46 túsz - köztük két pap -, valamint 7 rendőr és 5 merénylő vesztette életét, s több mint hetvenen megsebesültek.
A csoport azt is bejelentette: lejárt a határideje annak az ultimátumnak, amelyet az egyiptomi kopt egyháznak adtak két muzulmán hitre áttért nő szabadon bocsátására - akiket állítólag egyiptomi kolostorokban tartanak fogva -, ezért immár "törvényes célpontoknak" tekinti a keresztényeket. A 79 milliós Egyiptom lakosságának 10 százaléka kopt keresztény, s hosszú évek óta feszült a viszonyuk az ország muzulmán többségével.

Korábban írtuk: Újabb jelentések szerint 21 ember halt meg abban az autóbombás merényletben, amelyet szombatra virradó éjjel az észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény templománál hajtottak végre.

„A halálos áldozatok száma 21-re emelkedett” – mondta el az egyiptomi egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője, hozzátéve, hogy további nyolc sebesültről tudnak. A belügyi tárca korábban hét ember haláláról és 24 sebesültről számolt be.

A detonáció hajnali fél egy körül következett be, amikor a hívők az újévi istentiszteletről távoztak. A misén csaknem ezren vettek részt az alexandriai Szidi Besr negyed Szentek (al-Kiddisszine) templomában. Szemtanúk a templom bejárata előtt egy teljesen kiégett gépkocsit láttak a robbanás után. A szemtanúk egyike az On-TV helyi kereskedelmi televíziónak azt mondta: látta, amint az autóval férfiak érkeztek a templom elé, ott leállították a kocsit, majd sietve távoztak.

A merénylet annyira felbőszítette a hívőket, hogy kőzáporral fogadták a kiérkező rendőröket, és megdobáltak egy közeli mecsetet is. A 79 milliós Egyiptom lakosságának 10 százaléka kopt keresztény. Hosszú évek óta feszült a viszonyuk az észak-afrikai országban élő muzulmánokkal.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:

Kattintson a fekete négyzetre
a form elküldéséhez.