Albánok és magyarok

2012. március 1. /barikad.hu/TibetPress

Antonio Bonfini Mátyás király udvarában a régi antik források és a hazai hagyomány összegzése révén állította össze a magyarok történetét.

Művében különös adatokat találunk a Kaukázusi Albánia és a magyarok (hunok) kapcsolatáról. Érdemes végigolvasni, hogy a rendkívül tájékozott itáliai történész milyen adatokhoz jutott a finnugrizmusal meg nem fertőzött királyi udvarban.

Albánok: szkíta nép

Az antik forrásokból merítő Bonfini leírta az albánok eredetét, amelyben hangsúlyozta, hogy a Kaszpi-tengernél élők nemcsak származásuknál, hanem életmódjuknál fogva is a szkíták (magyar fordításban: nomádok) rokonai, pásztorok. Az más történeti forrásokból ismert volt, hogy a hunok, majd a hun-utód kazárok is az albánokkal voltak szomszédságban, de rokonságról a kései krónikák nem szóltak.

„Az emberek ábrázata is szép, nagy testűek. Nevüket állítólag fehéres szerzetükről kapták. Trogus azt gondolja, hogy az itáliai albaiakról nevezik őket, akik a Geryon megölése után Hispániából visszatérő Herkulest az Alba-hegyről követték, és ezért, származásukra emlékezve, a Mithridates-féle háborúban Pompeius seregét testvérnek nevezve köszöntötték. Albániában huszonhat nyelv (régi forrásban: törzs) él, ezért van az, hogy királyok sokasága támad, és nem keverednek egymással.” –írja a humanista történész. Az itáliai szerző utalt a rómaiak albán, vagyis szkíta-etruszk vonalára, de művében nem fejtette ki azt bővebben.

A hazai történészek elutasítják annak a lehetőségét, hogy a balkáni albánoknak köze lenne a kaukázusihoz. Bonfini úgy tudta, hogy rokonság áll fenn közöttük. „Tőlük származtak azok az albánok is, akiknek manapság egy része a Peloponnesuson, egy része Macedóniában Durazzo táján székel. Amikor a gótok támadták a görögök birodalmát, ellenük is hadakoztak, aztán beleunva a háborúzásba, az adriai parton békét találtak.”

Hun kapcsolat

Bonfini az albánokat a hunokon keresztül tartja a magyarok rokonainak. Ezt írja rólunk: „Procopiust támogatja Dionysius, aki úgy vélekedik, hogy a hunok a caspik és az albánok szomszédai, merészségük és erejük folytán roppant harciasak” –áll a krónikában. Velük kapcsolja össze a Fehérvár nevek elterjedését is Magyarországon. „Az én véleményem az, hogy ezt a nevet nem ok nélkül szeretik annyira, mert szívesen emlékeznek vissza őseik nevére. A magyarok ugyanis a hunoktól, a hunok a leucusoktól, vagyis a szkíták közül származó ázsiai albánoktól verték az eredetüket, ha Procopius görög írónak hihetünk, és hogy őseik nevét megőrizzék, róluk nevezték el városaikat, amelyeket építettek. Hiszen Aeneas és Teucer ősi szokás szerint szintén atyai neveket adott az általa alapított városoknak.”

A 4. század közepén Mezopotámiába eljutott és az ottani viszonyokról tájékozódott Ammianus Marcellinus is arról tudósított, hogy az albán királyok (ahol akkor a pártus eredetű Arszak-dinasztia tagja uralkodott) a perzsák és a közép-ázsiai hunok, a hioniták szövetségesei voltak. Az ünnepélyes szertartásokon a perzsa sahtól állt balra Grumbatész, a hioniták királya, sok győzelmi jelvényt viselt, jobbra az albanusok királya. Ez azt jelenti, hogy a sztyeppei íjfeszítő népek voltak a Szaszanidák legerősebb és legjobban megbecsült szövetségesei.

Hazai szálak

Bonfini alapos kutatást végzett a Kárpát-medencében található helynevekről. Szerencsére ő még a régi forrásadatokból dolgozott, ezért a maitól eltérő véleményt alakított ki néhány magyar város eredetét illetően. Erdély egykori fővárosának, Gyulafehérvárnak a nevét nem a szlávból, eredeztette, hanem az Alba Iuliában az albán-szkíták nevét vélte felfedezni. Abban tévedett, hogy a várost nem a rómaiak alapították, hiszen jóval korábban már állt ott egy földvár, melyet valószínűleg a térséget uraló szkíták emeltek, később ugyanis a rokon dákoknak állt Apulum erődje, melyet a térségbe benyomuló rómaiak elfoglaltak és átalakítottak.

Bonfini tudott egy bizonyos déli Albanus-hegyről, a mai Sziszek város környékén, Zágrábtól délkeletre, a Száva-Kulpa és az Odra-folyók találkozásánál. A történészek a Kr. e. 4. századtól számítják a település történetét, amikor állítólag kelta törzsek telepedtek meg ott. A korai, szkíta réteggel és az estleges kelta-szkíta együttéléssel a magyar régészek és történészek nem foglalkoztak, pedig nem kizárt, hogy a kimmer-szkíta törzsszövetségek nem tűntek el egykori lakóhelyükről. Bonfini úgy tudja, hogy Lőcse városának eredeti jelentése fehér volt, szerinte a leucon görögül fehéret jelentett. Szerinte a várost is a szkíta albánok alapították. A Czuczor-Fogarasi szótár a leső szóból eredezteti nevét, hiszen a városból figyelték a szomszédos lengyelek mozgását. A finnugristák viszont a szláv leva, vagyis bal szóból magyarázták őseink csodás településének eredetét.