A Vatikán és Kína közti megegyezés – tibeti szemszögből egy kicsit gyanús

UCANews.com/TibetPress/2018. október 30.

2018. október 15./UCANews.com/Sang Jieja

forrás

2018. február 28-án tibeti buddhista szerzetesek egy gigantikus thankát lepleznek le, amely a Monlam vagy más néven a Tibeti Újév, Losar tiszteletére rendezett fesztiválra készült a Garce kolostorban, Guashize-ben, a Csinghai-Tibet fennsík Tongren körzetében/kép/by Johannes Eisele/AFP/TibetPress

Szeptember végén, évek óta tárgyalásokat követően a Vatikán és Kína végre bejelentette, hogy megegyezésre jutottak a kínai püspökök kinevezését illetően és a két fél ideiglenes megállapodást írt alá.

Mint tibeti megfigyelő, nem voltam optimista az egyezményt illetően. Több mint 60 éve a kínai kormány erőszakának áldozata vagyok. A kínai katolikusok eddig az államilag ellenőrzött egyház és a Vatikánhoz hű illegális egyház között őrlődtek.

Most Ferenc pápa kijelentette, a püspökök kinevezésében az övé az utolsó szó, nem Pekingé.  A pápa nyolc, Kína által kinevezett illegális püspököt hagyott jóvá és elismerte, hogy a megegyezés fájdalmas lehet azoknak a katolikusoknak, akik eddig szenvedtek.

A Vatikánban azt gondolhatják, hogy a megegyezés siker, hiszen lehetővé teszi, hogy a Kínai Katolikus Egyház fejének Peking e pápát fogadja el, aki további támogatást adhat az ottani híveknek. De nézzük meg a Tibet és a kínai kormány közötti 67 éves egyezmény eredményeit, mielőtt túl optimisták lennénk!

1951. május 23-án a tibeti és kínai kormány aláírta a „17 pontos egyezményt Tibet békás felszabadításáról”, amelyben leszögezik: „A központi kormány nem változtatja meg Tibet jelenlegi politikai rendszerét és a Dalai Láma státuszát és fennhatóságát. A tibeti tisztviselők minden szinten ugyanúgy dolgoznak tovább.” Ugyancsak ígéri: „A tibeti nép vallási meggyőződését és szokásait tiszteletben tartja és védi a Láma egyházat”

Valójában a Kínai Kommunista Párt sosem tartotta be az egyezséget. A kínai hadsereg bevonult Lhászába, hamarosan széttépte a dokumentumot és a Dalai Lámát és a tibeti kormányt indiai száműzetésbe kényszerítette.

A másik példa a „Regionális Etnikai Autonómia Törvény”, Tibettel kapcsolatban, amely elméletben az nemzeti kisebbségeknek önrendelkezési jogot biztosít. De tiszteletben tartotta a Kínai Kommunista Párt ezt a törvényt? A tibeti tiltakozók hamisítatlan száma, köztük az a 152 ember, aki elevenen elégette magát, kijózanító választ ad a kérdésre.

A kínai kormány úgyszintén aláírta a „Gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló nemzetközi egyezményt”, a „Faji diszkrimináció minden formájának megszűntetéséről szóló egyezményt”, a „Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt” és az „Apartheid bűncselekményének megszűntetéséről és megbüntetéséről szóló nemzetközi egyezményt”.

Betartotta a Kínai Kommunista Párt ezeket az egyezményeket? A kínai emberi jogok állapotáról szóló jelentések azt mondják nekünk: nem. A kínai kormány még a saját törvényeit vagy alkotmányát sem tartja be.

Ironikus módon a Vatikánnak aláírt megegyezéssel a KKP az alkotmány 36. cikkelyét sérti meg, amely kimondja, hogy „a Kínai Népi Köztársaság polgárai vallásszabadsággal élhetnek” és „ a vallási csoportok és vallási ügyek nem lehetnek külföldi befolyás alanyai”.

Ez felveti a kérdést, hogy vajon egyáltalán lehetséges-e a kínai-vatikáni megegyezés? A megegyezés azt jelenti, hogy a kínai kormány saját elveit adja fel és a kínai fél nagyon világos az levek feladásának eredményét illetően.

A fentiek alapján megítélve a kínai kormány úgynevezett megegyezése csak politikai kényszer, és a megegyezést felrúgják, ha a céljaikat elérték. Az autokrata kínai kommunista kormány esszenciája magában foglalja, hogy a vallás csak egy eszköz, hogy a hatalmat megszilárdítsa. Mi több, a valódi vallásnak nincs tere a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt – a tibetiek meg vannak győződve erről.

Miután a kínai kommunista rezsim hatalomra került, folytatta a vallás minden fajtájának elnyomását. A tibeti buddhizmust illetően lerombolták templomaikat, szerzetesek ezreit száműzték, pártszervezeteket állítottak fel a kolostorokban és kollégiumokban, hogy a reinkarnációt befolyásolják.

Ami a kereszténységet illeti, templomok százait, keresztek ezreit rombolták le, a híveket kiűzték és a földalatti katolikus egyházat elnyomták.

Az iszlám körében ujgurok milliót átnevelő táborokba küldték.  
Miután Hszi Csin-ping kínai elnök elfoglalta hivatalát, felerősödött a vallásos körök elleni elnyomás, a tibeti buddhistákat a „szocializmus adaptációjára” kényszerítették, és érvényesítették a „tibeti buddhizmus tanításainak új interpretációját”.

Miután a Kínai Kommunista Párt minden rosszra hajlamos, kételyeket vet fel az, milyen okokból írta alá az egyezményt a Vatikánnal. Minthogy a kínai kormány komolyan elnyom minden vallást, nehéz elhinni, hogy a katolikus közösségekkel és hívekkel jól bánna.

A Vatikán toleranciája, együttérzése és szeretete a KKP hegemóniájával kell hogy szembenézzen, amely a Vastag Fekete Teórián alapul – vastag bőr az arcon és fekete a szívben – szégyen nélkül, kegyetlenül gyilkolva meg embereket.

Az évek során az emberek reménykedtek benne, hogy a Vatikán kapcsolatai a kínai kormánnyal javíthatják a kínai katolikusok helyzetét, és hogy a kínai kormány javítja minden tartományra vonatkozó politikáját. Ugyanakkor látván, Hszi Csin-ping hogyan kezeli most is a vallási konfliktusokat, a remény egyre inkább csak álommá válik.

Tibetet a kínai kormány foglalta el, amely természetesen nem hasonlítható a vatikáni helyzethez. Ugyanakkor az a vallási politika, amelyet a kínai megszállás után Tibetre kényszerítettek, tanulságos lehet, és Vatikánnak óvatosnak kell lennie.

Ahogy Kung Lap Yan, a hong kongi Kínai Egyetem docense fogalmazott: „Mindegy, hogy mennyit nyert a katolikus egyház ebben az ügyben, a végén veszíteni fog.”
fordítás/TST