Ahogy azt sejteni lehet, a kínai-tibeti konfliktus nem csupán az elmúlt ötven év, hanem az évezredes szomszédság terméke. Nehéz lenne két olyan szomszédos államot mutatni, amely évszázadokon át nyugodt békében élt volna egymással. A médiában felkapott tibeti válság nem egyedi jelenség sem a kínai-tibeti viszonyban, sem a világtörténelemben.

Az európai országokban, így a magyar nyelvben is bevett "tibeti" kifejezés arab közvetítéssel került hozzánk: a csúcsokat, magasságot jelentő ?tubbat? szóból. Ahogy mi magyarok sem hunoknak hívjuk magunkat, úgy a tibetiek sem tibetiként mutatkoznának be. A Himalája 3-5000 méteres magasságában élő több milliós népcsoport "pod"-nak (bod) hívja magát. A nyelvüket, dialektusokkal együtt, államhatárokra tekintet nélkül, a térségben körülbelül hatmillióan beszélik.

A tibeti területek legnagyobb kiterjedésük idején a mai Mianmar (Burma) partjaiig értek, míg nyugatról Kabulig, északon pedig a mongol sztyeppékig nyúltak. Ez a virágkor valamivel a magyar honfoglalás előtt befejeződött, mert ahogy az minden homo sapiens sajátja, a kiterjedt birodalom urai egymásnak estek. A tatárok pusztító erejének előszelét már a felderítő hadjárat során megérezték, így idejében kiegyeztek velük.

A ma is ismert "Dalai Láma" kifejezés megalkotásában a mongoloknak jelentős szerepe volt. A "láma" a szanszkrit "guru", azaz tanító, szellemi vezető tibeti fordítása. A dalai ezzel szemben mongol szó, amely óceánt jelent. Történt ugyanis, hogy meghívták Gjatszo (Gjamco) Lámát a tatárok közé, ahol udvariasan a nevén kívánták szólítani. A Gjatszo szót családnévnek vélték, így lefordították és azóta is e szóösszetételt használjuk.

A Dalai Láma a tibeti területek vallási és politikai vezetőjévé lépett elő a középkor során. Hatalmát nem ritkán a szövetségesek biztosították, hol több, hol kevesebb önállóságot engedve. A kínaiakkal ekkor már számos rivalizáláson, küzdelmen volt túl Lhásza. Az ötödik Dalai Láma, aki néhány évtizeddel a magyar Corvin Mátyás után került hatalomra, kezdte el építtetni a ma is álló és világszerte csodált Potala palotát, amely a későbbiekben téli rezidenciaként szolgált.

A tibeti hatalmi viszonyokra jellemző módon, a láma jobbkeze közel tizenöt évig sikeresen eltitkolta vezetője halálát, ezalatt befejezték a palota építését is. A hatodik Dalai Láma nem mondhatni, hogy hű maradt volna a hagyományokhoz: kijárt a városba a hölgyekhez, szerelmes verseket írt és a feljegyzések szerint az alkoholt sem vetette meg.

A gyarmatosítás korában Tibet későn került sorra. Oroszország és Brit India vetélkedtek a befolyásért a terület felett, ekkoriban Kína gyengének számított. 1904-ben végül a brit csapatok bevonultak némi harc után Lhászába, mivel a tibetiek nem bizonyultak a szabadkereskedelem hívének. Ez a brit győzelemmel megváltozott. Kénytelenek voltak határaikat kinyitni, vásárokat tartani és a vámszedés jogáról lemondani. London azt is kiharcolta, hogy Lhásza harmadik országok felé csak a beleegyezésével tehet lépéseket. Fontos megjegyezni, hogy Peking már ekkor hevesen protestált a brit befolyás ellen, hangoztatva, hogy őt illeti a tibeti fennsík feletti szuverenitás.

Ezután hosszas egyezkedések következtek a brit, a kínai és az orosz felek között, azonban a világtörténelem más fordulatot vett. Mire Kína visszaszerezte a területek feletti ellenőrzés jogát nem kevés pénz fejében a britektől, a császári rendszer megdöntése miatt már nem maradt elegendő erőforrás a tényleges hatalomgyakorlás kiépítésére.

1913-ban a 13. Dalai Láma visszatért Lhászába ? korábban a kínai csapatoktól tartva elmenekült ? és kikiáltotta a függetlenséget. Ezt akkor sem ismerték el, ahogy a 21. században sem egyszerű elismertetni egy új államot. A kínai belharcok, illetve a japán megszállás miatt azonban a második világháború végéig de facto államiságot élvezett Tibet.

Ez nem jelenti azt, hogy Peking ne követelte volna a területeket a két háború között: Csang Kaj-sek és Mao Ce-tung ebben a kérdésben tökéletesen egyetértett. Mikor végül a kommunisták győzedelmeskedtek, 1950-ben bevonult a Kínai Néphadsereg Tibetbe, villámgyorsan leverve a gyenge színvonalú ellenállást. Azonnal belefogtak a földreformba, amelynek során a szerzetesek földjeit és a nagyobb birtokokat újraosztották, és megindult a határterületekről való beköltöztetés: ahogy Ceausescu hozta a románokat Erdélybe, úgy vitte Mao a szegény kínai földműveseket Tibetbe. Eközben a Láma még helyben maradt, részleges együttműködésével próbálta enyhíteni a helyzetet.

1959-ben végül nemcsak betelt, hanem kiborult a pohár. Az újabb tiszavirág életű felkelést leverték és ekkor a 14. Dalai Láma Indiába menekült. A mai napig az észak-indiai Dharamszalában van az ideiglenes kormány székhelye, amely számára Delhi joghatóságot is biztosít a tibeti menekültek felett. Ennek az 1959-es felkelésnek az évfordulója március 10-e.


2008. március 10-én a szerzetesek ? egyes híradások szerint ? a tavaly októberben elfogott társaik szabadon bocsátását követelték. A dátumon kívül azonban semmi se biztos, tekintettel arra, hogy Kína gondosan elzárta a területet minden értelemben. A turistákat vasárnap estig evakuálták a környékről, a youtube-ot és más internetes oldalakat sikerrel cenzúráztak. A kevés információ, ami kiszivárog a hegyek közül, egymásnak nem ritkán ellentmond: amíg a kínai kormány elsősorban kínai etnikumú áldozatokról beszél, akiket a tibeti tömeg meglincselt; addig az Indiában székelő ideiglenes kormány közel száz tibeti áldozatról tett bejelentést.

A szakértők szerint 2006 óta folyamatosan erősödött a Tibet-ellenes retorika a Népköztársaságon belül, részben a Dalai Láma irányába tett nyugati gesztusoknak, részben a fokozódó kisebbségi küzdelmeknek köszönhetően. A növekvő etnikumközi feszültség azonban régi gyökerekre tekint vissza. A betelepülő kínaiak modernizátorként értelmezik tibeti szerepüket. A valóban több területen középkori módszerekkel dolgozó tibetiek ezzel szemben asszimilációjukra tett kísérlettel, vagy a Dalai Láma szavaival, kulturális genocídiummal vádolják Pekinget.

Zürich, New York, Hága és Sydney kínai követségét illetve konzulátusát az emigrált tibetiek az elmúlt héten ostrom alá vették, esetenként sikerült nekik a tibeti lobogó kitűzése a kommunista kínai zászló helyére.

Gyors megoldásra biztos, hogy nem számíthatnak a szemben álló felek. A Kínát befolyásolni képes nagyhatalmak a gazdasági érdekeiket nem áldozzák fel az emberi jogok oltárán. Az Olimpia bojkottja hasonló okokból aligha várható.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: