Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A Tibetet Segítő Társaság véleménye a Jobbik Kína-politikájáról

2010. október 29./TibetPress

A Tibetet Segítő Társaság rendszeresen monitorozza a Kuruc.info külügyi híreit, ezen belül is elsősorban a Tibettel kapcsolatos gyéren csurdogáló anyagokat. Most is, mint a társaság vezetője nagy érdeklődéssel és várakozással tanulmányoztam Gyöngyösi Márton írásait és az azokra való reagálásokat, különösen a Florian Geyer tollából valókat.
Elöljáróban, sajnálatosan már az elején súlyos kijelentést kell tennem, vagyis, hogy a Jobbik külügyi jelöltje nem alkalmas kijelölt hivatására, legalábbis az ázsiai/kínai/tibeti témát illetően. Azt is azonnal hozzá kell tennem, hogy aki a kínai kártyalapok jeleit nem ismeri, az biztos vesztes a pekingi nemzetközi póker-party asztalánál. Ez a megállapítás különösen figyelemre méltó, ha egy olyan radikális jobboldali pártról beszélünk, mint a Jobbik, amely szeretné magát globális politikai összefüggésekben is hitelesnek láttatni.

Természetesen azon általános megállapítások, hogy a kínai birodalom egyre nagyobb szerepet játszik a világpolitikában, kiváltképp a világgazdaságban, teljes mértékben igazak, sőt mi több, egyre igazabbak lesznek. Ha nem jön közbe semmi – ami pedig a történelemben azért már előfordult – Kína hamarosan globális, az egész világot jelentősen befolyásoló hatalommá válhat. Ez az emberiség számára komoly harmónia- és egyensúlyvesztés súlyos kérdéseket vet fel a néhai Sárga Császárt is irigységre késztető hibrid-tera-birodalommal kapcsolatban. Kína történelmét, de különösen az elmúlt száz évet tanulmányozva nem igazán bizalomgerjesztő képet kapunk lehetséges jövőnkről. Ha tehetném, ma minden politikusnak kötelezővé tenném a kínai történelem, nyelv és vallás ismeretét a túlélés érdekében, ami persze nem kis feladat, tudva, hogy a világ kultúrájának egyik bölcsője éppen Kína. De megérné!

Megértem Gyöngyösi Márton nagy ívű gondolatát, hogy a kelet és különösen Kína felé történő nyitás nagy gazdasági lehetőségekkel kecsegtet, és ezt a Jobbiknak feltétlenül ki kellene használnia, tegyük hozzá elsősorban saját érdekében. De mindenképpen felhívnám a figyelmét Gyöngyösinek, hogy a kínai ember mosolya a politikában és az üzleti életben soha nem őszinte, és bölcs ember legyen a talpán, aki időben észreveszi, mi húzódik meg a kedvesség és a mézesmázosság mögött. Soha ne higgy kínainak, soha! -- mondják a kisebb népek Ázsiában.

Mondhatni, hogy a „bokszer-háború”, Makaó és Hongkong után jelenleg Kína az édes bosszú állapotában van nyugat irányában, ami innen nézve érthetetlen és átláthatatlan reagálásokban nyilvánul meg. Persze mindez magyarázható, hiszen az angolok, azok az egyébként mindenki más által is gyarmatosítási múltjuk miatt átkozott angolok nagyon megalázták az Amerika fellendülése előtti világ leggazdagabb és legfejlettebb birodalmát.

2008. május 7. és 10. között hazánkba látogatott Chia Ching-lin kínai kommunista diplomata. A nálunk élő kínai agymosottak dicsérték Kínát (tényleg, akkor miért nem költöznek haza?), támadták a dalai lámát. A videó végén látható, amint honi rendőreink elhurcolnak egy magányosan tüntető idősebb magyart, amiért Tibet zászlaját lobogtatja. A párhuzam a Gyurcsány-terrorral nem söpörhető a szőnyeg alá:


De hely hiányában térjünk rá Tibetre! Azt mindenképpen tudatnom kell Gyöngyösi Mártonnal, hogy Tibet de jure soha nem volt Kína része. Az egy másik kérdés, hogy a két országnak, szomszédok lévén mindig is szoros és néha zűrös kapcsolata volt egymással. Olyan is volt, hogy a VIII. században tibetiek foglalták el Kína egy jelentős részét, beleértve az akkori fővárost, Csangant is, és persze Kína sem volt mindig önálló a mongolok és a mandzsuk uralkodása alatt. A tibetiek egy teljesen különböző kultúrát és vallást mondhattak magukénak mindig is, nem beszélve a merőben eltérő tibeto-birmán gyökerű tibeti nyelvről.

Azt, hogy nekik ténylegesen és valóságosan kell Tibet, azt egy mondatban összefoglalva a mandzsu császár uralma alatt lévő Kína a XVII. század elejétől gondolta ki, és ezt egy amban (helytartó) kinevezésével nyomatékosította Tibetben. A közel kétszáz évig tartó halálos, de Tibet számára még mindig remek autonóm lehetőségeket biztosító ölelést aztán Mao Ce-tung szorosra húzta. Így 1949-től Tibet önállósága teljesen megszűnt, és máig sincs a legcsekélyebb kilátása sem még egy valóságos autonómiára sem.

Azt tudni kell, hogy Kínának létkérdés, hogy a külső tartományokat -- Tibetet, Ujguriát, Belső-Mongóliáról már nem is beszélhetünk – teljes, szoros ellenőrzés alatt tartsa. Nem véletlenül tisztelik császárként Mao Ce-tungot a hanok, hiszen az anyaország kakasára, Tibet megtestesülésében ez a hatalmas karizmával rendelkező uralkodó tűzte fel a farok-tollat. Egyébkén Mao Ce-tung a kínai birodalom szempontjából kiválóan politizált, jó időben, jó helyen, gátlástalanul és kellő kegyetlenséggel. De hát ez maga a sikeres politika. Több mint hatvan év óta a tibetiek borzalmas szenvedéseken és megaláztatásokon mennek keresztül. A fizikai és lelki terrornak ehhez a fokához még csak hasonlót sem tudunk elképzelni nyugat-, de még kelet-Európában sem manapság. Egy nép, egy nemzet módszeres kiirtása folyik minden áron, a mai időkben, elsősorban és látványosan kulturális szinten.

Vajon miért olyan fontos Kínának Tibet, ez a látszólag kietlen, hideg pusztaság? Elsősorban geopolitikai helyzete miatt. Az ázsiai kontinens közepén fekszik - mint ahogy Magyarország Európa közepén. Tibet és Ujguria területei minden külső támadástól megvédik az anyaországot, fennsíkjai jelentős szerepet játszathatnak a modern rakéta-hadviselésben, ezen kívül Tibetben a föld gyomra nagyszerűen kirabolható, hatalmas mennyiségű ásványi anyagot és energiahordozót rejt. De talán a legfontosabb tényező a víz jelenléte. Ázsia hat legnagyobb folyója Tibetben, a Himalája hegyeinek forrásaiból ered.

Ilyen történelmi és politikai összefüggésben szakadárnak nevezni az egyébként a világon egyedülállóan erőszakmentességet hirdető XIV. dalai lámát, nagyfokú tájékozatlanságra és politikai rövidlátásra vall. A szakadár kifejezés használata egyébként akarva-akaratlanul beleillik a kínai politika retorikájába, vagyis a dalai láma hazug, szeparatista, terrorista bajkeverő, akit a tibeti nép is megtagad és csak a nyugati imperialisták támogatják, hogy borsot törjön a kínaiak orra alá.
Kínának öt bűne van az emberiség ellen.

Mindenáron hatalmas birodalmat akar működtetni, és ezzel komoly egyensúlyvesztést okoz a világnak. A kínai birodalom olyan, mint amikor a zsonglőr a szájában lévő rúdon egyensúlyoz egy négylábú asztalt egyik lábánál fogva, az asztal sarkán egy széket, azon egy labdát, a labda tetején egy pálcát, a pálca végén pedig egy tányért pörget, amiből egy másik zsonglőr rizst eszik, miközben sztahanovista lendülettel mosolyog a közönségre. Az élhető világ és az emberiség szempontjából nem egészséges egy ilyen nagy ország, lényegében központi irányítással. A környező országok, de lassan már az egész világ retteg a gazdasági és katonai gólemtől, ami a kívánatos és igazságos döntések folyamatára negatív hatással van.

A másik főbűn, a rasszista, egészségtelen nacionalizmus, ami szeparál és elidegenít a világtól és rémiszti is azt. Persze ebben a szövegkörnyezetben a nacionalizmus kívánatos ellentéte nem az ugyancsak teljesen téves útra vivő globalizmus eszméje. Mi, itt Európában el sem tudjuk képzelni a kínai nacionalizmus hatalmas erejét, amit a Mennyei Birodalom császáraitól szabadon átvéve és jól felhasználva Mao Ce-tung alapozott meg rögtön a forradalom után.

A harmadik főbűn az emberi élet és jogok teljes figyelmen kívül hagyása. És itt elsősorban nem a mai politikai értelemben vett emberi jogok meghatározásra gondolok. Bár ezeknek a jogoknak megléte mára elengedhetetlenné vált, mégis van igaza a kínai replikának. Azaz nyugatnak – Amerikát is beleértve – semmi joga nincs beleszólni az úgynevezett kínai belügyekbe, nemcsak a civilizált nyugat jelenlegi emberjogi anomáliát tekintve, hanem a hatalmas történelmi jogfosztásokat is figyelembe véve, indiánok, afrikaiak stb. Ezek következményeit tulajdonképpen ma is szenvedjük/élvezzük.

A nagy birodalmak uralkodói persze mindig és mindenhol vérrel és könnyel alapoztak és tartottak karban hatalmas birodalmakat, ahol az emberi élet mennyisége és értéke soha nem volt szempont. Sajnos ettől ez még bűn marad, mert teljesen eltávolodik attól a transzcendenstől, amit nevezhetünk Istennek, Buddhának, Mohamednek vagy taónak, és amely kapcsolódás hiánya a felsőbb intelligenciához mára nem véletlenül rengette meg az emberi létforma alapjait. A jogosan vagy jogtalanul felsőbbrendűnek nevezett nyugati nézőpontból -- legalábbis kommunikációjában – ma az emberek gátlástalan legyilkolása, a megnyilvánulás és vélemény szabadságának, vagyis az identitásnak lényegében a teljes hiánya, a büntetések embertelen és szisztematikus alkalmazása, valamint kultúrák és népcsoportok identitásának megsemmisítése nem nevezhető elfogadható, euró-komfort tetteknek.

A hazánkba látogató kínai diplomatából előbújt a kommunista állat. Rátámadt a békésen tüntető magyarokra:





A negyedik bűn a hazugság, a hamisítás, szemfényvesztés és a világ félrevezetése az önhatalmú célok érdekében. Ezeknek legeklatánsabb példái részben a kisebbségek – például Tibet, Ujguria – körüli nagyon komoly problémák, részben a természeti és társadalmi katasztrófák és balesetek eltitkolása és lehazudása. A 2008-as pekingi Olimpia nyitó- és záró ceremóniája a szimbólumokat ismerő, jó ízlésű embereknek inkább nyomasztó fenyegetésnek tűnt, mint a sport boldog ünnepének. Lényegében mindenki jót mulat a kínai politika kisebb-nagyobb hazugságain, amelyekben a legdurvább és legátlátszóbb propaganda eszközeit használja. Most nevetünk, de később nehogy az arcunka fagyjon a mosoly! Mi, emberek nevetünk, de a világpolitika csinálói, mintha A császár új ruhája című mesében lennének lakájok.

Ötödik hibaként nagyon komoly és veszélyes vétek a környezetvédelem teljes semmibe vétele is. Nehogy azt higgyük, hogy ez a fogalom új keletű! Számos tradícióban, de a tibeti buddhista hagyományban mindenképpen évszázadok óta jelen van az elvárás és a gyakorlat, hogy környezetünket tisztelni és óvni kell, és a lehető legtakarékosabban felhasználni annak kincseit. Ez sem véletlen, mert az előbb említett fejlettebb tudatállapot követése ezt kívánja meg a boldog és biztonságos fennmaradás érdekében. És ez pedig cél, de az út is. A természet kirablása Kínában sajnos teljesen mindennapos és különösen Tibet területén, ahol ez a folyamat nagyon komoly katasztrófákkal fenyeget, ami az egész Földre hatással van. Bár az utóbbi időkben, miután már sok mindennel kapcsolatban észbe kaptak Kínában, számos próbálkozás történik a természetvédelem terén. A Himalája hatalmas gleccsereit a Föld Harmadik Pólusának is nevezik, mert a harmadik legnagyobb édesvíz készletet tartalmazza, amely nemcsak Ázsiát táplálja az élettel, hanem az egész ökológia-rendszerre is hatással van. A túlhajszolt kínai ipari fejlődés gátlástalan, ésszerűtlen és rablógazdálkodó szemlélete – mivel nagy területről van szó – az egész földgolyóra káros hatással van. Aztán most már utólag persze lehet jogosan vitatkozni, ki mennyire felelős a kialakult helyzetért, a fejlett nyugat vagy a fejlődő országok.

Ugyan a fenti felelőtlenségek tulajdonképpen többé-kevésbé mindenhol igazak, van egy szempont, ami az egész kínai kérdést jelentőssé teszi.

Kína politikai, gazdasági, kulturális és katonai(?) világuralomra tör. Ennek számtalan letagadhatatlan jele van. Afrika lényegében mára már majdnem kínai gyarmattá vált.  A sárga veszedelem előretolt kis hangyabolyai az egész világon jelen vannak. Magyarországon egyes nem hivatalos becslések szerint 80.000! kínai él és üzletel. A legjelentősebb és legnívósabb nyugati egyetemek -- ahonnan a világ vezető politikai és gazdasági irányítói fognak kikerülni -- hallgatóinak többsége kínai, ami azt jelenti, hogy ők fogják meghatározni az emberiség gazdasági és politikai jövőjét. A legjelentősebb bűn talán az, hogy Kína hatalmas méreteihez és exponenciálisan növekvő erejéhez nincs meg a kellő felelősségtudata (csak befolyása), vagy ha van valami ilyesmi, az kizárólag a birodalom belterjes érdekeit szolgálja. A kétes, őszintétlen és kicsit gyanús mosoly mögött könyörtelen szemlélet húzódik meg. Téves azt hinni bármilyen gazdasági elképzelésnek, hogy valamilyen egyenrangúság alakítható ki Kínával. Az elkötelezettséggel, különösen, ha morális és erkölcsi csapdába esünk, hosszú távon csak veszteni lehet.

Az a gond, hogy igazából egyáltalán nem értjük a keleti, de legfőképpen a kínai észjárást. Ez az észjárás fregoli köpönyeget vett magára. Egyik oldalán a kommunizmus sarló-kalapácsa díszeleg, míg a másikon a vadkapitalizmus dollárjai/eurói/jenjei virítanak.

Persze megértem, hogy nagy csábítás a kínai tőke, és nagy reményeket lehet fűzni a pénzhez, a jó üzlethez, de ilyen alapon hol van a Jobbik külpolitikájában a gazdasági és politikai világkép megváltoztatásának szándéka, hol van az igenis létező erkölcs, azaz felsőbb emberi intelligencia – ezt legjobban Konfuciustól lehet tanulni –, és hol van a hitelesség, ami ezen radikális párt legfőbb erénye akar lenni.

A hitelességről még el kell mondanom, hogy a Tibetet Segítő Társaság megalakulásának közel húsz esztendeje óta még egyetlen politikai párt vagy tömörülés sem határolódott el annyira Tibettől, mint a Jobbik. Az MSZP, az SZDSZ persze hivatalosan semmit nem tett Tibetért, de legalább a kamarilla-politika szintjén együtt érző támogatásról tettek tanúbizonyságot. Nem beszélve Orbán Viktorról, aki 2000-ben, mint miniszterelnök, személyesen is találkozott a dalai lámával Budapesten, a Parlamentben.

A Jobbik külügyének teljes irányvesztésére és megalkuvására jellemző, hogy amikor a dalai láma idén szeptemberben a Parlamentben járt, megtiltotta képviselőinek, hogy találkozzanak a tibeti vezetővel, és hogy megjelenjenek a parlament felsőházi termében meghallgatni a világ egyik, ha nem a leghitelesebb közéleti személyiségének nyilvános beszédét az emberiség jövőjéről, a konstruktív szemléletről, a boldogabb életről. Ilyen pragmatikus, politikus és kufár szemlélettel eláruljuk és eladjuk azt, ami nekünk is biztosan van: a múltunkat és hagyományunkat.

Tibet is csak ezt szeretné visszakapni, de úgy tűnik, hogy a világ egyik oldala sem képes támogatni őt ebben a békés küzdelemben, hanem sokkal kényelmesebb a terrorizmus elleni harc, mert ott legalább lehet ellenséget fabrikálni. Milyen alapon vagyunk radikálisak Nagy-Magyarország visszakívánásának tekintetében, ha nem vesszük észre a történelem hasonlatait, analógiáit és legfőképpen tanulságait?

Végezetül szeretném kijelenteni, hogy Kína sokrétű lakosságát, vegyes népeit, beleértve a hanokat is, nagyom tisztelem, és semmivel sem szeretem kevésbé őket, mint a tibetieket. Úgy gondolom, hogy Kínának jelentős és fontos szerepe volt, van és lesz is az emberiség történetében. Bár ez elmúlt évtizedekben közelebb kerültek hozzám, nem gondolom, hogy a tibeti emberek értékesebbek lennének, mint az „anyaországban” élők, mivel mindketten értékes és egyben gyarló szereplői a történetnek. De mivel a globalizmus számomra a testvériség szemléletében való gondolkodást jelenti, ezért semmiképpen nem hagyhatom szó nélkül, hogy erősebb és nagyobb testvérem bántsa a kisebbet, einstandolva színes üveggolyóit, amely varázsgolyók tehetnék életünket boldogabbá, élhetőbbé és teljessé.

Legvégül szeretném ajánlani a fáknak, amik égig akarnak nőni, Konfucius egyik gyökerét, Lao-ce Tao Te King-jét, és annak is a 60. strófáját:

Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az életük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakas kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.


Hendrey Tibor, Tibetet Segítő  Társaság


Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb