Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A szív a fontos, nem a haj

2008. augusztus 20./szerda/FreeTibet.hu/TibetPress

„Hacsak a kínai nyomás nem fog enyhülni, kopaszra nyírt fejjel fogok versenyezni, hogy kifejezzem együttérzésemet a tibeti szerzetesekkel.” -jelentette ki még márciusban a lengyel nehéz atléta, Szymon Kolecki. A 26 éves súlyemelő 94 kg-os kategóriában ezüstérmet szerzett augusztus 17-én, és a díjátadóra már rövid séróval érkezett meg. A legfrissebb frizurák, és olimpiai erkölcsök csak itt, csak most, csak önöknek.

Az olimpia a sportról szóljon, de…
Mikor lengyel újságírók az új frizuráról érdeklődtek, a következő választ kapták: „A hajnyírás ma reggel történt. Nem mondhatom ki, hogy pontosan milyen céllal. Kapcsolatban áll bizonyos dolgokkal, amelyeket az Olimpiai Charta tilt. De annyit mondhatok, hogy szimbolikus jelentősége van.”

Nem csak emberi jogi szervezetek, hanem sok nyugati újságíró is hiányolja az olimpiai atléták részéről a kezdeményező készséget, a bátorságot, az egyetemes emberi értékek, és emberi jogok iránti felelősség vállalást. Tény, hogy eddig sportolók részéről minimális gesztusok sem történtek, úgy fest, az atléták elégedettek a kényelmes olimpiai faluval, meg a szervezéssel. Kolecki mondandójából is látszik, hogy mivel kell szembenézniük azoknak az atlétáknak, akik esetleg kényes témákról nyilatkoznak, valószínűleg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és saját szövetségük duettben indítana ellenük eljárást, meg is érdemlik, nem igaz?, a sportoló az ne gondolkodjon, hanem fusson, ússzon, tegye a dolgát, akkor megsimogatják a buksiját, minden rendben.

Te mit képviselsz?
A sportvezetők megalkuvása akkor különösen szomorú, ha az illető egyben politikusként is tevékenykedik hazájában, lásd Schmitt Pált, aki a következőképpen nyilatkozik a MOB honlapján:

„A játékok nem arra szolgálnak, hogy megváltoztassák egy hatalmas, 1.3 milliárd lakosú ország politikáját, amely egyébként tagja az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak, aláírta az emberei jogok Chartáját. A korábbi bojkottok semmit sem változtattak meg, semmilyen eredményt nem hoztak. A Melbourne-i olimpia idején a magyar néppel, a magyar sportolókkal együtt érezve több ország távolmaradt a versenyektől, az oroszok mégsem vonultak ki hazánkból.”

1956-ban Svájc, Hollandia és Spanyolország sportolói döntöttek úgy, hogy Magyarország szovjet megszállása elleni tiltakozásul nem indultak el a melbourne-i olimpián. De hát minek is? Megkérdezhették volna a karrierjét éppen ’56-ban indító Schmittet, aki elmondhatta volna nekik, hogy felesleges, menjetek csak el, nem kell együtt érezni azokkal, akik nem tudnak felszólalni saját jogaikért, mert esélyük sincs így tenni. Úgysem lehet megváltoztatni a Szovjetuniót! Ti ugyan demokráciában éltek, és megtehetnétek, hogy a hangunk lesztek egy kicsit, de menjetek inkább, érezzétek jól magatokat Ausztráliában, ti sportolók vagytok, hagyjátok a lelkiismeretet, a kollektív felelősségérzetet a francba.

Köszönjük
Bár politikai szinten Magyarország végül magára maradt, a forradalom napjai alatt a környező országok polgárai egyértelmű szimpátiával viseltettek a magyar forradalom iránt. Október 31-én a magyar futballválogatott Svédországban játszott volna barátságos mérkőzést. Puskásék nem utaztak el, de a svéd nagyválogatott kiállt a svéd ifik ellen 30.000 néző előtt, a jegybevételt pedig a magyar forradalom javára ajánlották fel. ’56-ban nem köszönhette meg senki a spanyol, svájci, meg holland atlétáknak, hogy kiálltak egy legyalult nép mellett, pedig egy ilyen üzenet sokat ér, mert azt jelenti, hogy „NEM VAGYTOK EGYEDÜL”. Ráadásul azt kellett látniuk, hogy a magyarok meg elmennek, de lássuk be, ők meg úgy tiltakoztak a legjobban, hogy bevállalták az olimpiát, aztán felvonultak a koronás címeres zászló alatt, nyertek 9 aranyat, meg legyalulták az oroszokat a vízilabda elődöntőben.

Semmilyen bojkott nem fogja megállítani a háborút, ezt senki sem várhatja el, mert a tiltakozások másképpen fejtik ki a hatásukat. Egy ember nem fogja megállítani a tankokat, bár éppen Peking az a város, ahol a lehetetlen mégis megtörtént. lásd a fotón fentebb. De fel kell szólalni, legalább egy embernek, mert ha csöndben vagy, akkor egy körmöket tépdeső, áramot herékbe vezető diktatúra statisztája lettél. Az olimpia nem varázspálca, nem lesz demokrácia Kínából három hét alatt, de az ötkarikás játékok friss levegőt vihetett volna Pekingbe.

Az olimpia nem hagyott semmilyen nyomot Kínán, inkább fordítva, a diktatúra erőltette rá magát az olimpiai mozgalomra: sportolók szólásszabadsága nullára redukálva, problémák az asztal alá söpörve, a sportdiplomaták mosolyognak, integetnek, mindenki boldog, minden rendben van. Mint egy diktatúrában.

“Minden idők legjobb olimpiája”
Szymon Kolecki üzent. És ezt úgy kellett tennie, mint a hetvenes- nyolcvanas évek emberarcú szocializmusában a titokban szamizdatokat terjesztő, röplapokat nyomtató „másként gondolkodóknak”: áttételesen, nekünk pedig megint meg kell tanulnunk a sorok között olvasni.


Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb