Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A sárkányölő asszony - Rebíja Kadír, a hatezer éves ujgurok Dalai Lámája

2009. július 20.

Urumcsi kevesebbet érne Lhasszánál? Csak azért, mert muzulmán? Mintha a kiadó időzítette volna a megjelenést a most kitört ujgur „zavargásokra”: az idén májusban látott napvilágot az angolszász piacon Rebíja Kadír (Rebiya Kadeer) életéről szóló könyv. Teljes címe: A sárkányölő – Egy asszony hősies küzdelme a békéért Kínával. A mostani kiadáshoz előszót a könyvhöz a Dalai láma írta.

A kötet a 2007-ben a németül megjelent eredeti fordítása, amelynek a címe szintén beszédes: Az egek ostromlója – Kína első számú közellensége beszél életéről. A könyvet ketten írták. Kadír és segítője, Alexandra Cavelius, szabadúszó újságírónő, számos könyv szerzője.

Az ujgurok a hatalmas kiterjedésű Hszincsiang tartományban élnek, az ősi Selyemút mentén, ahol Európa, Ázsia és Oroszország találkozik. Névleg autonómiában. Hatezer éve. Őseik között a hunokat is számon tartják. A samanizmust gyakorolták. És hogy még jobban bosszantsanak egyes tudósokat, mentéjükön még a tulipán is fellelhető. Egyik kedvenc ételük a dapandzsi, amelyet ha valaki megkóstol, soha nem felejti el. Egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikáscsirke között. Tartozékai: a csirke, hagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, a bogyiszlóihoz hasonló erős paprika, krumpli, római kömény, őrölt szecsuáni bors, olaj, szójaszósz és – igen – sör, noha a legtöbb ujgur muzulmán. Az ujgurok hazájukat Kelet-Turkesztánnak nevezik. Nyelvük a türk nyelvcsaládhoz tartozik. A vendégszerető, családközpontú nép kultúrája tele van zenével, tánccal. Hagyományszeretetük közmondásos.

Ma mintegy húszmillió ujgur él világszerte. Ebből mintegy 8 millióan maradtak még hazájukban. A kínaiak mindent megtettek és megtesznek a terület erőszakos asszimilációjáért. Sajnos hatalmas sikerrel. Az ujgurok – és ne áltassuk az olvasót – hamarosan el fognak tűnni. Felszívódnak az 1,2 milliárdos kínai tengerben. Kasgarnak, az ősi ujgur városnak a történelmi maradványait most bontják teljes erővel. De az ujgurok vágyát a függetlenségre nem tudták kiölni. Aki párhuzamként Erdélyre gondol, nem hibáztatható.

Rebíja Kadír kislányként nagyon szegény családban nőtt fel. 1999-re – bebörtönzése előtt – Kína tizedik leggazdagabb üzletasszonyává küzdötte fel magát, és még a kínai népi kongresszus tagjává is választották. De ez nem akadályozta meg abban, hogy ne küzdjön az ujgurok emberi jogaiért. „Jutalma” nem maradt el: a pekingi kormány hat évre bebörtönözte. Ebből két évet magánzárkában töltött, hihetetlenül brutális körülmények között. Börtönévei alatt több nemzetközi emberjogi szervezet is kitüntette.

A fogva tartása miatt a kormányra nehezedő nyomás eredményeként kiengedték és távozhatott az Egyesült Államokban élő férjéhez, aki korábban hasonló okok miatt „élvezhette” a kínai börtönök nem éppen vonzó világát. Az „ujgurok anyjának” gyermekeit azonban hátra kellett hagynia. Már mindegyikük „megkóstolta” a rácsok mögötti világot: négy gyermeket egyébként egyszerre vették őrizetbe Urumcsiban, amikor Kadírt 2006 májusában felvették Amerikában az Ujgur Világkongresszusba, amelynek mára már elnöke. Könyve vádiratként mutatja be a társadalmat átható kínai kormányzati korrupciót, a hatósági védelem alatt folyó kábítószerkereskedelmet, a gyilkosságokat és, elsősorban, az ujgur nép kormányzatilag irányított irtását. Miközben a bűnösöket névvel azonosítja.

És most engedjenek meg egy nagyon személyes kitérőt.
A véletlen úgy hozta, hogy Kadír könyvét június elején olvastam párhuzamosan Marta Andreasen szintén akkor megjelent könyvével, amelynek címe A lemeztelenített Brüsszel – Miként bánt el az EU főkönyvelőjével, amikor az nem volt hajlandó cinkosa lenni a csalásban és pazarlásban. Az utóbbi könyvet azzal a szándékkal kezdtem el – miután egy brit lap annak megjelenése után néhány nappal a „hős” Andreasenről cikkezett -, hogy kijegyzetelem belőle az uniós adófizetők pénzét elsikkasztókat és megkérdezem őket, miként vélekednek a szerző vádjairól. A tervből semmi nem lett egészen egyszerűen azért, mert Andreasan asszony egyetlen nevet sem említ, magát pedig hősnek és közszánalomra méltó áldozatnak állítja be, amiért elbocsátották és amiért most nehezen tud új állást kapni. Vékonyka könyve egyébként dögunalmasra sikeredett. Kadír ezzel szemben egyetlen egyszer nem állítja be magát hősnek. Népe szenvedéséről ír. És mindenkit megnevez.

Csak ezt akartam közbevetni.
Rebíja Kadír egy éves volt, amikor a kommunisták – akik Kínában éppen olyan derék, jó emberek voltak, mint itteni válfajuk, akiket Rákosi, Gerő, Péter Gábor, Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Lendvai Ildikó fémjelez – Mao Ce Tung elnöklete alatt 1949. október 1-jén elvették tőlük hazájukat. Egy évvel és hat nappal később a szomszédos Tibetre került a sor.

Az ujgur vezetők ellenálltak. Ahmedzsán Kasszimi, az akkori ujgur kormányzóhelyettes és három másik ujgur vezető elfogadta a meghívást, hogy a kínai népi konzultatív konferencia népi kongresszusán felszólaljanak. Az ujgur küldöttség Almatiban szállt a Pekingbe induló járatra. A gép máig kiderítetlen okokból Mandzsúria hegyeinek ütközött. Túlélő nem volt. A „krém krémjét” alkotó vezetők halála a függetlenségi mozgalmat megállította.

1950-ben Mao elnök együttműködési egyezményt írt alá Moszkvában Sztálinnal, a szovjet kommunista párt főtitkárával. A Kínának szállítandó fegyverek fejében Peking felajánlotta, hogy az ujgur nemzet tartozzon a szovjet érdekszférába. A két nép vezetői abban állapodtak meg, hogy az ország mérhetetlenül gazdag ásványkincseit együttesen aknázzák ki. Az ujgurok aláírása hiányzott az egyezményről.

És most ugorjunk előre időben.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások ürügyül szolgáltak a pekingi vezetésnek arra, hogy fokozzák nyomásukat az ujgurokra. Szeptember 11-i előtt a hszincsiangi Ujgur Autonóm Tartományban még mindenütt láthatóak voltak az ujgur feliratok a kínai mellett. szeptember 11-i után az ujgur neveket hordozó táblákat eltávolították. A külföldi hatalmakat pedig a pekingi kormány – sajnos sikerrel – szólította fel arra, hogy az ujgur függetlenségért harcoló szervezetet terroristáknak tekintse. Az Egyesült Államok a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalmat kínai kérésre felvette a terrorista szervezetek listájára. Egy afganisztáni táborban olyan ujgurokat fogtak el – és adták át az amerikaiaknak fejenként ötezer dollárért -, akik csupán a géppisztoly használatát tanulták muzulmán testvéreiktől. Őket hosszú évekre a Kuba szigetén lévő guantánamói amerikai katonai börtönbe zárták, és csak 2005-ben, illetve 2006-ban tisztázták őket a terrorizmus vádja alól. Akik közül a még ott maradottakat erősen „illene” befogadnunk.

E közben odahaza az ujgur hazafiakat egyre szigorúbb ítéletekkel sújtották. Egy ujgur tudóst csak azért ítéltek húsz évre, írja Kadír, mert ujgur nyelvre fordította az ENSZ-nek az emberi jogokat rögzítő egyetemes nyilatkozatát. Amikor június 5-én, vasárnap kitörtek a zavargások Urumcsiban, Hszincsinag tartomány fővárosában arra a hírre, hogy meggyilkoltak két ujgurt, a kínai rendfenntartó erők 156 embert öltek meg és több mint nyolcszázat sebesítettek meg. A kínai kormány azonnal Rebíja Kadírt, az Amerikában működő Ujgur Világ kongressszus elnökét vádolta a lázadással. Az asszony tagadta a vádakat, és egyben hangoztatta, hogy a hivatalos adatoknál jóval több a megöltek száma és ezt több ezerre tette.

A lázadásban a becslések szerint az első nap 1-3 ezer ujgur vett részt, akik közül többen megtámadtak han kínaiakat. Július 7-én pedig a han kínaiak támadtak vissza. A rendőrség könnygázt, honi gyártmányú vízágyút, páncélautókat és útelzárást vetett be, míg a kormány kijárási tilalmat rendelt el több, ujgurok lakta városban is. A hatóságok ezen kívül lezárták az internet szolgáltatásokat és Urumcsiban korlátozták a mobilhálózatok használatát. Zárójelben meg kell jegyezni, hogy az ujgur nép – noha kocsik és épületek is égtek a városban, valamint számos han kínait késeltek meg – nem hibáztatta a tüzek okozóit, mert megértette, hogy a kínai elnyomás nyomán felgyülemlett harag egyszerűen kontrollálatlanul robbant ki nem egy alkalommal. Másnap, 8-án már olyan súlyossá vált a helyzet, hogy Hu Csin Tao elnök idő előtt hazarepült a l’aquilai G8-as csúcstalálkozóról, ami egyébként nagyon fontos volt a kínaiaknak.

Figyelemre méltóak voltak a lázadást követő politikai nyilatkozatok.

A magyar kormány ugyanúgy hallgatott, mint Tibet esetében, ami az államérdeket – de nem az emberiességet - tekintve következetes álláspont. Az ellenzékben lévő Fidesz prominensei közül – akik nem kormányon lévő politikai pártvezetői minőségükben a világon meglehetősen egyedül igen erős bírálatokat küldtek a pekingi kormány címére az ujgurokénál kisebb elnyomatásban élő tibetiek tavaly nyári lázongása kapcsán – eddig csak Balog Zoltán országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke adott ki rövid tiltakozó nyilatkozatot. Az SZDSZ nevű entitás csak a tibeti zavargások idején emelte fel bíráló szavát, míg most, az ujgur lázadás idején hallgatott.

A Fehér Ház szóvivője „sajnálatát” fejezte ki az életüket vesztettek fölött és mindkét felet „mérsékletre” intette. Annyi biztos, hogy tavaly márciusban Bush amerikai elnök személyesen telefonált a kínai elnöknek, hogy aggodalmát fejezze ki a tibeti helyzet miatt. Azt pedig gyorsan tegyük hozzá, hogy az ujgurok véleménye az, mint a Financial Times július 9-i számában elhangzott, az ő szenvedésük azért nem kap annyi figyelmet és vált ki olyan erős elítélést, mert muzulmánok.

Angela Merkel német kancellár „az incidens békés megoldására” szólította fel a feleket és hozzátette, tiszteletben tartja az „Egy Kína politikáját”, de ugyanakkor ez a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását is jelentenie kell.

Giorgio Napolitano olasz elnök csupán annyit mondott személyesen L’Aquilában Hu Csin Tao elnöknek, hogy „a Kínában elért gazdasági és társadalmi haladás új követelményeket támaszt az emberi jogok betartása terén”.

A francia külügyminisztérium szóvivője aggodalmának adott hangot az „események” miatt és kilátásba helyezte, hogy „valószínűleg lesz európai válasz”. Gordon Brown brit miniszterelnök „mindkét oldalon visszafogottságot” ajánlott. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a lázadás Kína belügye, de azért elítélte a lázadók erőszakos cselekedeteit. Annak ellenére, hogy Oroszország nagyon nem tűri saját határain belül a szeparatizmust, a helyzetet jól ismerők úgy tudják, hogy Peking ösztökélte az orosz kormányt valamilyen nyilatkozat kiadására.

Hollandiában az ott élő ujgurok támadták meg a hágai kínai nagykövetséget, beverték az ablakait, elégettek egy kínai zászlót, mire a missziót egy napra bezárták.

Erdogán török miniszterelnök pedig azt mondta, hogy úgy tűnik neki, Kínában népirtás folyik.
Legalább valaki észrevette a tényt hatvan év után.
Lovas István - Magyar Nemzet

 


Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb