A következő Száz Év

2009. szeptember 5./New Statesman/WTN/TibetPress

2009. augusztus 27.
Japán és Törökország szövetséget köt, hogy megtámadja az Egyesült Államokat. Lengyelország lesz Amerika legbensőségesebb szövetségese. Mexikó ajánlatot tesz a globális elsőbbségért. A harmadik világháború az űrben fog lezajlani. Furcsán hangzik? Ez mind megtörténhet...

1942-ben Kolombusz nyugatra hajózott. 1991-ben a Szovjetunió összeomlott. E két esemény keretezi az Európai történelmi korszakot. Valamikor régen a Mayák úgy éltek, hogy nem tudtak a Mongolok létezéséről, a Mongolok pedig úgy, hogy  semmit sem tudtak a Zulukról. A XV. századtól kezdődően az európai nagyhatalmak közösen uralmuk alá hajtották a világot, megteremtve ezzel az első valóban világméretű geopolitikai rendszert az emberiség történetében, ahol az ausztrál bennszülöttek sorsát a brittek Írországgal szembeni politikája döntötte el, és a kenyér ára Franciaországban a minesotai időjárástól függött.

Ezzel egyidejűleg, Európa egy 500 éven át tartó polgárháborút viselt az egyre növekvő (erejű) barbárság ellen, egészen addig, amíg a kontinens a XX. században darabjaira nem hullott, és el nem veszítette uralmát a világ felett. A Szovjetunió összeomlása után többé nem létezett egyetlen olyan európai nemzet sem amely a világ vezető nagyhatalmai közé számíthatott volna.

Még egy példa nélkül álló esemény történt az utóbbi évtizedben, vagy valamivel korábban.  Az utóbbi 500 éven át, aki ellenőrzése alatt tartotta az Észak-atlanti térséget az ellenőrzése alatt tartotta Európa kapcsolatát a világ többi részével, és ezzel együtt egyszersmind a világkereskedelmet is. 1980 körül a kereskedelem földrajzi központja áthelyeződött; az Atlanti- és a Csendes óceán térsége egyformán fontossá vált, és az a hatalom, amely irányítása alatt tartotta mindkét óceán forgalmát, óriási előnyre tett szert. Észak-Amerika a globális rendszer fő pillérévé vált, és bármilyen hatalom uralta is Észak-Amerikát az vált a rendszer súlypontjává. Ez a hatalom természetesen az Egyesült Államok.

Egyedül a földrajzi adottságok számítanak, és az, hogy az adott országok mennyire tudják ezeket kihasználni. Az USA mind a szárazföldi, mind a tengeri támadásoktól védve van. Ugyan terrorista támadásoknak ki van téve, de egy nukleális háborútól eltekintve nem kell  olyan egzisztenciális veszéllyel szembenéznie mint amilyennel Angliának és Franciaországnak kellett 1940-41-ben, vagy Németországnak és Japánnak 1944-45-ben. Az is előnyére szolgált, hogy a harcban álló felek közül egyedül az USA húzott valójában hasznot a második világháborúból, egy teljeses mértékben korszerűsített ipari bázissal kikerülve abból. De ez önmagában mind visszavezethető az ország alapvető földrajzi adottságaira. Az Appalache és a Sziklás Hegység között húzódó terület termékenysége, és a térség folyóinak elhelyezkedése egy olyan gazdasági rendszer kialakulásához vezetett a XIX. században, mely megteremtette az alapjait egy olyan gazdaságnak, mely ma a dollár aktuális értékétől függően a világ gazdasági termelésének 25-30 százalékát képezi.

Talán ugyanilyen fontossággal bír az a tény, hogy míg Japán népsűrűsége 365 fő per négyzetkilométer, az európai államok többségében pedig 100 és 300 fő per négyzetkilométer között mozog, addig az USA népsűrűsége Alaszkát is beleszámítva mindössze körülbelül 34 fő per négyzetkilométer. Az USA-nak van tere a növekedéshez, ami jól jön a bevándorlóknak. Lakossága várhatóan nem fog csökkenni. Ő a világ vezető nagyhatalma, de nem vezetőinek erkölcsössége vagy a nép érdemei miatt, vagy azért mert akként tekintünk rá, csupán azért mert Európa egyre gyengül, és átalakul a világot behálózó kereskedelmi útvonal-hálózat.

Ez a történelem geopolitikai olvasata. A geopolitika amellett érvel, hogy az erőviszonyokat meghatározó földrajzi adottságok, valamint a haditechnikai, a gazdasági, és a politikai hatalom egy szerves egységet képező rendszer különböző részei. A geopolitika hajlik rá, hogy a különböző politikákat és politikusokat ne vegye túl komolyan, lássa, hogy a valóság határt szab számukra. Lehet valaki a világ legkiválóbb politikusa, sosem fogja uralni a világot, ha az izlandi parlament tagja; az ősi Róma legostobább vezetője pedig nem tudta aláásni a birodalom tekintélyét.

A gazdasági szakemberek beszélnek egy bizonyos láthatatlan kézről - ez egy olyan fogalom, ha nem is szakkifejezés, amit Machiavellitől kölcsönöztek. A geopolitika ezt a kifejezést az egyes nemzetek viselkedésével és más nemzetközi szereplőkkel kapcsolatban alkalmazza. A geopolitika képviselői és a gazdasági szakemberek egyaránt úgy vélik, hogy a közszereplők számítóak, és saját érdekeik irányítják őket, ha nem is minden esetben, de alkalmanként biztosan.

Gondoljunk egy sakkjátszmára. Látszólag úgy tűnik, hogy mindegyik játékos húsz lehetséges nyitólépés közül választhat. Valójában azonban ez a szám sokkal kevesebb, mivel ezeknek a lépéseknek a többsége olyan rossz, hogy igen gyors vereséghez vezet. Minél jobb vagy a sakkban, annál világosabban látod a lehetőségeidet, és annál kevesebb lépést léphetsz meg: Minél jobb a játékos annál kiszámíthatóbbak a lépései. A nagymester abszolút kiszámítható pontossággal játszik egészen addig az egy briliáns kiszámíthatatlan húzásig.

A geopolitika két dolgot feltételez: az első az, hogy az emberi lények a családoknál nagyobb egységekbe szervezik magukat, és természetes lojalitással viseltetnek azon dolgok iránt amelyekbe beleszületnek, azok iránt a helyek iránt ahol megszülettek, és az ott élő emberek iránt; a második pedig az, hogy egy nemzet főbb vonásait nagymértékben meghatározza a földrajzi elhelyezkedése, csakúgy mint a népek közötti kapcsolatok. A "földrajzi" kifejezést itt tág értelemben használjuk. Szűk értelemben a földrajzi elhelyezkedést és a hely fizikai adottságait jelenti, de jelen esetben ezeken túlmutatva magában foglalja a környezet egyénekre és közösségekre gyakorolt hatásának vizsgálatát is. Ezek képezik a geopolitikai jövendölések alapjait.

A különböző vélemények és a jó hírnév nem sokat számítanak a nemzetközi erőviszonyok alakulásában. Akár gyűlölik az amerikai elnököt, akár csodálattal tekintenek rá, az egész nem bír túl nagy jelentősséggel, és az erőviszonyokat valóban meghatározó fontos adottságok átvészelik ezeket a dolgokat. A múlékony eseményeknek nem sok közük van a nemzetközi erőviszonyok alakulásához, bármilyen jelentősnek tűnjenek is megtörténésük pillanatában. A jelenlegi pénzügyi válság ugyan bekövetkezett, de nem változtatott az alapvető nemzetközi erőviszonyokon. Az Amerika hanyatlásáról alkotott elképzelés nem több mint megalapozatlan

dobálózás a szavakkal, ahhoz hogy Amerika hanyatlani kezdjen valamely más hatalomnak túl kell szárnyalnia őt. És jelenleg nincs erre alkalmas jelölt...

Gondoljunk csak Kínára, akit a legtöbbet emlegetnek az USA vetélytársaként. A han népességű Kínát négy ütközőállam veszi körül; Mandzsúria, Belső-Mongólia, Xinjiang és Tibet. Ezek nélkül az ütközőállamok nélkül Kína határai befelé tolódnának, és Kína sebezhetővé válna. Ezzel a négy ütközőállammal a határain Kína ugyan biztonságban van, de olyan mint egy minden oldalról körbezárt sziget, melyet hegyvidéki dzsungelek, a Himalája vonulatai, a közép-ázsiai sztyeppék és a Szibéria lakatlan területei határolnak. Kínát minden oldalról tenger zárja közre.

Kína népességének túlnyomó többsége egy ezer mérföldes körzeten belül él, a Csendes-óceán partvidékén. E mögött a vonal mögött a vízkészlet nem támogatja a nagy népsűrűséget. Az ipari fejlesztések nagy része is a part száz mérföldes körzetén belül ment végbe. Gondolkodjunk el a következő számadatokon, melyek a kínai hivatalos statisztikákból származnak. Körülbelül 65 millió kínai él olyan háztartásokban, melyeknek éves bevétele meghaladja a húszezer dollárt. Körülbelül 165 millió embernek 2,000 és húszezer dollár között mozog az éves bevétele. Ezen családok többsége a tengerpart 100 mérföldes körzetében él. Körülbelül 400 millió háztartás éves bevétele ezer és kétezer dollár között mozog, amíg körülbelül 670 millió háztartás bevétele kevesebb mint ezer dollár évente. Kína a kirívó szegénység országa. Mao azért hajtotta végre a Hosszú Menetelést, hogy felállítson egy elszánt parasztokból álló hadsereget, és helyrehozza ezt a fajta egyensúlytalanságot. Az egyensúlytalanság ismét megjelent, akár egy vulkán a jelenlegi vezetés alatt.

Kínának meg kellene háromszoroznia gazdasági teljesítményét - és az USA-nak a jelenlegi szinten kellene maradnia - hogy megelőzze őt GDP-ben. Katonailag Kína cselekvőképtelen. Hadserege csupán belügyei rendezésére alkalmas biztonsági erőkből áll, természetes határai megakadályozzák benne, hogy erejét máshol is bizonyítsa. Flottája nagyjából csak papíron létezik, és nem jelenthet komoly fenyegetést az USA számára. Azokat a minden alapot nélkülöző kijelentéseket, melyek szerint Kína túlszárnyalja Amerikát, geopolitikai szempontból elvethetjük, mint olyan állítást, ami figyelmen kívül hagyja a tényeket. Elképzelhető, hogy Kína túljut majd a problémáin, de a század nagy részét biztosan igénybe veszi majd, hogy ilyen jelentős problémákat megoldjon.

Európa, ha valaha egyesülne, és egy egységes gazdasági és katonai erőt képezne, minden bizonnyal vetélytársa lehetne az Egyesült Államoknak. Azonban, mint azt a jelenlegi pénzügyi válság során is láthatjuk, a nacionalizmus továbbra is megosztja a kontinenst, még ha a kimerültség kevésbé hevessé is tette azt. Az az elképzelés, hogy Európa egy valóban egységes gazdasági döntéshozó rendszerrel - és világviszonylatban is meghatározó, közös irányítás alatt álló katonai erővel - rendelkező multinacionális állammá váljon, ma még ugyanolyan távoli álom, mint az, hogy Kína nagyhatalom legyen.

Ez nem egy amerika-központú világszemlélet. A világ az, ami amerika-központú. Az USA tartja kézben Észak-Amerika gazdasági erőforrásait, ő tartja ellenőrzése alatt a világ óceánjait és légterét, és - bölcsen vagy kevésbé bölcsen - oda irányítja erőit ahová csak szeretné.  Amerika azt most a világnak, ami Anglia volt egykor Európának. Mindkét nemzet sorsa a tengerek feletti ellenőrzés megszerzésétől függött, mert így biztonságban tudhatták érdekeltségeiket. Minkét nemzet tudta, hogy a legjobb módja annak, hogy megtarthassák ellenőrzésüket a tengerek felett, az ha megakadályozzák, hogy a többi nemzet flottát hozzon létre. És mindketten tudták, hogy a legjobb módja annak, hogy ezt elérjék, az hogy fenntartsanak egy olyan erőegyensúlyt melyben a potenciális vetélytársak arra fordítják erőiket, hogy egymással harcoljanak a szárazföldön. ahelyett, hogy flottákat hozzanak létre amelyek veszélyeztethetik az ő tenger feletti uralmukat.

Az USA világméretekben teszi ezt. Elsődleges célja, hogy megakadályozza egy olyan hatalom felemelkedését, amely uralhatná Eurázsiát és az európai kontinenst. A Szovjetunió összeomlásával, Kína korlátaival és EU tagállamainak megosztottságával jelenleg nem fenyegeti ez a veszély. Így az USA nyugodtan törődhet másodlagos céljával, amely az hogy megakadályozza bármelyik helyi vezető állam felemelkedését, amely a későbbiekben valami sokkal veszélyesebbé nőhetné ki magát. Az USA mindent megtett amit csak tudott, hogy megakadályozza az Orosz nemzet újra-felemelkedését, miközben kapcsolatokat épített ki szomszédaival Lengyelországgal és Törökországgal. Bátorítja a felkelőket Kína határvidékén felhasználva erre az emberi jogok és az igazságosság ideológiáját. Közvetlen vagy közvetett módon, látszólag véletlenszerű alapon háborút folytat Szomáliától Szerbiáig, és Iraktól Afganisztánig.

Úgy tűnhet ezen háborúk többsége igen rossz irányt vett. Azonban a siker mércéje ebben az esetben nem az, hogy a térségen belül helyreáll-e a béke, hanem éppen a széttagoltság mértéke. Az eurázsiai térség széttagoltságától egészen odáig, hogy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig mindenhol állandóak a zavargások és a megosztottság jellemző, az USA teljesítette küldetését. Irak esete szabályszerű. Az USA beavatkozása polgárháború kitöréséhez vezetett. Ami látszólag kudarc volt, az valójában szerencsés végkimenetel. Mi személy szerint gondolhatjuk azt, hogy George W Bush és bírálói nincsenek ennek tudatában. De ez a geopolitika álláspontja. Az elnyomók ideológiákat (egy demokratikus Irak) és téves elképzeléseket (fegyverek a tömegek leverésére) gyártanak, ezek azonban nem többek mint árnyékok a falon. Ez a geopolitikai elnyomás hangoztatásával nem a szónoklás a célunk, de meg kell értenünk ezt, hogy rájöjjünk mi folyik itt.

Így tehát az a kérdés, hogyan alakulnak ezek a geopolitikai és stratégiai tények a század hátralevő részében. A tág értelemben vett Eurázsia tartalékai kimerültek. Kína sokkal gyengébb mint amilyennek látszik, és belső instabilitás fenyegeti. Európát a régi nemzeti mintázatok osztják meg, megakadályozva ezzel hogy az egységesedés útjára lépjen. Oroszország él a lehetőséggel melyet az jelent számára, hogy az USA meg akarja osztani az Iszlám világot, hogy visszakövetelje a korábban befolyása alá tartozó területet, a korábbi Szovjetunió területét, de alapvető gyengesége miatt erre csak a következő generáció alatt kerülhet sor.

Új hatalmak emelkednek fel. A XIX. században Németország, Olaszország és Japán emelkedett fel mint számottevő hatalom, míg a 20. század folyamán az olyan nagyhatalmak mint Anglia és Franciaország másodlagos szintre süllyedtek vissza. Minden század egy olyan új erőegyensúlyt jelent, amelyet a század elején a megfigyelők még elképzelhetetlennek tartanak. Gondolkodjunk hát el az elgondolhatatlanról.

Az Egyesült Államok meggondolatlan külpolitikát folytat. Az USA relatív hatalma olyasvalami, amely messze nem csak azon államokkal való kapcsolatától függ, amellyel nyíltan összeütközésbe kerül. Van egy geopolitikai érdekeken alapuló bomlasztó stratégiája is. Amely nagyon kényelmetlen hellyé teszi ezt a bolygót, különösen a felemelkedő hatalmak számára.

Az USA külpolitikájának van egy harmadik vetülete is. Olyan alárendelt helyi erőket vet be az Amerikával hadban álló főbb erőkkel szemben, akik bizonyos előnyökért cserébe készségesen vállalják a kockázatot. Ez lehet a stratégiai biztosítástól és a kisebb szomszéddal szembeni támogatástól kezdve a kereskedelmi előnyökig és technológia átadásáig bármi. Klasszikus példája ennek Nyugat-Németország és Japán megerősödése a hidegháború alatt. Van három felemelkedőben lévő, vagy már most jelentős hely erőt képviselő  nemzet, amelyek fontosak lesznek majd az USA számára a következő évtizedben Oroszországgal folytatandó tárgyalások során. Ezek: Japán, Törökország és Lengyelország.

Japán már most is nagyhatalom. A világ második legerősebb gazdaságával, a bevételek sokkal stabilabb eloszlásával, és sokkal stabilabb szociális szerkezettel rendelkezik mint Kína. Övé Ázsia legnagyobb flottája - olyan, amilyet Kína csak szeretne - és egy Angliáénál is nagyobb hadsereg (a második világháború óta mind hadserege, mind flottája nem agresszív "önvédelmi erővé" lett nyilvánítva). Gazdaságilag vagy katonailag nem egy dinamikus ország, de a dinamizmus mulandó dolog. A nemzet ereje, és a többi országgal való kapcsolata az, ami hosszú távon számít.

Törökország jelenleg világviszonylatban a világ XVII. legerősebb gazdaságával rendelkezik, de az Iszlám országok közül övé a legerősebb gazdaság. Övé a legütőképesebb hadsereg a térségben, s talán a legnagyobb egész Európában, a Brit haderőt leszámítva. Befolyása már most érezhető a Kaukázusban, a Balkánon, Közép-Ázsiában és az Arab világban. A legfontosabb, hogy történetileg a Muszlim világ vezetője, ami hidat biztosít számára a világ túlnyomó részére. A századok folyamán, amikor az Iszlám világ egyesült, azt mindig Török irányítás alatt tette; csak az elmúlt század során alakultak a dolgok ettől eltérően. Ahogy Oroszország gyengül, Törökország úgy válik egyre meghatározóbb erővé a térségben, beleértve a Földközi-tenger keleti partvidékét is. Törökország meghatározó tengeri hatalom. A külpolitikában történelmi időkbe visszanyúló gyakorlattal rendelkezik.

Lengyelország rendelkezik a világ XVIII. legerősebb gazdaságával, mely a volt Szovjetunió csatlósai között a legerősebbnek számít, európai viszonylatban pedig nyolcadiknak. Ez egy lényeges stratégiai pont a USA számára. Az USA és Oroszország között folyó felzárkózási versenyben Lengyelország képezi a földrajzi határt Európa és Oroszország között, és földrajzi adottságaiból kifolyólag védelmet nyújt a Balti-tenger térségének. Az USA azon taktikája miatt, hogy megpróbálja megakadályozni az eurázsiai államok megerősödését, és az Európa és Amerika között fennálló kényelmetlen helyzet miatt a Lengyel-Amerikai kapcsolatok kritikussá válnak. 2008-ban Amerika aláírt egy megállapodást Lengyelországgal, hogy rakétákat telepítenek a Balti-tengerhez Washington európai rakétavédelmi pajzsának részeként, látszólag azért, hogy megvédjék magukat az úgynevezett "rúzs államokkal" szemben. Amerikai és Orosz nézőpontból a pajzsra nem Irán miatt van szükség, hanem azért, hogy Lengyelország Amerika szövetségese legyen.

Hogy megbecsüljük mit is jelent az egy országnak, hogy stratégiai fontossággal bír egy nagyhatalom számára, gondoljunk csak Dél-Korea esetére. Az 1950-es években kétkedve fogadtak minden azzal kapcsolatos állítást hogy Dél-Korea gazdasági hatalommá fog válni a század végére. És mára Korea azzá vált. Csakúgy mint Izrael, Korea is stratégiai kapcsolatokat alakított ki az USA-val, ami átalakító erejű volt. És mind Izrael mind Dél-Korea sokkal gyengébb alapokkal rendelkezett az 1950-es években, mint amilyennel Lengyelország rendelkezik ma.

Oroszország nem tudja azonosságát megőrizve átvészelni gazdasági és demográfiai problémáit. Kínának helyi szociális problémáival kell szembenéznie. Tehát képzeljünk el egy instabil töredezett Eurázsiát. A peremén három nagyhatalommal - keleten Japánnal, délen Törökországgal, és nyugaton Lengyelországgal. Mindegyikük az USA támogatását élvezi az Orosz interregnum alatt, de a század közepe táján az USA szövetségesei ellen fordul, és korábbi ellenségeit teszi szövetségeseivé. Nem holmi szeszélyből, hanem geopolitikai szükségességből.

Kettő e három nagyhatalom közül tengeri hatalom lesz. Közülük messze a legjelentősebb Japán, aki a nyersanyagok és egyéb importcikkek behozatalától való függőség miatt rá van kényszerülve, hogy biztosítsa hajózási útvonalait. Törökországnak ugyan kevesebb de nagyon is valós érdeke fűződik ahhoz, hogy a Földközi-tenger keleti részét uraló tengeri hatalommá váljon. Mivel a Muszlim világ egyik nagyhatalma, emelkedése az Egyiptommal való kapcsolatok kiépítéséhez fog vezetni, aki a Szuezi Csatornát és mögötte az Arab-tengert kockáztatja. Lengyelország, mivel Oroszország és Németország közé van ékelődve, és az USA befolyása itt sokkal jobban érvényesül mint a másik két ország esetében, szárazföldi hatalom lesz.

Az USA stratégiai szempontból veszélyesnek tekint minden olyan nagyhatalmat, aki jelentős tengerészeti erővel rendelkezik. Az USA úgy old meg egy problémát - az Oroszországgal kapcsolatos problémáit - hogy azzal egy másikat generál. Egy Japán-Török szövetség gondolata furcsa lehet, de nem furcsább mint amilyen a Japán-Német szövetség volt 1939-ben. Mindketten hatalmas nyomás alatt állnak a fennálló hatalom részéről. Mindkettőjüknek érdekében áll, hogy megdöntsék az USA az egész világot uralma alatt tartó kormányzati rendszerét.  Ha nem cselekszenek az nagyobb kockázattal jár mintha cselekszenek. Ez szolgál a háború alapjául.

Képzeljünk el egy háborút, amely megköveteli tőlünk a technológia kihelyezését. Az USA számára már most is az űr az, ami lehetővé teszi hadigépezetének irányítását. A kommunikáció, a navigáció és a hírszerzés már most is űrközpontú. Bármely nagyhatalomnak amely vetélytársa akar lenni az USA-nak, meg kell semmisítenie az USA űrközpontú érdekeltségeit. Ez azt jelenti, hogy a század közepe táján az USA fontos lépéseket tesz majd, hogy megvédje ezen érdekeltségeit. De ha az USA süket, néma és vak lenne egy Törökország és Japán között létrejövő szövetség rákényszeríthetné, hogy stratégiai engedményeket tegyen.

A háború kimenetele a meglepetés erején múlik. És ennek a meglepetésnek az USA űr erőinek megsemmisítésére  kell irányulnia.  Ha ez lehetetlenül hangzik, képzeljük csak el, hogy hangozhatott 1900-ban a második világháborúban lezajlott, ezer bombázó repülőgéppel véghezvitt rajtaütés. 1900. és 1945. között sokkal nagyobb technológiai fejlődés ment végbe, mint amilyet én jósolok 1950-re. Nincs szükség hozzá nagy áttörésekre, csupán a már létező technológia fejlesztésére.

Nehéz elképzelni egy amerikai vereséget ebben a háborúban, bár nincsenek nagy visszaesések. Az az erő amit az USA és Lengyel szövetségese bevethet a Törökökkel és a Japánokkal szemben elsöprő erejű. Ellensége megpróbálja megfosztani az USA-t attól amivel már eleve rendelkezik, az űrhatalomtól, anélkül, hogy képes lenne azt helyettesíteni. Az USA fog győzni a háborúban, ahol a tét a világ feletti uralom, de az ár jóval kevesebb mint az európai világháborúk véres mészárlásainál volt. Az űrben nincsenek katonák millióival teli lövészárkok. A háború sokkal emberibbé válik majd.

A végső díj Észak-Amerika. A XIX. század közepéig két hatalomért versengő fél volt - Washington és Mexikóváros.

Miután az 1840-es években Amerika meghódította Észak-Mexikót Washington vált Észak-Amerika központjává, és Mexikóváros csak egy vékony és megosztott területet uralt. Ez így is maradt 150 évig, de nem fog így maradni még százig. Ma Mexikó a világ 13. legerősebb gazdaságával rendelkezik. Ugyan a drogháborúk miatt instabil, de nehezen képzelhető el, hogy ezek a század további részében is tovább folytatódnának. A ma bűnözőinek örökösei nemsokára már a galériákban lesznek kiállítva.

Mexikó egy több mint százmillió polgárt számláló nemzetté vált, trillió dollárnyi gazdasági bevétellel. Ha ránézünk egy térképre az Egyesült Államok és Mexikó között húzódó határvidéken láthatjuk a drogból származó pénzek délre, és a lakosság északra áramlását. Észak-Mexikó sok területét amit az USA kimért, most újra benépesítik az észak felé áramló mexikóiak, amerikai polgárok, és a legálisan és illegálisan ott tartózkodó idegenek. A politikai és a kulturális határ eltér egymástól.

A század közepéig az USA nem reagál erre. Mással lesz elfoglalva, és az USA-n belül lezajló demográfiai mozgások tovább erősítik a mexikóiak észak felé vándorlását. A század közepe táján lezajlott háború után, egy új valóság körvonalazódik. Mexikó egy virágzó, erőteljes nemzet lesz, mely lakosságának tekintélyes része Amerika délnyugati részén él, egy olyan területen, melyre a mexikóiak sajátjukként tekintenek.

Az ötszáz éves európai uralom a nemzetközi rendszer felett nem garantálja, hogy ki lesz a meghatározó európai hatalom. Mint ahogy arra sincsen semmiféle garancia, hogy ki lesz Észak-Amerikában a meghatározó hatalom. Elképzelhető, hogy az USA darabokra hullik, és Mexikó vele egyenrangú hatalommá válik, vagy az is lehet hogy az USA még századokig megőrzi vezető szerepét, de az is előfordulhat, hogy egy külső hatalom veszi át az irányítást. Észak-Amerika a tét.

A maga idejében a geopolitikai sorrend ismét megváltozik majd, és az amerikai korszak véget ér. Talán hamarabb fog csökkeni az USA hatalma mint gondolnánk. De még nem mostanában, nem ebben a században.

George Friedman a Stratror nevű magán hírügynökség alapítója, könyvét, "A Következő Száz Év" címmel kiadja az Allison & Busby (L14.99)
George Friedman