Közreműködő Bank

A kínai emberjogi helyzetet vizsgálták az Európai Parlamentben
2008. december 2./kedd/Brüsszel/MTI/TIbetPress
Nem váltak valóra a kínai emberi jogi helyzet javulásához a pekingi olimpiai játékokkal kapcsolatban fűzött remények - állapította meg Szent-Iványi István (SZDSZ) európai parlamenti képviselő az Európai Parlamentben kezdeményezésére és szervezésében kedden tartott konferencián.
A brüsszeli tanácskozás az egy évvel ezelőtt megtartott hasonló konferencia szerves folytatása volt: akkor a közelgő pekingi olimpia, most pedig az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában jövőre esedékes, Kínát is érintő emberjogi felülvizsgálat adta az apropóját.
A konferencián nemzetközi és regionális civil szervezetek - köztük az Amnesty International, a Human Rights Watch és az Újságírók Határok Nélkül – képviselői ismertették a véleménynyilvánítás és a vallásgyakorlás szabadságával, a szakszervezeti jogok érvényesülésével és az átnevelő táborokkal kapcsolatos problémákat. A meghívott előadók külön foglalkoztak az "egy gyermek" politika, a halálbüntetés, illetve a Kínában bujkáló észak-koreai menekültek helyzetének emberi jogi vonatkozásaival, valamint az etnikai kisebbségeket sújtó többszörös diszkriminációval és elnyomással, különös tekintettel Tibetre és a Hszincsiang Ujgur autonóm régióra.
Szent-Iványi István - az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott közlemény szerint - hangsúlyozta: a december 1-jére tervezett EU-Kína csúcstalálkozó kínai lemondása és a politikai bűncselekmények miatti kivégzések felújítása azt jelzik, hogy Peking továbbra is elutasítja az egyetemes emberjogi normákat. A képviselő egyúttal üdvözölte az Európai Parlament döntését, amellyel 2008-ban egy kínai ellenzékinek és emberjogi aktivistának, a jelenleg börtönbüntetését töltő Hu Csiának adományozta a Szaharov-díjat, és december 4-én ünnepélyes ülésen látja vendégül a Dalai Lámát.
"Büszke vagyok arra, hogy olyan európai intézménynek lehetek tagja, amelyik mindig kész a párbeszédre, ugyanakkor határozottan kiáll az egyetemes értékek védelméért. Bízom abban, hogy ez a konferencia és a nemzetközi közösség tartós nyomása előbb-utóbb rádöbbenti Kínát: csak akkor részesülhet a hőn áhított nemzetközi elismertségben és tiszteletben, ha változtat szégyenteljes emberi jogi gyakorlatán" – fogalmazott a magyar liberális képviselő a közlemény szerint.
Veres Béla MTI