A Jobbik külpolitikájának kritikája - vélemények olvasóinktól

2010. október 30./TibetPress

Olvasóink sem mentek el szó nélkül a török EU-csatlakozás, és úgy általában a Jobbik „keleti nyitás” nevű külpolitikai programja mellett, az ezzel kapcsolatos nyílt vitához többen is hozzászóltak. Alább a szerkesztőségünkbe beérkezett levelekből szemezgettünk. (Beérkezési sorrend idejében fordítva, azaz elől a legkésőbb beérkezett levél, majd a régebb érkezettek.)

Török–magyar két jóbarát – de nem a cionizmus fellegvárában!
Figyelemre méltó interjú jelent meg a Barikád internetes hírportálon a Jobbik újdonsült „erős emberével”, a választások előtt még a háttérben tevékenykedő, majd hirtelen frakcióvezető-helyettessé avanzsált Hegedűs Tamással. Hegedűs, mint az Országgyűlés magyar–török baráti tagozatának elnöke nyilatkozott törökországi útjáról és egyértelműen kinyilatkoztatta: a Jobbik az összes magyar párttal együtt teljes mellszélességgel támogatja Törökország Európai Uniós csatlakozását. Ezzel a súlyos stratégiai hibával kapcsolatban egy ellentmondásra is fel kívánom hívni a figyelmet.

Egyrészt a Jobbik határozottan – és nagyon helyesen – elutasítja, és rossz intézménynek tartja az Európai Uniót. Ezt következetesen, immár tíz éve teszi, hisz az akkor még mozgalomként működő szervezet 1999-ben a csatlakozási kampányban is a „nem” mellett tette le a voksát. Azóta is folyamatosan – és teljesen jogosan – bírálja az EU nemzetállamokat bedaráló, a multikat és a világhódítókat kiszolgáló törekvéseit.

Amióta jobbikos képviselők is ülnek az Európai Parlament nevű sóhivatalban (ami nem mond ellent az euroszkepticizmusnak, hisz, ha már beerőszakoltak minket az EU-ba, akkor legalább ők mentsék meg a becsületünket azzal, hogy minden alkalommal lerántják a leplet az EU mögött álló erők valódi céljairól), azóta is markánsan kiállnak a központosító és gyarmatosító unióval szemben és a szabad, öntudatos nemzetek Európája mellett (amit egyébként messze megelőzve korát már Szálasi Ferenc nemzetvezető is kiválóan megvilágított konnacionalizus koncepciójában.)

Másrészt a Jobbik a rokoni szálak miatt és stratégiai okokból is - szintén nagyon helyesen – kiemelt partnernek tekinti Törökországot. Az erre vonatkozó érveket szépen ki is fejti Hegedűs az interjúban (kifelejtve persze a legfontosabbat, mi szerint a törökökre a cionizmus elleni küzdelemben is szövetségesként számítunk.)

A kérdés ezek után egyszerű: ebből a fenti két tényből hogyan következik, hogy a Jobbik támogatja Törökország EU-csatlakozását? Hisz az ember ugye a saját testvérének nem akarhat rosszat. A Jobbik viszont, ha egyszer rossznak tartja az EU-t, akkor miért kívánja ezt a „rosszat” Törökországnak? A „szomszéd tehene” elve alapján be akar csábítani egy öntudatos nemzetet a cionizmus fellegvárába?  Éppen ezért az lenne (vagyis lett volna) a helyes stratégia, ha a Jobbik barátságból óvva intené a törököket a csatlakozástól.

Figyelemre méltó Hegedűs azon érvelése is, mely szerint a török csatlakozást "Németország és Franciaország élesen ellenzi – elsősorban azért, mert attól félnek: egy Törökországgal kibővült Európai Unióban nehezebb lenne megvalósítani az erőteljesen központosított, föderatív Egyesült Európai Államokat, ami a német és francia politikai elit fő törekvése."

Nyilvánvaló, hogy ezen országok politikai elitje ugyanúgy az EU-t saját hasznára összetákoló cionista, globalista erők bábjai, mint a többi tagállam, így Magyarország politikai elitje is. Ugyanakkor ebben a két országban kezd olyan méreteket ölteni a bevándorlók által okozott káosz, hogy a lakosság a totális agymosás ellenére kezd ébredezni, és rohamosan nő a bevándorló-ellenesség. A politikai elit kénytelen lépni, mert a népharag előbb-utóbb őket is elsodorhatja (ennek jele volt a német vezető, Angela Merkel elhíresült beszéde, amelyben egyenesen élősködőkről beszélt és kijelentette, hogy a multikulti megbukott…)

Szóval az aggodalmak inkább ennek szólnak, hisz - ne legyenek illúzióink- nehéz elképzelni, hogy az EU mögött álló valódi döntéshozók megengednék, hogy egy olyan állam csatlakozzon az Uniójukhoz, amely eredeti világuralmi céljaikat hátráltatná, netán akadályozná. Ezért érzésem szerint a csatlakozással nemhogy erősödne az „Európai Egyesült Államok” elleni hang, hanem éppen fordítva, pont, hogy Törökország darálódna be a nagy liberális "multikultiba" (valljuk be, erre a bedarálódásra már most is mutatkoznak jelek, gondoljunk csak az Irántól való távolodásra, vagy arra  a tényre, amire éppen Hegedűs Tamás mutat rá az interjúban, amikor azt mondja: „igazi sikertörténet az az elmúlt éveket jellemző látványos fejlődés, amelyet a gazdaság dinamikus növekedése mellett a demokrácia kiteljesedése jellemez.” Nem hiszem, hogy bármely nemzet – s főleg Törökország – szempontjából a „demokrácia kiteljesedése” jelentene sikertörténetet, hisz láthatjuk, hogy ahova ez a „demokráciának” csúfolt liberális diktatúra beteszi a lábát, ott a nemzeti tradícióra épülő társadalom elkezdhet csomagolni…)

Arról még nem beszéltünk, hogy Törökország sem földrajzilag, sem történetileg, sem kulturálisan, sem vallási szempontból nem tartozik Európához, így még ha egy jószándékú Nemzetek Európáját építenénk, abban sem lenne helye, ami nem jelenti azt, hogy – a már említett rokoni szálak és a konnacionalizmus szellemében – ne tekintenénk baráti nemzetnek.

És még egy nem elhanyagolható szempontot hagy említsek: gondoljunk bele, egy ázsiai, más vallású ország csatlakozása olyan precedenst teremthetne, ami megágyazhatna egy majdani izraeli csatlakozásnak. És ne legyenek kétségeink, ha valaki, akkor az EU-t kitaláló és összerakó zsidók „anyaországa”, Izrael lenne az EU-csatlakozás első és igazi nyertese. Csak félő, hogy akkor már késő lesz, és a tradicionális értelemben vett Európa végleg elvész.

Éppen ezért a Jobbiknak egyértelműen „a baráti Törökország érdekében nem támogatjuk a csatlakozását” álláspontra kellett volna helyezkednie. Ezzel – több legyet ütve egy csapásra – kinyilváníthatta volna markáns eurószkepticizmusát, a keresztény Európa melletti kiállását de egyben a török néppel való barátságát is. Sőt, még az európai nemzeti, joggal bevándorló-ellenes (de nem Izrael-barát!) szövetséges mozgalmakat sem haragítaná magára.

(Olvasó)Gyöngyösi Márton Kína-politikájának bírálata:
Volna 1-2 észrevételem Gyöngyösi Marci válaszához (ebből kiderül, hogy abszolút Geyerrel értek egyet, ami nagy szó:)) Nyilvánvalóan azért kapta a kínai bebörtönzött ellenzéki, hogy Kínának ezzel is üzenjenek, hogy demokratizálódjon, és ne tegyen el naponta ezreket láb alól.

Lehet érvelni a pragmatizmussal, csak amikor valahol kőkeményen megy a diktatúra, akkor azt az országot nem kellene mosdatni. Az, hogy Kína gazdasága évente 10%-kal bővül (kínai adatok szerint), azért van, mert másfél milliárd emberből mindig sikerül pár tízmilliót kiemelni a
nyomorból, ami keresletet támaszt, de azért alapvetően nézzünk már rá a GDP-mutatójukra… A vásárlóerő-paritáson mért GDP 7518 USD/fő, amivel 99. a világon (2010. október 6-i IMF-adat), a nominális GDP pedig 4283, azaz lényegesen olcsóbb az élet Kínában, mint nálunk (Összehasonlításként Magyarországon 18566 USD/fő a vásárlóerő-paritáson ért GDP). Ez korántsem a középosztályba repítés még, legalábbis szerintem… Tovább felvetődik az a kérdés, hogy ha egy diktatúra jól teljesít (ld. Magyarországon a hároméves terv), akkor legitimálja önmagát a világ előtt?

Akárhogy is nézzük, Kína gazdasága duális, a világ felé próbál piacosított gazdaságot mutatni, de befelé ez kommunizmus, a Jobbik pedig antikommunista párt (legalábbis eddig az volt, szóljatok, ha már nem). Azért gyönyörű is lenne, ha a kínai sajtó bírálná valami kapcsán Magyarországot, amikor az ő államuk milliószámra teszi és tette el láb alól az embereket diktatórikus módon. Értem én Gyöngyösi pragmatizmusát, de talán tovább ment (sokkal) a kelleténél. Katalóniában k*rvára nem a PSC (szocialista párt, amely egyébként a kormánypárt, a PSOE helyi lerakta) a szeparatista párt, hanem elsősorban a Konvergencia és Unió (CiU) (akik minden valószínűség szerint hülyére nyerik magukat az idei katalán választáson, bővebben itt: http://ca.wikipedia.org/wiki/Eleccions_al_Parlament_de_Catalunya_%282010%29).
A CiU két párt szövetsége, a jobboldali liberális Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) és a kereszténydemokrata Katalán Demokratikus Unió (UDC). Nehezen tudnám őket baloldali érzülettel vádolni…Gyöngyösinek pedig meg kell értenie, hogy a gazdasági siker nem legitimálhat elnyomásra épülő rendszereket (konkréten: diktatúrákat).
Aki ilyet mond, húzzon a p*csába a parlamentből.
Üdv, Kovács Imre

 

Török kérdés:
Annyit szeretnék a Jobbik által generált török „vitához” hozzáfűzni, hogy a törökök nem állnak kaftános fennhatóság alatt. Kína sem áll zsidó befolyásoltság alatt! Ugyanígy nem áll Oroszország sem! Ennek ellenére a világ józanabbik része azért tiltakozik mégis Törökország Európai Uniós belépése ellen, mert utána nincs több lehetőség Izrael elutasítására sem! Azzal pedig az amerikai kontinens mellett, Európában is zárulni kezd a kígyó (értelmét ld. a szakirodalomban) és megvalósulás felé tart a világuralom. Meg lehet nézni azon országok fejlődését, ahol a világhatalom pajeszos-kaftános „urai” nem alkotnak domináns többséget, túlerőt a kormányokban: ott nem szipolyozzák ki az államháztartásokat – emiatt a fejlődés nem állt le, nem negatív, nem az egyre növekvő szegénység a jellemző. Szinte alig van pár ilyen ország. (Pl.: az „igazhitű” Hodorkovszkij pont ezért tölti rendes évi szabadságvesztését Szibériában, mert idegen kézre, hittestvérei kezére akarta játszani az orosz olajat, amit Putyin nem nézett jó szemmel..)

A török kérdést bizony alaposan át kell gondolni – a lehetséges következmények miatt!
Bárkivel szövetkezzünk, csak a Sátán népével, a fekete kaftánosokkal NE, mert az nemzetünk végét jelenti!
Tisztelettel: Nagy Péter

A Gyöngyösi-Geyer vita margójára
Az elmúlt hetekben érdekes vita bontakozott ki a Kuruc.info oldalán, melynek alapvető értelme a következő kérdés (lenne): melyik a helyes külpolitikai orientáció Magyarország számára? A vita szemmel láthatóan ideológiai mellékvágányokon vérzett el, pedig a fenti kérdés Magyarország jövője szempontjából megkerülhetetlen.
Mindkét szerző elkövetett ugyanis egy óriási hibát: nem részletezte azokat a gazdasági és geopolitikai realitásokat, melyek adottak – ily módon Magyarország kívánatos külpolitikai orientációjának (csak) egy ideológiai koncepcióba bújtatott interpretálását ismerhettük meg.
De nézzük csak a pontos adatokat! A CIA World Factbook adatsora Magyarország exportszerkezetéről a következő: termékeink (pontosabban a hazánkban előállított termékek) 25.54%-a Németországba, 5.67%-a Olaszországba, 5.41%-a az Egyesült Királyságba, 5.37%-a Franciaországba, 5.28%-a Romániába, 4.97%-a Szlovákiába, 4.52%-a pedig Ausztriába kerül. És honnan importálunk? Az adatok a következők: a termékek 25.05%-a Németországból, 8.56%-a Kínából, 7.3%-a Oroszországból, 6.08%-a Ausztriából, 4.73%-a Hollandiából, 4.51%-a Franciaországból, 4.14%-a Szlovákiából, 4.13%-a Olaszországból, 4.07%-a pedig Lengyelországból érkezik.

A fenti adatokból világosan láthatjuk: Magyarország külkereskedelmi mérlege Kína felé deficites, vagyis jórészt mi importálunk Kínától, fordított irányban elhanyagolható a kereskedelem. De nézzük meg, miket importál Kína! A CIA World Factbook-nál maradva a felsorolás a következő: Kína elektromos- és más gépeket, olajat és ásványi tüzelőanyagokat, optikai és orvosi műszereket, érceket, műanyagot és szerves vegyszereket importál, erről ITT lehet meggyőződni.
Ez a kis felsorolás így rávilágít arra, miért is felesleges Kínáról vitázni: a magyar termékekre nincs szüksége Kínának. Akármilyen fájó is ez a mondat, elég Magyarország gazdaságszerkezetére tekintenünk és látjuk, miért is hamvába holt ötlet a kínai kereskedelemről fantáziálni íróasztalok mögött. (Ugyancsak a népi folklór része, hogy vissza kell szereznünk az orosz gabonapiacot, miközben Oroszországnak ma nincs szüksége magyar élelmiszerekre. Oroszországnak magas hozzáadott értékű termékek kellenek, melyből a legenyhébben szólva is szerényen állunk – link itt.

Az áruszerkezet azonban csak egy része a nemzetközi pénzáramlásnak: a közvetlen tőkebefektetések (FDI) legalább annyira fontos tényező, mint az áruszerkezet. Való igaz, hogy Kína az elmúlt időszakban egyre erősebben veti meg a lábát Kelet-és Közép-Európában, itt elsősorban infrastrukturális beruházásokba fektetik a pénzüket, ezen belül is kedvező hitelezéssel (a Bank of China számos út, híd, kikötő, repülőtér építője a térségünkben).

A Kínával való kapcsolatokról így a következő következtetés adódik: áruinkkal esélyünk sincs labdába rúgni Kínában, a kínai hitelek azonban jól jönnének a magyar gazdaságnak, annál is inkább, mert messze Kína adja a legkedvezőbb hiteleket a térségben.
A Törökországról folytatott eszmecsere (sajnos) a fentinek még az árnyékképe sem volt: itt megint megfeledkeztek a szerzők a gazdasági realitásokról (itt ugyancsak érdemes tanulmányozni a CIA World Factbookot – Törökország gépeket, vegyi anyagokat, félkész termékeket, üzemanyagokat és közlekedési eszközöket importál).

Így összefoglalásképpen megállapítható, hogy Magyarország még a legjobb szándékai ellenére sincs abban a helyzetben, hogy a jövőben releváns módon hasznot húzzon egy kínai vagy török orientációból. A kínai kapcsolatok legnagyobb haszna az olcsó kínai hitel a magyar gazdaság számára, mely elsősorban infrastrukturális befektetésekben nyilvánulhat meg. Az pedig más kérdés, hogy a már-már gyermekien naiv és bárgyú Kóka-féle logikával ellentétben (mely szerint évi 100 km. autópálya-építés = évi 0.5% GDP-növekedés) az infrastrukturális beruházások csak közvetetten, nagyon áttételesen hatnak ki a gazdaság növekedésére (már ha kihatnak, lásd Miskolc esetét).
Egy dolog a szép álom, és más dolog a valóság.
Németh Csaba

Hozzászólás a „Nem egységes a Jobbik a török-kérdésben + Kuruc-vélemény" című cikkhez:
Teljesen egyetértve Florian Geyer gondolataival én a következőkkel egészíteném ki:
A Jobbik neve szerint nem párt, hanem mozgalom, egy jobb Magyarországért küzdők heterogén mozgalma (ami tényleg az utcai harcosoktól, a pártokból kiábrándult szavazókig terjed). Jövője azon áll vagy bukik, hogy meg tud-e maradni ennek. Ha párttá merevedik, azonnal a halál fia, nem is kell erre 4 évet várnia. Ha elkezd pártszerűen gondolkodni és viselkedni, lavírozni és kavarni, akkor vége.

Én jobbikos, és gárdista is vagyok. De én a Szent Koronára esküdtem fel és nem Vona Gáborra, vagy Gyöngyösi Mártonra, vagy Hegedűs Tamásra. Ha hibáznak, vagy hülyeségeket beszélnek, vagy nem kérdeznek meg minket, a tagságot, a választóikat, a társadalmat az adott kérdésről, akkor egyet-kettőt elnézünk nekik, azután leírjuk őket és kész. Legfeljebb csinálunk egy még újabb mozgalmat. Ez persze veszteség időben és energiában is, de a legnagyobb veszteség az, ha megint letérünk az egyenes útról. S hogy mi az egyenes út? Ez egy magyar ember számára szerencsére nem bonyolult, sőt nagyon is egyszerű. A Teremtő adott népünk számára egy saját kinyilatkoztatást, a Szent Koronát és annak roppant egyszerű és tömör törvényeit. Csak ezt kell észben tartani, józan paraszti ésszel gondolkodni, belenézni a lelkiismeretünkbe, és kimondani az igazságot. Ennyi, és nem több a magyarság küldetése és sorsa. A többit nyugodtan rábízhatjuk az Úrra.
Tehát ha a török vagy kínai kérdésről van szó, akkor egyszerű kérdésekre kell egyszerű válaszokat adnunk.
- Akarjuk-e hogy 20 év múlva 5 millió magyar 2 millió cigány, 3 millió török és 5 millió kínai éljen hazánkban. Nem.
- Rokon népeknek tekintjük-e az ujgurokat, tibetieket, törököket, stb.? Igen.
- Szeretnénk-e szoros baráti kapcsolatot ápolni velük? Igen.
- Kívánjuk-e más elnyomott népeknek is azt a szabadságot, melyet magunknak is kívánunk? Igen

A jobbikos „szakértőinknek” tehát nem kell bonyolult fejtegetésekbe bocsátkozniuk, lavírozniuk és féligazságokba burkolózniuk a kisebb és nagyobb hatalmi érdekek között, hanem csak a fenti válaszokat észben tartva Jézus Urunkat kell követniük: „a ti szavatok legyen igen, igen, vagy nem, nem, - a többi a sátántól, a hazugság atyjától van”. Ámen.
Gonda István
(Kuruc.info)