A GDP a múlté

2011. szeptember 18. /fn.hu/TibetPress

Van ugyanis sokkal jobb: a bruttó nemzeti boldogság. Bhután királya találta ki pár évtizede, legfőképpen azért, mert fogalma sem volt, mi az a GDP. Találmánya mára önálló életre kelt és kiderült: leírható egy nemzet boldogsága, még egy ilyen különleges országban is. Dr. Karma Phuntsho buddhista antropológus előadásán jártunk.

Honnan jöttél? Oké, és az hol van? Ezt a két kérdést hallja a leggyakrabban Karma Phuntsho buddhista kultúrantropológus, amikor új emberekkel találkozik és kiderül: Bhutánból származik. Pedig a kis délkelet-ázsiai ország jó eséllyel hamarosan a legkülönbözőbb kutatások alanya lesz, sőt sokan már most is a környezetvédelem és a globalizáció állatorvosi lovaként tekintenek rá. Az alig hatszázezres, földrajzilag és társadalmilag is elzárt állam (óind nyelven még a neve is azt jelenti: peremterület, a szélen fekvő ország) most éppen azzal küzd, hogyan modernizálódjon úgy, hogy közben megőrizze a buddhista értékeket és a szinte összefüggő erdőt, amely területe nagy részét borítja.

Nem lesz könnyű. Tíz-tizenöt éve gyakorlatilag egy pillanat alatt zúdult rá a főleg mezőgazdaságból élő, cserekereskedelemhez szokott társadalomra a fogyasztói világ: a tévé, az internet és a mobiltelefonok alig egy-két év alatt árasztották el Bhutánt, ahol a népesség nagyjából fele még mindig írástudatlan. A megoldás egyelőre nem egyértelmű, de Dr. Karma szerint, aki az ELTE bölcsészkarán tartott előadást csütörtök este, nem szabad, hogy minden a GDP-ről szóljon. Van annál sokkal fontosabb is.

Nem lesz könnyű. Tíz-tizenöt éve gyakorlatilag egy pillanat alatt zúdult rá a főleg mezőgazdaságból élő, cserekereskedelemhez szokott társadalomra a fogyasztói világ: a tévé, az internet és a mobiltelefonok alig egy-két év alatt árasztották el Bhutánt, ahol a népesség nagyjából fele még mindig írástudatlan. A megoldás egyelőre nem egyértelmű, de Dr. Karma szerint, aki az ELTE bölcsészkarán tartott előadást csütörtök este, nem szabad, hogy minden a GDP-ről szóljon. Van annál sokkal fontosabb is.

Bhután a Himalája keleti oldalán fekszik, hatalmas hegyek és nagyrészt áthatolhatatlan völgyek szabdalják. Így történhetett, hogy az alig fél magyarországnyi területen tizenkilenc önálló nyelv él egymás mellett, és nagyjából ugyanennyi etnikum: indiaiak, mongoloid népesség, nepáliak, tibetiek és így tovább. Bhután egyfajta menedékhely a térségben: még a legbátrabb buddhista szerzetesek is ide menekültek, ha forró lett a lábuk alatt a talaj. A bhutániak meghatározó élménye a természettől való félelem, a fő feladatuk sokáig az volt, hogy kiengeszteljék a hegyek, völgyek, folyók dühös isteneit. Ez a világkép vegyült a hetedik században megérkező buddhizmussal, amely azt hirdette: az elme az első, amelyet gyakorlatokkal a tökéletességig lehet edzeni. Edzett elmével pedig megszelídíthető a természet is, amelyet ezentúl nem félni, hanem tisztelni kell. Bhutánban hemzsegnek a nagy buddhista szerzetesekről szóló legendák, amelyek rendre arról szólnak, hogyan békítették meg a hegyek és falvak alatt lakó ártó démonokat meditációval.

A majd’ másfél évezrede működő világrendet pedig jelenleg fenekestül forgatja fel az ötvenes évek óta terjedő modernizáció. Az aktív fejlesztéseknek persze kézzelfogható eredményei vannak: száz év alatt majdnem 20 százalékról a tizedére csökkent a csecsemőhalandóság, 50-ről nagyjából 65 évre nőtt a várható élettartam, az egy főre jutó jövedelem a térségben a legnagyobb, az úthálózatnak hála pedig egyre könnyebb a kereskedelem is (az első autóutak a hatvanas, a repülőforgalom a nyolcvanas években jelent meg). Karma szülőfalujában pár évtizede a horizonton magasodó hegyekre mutattak az öregek és azt mondták: az ott az ég vége. Az „ég vége” ma kétórás út autóval. A legnagyobb reform az oktatást érte: az ötvenes években tizenegy iskola működött az egész országban (!), négyszáz diákkal, ma hatszáz iskola működik, a népesség harmada pedig tanuló.

A legnagyobb kihívás persze az: mit kezdjenek az ezredfordulón a nyakukba szakadt médiával? A tévé ’99-ben jelent meg, majd szinte azonnal behozták a mobiltelefon-kultúrát és az internetet is. Terjed a materialista alapú fogyasztói hozzáállás, fejlődik a szolgáltató szektor, szakképzett munkásokat keresnek a cégek is. Az idősebbek közben nem tudják, hogyan értelmezzék a reklámokat és mit kezdjenek a nyugati életmódot népszerűsítő szappanoperákkal. Sokan nem értik, hova tűnnek a fiatalok: Bhután gőzerővel városiasodik, a fővárosban, Timpuban él a lakosság hatoda, népessége 25 év alatt megsokszorozódott.

Ez persze nem a világvége – az alapvetően még mindig buddhista szellemiségű ország lakói már csak hivatalból sem pesszimisták, főleg a szerzetesek. Meg vannak róla győződve, hogy van sokkal fontosabb is azoknál a mutatóknál, amelyekre a nyugati elemzők iránytűként, istenként tekintenek. Már csak azért is, mert pár évtizede még maga az uralkodó (Bhután államformája királyság, a kormánypártot azonban demokratikus választások után jelölik ki) maga sem tudta, mi az a GDP. Amikor egy német újságíró a hetvenes évek végén a nemzeti bruttó össztermékről érdeklődött, a király ügyesen rögtönzött: a nemzeti bruttó boldogság sokkal fontosabb. (Amikor pedig nem is olyan régen megkérdeztek egy hivatalos katonát, mit tud országa GDP-jéről, azt mondta: még nem találkozott vele, de állítólag csinoska.)

A mindenkori vezetés fejében ezek után motoszkálni kezdett a gondolat, hogy ki kellene dolgozni, definiálni és egyenletté alakítani a nemzeti boldogság fogalmát. Nagyon úgy tűnik, hogy végül sikerült nekik, méghozzá a különféle egzakt mutatók összegyúrásával. Ehhez egy bizottság vizsgálja a kormányzat tevékenységének minőségét, a kultúra megőrzésének sikerességét, a gazdasági növekedést (hiszen ez azért mégiscsak fontos) és a környezetvédelmet, amely szintén az alapvető kihívások között szerepel. Ez nem egyszerűen jópofa fricska, esetleg kampányfogás: őszinte meggyőződésük, hogy egy ország fejlettségének mutatója a nemzeti bruttó összboldogság, ellentétben a GDP-vel, amely annak leírásához kevés.

A projekt jelenleg ott tart, hogy kilenc fontos tényező alapján számolják ki a boldogságot. Vizsgálják az ország mentálhigiéniés állapotát, az oktatást, azt, hogy hogyan gazdálkodnak az idővel, a már említett ökológiai és kulturális folyamatokat, a közösségi életet, az egészségügyet, az általános életszínvonalat és a kormányzatot. Ezek persze további tényezőkre bonthatók, az egészség keretein belül külön vizsgálják például, hogy mennyit alszik a lakosság.

A nemzeti bruttó boldogság persze még csak kísérleti projektnek tekinthető. Már csak azért is, mert Bhután mutatója önmagában kevés, a helyzetet akkor lehet majd megítélni, ha más (akár nyugati) államok is átveszik a módszert, és lesz összehasonlítási alapunk. Márpedig, ha Bhutánnak tényleg sikerül, ami a világ ezen felén szinte lehetetlennek tűnik: megújulni a környezet és a kultúra megőrzésével, akkor nagyon valószínű, hogy a nyugati világot is elkezdi érdekelni, hogy csinálták.

Dr. Karma Phuntsho

Dr. Karma Phuntsho Bhutánban született, hazájában és Indiában tanult buddhista szerzetesnek, majd Oxfordban Keleti Tudományok doktora címet szerzett. Jelenleg kutató a Cambridge-i Egyetem Szociálantropológia Tanszékén és az Oxford Journal for Buddhist Studies szerkesztője. Idejét Bhután és Anglia között osztja meg. Dr. Karma szakterülete a buddhizmus, Tibet és a Himalája, és természetesen Bhután; ezeken a területeken számos könyv, fordítás és cikk szerzője. A Bhutánban bejegyzett legelső karitatív szervezet, a Loden Alapítvány, alapítója és kurátora, amely oktatási programokat és fiatal vállalkozókat támogat.

Az ENSZ Bhután javaslatára nemrég ajánlást fogadott el, amely szerint a hazai össztermék, a GDP/GNP, mellett a GNH (Gross National Happiness) is kerüljön be a nemzetközi fejlettségi mutatókba.