A Dalai Láma haza akar térni Tibetbe/HUNG

2017. december 14./thewire.in/TibetPress

2017. december 4./thewire.in

A Kínai kommunista Párt 96. évfordulóján felhúzzák a kínai zászlót a Potala Palotánál, Lhászában 2017. júliusában/ Reuters/CNS/He Penglei/TibetPress

Felkészült India a lehetséges következményekre?
 
A Kínai Kommunista Párt 19. kongresszusa és Hszi elnök is megerősítése Kína legerősebb embereként már most hatást gyakorol Indiára, különösen a „tibeti kérdésre”, amely erősen érinti a határkérdést is. Felkészült-e India a lehetséges következményekre?

A Dalai Láma kívánságában, miszerint haza szeretne térni, több van egyszerű vágynál.  A tibeti vezető november 23-i nyilatkozata – „A múlt az elmúlt, a tibetiek Kínához akarnak tartozni” – komoly politikai felhangokat hordoz, ami ráadásul a 19. pártkongresszus és a Kína és India közötti Doklan körüli patthelyzet után közvetlenül érkezett.    

A Dalai Láma kijelentése, miszerint „nem keresi Tibet függetlenségét és Kínához akarnak tartozni” nem új, ugyanakkor az a bejelentése, hogy „visszatérne rögtön Tibetbe, ha Kína beleegyezik” újabb találgatások előtt nyitott utat a Kínával való viszony normalizálását illetően.

A gyors olvadás jelei Donald Trump amerikai elnök pekingi látogatásával egy időben mutatkoztak.  Nagy valószínűséggel Trump nem kezelte Tibet kérdését a tárgyalások sarokköveként, inkább feláldozta a Dalai Lámát ( akit az Egyesült Államok egy fél évszázadig pártfogolt ) egy jobb kereskedelmi egyezmény oltárán, és hogy elérje: Kína nagyobb nyomást gyakoroljon Észak-Koreára. Trump látogatását megelőzően az amerikai tisztviselők Dharamszalában tett látogatásán valószínűleg ezt a kilátást tárgyalták meg.

Ennek a változásnak az elkerülhetetlensége már akkor világos volt, amikor az USA elkezdett Tibet ügyében botladozni, és Barack Obamának a Dalai Lámát a Fehér Ház hátsó bejáratánál kellett fogadnia, mutatva Washington bénultságát a pekingi nyomással szemben.

Trump nem is akart ezzel a kérdéssel foglalkozni, elutasította a tibeti vezetővel való találkozót és ehelyett 2018-ra nulla segélyt javasolt a tibetiek részére, a több évtizedes amerikai politikát  megváltoztatva.  A Külügyminisztérium nem is nevezett ki Tibettel foglalkozó különleges koordinátort.

Valószínűleg nem véletlen, hogy egy héttel Trump kínai látogatása után a Dalai Láma két személyes megbízottat választott ki ( határozatlan időre ), akik a „globális kötelezettségek” területén képviselik őt. Gyengülő egészségére hivatkozott, de a két „megbízható barát” – az egykori száműzött miniszterelnök, Szamdong Rinpocse  és a jelenlegi miniszterelnök, Lobszang Szangaj – kinevezése  arra is szolgált, hogy egy hiteles jelet küldjön Kínának.

Mindenesetre a Dalai Láma egy új terven dolgozik – az 5/50 elképzelésen – ami a Kínával folytatott párbeszéd öt éves stratégiája, de akár egy 50 esztendős küzdelemre is felkészül, ha szükséges – a „reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra” mondás alapján. Az 5/50 stratégia újra megerősítette a középutas megközelítést (Umaylam) mint reális politikai célt, amely azt a kettős eredményt hozhatja, hogy hazatérhet Tibetbe és beteljesítheti a tibeti nép várakozását.

A személyes megbízottak kinevezése elégedetté teszi Kínát. Peking nyomatékosan kérte a Dalai Lámát, hogy hagyjon fel a nyugati fővárosok látogatásával, ha szeretné a tárgyalások folytatását. A 19. pártkongresszuson a Tibeti Munka Fórum vezetője újságíróknak azt közölte, hogy a nemzetközi szereplőknek nincs mentségük a Dalai Lámával való találkozóra. Nemrég a Dalai Láma el is halasztotta botswanai látogatását fizikai fáradtságra hivatkozva.

Ebben a gyorsan kibontakozó forgatókönyvben a Dalai Láma úgy tűnik, hogy Szamdong Rinpocsét egy diszkrét látogatásra küldte Kunmingba ( Kínába). Szamdong november közepén kezdődő látogatását nem más könnyítette meg, mint You Quan, az Egyesült Front Munkabizottsága vezetője, aki a tibeti ügyeket felügyeli. You Quan, aki korábban Fujianban párttitkárként tevékenykedett, Hszi elnök közeli ismerőse. Korábban sikeres tárgyalásokat folytatott Hong Kong, Makaó és Tajvan üzleti köreivel.

Szamdong látogatása nyilvánvalóan a Kínával való viszony rendezését célzó első ötéves terv része, míg Lobszang Szangaj 17 napos európai és kanadai körutazásra indult, ami a következő ötvenéves küzdelem része lehet, ha az első számú terv elbukik.

Sikeresek lesznek-e a tárgyalások? A múltban a kínai vezetők ellenálltak a Dalai Láma igényének, hogy visszatérjen Tibetbe. De most van  bizonyos valószínűsége annak, hogy ez esetben ez másképp lehet.

Először is Hszi, akiről tudható, hogy puhábban viszonyul Tibethez, eddig nem fedte fel lapjait, tartva a keményvonalasok ellenállásától. Másoktól eltérően ő úgy látja, hogy a tibeti probléma megoldása okafogyottá fog válni a Dalai Láma elhunytával. Hszi most abban a tökéletes helyzetben van, hogy megoldhat egy olyan kérdést, amit ez előző kínai vezetők nem tudtak, és személyesen is előnyt kovácsolhat politikai és morális szinten abból, hogy ő lesz a leginkább megbízható vezető a kínai történelemben.

Másodszor, a Dalai Láma elég régóta vár arra, hogy Hszi irányt változtasson, hiszen ő „realistának” és „nyitott gondolkodásúnak” nevezte őt, elődjeivel szembeállítva. Valójában a tibeti vezető elismerte, hogy kapott bíztató jeleket vezető kínai tisztviselőktől, különösen a mérsékelt tagoktól, akik Hszi első megbízatása idején találkoztak vele. Idén májusban a pártban megdöbbenve szereztek tudomást arról, hogy saját tagjaik is titokban támogatják anyagilag a Dalai Lámát.  

De kritikusan szemlélve a kérdést, a Tibeten belül élő tibetiek is arra sürgethetik a Dalai Lámát, hogy éljen a lehetőséggel és oldja meg a nézeteltéréseket Hszi második elnöki időszaka alatt, mielőtt pár év múlva ez az ablak bezárul.  

Miután az idő gyorsan telik, a Dalai Láma nem tehet mást, mint reménykedik. Kína világhatalommá emelkedésével nemzetközi támogatása erősen megcsappant. Már egyetlen állam sem kívánja a Dalai Lámát hivatalosan fogadni.

Saját öregedésétől eltekintve a tibeti vezető azzal a kihívással is szembe kell hogy nézzen, hogy miként tarthatja együtt nyáját. A megoldás keresésében a késlekedés nyugtalanságot, bizalmatlanságot és megosztást szül még a saját emberei között is. Még Tibeten belül is a növekvő frusztráció és kilátástalanság arra vezeti az embereket, hogy önégetéssel tiltakozzanak. Az áldozatok száma jelenleg 149.

Ugyanakkor ami kínos engedménynek tűnik is a száműzött tibeti vezető számára, annyit tud tenni, hogy a „fejlődést” elősegíti, és reménykedik, hogy a kínaiak nem fokozzák a tibeti nép elnyomását.

Ezáltal valószínűleg szemtanúi leszünk annak, ahogy a függöny legördül Tibet   független államiságának visszaszerzése esetében. Tim Johnson tudta ezt, amikor ezt a címet adta könyvének: „A crimsoni tragédia: Hogyan hódította meg a Dalai Láma a világot, de vesztette el a csatát Kínával szemben.”

Végül pedig, ami Indiát illeti, az a kérdés, hogy vajon Újdelhi játszik-e valamilyen szerepet ebben a gyorsan változó játszmában, és ha igen, milyen politikai paraméterek szerint. Nincsenek jelei, hogy ennek hatását bárki megfontolta volna. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, bármilyen kínai-tibeti megegyezés komolyan alááshatja India pozícióját a Kínával folytatott határvitában.

A közelgő fejleményektől bosszúsnak tűnve a Dalai Láma most egy politikai kötéltáncot járva egyensúlyoz India és Kína között, „békésen élve, a különbségeket félretéve”. Feltett kezekkel félreállt, és még a Doklam határvitába sem akart beavatkozni, ehelyett békés megegyezésre szólított fel. Csak reménykedhetünk, hogy ez alkalommal ez eredményes lesz.  
source