Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A 119-es projekt

2008. szeptember 3./Demokrata/TibetPress

Az idei olimpia igazi erőpróba lesz a szuperhatalom Egyesült Államok és a trón új várományosa, Kína között.

„Pekingben a nemzetetek legféltettebb értékeit fogjátok képviselni. A szabadság nagyköveteiként Amerika szabadság iránti szeretetét, valamint az emberi jogok és emberi méltóság iránti tiszteletét fogjátok képviselni. Ebből kell példát mutatnotok a többi atlétának és a kínai népnek. Pekingben a nemzetünk karakterét is meg kell mutatnotok. A győzelemben szerénynek, a vereségben pedig elnézőnek kell lennetek. Azzal, hogy tisztelettel viseltettek a többi versenyzőhöz, Amerikának a világ iránti tiszteletét demonstráljátok” – ezekkel a szavakkal kívánt jó szerencsét George Bush július 22-én a pekingi olimpiára készülő amerikai olimpikonoknak. A hangzatos szólam egyértelműen mutatja: az idei ötkarikás játékok nem csupán a sportról szólnak. Közismert, hogy 2035-re Kína GDP-je meg fogja előzni az Egyesült Államokét. A sport terén azonban a trónfosztás már idén megtörténhet.

A kínai televíziókban és a nyomtatott sajtóban hetek óta az olimpia a vezető hír. A sportesemény fontosságát növeli az is, hogy annak megrendezése éppen 2008-ra esik. Márpedig a mélyen babonás kínai kultúrában a 8-as szerencseszám. A nagy lelkesedés érthető. Kína számára a játékok rendezésével egy százéves álom válik valóra.

1908-ban egy Csang Po-lin nevű tiencsini tanár javasolta először, hogy Kínában szervezzenek olimpiai játékokat. A káosz szélén álló, a nagyhatalmak prédájává vált országban akkor ez pusztába kiáltott szó maradt. Egy évtized sem telt el azonban, és a hatalmat frissen megszerző nacionalista Csang Kaj-sek tábornok kormánya bejelentette, hogy Kína pályázni fog az olimpiai játékok megszervezésére. A tábornok hatalmának azonban véres polgárháború vetett véget, így az olimpia álom maradt. A terv később az elhúzódó harcok, majd a kommunista hatalomátvétel miatt hosszú időre lekerült a napirendről, Peking csak 1990-ben pályázott az olimpia megrendezésére. A Tienanmen téri vérengzés emléke azonban még friss volt, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság két szavazat többséggel Sydney-t választotta, három évvel később pedig a levegő szennyezettségére hivatkozva dobták vissza a következő jelentkezést. Most azonban az álom valóra vált.

Peking megalománnak tűnő építkezésekkel és európai ésszel felfoghatatlan energiával vetette bele magát az előkészületekbe. A politika azonban közbeszólt. Tibetben különös módon időzítve lázongások törtek ki, s az idealista Nyugatot – az elmúlt évtizedekben ki tudja hanyadjára – újra elfogta a Tibet-láz, amely úgy tűnt, az olimpia szellemét is megfertőzte.

Kínában, mint az ázsiai kultúrákban általában, mélyen gyökerezik az „arc” fogalma. Az emberek és a nemzet számára igen fontos a külvilág irányába mutatott kép, imázs. A sértést vagy éles kritikát nehezen emésztik meg. És bár a világ felé lassan kinyíló Pekinget mélyen sértette a nyugati sajtóhadjárat, úgy tettek, mintha azt meg sem hallanák, és folytatták az előkészületeket. Mint a kollektív alapokon szerveződő kultúrákban általában, Kínában is mély hagyománya van a jó vendéglátásnak. Ennek szellemében készülnek az olimpiára is. A hatóságok viselkedési kódexet bocsátottak ki, amelyben a nyugatiak által elfogadott normákra intik az embereket. Beszéd alatt mosolyogjanak, ám ne nézzék túl hosszan a külföldieket és ne tegyek semmi félreérthető dolgot. A kódex külön inti a pekingieket, hogy kerüljék az ordítozást, a rágózást, az orrtúrást, a nyilvános körömtisztítást, fésülködést és a vendég ruhájának húzogatását. A BBC beszámolója szerint a pekingi buszsofőrök jelenleg azt gyakorolják az utasokkal, hogy – a számukra megszokottól eltérően – hogyan kell kulturáltan, tolakodás nélkül felszállni egy buszra.

Biztosra vehető, hogy a rendezők még hőzöngő turistákat sem fogják kipaterolni. Nem kell ugyanis nagy jóstehetség ahhoz hogy kitaláljuk: bizonyára lesznek olyan ábrándos nyugatiak, akik a kamerák kereszttüzében demonstrálják majd a stadionokban Tibet és Tajvan iránti szimpátiájukat.

A 2008-as pekingi olimpia újra a Kelet és Nyugat összecsapása lesz. Az egykori Szovjetunió számára az ötkarikás játékok az erőfitogtatás terepe volt, ahol a kommunizmus csapott össze az „elnyomó imperializmussal”. A vörös óriás nyolc alkalommal söpörte be a legtöbb érmet. A győzelem tudata fontos szerepet játszott a birodalom belső imázsának építésében. Nyugaton nem vették ilyen véresen komolyan a dolgot, elsősorban sportolóik egyéni teljesítményére összpontosítottak. Így van ez most is. A kínai vezetés számára a legfontosabb a megszerzett aranyak száma. Rosszindulatú kritikusok az 1936-os berlini olimpia szellemének kísértéséről pusmognak, mondván, Peking az egykori náci vezetőkhöz hasonlóan saját felsőbbrendűségét akarja bizonyítani a játékokon.

Abban, hogy a Nyugat individualista szempontból közelíti meg a játékokat, nincs semmi kivetnivaló. Az individualizmus ugyanis ízig-vérig nyugati találmány. Az viszont visszatetsző, hogy a Nyugat saját értékeinek hiányát kéri számon idegen, gyökeresen más fejlődési utat bejárt kultúrákon. Azok ugyanis azt sem értik, miről van szó. A világ számos nyelvén, így például kínaiul vagy arabul nincs is pontos kifejezés a nyugati értelemben vett individualizmusra. Ami pedig közel járna hozzá, az mindenképp valamiféle negatív felhangot hordoz magában. A hasonló értelmet hordozó „Thö li tu szing” mozaikszót például a különleges tulajdonságokkal rendelkező, önálló emberekre használják. Ha a nyugati értelemben vett individualizmusról esik szó, azt ők is az angol nyelvből átvett „individualist” szóval fejezik ki, ami alig pár évtizede honosodott meg Kínában.

A kínaiak olimpiájuk iránti lelkesedése csakis a kínai történelmi karakter megismerésével érthető meg. A régi kínaiak számára a Közép birodalma maga volt a világ, melynek több ezer kilométeres falain kívül barbár népek éltek. Ezek a barbárok aztán a XIX. század során hajókra szálltak, és meghódították a saját civilizációja mindenhatóságában szentül hívő kínaiakat. Jöttek az ópiumháborúk, és a kínai öntudat lassan romba dőlt. A kommunizmus idején ismét a bezárkózást választották, és csendben gyűjtötték erejüket.

A lassan kibontakozó kapitalizmus és az azt kísérő hihetetlen gazdasági fellendülés azonban újra önbecsüléssel töltötte el a kínaiakat. A régi dicsfény visszatérőben van. Az ország vezetői így most a sport terén is meg akarják mutatni a világnak és önmaguknak, hogy mire képesek. A ’60-as és ’70-es években, válaszul arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerte Tajvant, Peking bojkottálta az ötkarikás játékokat. A nagy visszatérés 1984-ben következett be, nem is akárhogy. A kínai versenyzők összesen 15 aranyérmet söpörtek be. A 2004-es athéni játékokon ez a szám már 32-re emelkedett, de még így is alulmaradtak az amerikaiak 36 érmével szemben. Peking most akarja kiköszörülni a csorbát. A kínai sportolók eddig is jól szerepeltek az olyan versenyágakban, mint a gimnasztika, az asztalitenisz és a különféle küzdősportok, azonban évekkel korábban útjára indították az úgynevezett 119-es projektet. Ennek célja azon kínai sportolók magas szintű képzése, akik eddig az olyan nyugatiak által uralt sportágakban versenyeznek, mint az atlétika vagy vízi sportok. Ennek a projektnek köszönhetően lehetett például világbajnok 110 méteres gátfutásban Liu Xiang. Joseph Capousek, a kínai kajakválogatott német származású – azóta távozott – edzője szerint főnökei katonai kiképzésre emlékeztető eszközökkel hajtották a versenyzőket, a kínai hivatalnokok természetesen tagadták a vádakat. Maguk részéről nyilván joggal, hiszen Kínában, ahol minden érték és definíció merőben eltér annak nyugati értelmezésétől, a keménység is máshol kezdődik.

Aki viszont bírja a kiképzést, mindent megkap, amire ember csak vágyhat. A sikeres sportolók nem csupán pénzjutalomra számíthatnak, de felvételi nélkül juthatnak be bármely egyetemre, és az egyre inkább kapitalizálódó kínai rendnek hála soknullás szponzori ajánlatokat kapnak. A 119-es projekt minden bizonnyal beváltja a hozzá fűzött reményeket. Simon Shibli, a Sheffield Hallam University sportkutató intézetének professzora szerint a 302 versenyágból Kína 44-46 aranyra esélyes, míg az Egyesült Államok 38-39-re számíthat. Ami az összes medál számát illeti, Kína 88, az Egyesült Államok pedig 87 érem várományosa. Az amerikaiak tehát morális vereségre számíthatnak. Reményt talán csak az adhat számukra, hogy az időeltolódás miatt a játékok közvetítése amerikai idő szerint éjfél utánra fog esni, így azokat viszonylag alacsony érdeklődés kíséri majd.

OLIMPIA ÉS POLITIKA A XX. SZÁZADBAN

1936 Berlin: Hitler számára a játékok igazi erőpróbát jelentettek, hiszen az árja faj felsőbbrendűségét kívánta demonstrálni a világ számára.
1956 Melbourne: Egyiptom, Irak és Libanon Egyiptom izraeli lerohanása, Hollandia, Spanyolország és Svájc pedig a magyar forradalom vérbe fojtása miatt bojkottálták a játékokat. A magyar–szovjet vízilabdadöntő sporttörténelmi esemény lett.
1968 Mexico City: Az afroamerikai Tommie Smitht és John Carlost kizárták a játékokból, amiért arany-, illetve bronzérmük megszerzése után a „fekete hatalom” kézjelével tisztelegtek. Mexikói diákok közben, kihasználva a médiafigyelmet, tüntetéseket rendeztek a kormány ellen.
1972 München: Palesztin fegyveresek túszul ejtették az izraeli atlétákat és többüket megölték.
1976 Montreal: Huszonhat afrikai ország bojkottálta a játékokat, amiért Új-Zéland rögbicsapata az apartheid rezsim által irányított Dél-Afrikában játszott. Tajvan nem vehetett részt a játékokon, mivel Kanada nem ismerte el.
1980 Moszkva: Az Egyesült Államok és 61 másik ország bojkottálta a játékokat, válaszul Afganisztán szovjet inváziójára.
1984 Los Angeles: A 1980-as bojkottra válaszul a Szovjetunió, Kelet-Németország, Kuba és 14 másik ország maradt távol. Hazánk is.
2008 Peking: A kínai olimpiát már az olimpiai fáklya elindulása óta botrányok kísérik a kínai vezetés Tibet-politikája miatt.
Sayfo Omar

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb