Hatvan évvel ezelőtt, 1949. október 1-jén Mao Ce-tung Pekingben a Mennyei Béke kapujánál háromszázezer ujjongó híve előtt kikiáltotta a Kínai Népköztársaság megalakítását. Az októberi bejelentés tette hivatalossá amiről a pártvezetés szeptember 23-án, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület ülésén megállapodott.

A magyar lapok kezdetben nem kezelték kiemelt helyen a kínai fejleményeket. A kínai állami rádiótól átvett rövidhír már október 2-án olvasható volt az akkor éppen a nemzetközi békenapra koncentráló magyar lapokban, de csak a negyedik, ötödik oldalon. A közleményből ráadásul csak annyi derült ki, hogy Mao Ce-tungot megválasztották a Kínai Népköztársaság kormányának elnökévé, mellette a hat alelnökről és a központi tanács tagjairól is döntöttek.

A szemfülesek kiszúrhatták még a Szabad Nép aznapi számában az egyik lap alján közölt rövid közleményt, amelyben a Francia Kommunista Párt üdvözölte a Kínai Népköztársaság kikiáltását. Mao Ce-tung szombati bejelentéséből két nappal később is egyedül a Szabad Népben közöltek részleteket, a legtöbb lapban csak rövid összefoglalót szenteltek neki:

"Kína népe sokat szenvedett, amióta Csang-Kai-Sek reakciós kormánya elárulta hazáját, összeesküdött az imperialistákkal, és megindította az ellenforradalmi háborút. Népi felszabadító hadseregünk az egész ország népétől támogatva, hősiesen és önzetlenül küzdve az ország területi szuverénitásának és a nép tulajdonjának megvédéséért, harcolva a nép jogaiért, valamint azért, hogy megszűnjenek a kínai nép szenvedései, elűzte a reakciós csapatokat és megbuktatta a reakciós Kuomintang-kormányt. Ma a népi felszabadító hadsereg a háborút alapjában megnyerte és felszabadította az ország lakosságának legnagyobb részét."

"Ezen az alapon hívták össze a demokratikus pártok, a népi szervezetek, a néphadsereg, a különféle nemzetiségek, a tengerentúli kínaiak és a többi demokratikus hazafias elemek képviselőiből álló Kínai Népi Politikai Tanácskozótestület első értekezletét. A nép akaratát kifejező Kínai Népi Politikai Tanácskozótestület értekezlete Mao-Ce-tungot a kínai központi népi kormány elnökévé [...] választotta. Kikiáltotta a kínai népköztársaságot és elhatározta, hogy Peking lesz a kínai népköztársaság fővárosa” - olvasható a Szabad Népben.

A beszédben említett Nemzeti Párt (Kuomintang) és a kommunisták már a 20-as évek közepén is harcoltak egymással, azonban a küzdelmet az 1937-ben kezdődő japán invázió, valamint a második világháború idejére felfüggesztették. 1945-ben azonban nyílt polgárháború robbant ki a világháború végére megerősödő kommunisták és a harcokból kedvezőtlenebbül kikerülő Kuomintang között.

A folyamatosan növekvő Vörös Hadseregnek köszönhetően a kommunisták stratégiai területeket szereztek meg, a földosztás segítségével pedig maguk mellé állították a vidéki lakosságot. Végül 1949-ben legyőzték a nemzeti erőket és elfoglalták Nankingot, az akkori fővárost. A Kuomintangot vezető Csang Kaj-sek és emberei Tajvan szigetére vonultak vissza, Mao október 1-i bejelentése pedig a kommunisták totális győzelmét jelezte.

Október 4-én az összes lap megírta, hogy a Szovjetunió nagykövetet küld az új Kínába, és azonnal megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államok által támogatott Kuomintang-kormánnyal. A Népszavában emellett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter a kínai külügyminiszteri posztot is betöltő Csou En-laj miniszterelnöknek küldött, meglehetősen körülményesen fogalmazó üzenete is olvasható volt. „A Szovjet Szocialista Köztársaság Szövetségének kormánya ezennel megerősíti Kína központi népi kormánya ez év október elsejei nyilatkozatának vételét, amely javasolja a diplomáciai kapcsolatok megteremtését a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió között.”

A Szabad Nép másnapi száma már címlapon hozta a magyar vezetés reakcióit is. „A magyar nép kormánya a Kínai Népköztársaság létrejöttében a nemzetközi béke ügyének világtörténelmi jelentőségű sikerét látja, ezért forró üdvözletét küldi a kínai nép most megalakult kormányának” - írta Kállai Gyula külügyminiszter. A nyilatkozatból az is kiderült, hogy az október 1-i nyilatkozatot tudomásul vették, és a Kínai Népköztársaság kormányát ismerik el Kína egyetlen kormányának. Magyarország mellett Csehszlovákia, Lengyelország és Románia is felvette a diplomáciai kapcsolatot az új kínai vezetéssel.

Innentől az eseményeket már címlapon kezelő magyar lapok alapvetően a történtek két aspektusára helyezték a hangsúlyt: a Kínai Népköztársaság megalakulása hatalmas nyereség a Szovjetuniónak, míg a másik oldalról nagy csapás az Egyesült Államoknak.

A Szovjetunió elsőként ismerte el a kommunista Kínát, amelynek vezetőit korábban már évekig segítette a Kuomintang elleni harcban, ezért Moszkvában joggal hihették, hogy erős szövetségesre lelnek.

„A kínai nép mélységes hálával tartozik a nagy Sztálin vezetése alatt álló Szovjetuniónak” - állította a kínai sajtóra hivatkozva a Népszava. „A demokratikus tábor, a béke híveinek tábora egy 475 millió lakost számláló országgal gyarapodott” - idézte a moszkvai rádió hírmagyarázóját a Független Kisgazdapárthoz köthető Kis Újság. „A kínai nép harcának sikerét óriási mértékben elősegítette, hogy a Szovjetunió a második világháborúban szétzúzta a fasiszta Németországot és az imperialista Japánt" - teszik hozzá.

A Szovjetunió és az új Kína kapcsolata biztatóan indult, 1950-ben még barátsági megállapodást is aláírtak. Az 50-es évek végén azonban Hruscsov alatt megromlott a két ország viszonya, mind politikailag, mind gazdaságilag eltávolodtak egymástól. A hűvös légkörre jellemző, hogy még Mao Ce-tung 1976-os haláláról [2] is csak visszafogottan számoltak be a magyar lapok.

„Ez ami felette kellemetlen volna az USA-nak” - írta az október 4-i Magyar Nemzet az új kínai vezetés hivatalos washingtoni elismerésének lehetőségéről. „Kína ugyanis egyike az alapokmány értelmében az ENSZ öt állandó nagyhatalmának és mint ilyen, tagja a Biztonsági Tanácsnak, amelyben vétójoga van. A reakciós Kína eddig mindig az USA-val szavazott a Szovjetunió ellen. A haladó Kína természetesen a haladás és béke vezető hatalma, a Szovjetunió mellett sorakoznék fel. Az USA pozíciója tehát az ENSZ-ben nagyon gyengülne az esetben, ha abban a kínai népet jogos képviselője, a pekingi kormány képviselné.”

A kommunista vezetés hatalomra kerülése a legnagyobb ázsiai országban nem kedvezett az Egyesült Államokat vezető Harry S. Trumannak, akire a republikánusok össztüzet zúdítottak az október 1-i bejelentés miatt. Egyes ellenzéki képviselők egyenesen azt sugallták, hogy kommunista szimpatizánsok dolgoznak az amerikai külügyminisztériumban.

Az Egyesült Államok 1949-ben nem ismerte el az új kommunista vezetést Kínában, és továbbra is a Csang Kaj-sek által Tajvanra átmentett Kínai Köztársaságot támogatta. Az 1950-ben kirobbant koreai háborúban az amerikai katonák harcoltak Mao erői ellen, ami tovább mélyítette a szakadékot a két ország között. Először Richard Nixon 1972. februári látogatása jelentett enyhülést, de az Egyesült Államok a History.com [3] szerint így is csak 1979-ben ismerte el hivatalosan a Kínai Népköztársaságot.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás: