128 Erdély királyai az időszámítás előtt

2015. július 23./kozsditamas.hu/TibetPress

eredeti cikk

ERDÉLY ŐSTÖRTÉNETE ÉS ŐSLAKÓI
Hajdani Dákország vagy Dáczia az európai Szittya tartomány egy része volt, mely Ptolomeus szerint a Tiszától és a Sarmatákat választó Kárpátoktól kezdve a Fekete-tengerig terjedett.
A Dák birodalmat északról a Dniszter folyó és Szármatia egy része, keletről a Fekete-tenger, délről a Duna, nyugatról a Tisza határoztak.
Ami különösen Erdélyt (Közép Dáczia) illeti a góthok alatt Gothia névre ment át, utána a hunok által Hunországnak vagy hunok Dácziájának neveztetett, majd azok birodalma leomolta után a betelepült gepidák által Gépidiának - a magyarok általánosan Erdélynek nevezik.
1166 tájáig a latin neve: Ultrasylvania volt, 1181-ben egy adománylevélben: Transylvania-ként fordul elő. Azóta polgári névvel Erdélyi nagy Fejedelemségnek jelesíttetett 1765-ig. Német neve: Siebenbürgen, ami annyit tesz "hétvárú tartomány" melyet Heltai Gáspár a 7 magyar kapitányok által Erdélyben állított 7 várakról és azoktól függő megyéktől; mások a 7 szász-nemzeti városoktól vezetnek le, mindenik esetben csak ez vagy amaz részét fejezheti ki az országnak és nem az egészet. Oláh nyelven "Argyiálnak" hívatik, törökül "Haraorniának" és Erdél-bánnak.
Az özönvíz után népekkel betelt európai tartományok közt kétségkívül Erdély egyik volt a legkorábbiak sorában - melyet az Ázsiából, mint nemzetek gyárából kiköltözött népek lakul foglaltak. Hogy kik voltak Erdély legrégibb lakói a dákok előtt meghatározni nem lehet mivel történeti, minden ellentmondástól ment adataink erre nincsenek.
Régibb s újabb történetíróink az "agathirzeket" vagy akarczireket teszik Erdély leghajdonibb lakóivá.
A történelmileg bizonyítható legrégibb lakói Erdélynek a dákok voltak, azt általában nem erősíthetvén, hogy azok tatár fajta népek lettek volna, bizonyos az, hogy Ázsiából vonultak át Európába. Nem német vagy szász nemzetek dédősei mint némely íróinknak tetszett, mintha a Deusch nevezetből keletkezett volna a Dáczia nevezet mint ezt Albertus Magnus történetíró és ő utána Kelp és Toppeltin állították; mirenézt helyben hagyatóbbnak tarthatjuk Strahlenberg és Humbold észrevételét, mely szerint tatár nyelven ma is dák, ták, dau, tau hegyet, halmot jelent, melynek értelme szerint Dáczia méltán neveztethetett Dákiának vagy Dáviának, sőt ezen nevezet által ment a dákok "Dáva" végezetű váraira is, mint Sergidáva, Marcidáva, Decidáva, Utidáva, Neutidáva, Ziridáva.
Azonban nemcsak a dákok honoltak Dácziában, hanem velük együtt szármáták, szláv eredetű népek, basztarnák, besenyők vagy bessek kiváltilag pedig géták, hajdan korban szakadatlan háborúiról görög történetíróknál ismeretes nemzet - ki a dákokkal atyafias és egy nyelven beszélő népek voltak. A géták lakehelyök nem annyiban Erdélyben, mint a havasaliban, a mai Moldvában s Oláhországban a Niszter folyótól fogva a Dunáig terjedett. Lakjok több nevezetűekre oszlottak.
a) Dunamellékiek: Isztro-géták,
b) Niszter vagy más néven Tyras folyam mellékiek: Tyragéták,
c) a Boriszthenesiek: Borisztheniták,
d) a sarmatákkal és jászokkal szomszédosok Jázi-gétáknak (!!),
e) a fekete-tenger mellékiek pedig Ma-szu-gétáknak vagy Masszagétáknak azaz vízpartiaknak hívták.
Mily nyelven beszéltek a dákok és géták meghatározni nem lehet. Ovid római költő kik köztük számkivetésben több éveket töltött, panaszképen említi, miszerint az ékes görög nyelvet a géták zordon nyelvével annyira megzavarták, hogy alig maradt csekély nyoma a hajdani görög nyelvnek köztük. - Másutt ismét említi a géták és szarmaták nyelvéről, hogy ő mindkét nyelvet megtanulta.
Összeelegyedvén a dák és géta nyelv a római gyarmatok nyelvével a mai moldvai, oláhországi és erdélyi oláh nyelv alakult belőle; tisztán a hajdani dák és géta nyelv Európában ma sehol nem beszéltetik.
Az elésorolt Dácziai nemzetek jobbára baromőrzetből, vadászatból és hadidúlásokból éltek, Ptolomeus több mint 40 jeles városaikat említi, a három Dácziában, melyek csaknem mind dáva szókban végződtek. Ezen városok később a római gyarmatok által újra építtettek.
(A forrást ld. a köv. cikk végén)

*

ERDÉLY KIRÁLYAI
AZ IDŐSZÁMÍTÁSUNK ELŐTT

"Azon királyok neveit, kik rajtok (értsd: dácziai nemzetek) birodalmuk keletkezésétől fogva uralkodtak, jobb részin mély homály fedi - némelyeket azonban vagy görög, vagy római írók kiragadtak a feledés homályából.
1.) ZÁMOLX (Kr.e. 1402.) Az európai szittyák (kik közé a géták és dákok is számláltattak) királya volt. Jornandes úgy említi, mint első királyát a dákoknak. Herodot azt írja felőle, hogy Pithágorással együtt ment Egyiptomba tanulni, honnan visszatérvén szittyák és géták királyává lett, távolléte alatt pedig egy Zenta nevű philosoph igazgatta az országot. Zamolxot halála után Isten gyanánt tisztelték.
2.) GOTHILÁS. Jornandes írja róla, hogy Filep macedóniai királya annyira becsülte, hogy Medopa nevü leányát nőűl neki adta.
3.) ZÁRMIZ. Kr.e. 336-ban Nagy Sándor macedoniai király ellene hadat vitt. A traxok fővárosát Sazvia (Strabo), Szirmisz (Jornandes), vagy Zeugminum (görög írók) névvel illették; ennek romjai ma Pétervárad (Istvánfi szerint), ezt Nagy Sándor földig rombolta. Zármiz király építette Vaskapun belül Zármiz-egethuzát Közép-Dácia fővárosát melyet maga nevéről nevezett.
4.) SZITÁLX. Nagy Sándor halála után élt, s utódjával Perdikkással folytatott hadat Odessza városa felett.
5.) DROKHIMETES, kit Nagy Sándor halála után 12 évvel Lyzimakh – kinek Traczia jutott részül – haddal támadta meg, meghódítani törekedvén a traxokkal szövetséges gétákat és dákokat is. Először Lyzimakh győzött, majd Drokhimetes elfogta és legyőzte a támadót, de nemes szívűleg bánt vele és bántás nélkül szabadon bocsátotta, de minden kincseit, aranyait mely rá Nagy Sándortól szállt elfoglalta és Zármiz-egethuza várába hozta, innen találtatnak / - tattak Erdélyben a fennebbi századokban oly bőven a Kozon és Lyzimakh aranyok.

A következő 103 évben sem a gétákról sem a dákokról semmi említés nincs, majd háború tört ki Perzeusz macedón király és a rómaiak közt és az európai akkori nemzetek két pártra szakadának (Kr. e. 215.)

6.) ORÓLESZ dák és géta király, aki a rómaiak barátjaként a macedónokkal szövetséget básztárnákra ütött, kik a mai Lengyelország velük határos szélein laktak, de szerencsétlen kimenettel, mivel hadai megverettek minek következtében tunya katonáit büntetésül nőik szolgálatába rendelte, majd Orolesz halála után Perzeusz király csalfa ígéreteivel az ő pártjára álltak a rómaiak ellen, de Perzeusz legyőzetett s a dákok és géták a rómaiak haragját vonták magukra. Folytonos háborúba keveredtek a rómaiakkal és mind vérengzőbben léptek fel egymás ellen. Perzeusz halála után 16 évvel (Kr.e. 199.) Perzeusz ál-fiát Andriskót akarták a macedón trónra emelni, de Metellusz által megveretve nem sikerült. Még kétszer felkelt Andriszkó, míg végül a traxok királya a rómaiak kezébe adta őt.

Róma ez időben szakadatlan háborúkkal foglaltatván el a kárthágói hadak ellen, így kevés gondot fordíthatnának a géta, dák és trax nemzetekre. Florus szerint, ezen népek ez időben oly bátorságot vettek magoknak, hogy nem csak a római nagy birodalom határait merték megtámadni, hanem Thessaliát és Dalmátiát egész az adriai tengerig tűzzel-vassal dúlták és pusztították. Hét vezéreket indítának tehát a rómaiak ellenük egymásután, kik közt első Porcius Cato (Kr.e. 118.) erős sereggel jőve rájuk, de ők erdejükbe visszavonultak, s majd ismét jó alkalommal kiütöttek és így a római seregeket inkább csipkedték, mintsem velük haddal viaskodtak, mi okból Cató kevés sikerű volt, de Didius és Drusus őket a Dunán átnyomták. Calpurnius Piso a tracziai szélek felől szorongatván őket annyira vitte a dolgot, hogy utóda Scribonius Curio éppen a dácziai erdőkig kergette (Kr.e. 85.) Követői, kik közül Appius Sármátziáig, Lucullus pedig a Tanaisig szorította fel, és kegyetlen dúlásaikat hasonló dúlásokkal fizette vissza.

7.) BERIOSTA elébb hadvezér, majd dák és géta király. Helyreállítván népei közt a rendet, vitézeit gyakori hadi munkálatokkal megerősítvén, egy újnemű vitéz néppel átnyomult a Dunán, Tracziát és Macedóniát elfoglalta, Illyriát is, mi által nagy félelmet terjesztett el a római őrvárakban. nagy erővel készülének ellene a rómaiak, de mielőtt hadra kelne a dolog Beriosta hadi koszorúit az árnyékok országába vitte (Kr.e. 82.)
8.) KOTIZON. Julius Caesar és Augustus korában élt. Caesar polgári háborúi alkalmával Kotizon a római tartományokat egész a fekete-tengerig dúlta bosszulatlan. Augustus barátilag akará vele az ügyet igazítani, s béke fejében a leányát Júliát ígéri nőül neki, ami nem teljesült. Kotizon annyira szorongatá a római birodalom széleit, hogy neve a rómaiak előtt iszonyítóvá válik; mert az Augustus és Antonius közti belháború alatt a Duna fagyján átkelvén az azontúli tartományokat rettentőleg pusztítá, s már Itáliára sőt éppen Rómára törekedék mely Rómát mennyire megrettenté kitűnik Horátz dalából:

Csaknem lerontá, lázzadozó viszály
Foglalta Rómát dák s szerecsen, hol ez
írtóztatóbb volt ránk hajókkal
Vészes amaz nyilazó sereggel.

Augustus két nagy vezért indíta ellene, Crassust Traczia felől, Lentulust pedig hátuk megett Németország felől. Két tűz közé szoríttatva Kotizon, három vezérét és seregei jobb részét elvesztve visszatolatott a Dunán (Kr.e. 30. k.)
Bizonytalan kik következnek Kotizon után dák királyokká az első század utolsó feléig.
9.) KOMOSIK
10.) KORILL
11.) DIURPÁN (i. sz. 82.) Hadat viselt Domitian ellen, kinek seregeit levágta, elesvén a csatában két jeles római fővezér Oppius Sabinus és Cornelius Fuscus.
12.) DECZEBAL (i. sz. 89-től). A dákok leghíresebb királya. Megtámadta a rómaiak Duna melléki őrhelyeit, elűzte őket, majd évi adót szedett a békéért. Domitian után Nerva is fizette neki az adót. Ezen hatalom pontról nemsokára legördíté Traján, magas lelkű vitéz aki 102-ben erős hadat vezete Dácziába Deczebal ellen. A Torda mellett, Keresztesmezőn csaptak össze, rengetegen elhulltak mindkét oldalon. Végül Traján győzött és Tarmist, ma Károly-Fehérvár ostrommal megvette, honnan Zarmiz-egethuza ostromára sietett melynek vesztét Deczebal megelőzni akarván, Tráján lábaihoz borult és neki évi adót ígérvén, fejének kegyelmet nyert, s országában meghagyatott. Traján Rómába visszament s fényes diadalmenetet tartott. Eközben Deczebal megbánva tettét, fegyvert fogott a rómaiak ellen, és a Jeruzsálem romlásakor száműzetett zsidó nép egy részét is béfogadván mint nyilvános ellenség úgy lépett fel. Tráján újra temérdek ezredekkel 105-ben Dácziába érvén Zármiz-egethuzát vevé ostrom alá. Deczebal egész hada megvereték, maga pedig nehogy a győzedelmes kezébe esnék saját fegyverébe ereszkedett és meghalt. Feje Rómába vitetett diadali menet ékesítésére, egyéb testét Déván temették el melyet aztán a dákok Deczidavának azaz Deczebal sirhalmának neveztek. Fejetlen kőemléke Károly-Fehérvárt találtatott meg. Boldogfalvánál a Sztrigy vizét elterelve halála előtt minden kincsét elrejtette de biztos embere, Biczilis, az egyetlen aki tudta hollétét (a rabokat akik elásták megölték) elárulta Trajánnak aki a kincsből Orsován Traján hídját készítette, illetve ebből építette Traján oszlopát. Ezzel a dákok birodalma Erdélyben megszűnék Kr. u. 105-ben.
(Aranyosrákosi Székely Sándor:
Erdélyország történetei hiteles kútfőkből[1], Kolosvártt 1845. 7-15.)


[1] A forrás értékelésére azt tudom mondani, hogy „fontos forrás” ez a munka. Láthatóan olyan oklevelek és korabeli írott történelmi adatok birtokában van a Szerző amelyek a szabadságharc óta eltelt magyar történelmi munkákból hiányoznak illetve nem ennyire részletesek. Az itt idézetthez képest mához közelebbi korok tárgyalásánál is olyan félmondatok, olyan extra adatokkal egészíti ki a történelmi képeket amelyek máshol eddig nem láttam. Ráadásul ezek a félmondatok egy teljesebb és logikusabb képbe is helyezik az adott kor eseményét, semmint azt ma ismerjük.