Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

székhely / telephely H-Budapest I. Attila út 123..
(00-36) 70 431 9343   (00-36)70 944 0260   (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAN/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-41
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Tibet élővilága
Potala VIII./Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ

„Az emberi lény része a mindenségnek, melyet világegyetemnek nevezünk, s térben és időben behatárolt. A többi dologtól elkülönülten érzékeli magát, gondolatait és érzéseit – s ez tudatának egyfajta érzéki csalódása. Ez az érzékcsalódás börtönt jelent a számunkra, amely személyes vágyaink s a hozzánk közel állók iránt érzett vonzalmaink rácsai közé zár. Az a feladatunk, hogy együttérzésünk köreit állandóan bővítve megszabaduljunk ebből a börtönből, s magunkhoz öleljünk minden élőlényt és az egész természetet teljes szépségében."
Albert Einstein

 

Tibet flórája nyugatról kelet felé haladva sivatagos, magashegyi sztyeppés és erdős formákat mutat. A növénytakaró zónái a tengerszint feletti magassággal is változnak. A nyugati régióban és a nagy tengerszínt feletti magasságokban igen szegényes a fajgazdagság, a keleti területek erdős vidékein azonban gazdag. Ücáng /t: dBus- gtsang/ tartományban kb. 5000 növény faj él, ebből 300 erdei. Tibet erdőségei jórészt a tibeti fennsíkon, valamint a keleti és a délkeleti vidékeken találhatók, ez utóbbi terület részesül a monszun áldásában, ezért délkeleten az erdők 4100-4500 méteres magasságig nyúlnak fel a hegyoldalakon. Tibet erdőségeiben főként kevert tűlevelű társulásokkal találkozhatunk. Leggyakoribbak a lucfenyő /t: sad-shing/ fajok (Picea crossifolia, Picea aspecta) és az erdei fenyő /t: thang-shing/ (Pinus silvestris), de találhatunk tölgyeseket (Quercoideae gen.) is. Ezeken kívül hemlockfenyő (Tsuga dumosa), himalájacédrus /t: thang-rag/ (Cedrus deodara), indiai vadgesztenye (Aesculus indica), juhar fajok /t: g.ya’-shing/ (Acer fam.), különböző nyírfák /t: stag-pa/ (Butula gen.), néhány fűzfaféle (Salix gen.) található Tibet erdőségeiben. A magasabb régiókat a rododendron /t: da-li/ (Rhododendron gen.) fajok uralják.

Tibetben 400 rododendron faj él, mely a világon találhatóknak mintegy a fele. Áto /t: A-mdo/ erdővidékén 3500 méterig felhúzódnak a különböző borókafajok /t: shug-pa/ (Sabina gen.) és egyenetlenül borítják a felszínt. Áto délkeleti részén vannak olyan ősfenyvesek, amelyekben a fatörzsek átlagos átmérője 92 cm, és magasságuk eléri az 57 méteres magasságot (Támo völgy).

Az alacsonyabb vidékeken sok a mezei virág. Ismertebb virágok az óriásliliom (Lilium gigantum),a szegfűfélék (Dianthus gen.), a kankalinfélék jónéhány faja (Primulaceae fam.), megannyi kosborféle (Orhideaceae clas.), a fehér libatopnak (Chenopodium album) pedig a Himalája-vidék az őshazája. A réteken a fűfélék /t: rtswa/ (Poaceae fam.) megannyi faja található. Az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas) 5000 méterig is felhúzódik. Tendzin Cshöták, a XIV. Dalai Láma orvosa szerint Tibetben mintegy 2000 gyógynövény található, a legfontosabbak: járcá kunphu /t: yar-tsa gun-bu?/ a (Cordyceps sinensis), kicshe /t: ki-che?/ a tárnics (Gentiana robusta), áphiká /t: a’b-hi-ka?/ a császárkorona (Fritilaria imperalis), cshumcá /t: chum-tsa?/ a tenyeres rebarbara (Rheum palmatum), az orvosi rebarbara (Rheum officinalis), a hunyorfélékhez tartozó (Coptis tectoides), az orvosi liliomfa (Magnolia officinalis), a chebulia mirobalán (Terminalia chebula), és olyan fajok mint (Swertia chirata), (Gastroda eleata), (Angelica sinensis), (Picrorhiza scropulariiflora) és (Liolyophora phalloides).
Néhány faj jellemzése. A himalájacédrus a Himalája nyugati vidékein 1300-3900 méter között alkot erdőségeket. A fa elérheti az 50 méteres magasságot, tűjének hossza 2-5 cm, míg toboza 8-12 cm-es. E faj a hinduk szent fája, s ind neve devadára annyit jelent, istenfa, ezért gyakran ültetik templomok közelébe. Fája rendkívül tartós, ezért épületfának is használják. Az óriásliliom a Dél-Himalája vidékén fordul elő. Nevéhez illően megdöbbentő a mérete, a kocsánya a tövénél 5-6 cm vastag. A 10-24 virágból álló virágzatát 2- 3,5 m magásságig felemeli. Illatos virágai elérhetik a 30-50 cm nagyságot is.

Mezőgazdasági termelés csak a 3600 méter alatti területeken folyik, de helyenként 4100 méterig is megtalálható. A legfontosabb termesztett növények az árpa /t: nas/ (Hordeum vulgare), a búza /t. gro/ (Triticum aestivum), a hajdina /t: bra’o/ (Fagopyrum esculante), a mustár (Sinapis alba), a fekete lednek (Lathyrus), a kender /t: so-ma ra-rtsa/ (Cannabis sativa). A zöldségek közül a burgonya /t: do-ba, zhogs-khog/ (Solanum tuberosum), a fejes káposzta /t: pe-tse, kram/ (Brassica oleracea var. capitata), a paradicsom (Licopersicon esculentum), a vöröshagyma /t: btsong/ (Allium cepa), a fokhagyma /t: sgog-skya/ (Allium sativum), a répa /t: nyung-ma/ (Beta vulgaris), a retek /t: la-phug/ (Raphanus sativus), a zeller (Apium graveolens) a leggyakoribb. A termesztett gyümölcsfajok a sárgabarack /t: kham-bu/ (Armenica vulgaris), az őszibarack (Persica vulgaris), az alma (Malus domestica), a körte /t: stag-shing/ (Pyrus comunis), és a dió /t: star-sdong/ (Juglans regia). Tibetben igen magas az ultraibolya sugárzás, aminek következtében nem ritka a hatalmas méretű növénytermés.

A fauna esetében is a növényzet szerinti területi megoszlás érvényesül. Ücáng vidékén 2307 rovar-, 64 hal-, 45 kétéltű-, 55 hüllő-, 488 madár- és 142 emlősfaj él. Ezek közül 163 veszélyeztetett faj, melynek a következő a megoszlása: 74 emlős, 79 madár, 4 hüllő, 2 kétéltű, 2 hal és 2 rovar. Tibet legjellegzetesebb vadállata a jákő vagy tong /t: g.yag-rgyod, ’brong/, a vad jak (Bos [Poëphagus] mutus), amelynek állománya napjainkra igen megcsappant. A vadon élő jakok nem igen viselik el a 4000 m alatti klímát.
Tibet legfontosabb veszélyeztetett emlősei a következők:
szertel vagy khámtel puszer /t: ser-sprel vagy spra vagy khams-sprel spu-ser/;
a tibeti langur vagy piszeorrú majom (Rhinopithecus roxellanae);
tálkár vagy /t: tral-kar vagy spra/;
a fehérfejű langur (Presbytis leucocephalus);
és a langur (Presbytis entelus);
táj /t: tay/, az asszámi makákó (Macaca assamensis);
a tibeti maki (Macca thibetana);
és a bunder vagy rhesusmajom (Macaca mulatta);
tom vagy temong /t: dom, dre-mong?/;
a tibeti barnamedve (Ursus arctos pruinosus);
thom /t: thom?/;
ázsiai fekete medve (Ursus tibetanus);
vop /t: wob?/, a vörös panda (Ailurus fulgers) a 2000-4000 méter közötti havasi régiók lakója;
thomtá /t: thom-tra?/, az óriás panda vagy bambuszmedve (Ailurophus melanaleucus) 2000 méter fölé soha nem hatol;
okár /t: ’og-kar/, a nyest (Martes foina);
szám /t: sram/, a keleti rövidkörmű vidra (Aonyx cinerea), és a vidra (Lutra lutra);
ji /t: yi/, a hiúz (Lynx linx);
kungszig /t: gung-zig/, a ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa);
szik vagy száá /t: gzig vagy sa’a/, a hópárduc vagy irbisz (Panthera unica);
sziberiá ták /t: stag/, a szibériai tigris (Panthera tigris altaica);
tyáng /t: rkyang/, a tibeti vadszamár (Equus hemionus kiang);
láphá /t: gla-ba/, a pézsmaszarvas (Moschus sefanicus, M. fuscus, M. cephalophus);
sáphá /t: sha-ba/, a milu vagy David-szarvas (Elaphurus davidianus), a gímszarvas (Cervus elaphus macneilli), és a vörös szarvas (Cervus elephus wallichi);
sáphá cshukár /t: sha-ba chu-kar/, a fehérajkú szarvas (Cervus albirostris);
kophá /t: rgo-ba/, a tibeti gazella (Procapra picticuadata) a 4000-6000 méter közötti sáv lakója;
cshiru vagy /t: chi-ru vagy tsod/, a tibeti antilop (Pantholops hodgsoni);
gyákorá /t: gya-go-ra/, a gorál (Naemorhedus goral) és a vörös gorál (Naemorhedus cranbrooki), melyek 4000 méteres tengerszínt-feletti magasságig megtalálhatók;
gyárá /t: gya-ra/, a széró vagy szumátrai kecskeszarvú zerge (Capricornis sumatrensis);
rákoth /t: ra-goth/, a himalájai thar (Hemitragus jemlahicus jemlahicus);
king /t: king/, a kőszáli kecske (Capra ibex);
kángyák vagy náá /t: gan’-gyag/, a nahur, vagy kék juh (Pseudois nayaur);
nyán /t: nyan/, a tibeti vadjuh (Ovis ammon hodgsoni);
phámen /t: ba-men/ a takin (Budorcas taxicolor), a fehér takin (Budorcas taxicolor whitei), és a tibeti takin (Budorcas taxicolor tibetana), melyek Kelet-Tibet hegységeiben 5000 méterig megtalálhatók;
tong /t: ’brong/, a vad jak (Bos [Poëphagus] mutus).
A tibeti felföldön a fentieken kívül a következő egyéb gyakori emlősfajok találhatók: táj /t: tay/ a rézusmajom (Macaca rhesus), a medvemakákó (Lyssodes speciosa thibetana), áprá /t: ab-ra/, a pocoknyúl (Ochotona), cshiphá /t: phyi-ba/, a mormota (Marmota marmota), csángki /t: spyang-ki/, a tibeti farkas (Canis lupus), vá /t: wa/, a vörös róka (Canis [Vulpes] vulpes), thom /t: thom/, az örvösmedve (Selenarctos tibetanus), a binturong (Arctictis biturong), táke /t: rta-bgad/, az ázsiai vadló (Equus przewalskii), a bóbitás szarvas (Elaphodus cephalophus), és jónéhány pháváng /t: pha-wang/, azaz denevér (Chinoptera ord.) faj.

Néhány jellegzetes emlősfaj leírása. A tibeti langur Kelet-Tibet zord erdeiben élő cerkófmajom-féle. A hosszú szőrű, zömök állat farka ugyanolyan hosszú, mint a teste. Orra kicsi, felfelé álló. Ezt a fajt a Kínában működő misszionárius, Dávid fedezte fel a XIX. század közepén, akárcsak az ő nevét viselő szarvast. Az örvös medve 4000 méter magasságig is feljut. A jegesmedve után ez a második legnagyobb, állati táplálékra specializálódott medveféle zsákmányul ejti még a különböző szarvasféléket is, de a háziállatokra is veszélyes, a lovat is megtámadja. Hosszúsága elérheti 1.80 métert, marmagassága a 80 cm-t.

A hópárduc 2000 métertől az örök hó határáig fordul elő. Kedveli a rododendron övezetet, de a kopár hegyvidéken is szívesen vadászik. Fő tápláléka a szarvas, pézsmaszarvas, vadjuh, de ha kell beéri pocoknyulakkal vagy fácánokkal is. Kölykeit sziklahasadékokban, barlangokban hozza világra. Az irbiszpárok hosszabb ideig együtt maradnak. A kifejlett hímek elérhetik a 2,5 méter hosszúságot, amelyből a farok a testhossz harmadát teszi ki. A hideg ellen a sűrű, hosszúszálú alapszőrzet fölé nyúló selyemszerű fedőszőrzet védi.

A tibeti antilop a 4500 méter magas fennsíkok lakója, s mivel nagy a vízigénye, a tavak körzetében szeret tartózkodni. A gyér hegyvidéki füvön él. Marmagassága eléri az 1 métert. A bakok harccal háremet szereznek maguknak. A nőstény hat hónapi vemhesség után egy-két utódot hoz a világra. Télen nagyobb csoportokba verődnek, a nyár beálltával a csoportlétszám lecsökken. A tibeti antilop különös szokása, hogy patájával gödröt képes ásni, amelybe az erős szél ellen behúzódik.

A gyapjas- vagy vad jak Tibet legjellegzetesebb állata, valamikor nagy csordákban élt 4000-6000 méter közötti övezetben, ma azonban a kihalás szélére került. A gyapjas jak szervezete jól alkalmazkodott a magashegyi, zord körülményekhez. Hosszú, vastag és finomszálú bundája a hideg ellen védi. A jak az egyetlen marhaféle, amelynek farka végig szőrös, és a szőre még a pofáját is fedi. Patái szélesen hasítottak, amelyhez álcsülök is járul, így biztosan mozog a sziklás és jeges terepen. Érzékszervei szaglása kivételével igen fejletlenek. Latin neve (mutus) azt jelenti néma, mivel igen ritkán hallat hangot. A bikák hossza 4,25 m, és a marmagasságuk a két métert is elérheti, szarvuk 80-90 cm, súlyuk pedig 650-720 kg. A tehenek jóval szerényebb méretűek, hosszuk mindössze 2,6m, magasságuk 1,6 m, súlyuk 325-360 kg. A jakok valaha nagy csordákban vándoroltak a tibeti fennsíkon és a környező területeken, mára azonban igencsak megfogyatkozott a számuk. Az öreg bikák gyakran magányosan kóborolnak. Ha veszély közeleg, a bikák és tehenek körbeveszik a borjaikat. A jak 6-8 éves korában válik ivaréretté, és körülbelül 25 évig él. A párzás időszaka a mi szeptemberünk idején hozzávetőleg egy hónapig tart, ilyenkor a nyugtalan bikák egymásnak rontanak, és valamiféle röfögő hangot hallatnak. A tehenek 9 hónap múlva ellenek egy borjat, melyet egy éves koráig gondoznak. A gyapjas jakból mintegy 3000 éve háziasították a házi jakot, amely lényegesen szerényebb méretű állat. A házi jak a nomád tibetiek számra minden szükséges alapanyagot biztosít. Lenyírt gyapjukból sátrat, ruhát készítenek vagy kötelet fonnak, a lenyúzott jakbőrt kicserzik, és abból sátrat és más tárgyakat csinálnak. A farkából hadi zászlót készítenek. Tejük adja az alapot a mindennapi jakvajas, sós teához, de túrót és sajtot is csinálnak belőle, húsukat főzve és szárított formában is fogyasztják. A jak szárított trágyája az egyetlen fűtőanyag a magas sivatagos-sztyeppéken, ahol fa nemigen található. Mindemellett a házi jak jó teherhordó és hátas állat, elbír akár 100 kg súlyt is. A magas hegyi ösvényeken csak a jak képes nagy terhekkel közlekedni. Az állatok védelmében régóta él a törvény, hogy a poggyászok maximum 40 kg-osak lehetnek, és egy jakra legfeljebb két ilyen rakható. A házi jak a 2000 méter feletti részeken mindenütt megtalálható.
A leginkább veszélyeztetett madárfajok:
a kanalasgém (Platalea leucorodia);
a brahmin-kánya (Haliastur indus);
a pusztai ölyv (Buteo rufinus);
a csá cshung /t: bya khyung/ vagy szirti sas (Aquila chrysaëtos);
a szalagos rétisas (Haliaëtus leucoryphus);
a szakállas saskeselyű (Gypaëtus barbarus);
a Szakállas saskeselyű khá /t: khra/,
a kerecsensólyom (Falco cherrug);
a szekpá /t: sreg-pa/,
a vöröstorkú fogoly (Arborophila rufogularis);
a vörösmellű fogoly (Arborophila mandellii);
a tibeti fogoly (Arborophila rufpectus);
a szakállas királyfogoly (Tetraogallus himalayensis) mely 6000 méteres magasságig megtalálható;
a tibeti királyfogoly (Tetraogallus tibetanus);
a vérfácán (Ithaginis cruentus) a  3500-4000  3500-4000 méteren lévő erdők és bozótok lakója;
a gyöngy-tragopán (Tragopan blythii);
a csillagos tragopán vagy szatírtyúk (Tragopan satyra);
a kéktorkú tragopán (Tragopan temminckii);
a Sclater fényfácána (Lophophorus sclateri);
a himalájai fényfácán (Lophophorus impejanus);
a fehér fülesfácán (Crossoptilon crossoptilon);
a thungtung kenák /t: khrung-khrung ske-nag/ vagy feketenyakú daru (Grus nigricollis) Tibetben a magas sztyeppék lakója egészen 5000 méterig;
a csátháng /t: bya-khrang/,
a pártásdaru (Antropoides virgo);
a nagygoda (Limosa limosa);
az erdei szalonka (Capella nemoricola);
a tibeti talpastyúk (Syrrhaptes tibetanus);
a tüzes kurna (Harpactes erythrocephalus);
az óriás pacsirta (Melanocorypha maxima);
és a koslow sármány (Emberiza koslowi).

A Tibetben leggyakrabban előforduló madárfajok a következők
az indiai lúd (Anser indicus);
a vörös ásólúd (Tadorna ferruginea) még az 5000 m magas sivár fennsíkokon is megél; a barna kánya (Milvus migrans);
a khá /t: khra/, a héja (Accipiter gentilis) a 4500 méteres hegyi erdőkben is megtalálható;
a karvaly (Accipiter nisus);
az egerészölyv (Buteo buteo) itt kizárólag erdőkben 4500 méterig él;
a szirti ölyv (Buteo hemilasius) a 4000 méteren levő sztyeppék pocoknyulait tizedeli;
a réti sas (Haliaetus albicilla);
a havasi fakókeselyű (Gyps himalayensis);
a barátkeselyű (Aegypius monachus);
a vörös vércse (Falco tinnunculus) Tibetben 5500 méter magas sziklákon is él;
az uhu (Bubo bubo), mely 4700 méteres magasságig felhatol;
a fürj (Caturnix caturnix);
a csukár (Alectoris chukar), amelyet 5000 méterig megfigyeltek;
a feketemellű fácán (Gennaeus lathami);
a mongol lile (Charadrius mongolus) a  4500-5000  4500-5000 méteren lévő dél-tibeti sivatagos sztyeppék lakója;
a remete sárszalonka (Gallinago solitaria);
a kardcsőrű töcs (Ibidarhyncha struthersi);
a küszvágó csér (Sterna hirundo);
a nyílfarkú zöldgalamb (Sphenurus apicauda);
a sziklagalamb (Columba rupestris);
a kakukk (Cuculus canarus) az 5000 méter magas törpefenyő-régióig megtalálható;
a fürjbagoly (Glaucidium brodiei);
a kuvik (Athene noctua);
a macskabagoly (Stix aluca);
a sertefarkú sarlósfecske (Hirondapus caudacutus);
a Himalája-hegyi szalangána (Callocalia brevirotris), amely 4000 méteres magasságig előfordul;
a búbos banka (Upupa epops);
a harkályok különböző fajai, nevük singkon /t: shing-rgon/, mint a hőcsik (Piciodes tridactylus);
a hangyászküllő (Micropternus brachyurus);
a füles pacsirta (Eremophilia alpestris) a 4000-5000 méter magas legelőkön él;
a molnárfecske (Delichon urbica) 4600 méterig szikla- és földfalakra építi fészkét;
a szajkó (Garrulus glandarius);
a csíkos szajkó (Garrulus lanceolatus);
a kitta (Urocissa erythrorhynca);
a zöld szarka (Cissa chinensis);
a szarka (Pica pica);
a törpe pusztaiszajkó (Pseudopodoces humilis);
a havasi csóka (Pyrrhocorax graculus), amely 5000 méterig felhúzódik;
a csóka (Corvus monedula);
a khátá /t: khwa-ta/, a vetési varjú (Corvus frugileus);
a phorok /t: pho-rog/, a holló (Corvus corax); a hegyi míniummadár (Pericrocotus brevirostris);
a feketetarkójú sárgarigó (Oriolus chinensis);
a bíbormálinkó (Oriolus traillü);
a barna álszajkó (Garrulax elliotti), mely 4600 méterig is megfigyelhető a tibeti erdőségekben;
a napmadár (Leiothrix lutea);
az erdei timália (Cutia nipalensis);
a naranccsőrű madár (Ganostoma aemodium);
az ökörszemposzáta (Oligura casteneocoronata);
a sárgafejű királyka (Regulus regulus) a 3-5000 méter közötti sűrű fenyveseket lakja; akárcsak a bíborkirályka (Leptopoecile sophiana);
a bóbitás királyka (Leptopoecile elegans);
a rubintfülemüle (Luscinia pectoralis) a törperododendron, törpefűz és törpefenyő erdők lakója egészen 4700 méterig;
a hegyi rozsdafarkú (Phoenicurus erythrogaster);
a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros);
a kékhomlokú rozsdafarkú (Phoenicurus frontalis);
a fehérhasú rozsdafarkú (Phoenicurus caeruleocephalia);
a grandala (Grandala coelicolor);
a fehérsapkás rozsdafarkú (Chaimarronis leucocephalus);
a vízi fütyülőrigó (Myiophoneus caeruleus);
a feketerigó (Turdus merula);
a hegyi rigó (Turdus kessleri);
a léprigó (Turdus viscivorus);
a himalájai rigó (Turdus dauma);
az ökörszem (Troglodytes troglodytes);
a hegyi vízirigó (Cinclus pallasii) a jeges patakok környékén él, egészen az 5300 méter magasságig;
a nepáli szürkebegy (Prunella immaculata);
a vöröstorkú szürkebegy (Prunella rubeculoides);
a kövi szürkebegy (Prunella himalayana) az 5400 méteres fennsíkokon a legzordabb telet is átvészeli;
a barázdabillegető (Motacilla alba) a 4-6000 méteres magas sztyeppéken él; a fenyves cinege (Parvus ater);
a tibeti cinege (Parvus superciliosus);
a tüzesfejű cinege (Cephalopyrus flammiceps);
a karmazsin pirók (Carpodacus erythrinus);
a narancsszínű süvöltő (Pyrrhula aurantiaca);
és a havasi pinty (Montifringilla nivalis).


Néhány jellegzetes tibeti madárfaj bemutatása. Az indiai lúd Tibetben 4400 méteres magasságig költ a sztyeppéken. Fészek gyanánt itt megteszi egy alig kibélelt talajmélyedés is. Előfordul, hogy „buddhista szellemben”, szoros közelségben és nagy békességben fészkelnek az ölyvekkel vagy a kerecsensólymokkal. Ide azonban már érett tojásokkal érkeznek, majd rövid ideig, négy hétig kotlanak. A libacsaládok ezután is összetartanak. Lhászában régen gyakori látvány volt, amint a liba-szülők a közutakon át vezették fiókáikat. A barna kánya Ázsia városainak a hulladékeltakarítója, Tibetben 4700 méter magasságig megfigyelték. Itt a levegőbe temetés speciális szokása miatt a keselyűk mellett részt vesz a feldarabolt hullák eltakarításában. A kuvik Tibet 4700 m magas köves sztyeppéin él, kőrakásokon költ és a pocoknyulak (Ochotona) képezik a fő táplálékát. A kardcsőrű töcs 4000 méteren a magashegyi patakoknál él. Érdekessége az egyedülálló vonulási iránya. Nyáron Észak-Kína tengerszintnél alig magasabb folyóinál költ, télen pedig felhúzódik a magashegyi gyorsfolyású patakokhoz, amelyek ilyenkor sem fagynak be. A tibeti cinege a 4-5000 méter közötti törpefenyő és törpebokros vidékeken fordul elő. A bokrokra épít nyitott fészket, de előfordul, hogy földi lyukakba fészkel.

A legismertebb tibeti hüllők:
a himalájai agáma (Agama himalayana);
és a csörgőkígyókhoz tartozó fajok (Agkristodon gen.).
A legjellegzetesebb itt élő kétéltűek::
több, szögletes fogsorú gőtefaj (Batrachuperus gen.);
az érdesbőrű gombos vízigőte (Tylototriton verrucosus);
a zöld varangy (Bufo viridis) a legmagasabban élő béka, mivel 4200 méterig is felhúzódik
 a feketeragyás varangy (Bufo melanosticus), melyet még a 3000 m feletti magasságokban is meg lehet figyelni;
és egy szintén 3000 m fölött is megtalálható levelibéka faj (Hyla annectens).

A nomádok és a földművesek legfontosabb háziállata a házijak (Bos mutus grunniens), melynek hímjét és nőstényét más-más névvel illetik a tibetiek, a bikát cháknak /t: tshag/ hívják, míg a tehenet timonak /t: ’bri-mo/ nevezik. Ezen kívül gyakori háziállat a dzo /t: mdzo/, a jak bika és szarvasmarha tehén (Bos taurus) keveréke, a /t: rta/, a ló (Equus caballus), a vagy rámá /t: ra vagy ra-ma/, a kecske (Capra hircus), a luk /t: lug/, a juh (Ovis aries), a phungphu /t: bung-bu/, a szamár (Equus asinus), te /t: dre/, az öszvér, ritkán előfordul a phák /t: phag/, a disznó (Sus scrofa domesticus), és a riphong /t: ri-bong/, a házinyúl is. Tibetben a következő kutyafajok (Canis familiaris), tyhik /t: khyi/ a leggyakoribbak: a tibeti masztif, a tibeti terrier, a tibeti spániel, a lhászá ápszo, valamint ezek keverékei.

Szathmári Botond
Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ

Felhasznált irodalom:
Danert, Siegfried Dr. (szerk.): Uránia Növényvilág, Magasabbrendű növények. I-II.
1974. Bp. Gondolat (ford. Dr. Horánszky András – Dr. Stohl Gábor)
Das, Sarat Chandra: A Tibetan-English Dictionary
1995. Delhi, Motilal Banarsidas Publishers
Deckert, Kurt Dr. (szerk.): Uránia Állatvilág. Halak, kétéltűek, hüllők.
1969. Bp. Gondolat K. (ford. F Solti Erzsébet – Nagy Imre)
Dekhang, Tsultrim Palden (főszerk.): Tibet 2000. Environment and Development Issues.
2000. Dharamsala, Central Tibetan Administration
Mauersberger, Gottfried Dr. Rer. Nat.: Uránia állatvilág, Madarak.
1972. Bp. Gondolat K. (ford. Dr. Keve András)
Petzsch, Hans Professor Dr. Rer. Techn. Habil.: Uránia állatvilág, Emlősök.
1969. Bp. Gondolat K. (ford. Dr. Jánossy Dénes – Zsilinszky Sándor)

 

Webgalamb