SAMBHALA riport - Keith Dowman dzogcsenmester interjú/2006 áprilisa

Sambhala riport Keith Dowman dzogcsenmesterrel/2006

Sambhala: Legelőször, szeretném feletenni a szatszang gyakorlók klasszikus kérdését: Ki vagyok én?

Keith Dowman: A Dzogcsen szemlélet dialektikája hajthatatlanul a nem-kettős valósághoz vezet, ami a tudat természete. Erről a kifejezhetetlen térről minden szubjektív vélekedés felbomlik a folyamatban. Ez minden nyelvi forma és minden fogalmiság leépítése. A tudat természetének magától értetődő megvalósításánál az a lényeg, hogy semmi megtartandó nincs; a tudat belső terében elvész az összes beazonosítás-érzésünk. De ez tulajdonképpen nem más, mint a pillanatnyi események sorozatának folyamata, melyek mindegyike elér egy holisztikus beteljesedést, nem erősítve és nem tagadva a személyes identitást. Ezért az én minden tapasztalás szubjektív és objektív összetevő egységének beazonosítása, ahol mindkettőnek sajátos tartalma és sajátos belső tere van, a lét nem-kettős varázsitalának csöppje. Így az én sohasem szilárdul meg, sohasem kristályosodik ki ilyennek vagy olyannak. Minden sajátos önazonosításhoz való ragaszkodás vagy megragadásának hajlama felolvad itt és most, és ha marad is bármilyen üledék, a következő pillanatban eltűnik, mivel ekkor már egy másik tapasztalás van. Ebben a folyamatban a gondolatáram felmerül a mindig változó lét folytonosságaként, melyben nincs anyagi entitás, semmi olyan, amit személyi összefüggésként nyelvileg énnek nevezhetnénk.

Ezért Én vagyok a tudat természete. Ramana Maharisi advaita meditációs útmutatásai szerint talán bizonyos következtető elemzéssel kezdve elmélkednek a ’Ki vagyok én?’ kérdésen, de a Dzogcsen szemlélet gyakorlásakor ez gyorsan Dzogcsen meditációvá válik, a tudatosság folyamatos áramlásává, mely a tudat természetének kifejezhetetlen tapasztalása.

Az önazonosítások általános tévedésein belül, melyek a Dzogcsen szemlélet olvasztótégelyében felolvadnak, gondolhatunk arra a meggyőződésre is, hogy a Dzogcsen könnyű választás a spirituális praxis területén, talán mert nincs nyilvánvaló fegyelmezési szabályzata, és nem kell különleges személyiségre vonatkozó változtatásokat tenni.

Nézhetjük az önazonosulás érzését is, amely akkor tör fel, mikor a nem-fegyelem fegyelme megalkuvást nem ismerő szigor erőfeszítéseként jelenik meg, és a jógi vagy jógini még a komolyan elkötelezett zazen gyakorlónál is hagyományosan konzervatívabb lesz. Ezekre az önfejlődő folyamatokra az útnélküli Dzogcsen szemlélet megadja a választ, mivel azt állítja, hogy a praxis nem könnyű és nem is nehéz. Minden azon igyekezet, hogy ezzel vagy azzal beazonosítsuk magunkat, megfoszt a dualitás természetes felbomlásában rejlő energiától, és mindig a racionális ítélkezés és értékelés kőfalába ütközünk, abba a falba, amelynek megnyitásához szükséges a tapasztalás mágikus kulcsa.

Mindenesetre minden felfogásban benne van az önazonosítás aprólékos hálója. Először magunkat szabad jógiként vagy jóginiként tapasztaljuk, gátlásoktól mentesen és magától értetődően felszabadultan, de ugyanakkor ez vegyül az előbbi átlátásával is, benyomásokkal és szokásokkal, mint az összes karmikus örökséggel. Másodszor, önmagunkat olyannak fogjuk fel, aki azzal a lehetetlen feladattal foglalkozik, hogy elérje a nagy teljességet a jógik és jóginik hatalmas csoportjában a nem-kettősség itt és most szándékával, azt a területet, amely nem érhető el és nem azonosítható be.

A Dzogcsen szemlélet magától értetődő és termékeny működése a direkt tapasztalás pillanatában az emberi lehetőségek teljes, korlátlan és gátlástalan identitás-változatosságait engedélyezi, beleértve az életszakaszokat (születés, öregség, betegség és halál); a hat újraszületési hely identitásait (emberi lények, állatok, istenek, félistenek, éhes szellemek és pokollakók); a sámán, próféta, pap vagy király; férfi vagy nő; puritán (beleértve az érzéki tagadás összes változatát) vagy hedonista (beleértve az érzéki elfogadás összes változatát) szerepeket: minden egyes személy a karmája következtében saját lehetőségeit egyengeti, de a pillanatban magától értetően jön föl a legmagasabb együttérzés kifejeződéseként.

Ezzel a Dzogcsen szemlélettel önazonosításunk végtelen tapasztalati rugalmasságot és lendületet nyer, és a szuper-szamszára minden pontjára elszárnyal a csodálatos szamszárikus áramlás erejével. Mivel minden egyéniség kikristályosodási hajlama azonnal feloszlik a tudat természetében, semmilyen esély nincs az „alkalmatlan” vagy „helytelen” identitás felvételére, mert ellentmondásban lenne a Dzogcsen meditációval. A „alkalmatlan” jógi vagy jógini kifejezés abszurd. Azonban a Dzogcsen szemlélet szépsége a bizonyosság abban, hogy mindig mindenhol megvan a helyünk, bármilyen lehetetlen helyzetbe is kerülünk. Ez a bizonyosság a titkos alkotóelem, az elengedhetetlen feltétel (conditio sine qua non), mely létrehozza a különbséget a saját én-felfogásunkban.

Sambhala: Kérem Mester, röviden mutassa be a  Dzogcsen tibeti történetét!

Keith Dowman: Rendben, de én meg azt kérem, hogy előre üresítsük ki a tudálékoskodást, a vádaskodást, a tagadást és a köntörfalazást, mivel a szubjektív idealizmus azon vonalán kell maradnunk, ahol a tudat természetének tudatossága az egyetlen vonatkoztatás az életünkben.

El kell kerülnünk minden vitát, történelmi spekulációt és akadémikus állítást, hiszen a Dzogcsen története itt és most az aktuális direkt tapasztalásunkkal kezdődik és végződik, melytől a múlt és jövő leválaszthatatlan, ahol az idő és tér a rigpa leírhatatlan tapasztalása – ez a közönséges valóságunk, napunk általános fénye.

Többé-kevésbé ugyanaz a természetes tudatállapot található nyugati tartózkodási helyünkön is, mint Tibetben, ezért a Dzogcsen története az egész világon azonos. A buddhista vonalvezetés Szamantabhadra beazonosításával kezdődik, aki az egyetemes forrás, minden hagyomány dinamikája és tartalmazója; aztán Vadzsraszattva a látomás, a tiszta jelentés, mely a megnyilvánuló kettősségeket a tudat természetében egyesíti; és Guru Rinpocse, kinek teste az összes alak, kinek beszéde az összes hang és vibráció, és kinek tudata a teljes tudatosság. A Dzogcsen tibeti történetét ezen hármasság együttesével írják le, és röviden én is  csak így tehetem.

Sambhala.: A  Dzogcsennek különleges szerepe van a spirituális utak között?

Keith Dowman: A Dzogcsen szemlélet az egyetlen út amely mindig a lábunk alatt van, ezért a Dzogcsen útja úttól mentes út, mivel az utolsó lépés sosem létezett és a következő sosem jön létre; az itt és most sosem írható le az okozati láncolat összefüggéseivel, mivel időbeli folyamat, és az idő – a térhez hasonlóan – a racionális tudat káprázatos működése, direkt tapasztalás hiányában.

Amennyiben a Dzogcsen nem fogadja el és nem is tagadja a vallásos tapasztalás tárgyát, és nem műveli és nem is becsmérli a fogalmi spirituális fejlődéssel jelzett fokozatos utak fejlesztését, a megvalósítás fokozatai valamint a beteljesedés helyei mind feleslegesek. Buddhista kifejezéssel ezt maha-atinak nevezik.

A Dzogcsen szemlélet a tudat természetének jelen valóságát hangsúlyozza, ahol bármilyen átgondolt cselekedet távolodás a gnosztikus lét-lényegiségtől: ez az állítás nem távlati útmutatás, hanem inkább a létező természetünk leírása.

Sambhala: Miért terjed a Dzogcsen széles körben az utóbbi években, legalábbis itt, Nyugaton? A buddhizmus fejlődése természetes folyamatának eredménye, vagy más oka van?

Keith Dowman: A Dzogcsenről úgy beszélni, mint egy állatról az állatkertben, nem jó módszer a megértéshez: a Dzogcsen azért lett ismert nyugaton, mert a nyingma lámák vadzsrajánát kezdtek tanítani. A vadzsrajána benne van ebben a hagyományban, és nem kell szükségszerűen a fokozatos út végeként értelmezni.

Néhány évtizede a fő áramlat lámái közül egy-két bátrabb tulku elkezdte tanítani a Dzogcsent, amit mára már sokkal szélesebb körben és sokkal nyitottabban tanítanak, tehát úgy tűnhet, hogy a Dzogcsen mostanában kezd kibontakozni. A legtöbb tulku a nyingma vonal vadzsrajána hagyomány keretében tanítja a Dzogcsent, és habár a módszer magába foglalja a tudat természetének azonnali bevezetését, a hangsúly az előkészítő háttéren van, és a megközelítés a tudatosság okozati késztetését hangsúlyozza.

Ha a Dzogcsent a maha-ati szemléleteként és meditációjaként határozzuk meg, úgymond radikális Dzogcsenként, ahogy a Nyingma Tantrák Gyűjteményének (nyingma gyübum) atijóga részében a Dzogcsent tanítják, ahol a Dzogcsen különválasztott lényegi tan, akkor nem hiszem, hogy ezt széles körben tanítják, vagy tanítani fogják a jövőben.

Ha átfogalmazzuk a kérdést, és úgy tesszük fel, hogy mi a haszna a Dzogcsen szemlélet nyugati bimbózásának, akkor ez számos fontos tényezőt rejt magában.

Először is a keleti tanok bűvölete nem csökkent, sőt egyre jobban értik is azokat. Azt viszont megállapíthatjuk, hogy sok hiedelemrendszer és gyakorlási technika jellegzetes kulturális tényezőket foglal magába, amely tényezők elfogadhatóak lehetnek a hasonlóan gondolkodó emberek által alkotott hermetikusan zárt intézetekben. Ám az ilyen kulturális helyzet hajlamos elzárni vagy elidegeníteni híveit a szélesebb társadalmi összefüggésektől. Ezt a korlátozott elzártságot feloldja a Dzogcsen, amely minden kulturális sajátosságtól mentes – ugyanis a rigpa mindent magába foglal.

Általában a keleti kultúrák gyakorlói, buddhisták és hinduk, már rég megértették minden vallási gyakorlás egyenlőségét, és félretették a szektásságot. Ez a megértés a Dzogcsen-tudatosság sajátossága. Aztán itt van az állandó társadalmi mozgolódás vágó élességének kényszerítő szokása és célorientáltsága. A Dzogcsent úgy is felfoghatjuk, hogy egyre fontosabb a társadalmunkban, és mivel időtlen minőségű, és nem kell hozzá semmit a társadalommal elfogadtatni, az emberek juhokként követhetik vezetőiket.

Sambhala: Létezik-e a tudat tiszta természete felismerésének gyakorlata Tibeten kívül más kultúrákban is?

Keith Dowman: Azt gondolom, hogy a Dzogcsen meditáció eléggé meghatározható azzal, hogy figyeljük a tudat természetét, és ez a mondat jól alkalmazható a vipászjána technikában is. A Dzogcsent a vipászjánától az az előírás különbözteti meg, hogy Ne tégy semmit! Nem-cselekvés! Ez az útmutatás – amely bizonyosságot hoz létre a felismerés érvényességében és megvalósításában  – más kultúrák és az összes ember lehetősége is, így el kell fogadnunk, hogy a tudatosság nem-kettős állapota a természetes létállapot. Ha a holisztikus gnosztikus tudatosság az emberi tudat természetes állapota, akkor az összes kultúrában, bizonyos személyek bizonyos időszakokban biztos felfedezték már. Néhányan biztosan összegyűjtötték az útmutatásokat, amelyekben valamilyen dialektikus hajlamosság van a Dzogcsen meditáció gyakorlására, vagy amelyek megmutatják a tudat természetének helyét.

Sambhala: Az ősi magyar hagyomány kapcsolatban van Belső-Ázsia szellemi tradíciójával, legalábbis belső megérzések és számos kutatás is ebbe az irányba mutat. A fenti válasz értelmében a Dzogcsen szemlélet nyomai az ősi magyar hagyományban is megtalálhatók?

Keith Dowman: Nagyon meglepődnék, ha a tudósok nem állítanának össze egy kis Dzogcsen tanítás-antológiát a magyar hagyományból függetlenül bármilyen belső-ázsiai kapcsolattól – és azt hiszem csodálatos, szemnyitogató élmény lenne az olvasása is. De kételkedem, hogy bármi is összeköthetné az ősit a modernnel.

Sambhala: Köszönöm a válaszokat.
Keith Dowman: Köszönöm a riportot.