SAMBHALA riport - Beszélgetés Nagytiszteletű Dzsecün Kusik Csime asszonnyal

Sambhala Tibet Központ/Hendrey Tibor/2003

Sambhala: Nagytiszteletű Dzsecünma mesélne nekünk a családjáról?
Dzsecünma: Négy testvér közül én voltam a legidősebb. Egy fiú és egy lánytestvér nagyon korán távozott, legkisebb öcsém pedig a Szakja Trizin lett. Apám sosem lett a Szakja vonal vezetője, 1950-ben, a tigris évében, 49 évesen elhunyt. Anyám akkor már három éve, tíz éves korom óta nem volt velünk. Az öcsém anyánk halálakor még csak három éves volt. Ettől kezdve anyánk nővére gondoskodott rólunk. A Sigacétól délre fekvő Ngor apátságba vitt minket tanulni. Ott találkoztunk Tampa rinpocsével, Nawang Lodrő Senpen Nyimával, aki gyökérlámánk lett. Később Sabdrung kengszárja, Nawang Lodrő Tenzin Nyingpó Szakjába jött, hogy megtanítsa nekünk a szádhanák gyűjteményét.
Mialatt öcsém a Vadzsrakila elvonulást végezte, szerzetesek érkeztek Kámból Szakjába, hogy megkapják tőle az Ösvény és Gyümölcse tanításokat. Mivel elvonulásából nem jöhetett ki, nagynéném engem jelölt ki a Lamdre átadására. Alig lehettem tizennyolc éves.

Sambhala: Mik az első spirituális élményei és gyakorlatai?
Dzsecünma: Hatéves koromban. Első kisebb gyakorlataim Mandzsusrí és Szarasvati alakjának elképzelése volt, persze nem egyedül, hanem tanítóm társaságában. Nyolc évesen lettem apáca. Tíz éves koromban egy hónapos Vadzsrapáni elvonuláson vettem részt, ezt is tanítóval.

Tizenhét éves koromban Szakja Trizinnel együtt megkaptuk az Ösvény és Gyümölcse (Lam-Rim) tanításokat. Azután több elvonuláson vettünk részt, melyek Hevadzsrát és más istenségeket foglaltak magukba. Közvetlenül ez után történt, hogy magam is tanítottam az Ösvény és Gyümölcse tanítást először.

Sambhala: Nagytiszteletű Dzsecünma, kérem mondja el mikor menekültek el Tibetből?
Dzsecünma: 1959-ben, huszonegy éves koromban szöktünk Indiába. 1971-ig ott is maradtam. Először Kalimpongba mentünk, az Amerikai Misszió menekült táborába. Ott próbáltam angolt tanulni, mert egyébként jobbára a hindit beszéltük. Rettenetesen szégyenlős voltam, ezért nemigen szólaltam meg angolul. Amióta Kanadába érkeztünk viszont rengeteget gyakoroltam, hiszen kényszerítve vagyok rá.

1962-ben Szimlába mentem, ahol a bölcsödében tibeti gyermekekkel dolgoztam. Nővér voltam, pelenkáztam, ágyat igazítottam és etettem a gyerekeket. Kilenc hónappal később megbetegedtem, így el kellett hagynom a helyet.

Indiában történt az elhatározás, hogy leteszem a szerzetesi köntöst. 1964-ben férjem családja, a Luding és az én családom a Szakja, megszervezték házasságunkat. Döntésüket tudatták velünk, mi pedig mindketten beleegyeztünk. Bár egész jól ismertük egymást, a családok ötlete volt a házasság.

Öt gyermekünk született, négy fiú és egy kislány. Ez utóbbi csecsemőként távozott, három fiam viszont velem él Kanadában. A harmadik fiam, aki 1967-ben született, Sabdrung Rinpocse Indiában él. Amikor 1971-ben Kanadába jöttünk, legkisebb fiam még csak tíz hónapos volt.

Sambhala: Mért döntöttek úgy, hogy Kanadában telepednek le?
Dzsecünma: Szakja Trizinnek és nekem volt egy régi barátnőnk, aki félig francia, félig német. Ő döntött helyettem. Úgy érezte, hogy helyzetem Indiában nem elég jó, hogy öt gyermeket felneveljek. Én úgy gondoltam rendben mennek a dolgok, nagyon gazdagok vagyunk, de úgy látszik, ő nagyon szegénynek látott bennünket. Ő kérdezte, hogy akarunk-e Kanadába menni. Nagyon jó ismerőse volt a kanadai nagykövet, őt kérte meg, hogy tegyen bennünket az újonnan bevándorlók listájára. Először Albertába kerültünk, csak később költöztünk Vancouverbe. Amíg férjem a gazdaságban a borjakat gondozta, én a házban dolgoztam, egész nap főztem és a gyerekeket felügyeltem. Nagy tapasztalat volt, sosem akart végeszakadni.

Sambhala: Milyen különbség van a két életforma között?
Dzsecünma: Nagyon hasonló. Nincsenek túl nagy különbségek. Sokan mondják nekem: „elvesztetted hazádat, biztosan nagyon magányos vagy és hiányzik neked” Igazából sosem tapasztaltam a magányosság vagy a honvágy érzését. Nem is tudom miért. Sosem érzem magam magányosnak. Ha egyedül vagyok, találok valamit olvasni, vagy meditációs gyakorlataimat végzem. Tibetben nem volt tévénk. Itt, aki magányosnak érzi magát, menekül a tévéhez. Az emberek élő halottként bámulják a képernyőt.

Sambhala: Nagytiszteletű Dzsecünma mondana valamit a szakja hagyományvonaláról? Különösen a Kön vonalról.
Dzsecünma: A Kön család nem a Földről ered. Egy égi világból érkezett. Három fiú érkezett. Később a két idősebb fivér visszamentek, de a legfiatalabb feleségül vette egy raksa, vagyis ártó szellem lányát. A „kön” szó is azt jelenti: egymás ellen, vagy ellenség. A házasság után persze a két család harcban állt egymással, ezért híres a Kön család arról, hogy az ártó szellemek ellensége.

Szecsen Kunga Nyingpó, Szönam Cemó, Rincsen Dakpa Gyalcen, Szakja Pandita, Drogon Csögyal Pakpa voltak az első vonalvivők a Kön családban. Utána a vonal egyenes ágon származott le egészen Vangdu Nyingpóig és fiaiig. Ők a következők: Pema Dondup Vangcsuk, akit mi Pitunak nevezünk, Kunga Rincsen, Ngodrup Pompa és a legfiatalabb Kunga Gyalcen. Pitu és Kunga Gyalcen közös fia Dordzse Rincsen. Ez úgy lehetséges, hogy közös feleségük volt. Dordzse Rincsen Szakja trónfenntartó lett, de nem született fia. Apjai ekkor alapították a két palota vonalat, Kunga Rincsen a Phuncog Photrangot, az idősebb fivér, Pitu pedig a Dolma Photrangot.

Pema Dhondup Vangcsuktól a Dolma Photrang vonal a következőképpen hagyományozódott: Tasi Rincsen, Kunga Nyingpó, Tasi Trinli Rincsen, utána Kunga Rincsen, aki a jelenlegi Szakja Trizinnek és nekem az édesapánk, és végül Szakja Trizin. A másik, a Puncog Photrang ágon így következtek a vonalvivők: Kunga Rincsen, Kunga Szonma, Szamling Csiku Vangdu, Navang Thudob Vangcsuk, Dzsigdal Degcsen Szakja, s az ő öt fia közül az egyik lesz majd a következő.  

Sambahala: Mit jelent a csont és vér vonal?
Dzsecünma: Ezeket a vonalakat csak az emberi lényekkel kapcsolatban említjük. Vallási és szellemi értelemben nincs értelmük. Az anyai ágat nevezik vér-, az apait pedig csontvonalnak. Tibetben, amikor házasságra került a sor, fontos volt a csontvonalat heted íziglen, a vérvonalat pedig négy generációra visszamenőleg megvizsgálni. Csak így lehetett házasodni.

Sambhala: A többi család szokásaitól miben tér el a Szakja?
Dzsecünma: Nálunk Szakjában a Kön családnak két ága van, és ebbe a két családba néha más vonalakról is beszületnek lámák. Az öcsém, Szakja Trizin például a kelet tibeti nyingma láma, Abong Terton újratestesülése. Ez a nyingmák határozott felismerése, kétségük sincs felőle. Mielőtt Abong Tertong meghalt, így szólt tanítványaihoz: „Az idén meghalok. Jövőre menjetek Szakjába, és keressetek az újszülöttek között. Fel fogtok ismerni, de nem hozhattok vissza. Dolgom Kelet Tibetben befejeztem, kötelességem az ország közepébe szólít, az ott élőket kell majd segítenem. Ott kell maradnom.” Abong Tertonnak három fia közül a középső jött Szakjába, és ismerte fel öcsémben apjukat. Akkoriban öcsém hat éves lehetett, s látogatója tiszteletére olyan imákat mondott, amilyeneket nem tanítottak neki, hanem Abong Terton használt. Mi Szakják megértettük a dolgot, bár szerintünk nagyapám tért vissza öcsémben.

Volt Szakjában egy déli tájolású Mahakála templom, melynek felső, délnyugati sarkában nagyapám mikor felújította, egy kis ablakot hagyott. Öcsém hét éves lehetett, mikor először látogatott oda. De első kérdése ez volt, mikor belépett: „Hová lett a kisablak? Mi történt vele?” „Valaki befalazta.”- válaszolta a mellette álló idős szerzetes könnyes szemmel. Ez az idős ember jól ismerte nagyapámat és az ablakról is tudott.

A jelenségen sokan csodálkoznak. Lehetséges, hogy ketten térjenek vissza egyetlen személyben? Szerintem mivel mindketten bódhiszattvák, tudatuk egyenlő. Bár megjelenési formájuk különbözött, bódhiszattva lényegük megegyezik, így bármit megtehetnek. Ez a személyes véleményem.

Ha valaki beszületik családunkba, talán elveszíti előző újratestesülési vonalát, és nem lehet többé kolostora apátja. Számunkra a családi vonal az elsődleges. A Kön vonalnak nincs szüksége az újratestesülésekre, ez apáról fiúra száll. A korona pedig váltakozik a Dolma és a Phuncog Photrang között. Így váltakozik a felelősség is a két ág között. Az előző Szakja Trizin Dzsigdal Dagcsen Rinpocse apja volt, előtte pedig a mi nagyapánk.

A Ngor apátság vezetése viszont háromévenként váltakozik, a négy labrang, azaz háztartás vezető lámái között.

Sambhala: Ismeri saját előző megtestesüléseit? Azt mondják, hogy ön Vadzrsajógini kisugárzása.
Dzsecünma: Az emberek beszélnek mindenfélét, ami csak tetszik, de én nem tudom. Valahogy visszatérünk. Nagyon régen, az első öt nagyszerű szakja tanítónak volt egy nővére, aki nagyon jó apáca és gyakorló volt. Ő volt az egyike az Ösvény és Gyümölcse tanítás női továbbvivőinek is. Dzsigme Tempai Nyimának hívták. Azt mondják, ő volt Vadzsrajógini kisugárzása. Azóta úgy tartják, hogy a Kön család lányai között lehetnek Vadzsrajógini kisugárzások. Valaki ezt meghallotta, és egyből rám gondolt. De én ezt nem hiszem. Az emberek azt hisznek, amit akarnak. Ez így van rendjén, de nem számít. De azoknak, akik Hevadzsra vagy Vadzsrajógini tanítást kapnak tőlem, hinniük kell Vadzsradárában, mint gyökérlámájukban.

Az emberek tudatának általában ez a lényege, bár a tudat valódi természete jelenleg nem mutatkozik meg számunkra. Tudati szennyeződéseink és a három méreg eltakarja előlünk, nem látjuk saját tudatunkat. Mindenkiben ott van a bódhiszattva, de a szennyeződések és mérgek eltakarják. Tisztítsd ki a szennyeződéseket, és a fény gyermeke, a világosság fia leszel. Ugyanígy van azzal is, ha valakit egy istenség kisugárzásának tartanak.

Sambhala: Miért kevés a női tanító?
Dzsecünma: Nem tudom. Talán ez valamiféle női probléma. Régebben a nyingmáknak nagyon sok női tanítójuk volt, különösen Kámban. A forradalom óta ez is megváltozott. Egyébként én sem házasodhattam volna meg. Azelőtt, ha nőként a Kön családba születtél, magától értetődően apáca lettél. A fogadalmak letételét megválaszthattad, de a szerzetesi köntöst viselned kellett. Meghatalmazásokat kaptál, mint például a Hevadzsra vagy Csakraszamvara, és ezeken a szertartásokon úgyis letetted a vadzsrajána fogadalmakat. A vadzsrajána fogadalmak egy része kifejezetten az apácáknak szól. Ezek komoly fogadalmak, úgyhogy utána nem házasodhattál.

Sambhala: Ezek szerint, ha egy nő a Kön családba született nem lehetett világi élete?
Dzsecünma: Nem. Mindig tanulnod kellett, imádkoznod, mantráznod és elmélyedés gyakorlatokat végezned. Néhány apáca azért foglalkozott kézművességgel, varrással, kötéssel, gyöngyhímzéssel. Ezeket a szabályokat nem a tibeti kormány hozta, hanem kifejezetten családi szokásból erednek.

Sambhala: Ön szerint Sugseb Decünma vajon miért döntött úgy, hogy férfiként tér vissza?
Dzsecünma: Személyes oka lehetett. Minden embernek különbözik a tudata, így különböznek az elképzeléseik is. Úgy hallottam fiatal lányként nagyon sok nehézséggel kellett szembesülnie. Amikor anyjával zarándokútra mentek, egy férfi elrabolta és meg akarta erőszakolni. Talán ezért gondolta, hogy nőnek lenni reménytelen. Nem elmében, hanem fizikai testében tehetetlen, nehéz megvédenie magát. Azt hiszem, szeretett volna egy könnyebb, kényelmesebb életet. Vagy valami ilyesmi. Nem hiszem, hogy rossznak gondolta volna a nőket.

Sambhala: Mik a hasonlóságok és a különbségek Kacsóma (Vadzsrajógini) hagyományvonalonkénti értelmezésében?
Dzsecünma: Úgy tudom, hogy a gelug Vadzsrajógini gyakorlat csaknem megegyezik a miénkkel, mivel az a szakjáktól ered. Talán vannak tanítók, akik más szádanákat használnak, vagy a tanítás részletei eltérnek, de lényegileg megegyezik.

A kagyüpa Vadzsrajógini tulajdonképpen nem is Vadzsrajógini, hanem Vadzsravarahi. Manapság nevezik csak Vadzsrajógininek, különösen a nyugatiak, de valójában ő Dordzse Pagmó, nem pedig Naró Kacsó. Bár tény, hogy mindkettő, Vadzsravarahi és Vadzsrajógini is Csakraszamvara tantrikus gyakorlatok és Naropától származnak, mégis mások. „Naró Kacsó” azt is jelenti, hogy Naropától származó.

Sambhala: Őszentsége egyszer azt nyilatkozta, hogy neki kellett Nagytiszteletű Dzsecünmát sarkallni a tanításra.
Dzsecünma: Igen. 1979-ben, amikor Dezung Rinpocsével másodszor látogatott az USÁ-ba. New Yorkban tartott előadást és utána kérdésekre válaszolt. Valaki azt kérdezte, hogy lehet, hogy a tibeti buddhizmus tanítói kizárólag férfiak. Öcsém ezt válaszolta: „Kiváló női tanítóink is vannak, egyikük például a nővérem, itt bujdosik valahol Kanadában.” – pont így mondta. Azután Vancouverbe jött, hogy meglátogasson engem és a központját és anélkül, hogy nyomást helyezett volna rám, csak ennyit mondott: „Jó lenne, ha tanítanál a Nyugaton.” Ennyit.

Akkoriban nyilvánosan egyáltalán nem tanítottam, csak néhányan jártak hozzám, akiket érdekelt a tibeti nyelv, vagy a meditáció. Egy-két ember meghatalmazásokat kért és kapott otthonomban. Öcsém arra kért, viseljem gondját központjainak. Miután elutazott, körbeutaztam a szakja központokat Los Angelesben, Minneapolisban, Bostonban és New Yorkban. Azóta is időnként körbejárom az öcsém által alapított intézményeket időnként. Amikor hívnak, megyek, legtöbbször nem beszélek sokat, csak megadom a felhatalmazást és az utasításokat.

Amikor Szakja Trizin visszament Indiába, engem Ausztráliába hívtak. Öcsém megkért, hogy teljesítsem a kérést, meg is indokolta: „Igaz, Tibetben nem taníthatnál többé, miután letetted a szerzetesi köntöst, mert elvesztetted volna a hiteled. Csak egy nagyon-nagy tanítónak nézik el, ha házasságban él. De itt, a tanítványok többsége a világban él, osztozik a megélhetés gondjain, elfogadják egy hasonló életet élő ember útmutatásait. Háztartást vezetsz, munkahelyed van, ezért példát mutathatsz a nyugati asszonyoknak. Ha ő képes rá, és megvilágosodik, én is meg tudom tenni – gondolják majd. Ez mindenkinek jó.”
Nem tudtam nemet mondani, mert mégiscsak ő a gyökérlámám. Benáreszben Ösvény és Gyümölcse tanítást kaptam tőle, Radzspurban férjemnek és nekem Vadzsrajógini beavatást adott. Nem mondhattam nemet.

Sambhala: Kérem mondja el, hogyan tölt el egy napot?
Dzsecünma: Mielőtt férjhez mentem, nagyon korán keltem. Befejeztem a gyakorlataimat, mire mindenki más felkelt. Házasságkötésünk után öt, fél hatkor keltem, hogy munkába indulás előtt gyakorolhassak, mostanában megint négy körül kelek. Fél nyolckor munkába indulok, fél kilenctől nyolc órán át dolgozom, utána hazajövök és főzök a gyerekeimnek. Nagyon kedves, segítőkész gyerekeim vannak.

Sambhala: Lát különbséget a tibeti és a nyugati életmód között?
Dzsecüngma: Persze, hogy vannak különbségek. Minden más. Például a konyha is egészen más. A főzéshez Tibetben szükség volt például egy nagy juh- vagy jakbőr fújtatóra a tűzhöz. Minden reggel komoly feladat volt a tűzgyújtás. (Mutatja a mozdulatot.) Itt meg csak elfordítunk egy kapcsolót és kész a tűz. Persze, hogy más.

Sambhala: Gondolja, hogy akkor az értékeink is különböznek?
Dzsecünma: Nem tudom. Szerintem azok ugyanazok. Szerintem az emberek természete általában hasonló. Persze vannak egyéni értékek. Személy szerint én szeretek itt, mert könnyebb az élet, kényelmesebb, de el is lustít. (nevet)

Sambhala: Több a zavaró tényező?
Dzsecünma: Igen, az mindenképpen.

Sambhala: A gyakorlás, itt a nyugaton nehezebb?
Dzsecünma: Ez is a személytől függ. Minden az tudatunktól függ. Általában egy kicsit nehezebb itt gyakorolni. Ám, ha elég kimozdíthatatlanok, elszántak vagyunk, akkor más nem számít. Gyakorlás közben néha nagyon nyugodt a tudatom, néha pedig rohangál össze-vissza. A nyugalmas időkben nem zavar, ha a gyerekeim zenélnek. Nem érzem túl zajosnak. Teljesen egyre megy, hogy szól-e valami vagy sem. Ha valamilyen zaj keletkezik – ebben a pillanatban repülő halad el a fejünk fölött –, meghallhatod benne például, az OM MANI PADME HUNG mantrát. Ez könnyű. A baj, hogy az emberek tudata nem nyugodt. Azért zavarja őket minden. A zaj elől csendes helyekre vonulnak el a hegyekbe, de a tudatuk ott is zavart, nyugtalan marad. Ők a hegyen vannak, de tudatuk a város zajában maradt.

Sambhala: Saját tapasztalatai alapján mit javasolna, hogyan építsük be a dharmát mindennapjainkba? Különös tekintettel arra az indokra, hogy nincsen elég időnk.
Dzsecünma: Az időt magadnak kell megteremteni. Elegendő idő van. Nyolc órát dolgozol naponta. Néhányan azt mondják nincs időm gyakorolni, aztán meg beülnek egy bárba, tévét néznek, moziba mennek vagy egyébbel töltik az idejüket. Ha tényleg akarsz gyakorolni, fel kell adnod ezeket a dolgokat. Persze nem kell az élet minden oldalától elzárkóznod, de lassan ki kell válogatni a zavaró tényezőket. Ha mindig csak gyakorolsz, elfáradhat az tudatod, s az nem jó, mert az összpontosítás rovására mehet. Olyankor nézhetsz egy kis tévét, vagy olvashatsz valami jó könyvet, ami nem dharma könyv. Elmehetsz sétálni az erdőbe vagy a tengerpartra, vagy dolgozhatsz a kertedben. Ha például olyan munkád van, ahol nem kell beszélned, mantrázhatsz munka közben. Munkahelyemen vagy a háztartási munkáim közben sokat imádkozom, mantrázom, néha pedig tibeti dalokat énekelek.

Sambhala: Nagytiszteletű Dzsecünma gondolja, hogy a nőknek nehezebb gyakorlataik rendszerességét fenntartani hagyományos házfenntartó szerepük mellett?
Dzsecünma: Nem általánosíthatunk. Néhányan hagyományos háztartást vezetnek, mások nem, de ez nem számít. Meg kell találni az időt. Ha nem fáradt valaki megtalálja az időt. Persze nem értem, hogy lehet, itt a nyugaton mindenki panaszkodik, amikor fel kell kelnie, hogy olyan, de olyan fáradt. Ez számomra olyan meglepő. Még a saját gyerekeimet sem értem, amikor egész hét végén pihennek, majd hétfőn azzal ébrednek: „olyan fáradt vagyok”. Hogyan lehetséges ez? Egész éjjel aludtak. Teljesen érthetetlen. Én sosem vagyok fáradt. Mielőtt ideköltöztünk, egy farmon éltünk. Egy gombaültetvényen gombát szedtem. Tíz kilós ládákat rakodtunk egész nap. Utána, amikor hazaértem főztem, megetettem a gyerekeket – akkoriban még nagyon kicsik voltak, három és nyolc év közöttiek –, majd elláttam a háztartást. Harmincas éveimben jártam.

Sambhala: Ezek szerint a fáradtság is a tudatállapotól függ?
Dzsecünma: Feltétlenül. Sosem fordult meg a fejemben a fáradtság gondolata. Negyvenes éveim végén vettem először észre, hogy néha elfáradok. Nem akaródzik a lábam a szövőszékre emelni. De muszáj. A gyerekeim, akik most húszas éveikben járnak, gyakran panaszkodnak fáradtságra.

Sambhala: Mit mi lehet ennek az oka?
Dzsecünma: Mert mindenki lépten, nyomon ezt hajtogatja. Az tudat rászokik, beletörődik ebbe az állapotba. Egyszerűen feladja.

Sambhala: Hagyományosan az asszony látja el férje világi felelősségeit. Hogy volt ez az ön esetében?
Dzsecünma: A mi esetünkben ez fordítva történt. Férjem nagyon megértően támogatta gyakorlásom.

Sambhala: Miért fordulnak a nyugatiak manapság a tibeti buddhizmus felé?
Dzsecünma: Nem tudom. Ezt önnek kellene tudnia. Talán tévedésből. De lehet, hogy nem. Talán azért, mert ez igazán izgalmas, és megfigyeltem, hogy a nyugatiak szeretik az izgalmas dolgokat. Amikor valami újdonságot tapasztalnak, igazán felizgulnak. Komoly gyakorlók nem lesznek túl izgatottak. A dolog nem úgy működik. Nagyon sok időre van szükség, és tökéletesen kell végrehajtani, nem lehet kapkodni, izgulni. Ezenkívül a nyugatiak mindig valami mást akarnak. Először például azt hiszik a hinduizmus jobb, mint a kereszténység, akkor hindukká válnak, aztán amikor egy kicsit belelátnak, akkor így gondolkoznak: „Nem, nem. Ez nem az, amit keresek”. Akkor hátha a buddhizmus lesz az, és így tovább.

Sambhala: Nagytiszteletú Dzsecünma, Ön szerint miért terjedt el a szektásság a nyugatiak körében?
Dzsecünma: Azok az emberek nem értik, nem tudják, miről van szó. Ez nem helyén való, de az ő tudatuk túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy ezt átlássák. Elfoglalt és rosszhiszemű. A szektásságra semmi szükség, hiszen a hagyomány minden ága ugyanarra az alapra épül, Buddha tanításaira. A különböző iskolák mögötti tanítások ugyanazok: a megvilágosodás elérése, a szennyezett érzelmektől való megszabadulás, az elme megtisztítása a mérgektől, a gyűlölettől, a ragaszkodástól és a butaságtól. Buddha tanította a három járművet is, de mindhárom ugyanoda visz. Az egyik részletesebb, a másik gyakorlatiasabb.

A vadzsrajána például olyan módszereket alkalmaz, amelyek gyorsabban, könnyebben vezetnek a megvilágosodáshoz. De a célja mindegyik járműnek ugyanaz, hogy a megvilágosodás által megszabadítson bennünket a szenvedésnek ebből a körforgásából. A többi nem számít. Néhányan túlságosan ragaszkodnak saját vonalukhoz, ezért mondják „én gelugpa vagyok” „én meg szakjapa vagyok”, és így tovább. De a ragaszkodás akkor is csak a három méreg egyike.

Persze a vonalvivő tanítók részéről egészen másként áll a dolog. Az ő feladatuk a vonal hagyományának fenntartása és továbbadása, csak így tud a hagyomány fennmaradni. Ezzel ellentétben, a hétköznapi gyakorlónak egyáltalán nem kell ragaszkodni a vonalhoz. Különösen nem a nyugatiaknak. A nyugati kultúrának amúgy sincs szüksége a tibeti kultúra elemeire. Bizonyos keveredés persze elkerülhetetlen, de minek egy idegen kultúra elemeivel bajlódni? Itt is megvannak a szokások. Mindenki összpontosítson a meditációra! Ez a lényeg.

Sambhala: Azt tapasztaljuk, hogy sok nyugati összezavarodott és valamiféle útmutatást keres. Aztán kapcsolatba kerül a buddhizmussal és még zavarodottabb lesz.Mi a véleménye erről?
Dzsecünma: Igen, ezt én is megfigyeltem. Találkoztam nagyon zavarodott nyugatiakkal, akik magukat buddhistának tartják. Miközben azonban nincs megalapozva elméjük nyugalma meditációs gyakorlatokon keresztül – ez az első és legfontosabb lépés –, beavatásokra járnak és fejest ugranak a tantrajánába. De alaptanítások, megértés és az elmélyedés megtapasztalása hiányában ez csak zűrzavart okoz.

A vadzsrajánában sokféle különböző elem szerepel. Egyszerű dolgok, mint például az öt koponya. És akkor egyesek így gondolkodnak: „Ez meg mi? Először a tíz helytelen cselekedet, mint például ölés, lopás, helytelen nemi érintkezés, a négy szóbeli és a három tudati bűn. Ha ne öljünk, akkor ez az istenség miért visel koponyákat magán? Minek van az ötven vérző fej a nyakában? Ezek a dolgok összezavarhatják az ismeretekkel nem rendelkező gyakorlókat. De a valódi vadzsrajána gyakorló tudja, hogy minden jelképnek megvan az értelme. A csont díszek mindig a múlandóságot jelképezik.

A hinduizmusból a buddhizmusba érkező gyakorlók kérdezhetik: „Miért van Shíva az ő isteneik lába alatt?” Ennek is megvan az értelme. Ez a butaságot és a vágyat jelképezi. De ez nem látszik a képen, így akik nem tudják, könnyen összezavarodnak.

Gyakran jönnek hozzám emberek, akiknek semmi közük a buddhizmushoz, és sosem tanítottam őket. Ritkán akarnak a meditációról hallani. Inkább a szellemi praktikák érdeklik őket. Ez gyakran elgondolkodtat. Azt tanácsolom nekik, keressenek egy tanítót, és hallgassák meg mit mond. Ne vegyenek tőle beavatást, ne tegyenek semmi komolyat, csak figyeljenek. Hallgassanak hindu, buddhista, keresztény és muzulmán tanítót. A buddhizmuson belül is van kínai, japán, indiai hagyomány, ezek némileg eltérnek a tibetitől. De egyszer majd megtalálod a kapcsolódási pontot, a gyökérlámád, akivel ki tudod alakítani a mester-tanítványi viszonyt.

Néhányan azt kérdezik: „De hát hogy találjuk őt meg?” Minden emberi lénynek vannak érzései. Igaz? Tehát amikor találkozol vele, érzel valamit. Például nagyon kényelmesen érzed magad a társaságában, vagy úgy érzed közel vagytok egymáshoz. Többféleképpen is lehet nevezni ezt az érzést. És akkor mész és meghallgatod a tanításait. Ha akkor is úgy érzed, hogy ez a tanító jó neked, akkor ellenőrizd a hátterét. Különösen, ha vadzsrajána buddhizmusról van szó, akkor mindenképpen nagyon fontos az átadási vonal tisztasága. Ha mindezen ellenőrzések után még mindig úgy érzed, hogy ő a megfelelő tanító, akkor a meghatalmazás után gyökér-lámádnak, Vadzsradárának kell őt tekintened. Ha létrejött ez a kapcsolat, akkor azt kell gyakorolnod, amit ő mond.
Ha így jársz el, akkor nem érzed többé, hogy egyik tanítótól a másikig kell menned és különféle beavatásokon és egyebeken kell részt venned. Persze meghallgathatsz sokféle tanítást, de nem kell minden gyakorlatot magadévá tenned. Szerintem jobb, ha kitartasz egy tanítónál és egy istenségnél. Ha ki akarunk például lyukasztani egy követ, de amikor már majdnem átért a fúrónk kihúzzuk és egy másik helyen újrakezdjük, aztán megint újabb helyen kezdünk, csak mielőtt átértünk volna… Ha így cselekszünk, sosem érjük el a célunkat. Ezért kell a napi gyakorlatainkhoz tartani magunkat, bármely tanítót és ösvényt választottuk is. Így elkerülhetjük a zűrzavart és könnyű dolga lesz az elménknek is.

Először mindenkinek ezt mondom. Aztán, ha visszajön valaki azzal, hogy „szeretnék a tanítványa lenni”, akkor így folytatom: „először is üljön le, gyakorolja a meditációt! Nagyon elfoglalt a tudata.” „Üljön le, gyakorolja a samata meditációt, vagy a légzésfigyelés meditációt néhány hónapig.” Ha még akkor is kitart, akkor vehet menedéket, leteheti a fogadalmakat és hozzáfoghat a ngöndróhoz, az előkészítő gyakorlatokhoz. Én tartom magam ehhez a sorrendhez, mert úgy látom a vadzsrajána túl hamar jött a Nyugatra. Ez okozta a zavarodottságot. Ezenkívül persze az is hozzájárult, hogy sok vadzsrajána anyag jelent meg írásban. Néhányan elolvassák ezeket a könyveket, minden előismeret vagy magyarázat nélkül.

A vadzsrajána és a hinduizmus néhány aspektusa, például a csakrák, hasonló. Aztán az emberek fogják magukat, és mindent össze-vissza kevernek. (nevet)

Sambhala: Lehet, hogy ezeknek az embereknek nincs elegendő türelmük?
Dzsecünma: Nos valamiképpen mindenki türelmetlen. A tibetieknek, de még sok lámának sincs elég türelme. Könnyen megharagszanak, néhányan kifejezetten dühösek lesznek. Néhányuknak semmi kitartása nincs.

Néhány lámának az a véleménye, hogy jobb, ha a nyugatiak nem vesznek részt elvonulásokon, hanem a napi gyakorlataikra összpontosítanak.

Fontos napi rendszerességgel elvégezni azon istenségek gyakorlatait, akik beavatásában részesültél. Ha például megkaptad az öt istenség beavatást, az öt gyakorlatot kell minden áldott nap elvégezned. Megszakítás nélkül. Az elvonulás azt jelenti, hogy emellett még egy másik istenség mantráit is elvégzed napi három-négy alkalommal. Szerintem könnyebb a tudatnak, ha időnként részt veszünk elvonuláson. Itt, a Nyugaton, a legrövidebb elvonulás egy hét. Nálunk Tibetben egy hónap. Két alapvető különbség van: a munka- és az anyagi helyzet. Itt mindenkinek dolgozni kell a megélhetésért. Senki sem támogat téged. Ha a férj és a feleség is gyakorlók, akkor felváltva vehetnek részt elvonulásokon, míg a másik dolgozik, s anyagilag támogatja. Ha egyedülálló vagy, akkor először anyagi helyzetedet kell biztosítani és csak utána mehetsz elvonulásra. Azután persze elfogy a pénzed és megint dolgoznod kell. És kezdődik minden elölről. Ez igazán megnehezíti a dolgot.

Sambhala: Köszönjük szépen, hogy értékes idejét ránk áldozta!
Dzsecünma: Köszönöm a meghívást.