SAMBHALA riport - A buddhizmus és a vegetárizmus kapcsolata - Interjú Vass György Boldizsárral ( † 2002. május)

Sambhala Tibet Központ/Altman Andrea/2001 május

Altmann: Milyen kapcsolatba kerültél a buddhizmussal? Van-e közvetlen kapcsolatod ezzel a tanítással?
V.GY.B.: Először gyerekkoromban hallottam a buddhizmusról, amikor nagyon érdekeltek a különböző felfogások. Kicsit mélyebben 15 éves koromban kezdtem el foglalkozni a buddhizmussal, akkor olvastam el a Buddha élete könyvet, és akkor indult el Magyarországon ez a mozgalom. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola is ekkortájt alakult. Több emberrel is kapcsolatban voltam a Főiskoláról. Laár Andrissal rendszeresen összejártunk, aki akkor ott tanított. Ő mondta el a buddhista filozófia alapjait. Volt egy időszak az életemben, amikor azt éreztem, hogy a buddhizmus közel áll az életfelfogásomhoz.Ole Nydallal is kapcsolatba kerültem, elmentünk póvára.

Egyszer volt egy érdekes helyzet, amikor nagyon közel állt hozzám ez az egész felfogás. Mikor nagyon belemélyedtem a buddhizmus tanaiba, akkor avatták a Taron lévő sztúpát. Eljött a Dalai Láma Magyarországra. Elindultunk autóval az avatásra. Én vezettem. Az autó egyszer csak elkezdett füstölni, felforrt a hűtővize. Megálltunk, és annak ellenére, hogy tudtam, hogy nem szabad leszedni a víz kupakját, valamiért mégis leszedtem. Ekkor kicsapott a forró gőz és pofán nyomott. Ettől teljesen leégett az arcom. A közeli étterem mosdójában próbáltam hideg vízzel hűtögetni. A lényeg az, hogy szó szerint leégett a pofámról a bőr. Iszonyatosan fájt. Beültem az autóba hátra, és csak mély meditációban tudtam elviselni a fájdalmat. A többiek azon gondolkodtak, hogy kórházba vigyenek, vagy menjünk tovább. Sikerült egy egész érdekes új meditációs állapotba kerülnöm, nem éreztem egyáltalán a testemet. Azon gondolkodtam, hogyha most meggyógyulok, amíg elérünk a sztúpához, az akkora csoda lesz, hogy beállok buddhista boncnak. Folyamatosan meditáltam az autóban, és egyszer csak fény öntött el. Fél percig nem láttam semmit. Ekkor felértünk egy dombtetőre, ahonnan már lehetett látni a sztúpát. Ott volt egy fantasztikus megtapasztalásom. Miután megérkeztünk, teljesen jól éreztem magam, de azért a furcsa érzés nem múlt el az arcomról. Találkoztunk Laár Andrissal. Kérdeztem tőle beszélgetés közben, hogy nem látsz rajtam semmi furcsát? De, mintha megkapott volna a nap, kicsit pirosas az arcod. Akkor azt gondoltam, hogy most eljött a buddhizmus ideje. Végignéztük az avatást. A Láma odajött hozzánk és megáldott minket. Az lett ennek a leégés sztorinak a vége, hogy másnapra az arcomnak pontosan a fele iszonyatosan feldagadt, fekete foltok, majd ping-pong labda nagyságú sárga foltok keletkeztek rajta. A másik fele az arcomnak viszont teljesen ép maradt. Ebből azt szűrtem le magamnak, hogy félig kell buddhistának lennem. Ezt azóta is tartom. Ez azt jelenti, hogy a filozófia lényege, és a Buddha iránti tisztelet megvan bennem, viszont nem követem a buddhista vallás gyakorlatait.

Altmann: Végül is mi térített el a buddhizmustól? Lehetett ebben része a táplálkozási szokásoknak?
V.GY.B.: Nem eltérítődtem, hanem nem térítődtem rá. Sohasem lettem teljesen buddhista. Ennek az az oka, hogy akkoriban a belső igazságot és valóságot kerestem. Nagyon szimpatikus volt, hogy tulajdonképpen Buddha is ezt tette. Ő megtalálta a saját igazságát a megvilágosodásban. Viszont az, ami ebből kialakult 2500 év alatt mint vallásrendszer és dogmatika, irányzatok stb., már csak nagyon kis mértékben tartalmazza a törekvést, az én megítélésem szerint. A buddhista vallásgyakorlás már csak töredékében fejezi ki az eredeti szándékot. Hasonlóképpen viselkedtem a többi vallás megismerése után. Mindegyiknek a lényege tetszik nekem. Egyrészt el tudom fogadni a buddhizmusnak az alapfelfogását, hogy minden a tudatban zajlik és az istenség is csak a tudatnak a része. Másfelől viszont van bennem egy olyan belső érzés, hogy ez még nem a megismerésnek a legmagasabb és legmagasztosabb szintje. Ezt úgy értem, hogy az ember legmagasztosabb része a személyisége. Ezért számunkra egy istenség-felfogás sokkal eredményesebbnek bizonyulhat, hogyha a személyiséghez kapcsolódik, mintha egy személytelen állapothoz.

Altmann.: Mi a kapcsolat a személyiség és a lélek fogalom között?   
V.GY.B.: Úgy tapasztaltam, hogy mi magunk vagyunk a lélek, az nem egy különálló valami. Valódi lényünk, aki most éppen ebben a testben él. A lélek különböző utakat jár be, különböző testekkel látja el magát. Különbözőképpen korlátozza le magát, hogy más-más megtapasztalásokhoz jusson.

Végül kikötöttem a Sant Matnál, de nem érzem azt, hogy tökéletesen Sant Matos lennék, csak ebben van annyi tolerancia, hogy nem kellett változtatnom az eddigi világnézetemen. Ez egy nagyon befogadó, hindu jellegű hozzáállás. Nagyon szimpatikus volt számomra Sant Matnál a vallások világközössége, összehasonlító vallástudományok felfogása. Ez ad egyfajta erkölcsi alapértékrendet.

A buddhizmusnak is sok irányzata van, és biztos találhattam volna olyan irányzatot, ami megfelel, de amelyek Európában elterjedtek, azok a populárisabb fajták. A népszerű irányzatok pedig éppen azért populárisak, mert erkölcsileg nem állapítanak meg követelményeket. A tengernyi buddhista irányzat közül a legkönnyebben követhetőek pl. a Kagyü vonal, a Tan Kapuja irányzat, Arya Maitreya, amelyekben nincs sok követelmény. Bárki gyakorolhatja. Ami még jellemző ezekre az irányzatokra, hogy nagyon szabadossá váltak. Úgy tudnám példázni, hogy aki rab és tömlöcben van, annak nem túl sok szabadsága van. Aki szabad ember, sok mindent megtehet. Viszont hogyha valami olyat tesz, ami törvénybe ütközik, akkor azonnal tömlöcbe kerül, és már nem lesz szabad. Itt ez úgy működik, hogy vannak emberek, akik csak zárkában vannak, nem tömlöcben, így azt hiszik, hogy ők szabadok, ezért bármit megtehetnek. Arra gondolok, hogy egy buddhista tanár elkezd narkózni, és nem csak hogy ő narkózik, hanem a tanítványai körében is úgy mutatja ezt be, mint egy magasztos viselkedést. Mellette a tényleg magasztos tanokat tanítja, és a kettő a naiv keresőknek a fejében összekapcsolódik, és azt hiszik, hogy ők a laza buddhisták. Ezért a buddhista tanulmányok mellett narkóznak és csajoznak össze-vissza. Van e mögött persze egy felszínes jó érzés, vannak nagy felismerések, csak éppen elveszik maguktól a valódi fejlődés lehetőségét. De ez olyan nagyon nem is zavarja őket. Mivel ezek az irányzatok az általánosak, ezért nem érzem azt, hogy nekem ezt kellene követnem.

Altmann: Szerinted melyek azok az életmódbeli kötöttségek, amelyek mindenképpen szükségesek a fejlődéshez?
V.GY.B.: Nem akarom azt az illúziót kelteni, hogy értek a buddhizmushoz. Szerintem talán a legfontosabb dolog, amíg az abszolút megvilágosodás állapota be nem következik, az, hogy az utat járd. Van egy történet, ami a mosogatásról szól. Valaki jelentkezik mosogatásra, és a mester megkérdezi, hogy tud-e mosogatni. Ő azt mondja, hogy tökéletesen tisztára el tudja mosni az edényt. A mester viszont azt mondja, hogy a mosogatásban nem a végcél a lényeg, hanem a mosogatás. Akinek a végcélon jár az esze, az nem tudja a folyamatot végezni. A végcél persze az, hogy az ember eljusson oda, hogy megvilágosodjon, és tisztában legyen az isteni tervvel. Tökéletes tudatállapotba jusson, és akkor már látszólag mindenfajta erkölcsi szabály alól felszabadul. De ha ezt egy hajszállal hamarabb hiszi magáról, vagy hagyja, hogy mások higgyék róla, mint ahogy az tényleg bekövetkezne, akkor viszont nagyon nagy hibát követ el. Amíg ez az állapot nem következik el, addig maximálisan be kell tartani azokat az erkölcsi szabályokat, amelyek a fejlődést elősegítik. Ahogyan a gyilkost is lecsukják, tehát nem tud többet gyilkolni, a szabad ember megteheti, hogy gyilkol, de csak egyszer. Aki elnyerte már a magasabb szabadságát, az nem gyilkol. Aki össze-vissza gyilkol, az nem azt jelenti, hogy ő már olyan szabad, hogy ezt megteheti. Szerintem az a fontos, hogy legyen bennünk egy tudatos elhatározottság annak érdekében, hogy igyekezzünk egyre jobb emberekké válni. Hogy ez mit jelent, azt folyamatosan a cselekedeteinken keresztül tapasztaljuk és a tetteinken keresztül közvetítjük. Lehetőség szerint segítsünk másoknak, igyekezzünk a környezetünkben és magunknak a legkevesebb kárt okozni, és ne kövessünk olyan álságos hagyományokat, amelyekről már felismertük, hogy nem előremutatóak.A táplálkozás is egy fontos szempont a fejlődés elősegítésében.

Arról vitatkoznak buddhista körökben, hogy Buddha vegetáriánus volt-e vagy sem. Arról is vitatkoznak vegetáriánus körökben, hogy Jézus vegetáriánus volt-e vagy sem. Ezt szerencsére nem tudom és nem is akarom eldönteni, mindenesetre úgy gondolom, hogyha a legmagasztosabb elveket próbáljuk követni a mindennapi életünkben, akkor teljesen egyértelmű, hogy nem követünk el olyan tevékenységet, amellyel saját magunknak és másoknak árthatunk. Nyilvánvaló, hogy ezt nem tudjuk mindig minden pillanatban tökéletesen megvalósítani, de fontos, hogy törekedjünk rá, és tudatosan ne szegjük meg ezeket a szabályokat.

Altmann: Az étkezési szokások és az étel fajtája hogyan hat a tudati működésre?
V.GY.B.: Úgy gondolom, hogy minden vallás ősi alapjaiban benne van a vegetáriánus táplálkozás vagy egy meghatározott étrend. Pl. a Bibliában, az Ószövetségben található, hogy melyek azok az ételek, amelyeket az embernek adtak fogyasztásra.

A buddhista szent iratokban is van arra utalás, hogy mely cselekedetek üdvösek és melyek kerülendők. A buddhisták nyilván meg is magyarázzák, hogy miért nem tesznek ennek eleget. Általában a vallásokra jellemző, hogy a popularitás érdekében ezeket az erkölcsi szabályokat elhanyagolják. Azután eléggé átlátszó magyarázatokat találnak arra, hogy miért nem kell ezt  követni. Pl. a már említett Biblia kőkeményen tiltja azokat az ételeket, melyek vért tartalmaznak. A mindennapi gyakorlatban ezt úgy próbálták meg értelmezni, hogy kicsurgatták az állatnak a vérét. Azt gondolták, hogy így meg lehet enni. Csak a lényeget felejtették el. Ezután viszont elterjedt az a szemlélet, hogy most már mindegy, hogy mit eszünk. A buddhizmusban az a gyakorlat terjedt el, hogy nem akarnak ölni, ezért mással végeztetik el a munkát. Holott az is le van írva, hogy nemcsak a mészáros kapja meg a tettének a következményét, hanem mindenki, aki részt vesz a folyamatban. Az egész folyamatban a leöléstől az elkészítésen át a megevésig mindenki megkapja az állat leölésének következményét. Ugyanilyen szokás az is, hogy mindig mástól vesznek a buddhisták húst, hogy ne az ő kedvükért vágják le az állatot. Ezek mind kibúvó próbálkozások, mintha bekötött szemmel lőnénk valakit agyon, és azt gondolnánk, hogy nem is történt baj.

De a természet nem így működik. A természet, meg az isteni törvények nem misztikus, soha nem látható következményekkel rendelkeznek, hanem nagyon is hétköznapi és közönséges csapások jönnek. A hús, mint olyan, nem az ember számára megfelelő táplálék és rengeteg olyan anyagot tartalmaz, ami az emberi szervezetet megváltoztatja, tönkreteszi. Mivel módosítja a szervezetet, ezzel visszahat a tudatra is. A legalapvetőbb dolog, hogy a hús tele van hormonokkal, méghozzá olyan stressz-hormonokkal, amelyek az állat halálakor kerülnek az állat szervezetébe. Ezek az állati halálhormonok bekerülnek az emberi szervezetbe, és  magukkal hozzák a halál információját. Ennek rengeteg testi következménye lesz. Pl. betegségek alakulnak ki. A vegetáriánusok körében hatszor ritkább a rákos megbetegedések aránya, pedig ez csak az egyik rizikófaktor. A szív és érrendszeri megbetegedések 10-szer ritkábban jönnek létre vegetáriánusoknál.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vegetáriánusok azt képzelik, hogy megmenekülhetnek a betegségektől, a szenvedéstől és a haláltól, hanem azt hogyha az ember természetes, egészséges, spirituálisan is számára megfelelő életmódot él, akkor nem teszi ki magát olyan plusz negatív behatásoknak, mint aki állatokat eszik. Vagy egyéb önpusztító tevékenységet folytat, mint alkohol vagy drog fogyasztás, dohányzás.

Altmann: Milyen tudatállapot- változást hoznak létre a különböző húsfajták?
V.GY.B.: A különböző fajta állatok húsa más és más fajta tudatváltozást hoz létre. Spirituális szinten az állati ételek magukkal hozzák az állat sajátosságait, amely mindenképpen egy lehúzó erő.    

Például a szárnyasok fogyasztása általában tompítja a tudatot. A modern orvostudomány is kezdi felismerni, hogy olyan fehérjék vannak a szárnyasok húsában, amelyek nem tudnak teljesen szétbomlani az emberi szervezetben, és félkész fehérjeláncok kerülnek be az emberi szövetekbe. Ezek hasonlóak az emberi fehérjékhez, de mégsem azonosak, és ezért nem úgy működnek. Főleg a csirke és egyéb szárnyasok rendszeres fogyasztása során az ember önmagához képest butább és tompább lesz, lassulnak a gondolkodási folyamatai. A tojás speciális dolog. Magas koleszterin tartalma miatt általában érelmeszesedést, agyérszűkületet okoz. A tojás tele van olyan szerves kénnel, ami gyakorlatilag kénmérgezést okoz és májelégtelenséghez vezet.

A disznóhús az erkölcsi érzéket, a nagyvonalú kegyesség erényét rombolja. Aki sok disznóhúst fogyaszt, az erkölcstelenné, kegyetlenné válhat. Testi szinten elzsírosodást, hájasodást okoz, a szervek működését gátolja.

A marhahús köszvényt okoz. A mozgást akadályozza. Érdekes, hogy a hagyományban mennyire tiszteljük Mátyás királyt, akit az igazságosztónak tekintünk. Ő is hódolt a kor divatjának és marhahúst evett. Ezért egész korán, fiatalon köszvényes lett. Egy fiatal, virgonc életvidám uralkodóból egy takarók között üldögélő, sajgó derekú, megfáradt ember lett. Gondoljuk végig, hogy ez a fizikai változás milyen lelki változást okoz annak az embernek, aki fiatal, életvidám, értelmes emberből fokozatosan egy székhez kötött, fájdalmakkal küszködő, enervált emberré alakul.

Gyakorlatilag nincs olyan hús, amely pozitív hatással lenne a spirituális fejlődésre. Mostanában divatos dolog, hogy a halról azt állítják, hogy egészséges, mert olyan zsírokat tartalmaz, amelyek többszörösen telítetlen zsírok, és jó hatással vannak a szervezetre. De azt elhallgatják, hogy a halhús nagyon gyorsan bomlik és rohad, és fertőzést okoz a szervezetben. Ezek a propagandák, amelyek a halak és egyéb húsok fogyasztására buzdítják az embereket  a húsipar által szponzorált, kevésbé tudományos marketing-fogások, melyeknek egyetlen céljuk, hogy eladják a saját terméküket. Megpróbálják a rengeteg káros hatás közül megkeresni azt az egyet-kettőt, ami nem kifejezetten káros, és azt propagálják.

Altmann: Még magasabb szinten hogyan hat a húsevés az ember lelki fejlődésére?
V.GY.B.: A személyiségünk, a lényünk különböző részeknek tekinthető. Ezen részek egysége maga az emberi lény.

Altmann: Mondhatjuk, hogy ezek különféle tudatállapotok?
V.GY.B.: A tudatállapot inkább egy időben elkülönülő helyzete a tudatnak. Amelyekről most én beszélek, egyszerre vannak jelen a személyiségünkben. Időben csak az különbözteti meg őket, hogy mikor melyik válik hangsúlyossá. Ezek a személyiségrészek úgy is felfoghatók, mintha különböző szellemek lennének bennünk. Van egy olyan szellem, ami az állati, agresszív és durva jegyeket tartalmazza. Ennek a lénynek van szüksége a hús és a tojás fogyasztására. Mert ezekből az állati anyagokból szerzi a számára éltető információkat, energiákat, amik ezt az agresszivitást és félelmet táplálják. Tehát hogyha valaki húst vagy tojást eszik, akkor fenntartja magában ezt a lényrészt. Ennek az a következménye, hogyha ez a lény erős, akkor nem tud megnyilvánulni egy sokkal magasztosabb belső állapot, egy angyali minőség. Tehát hogyha valaki törekszik arra, hogy jobb ember legyen, meditál, odafigyel arra, hogy hogyan beszél másokkal, milyen cselekedetei vannak, de közben fenntartja mondjuk a tojásevés szokását, nem beszélve a húsevésről, akkor fenntart magában egy olyan minőséget, ami megakadályozza abban, hogy igazából magasztossá és spirituálissá váljon.
 
Altmann: A tibeti tradícióban él az a nézet, hogyha a tudat magas szintre jutott, már mindegy, hogy az ember mit eszik.
V.GY.B.: Elméletileg így van, de hogyha ő már tényleg olyan magas szintre  került, hogy ez az én-része elhal vagy minőségileg átalakul -így helyesebb- , akkor nem fogja kívánni, sőt továbbmegyek eszébe sem jut, hogy húst vagy tojást egyen. Mint ahogy az átlag magyar már eljutott arra a szintre, hogy nem vágyik arra, hogy emberhúst egyen. Ezen a szinten már túljutott a társadalom. Semmilyen körülmények között nem vágyunk arra, hogy megegyünk egy másik embert. Ugyanakkor egy olyan törzsnél, ahol még esznek emberhúst, igenis vágynak arra, hogy beleharapjanak, mert náluk még ez az én-rész vagy belső rezgés jelen van. Nálunk már ez a rezgés nincs jelen, úgyhogy nem vágyunk rá. Tehát ha valaki azt mondja, hogy ő nem kannibál, csak időnként eszik embert, az elég nevetségesen hangzik, és nem gondoljuk azt, hogy ő már olyan magasztos kannibál, hogy már nem is kannibál, csak időnként eszik embert. Van egy olyan vicc, hogy nálunk már nincs kannibál, mert megettük az utolsót. Ha ezt csak a példa szintjén megértjük, akkor teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy hazugságról, képmutatásról és mellébeszélésről van szó akkor, ha valaki azt állítja, hogy ő már olyan magasztos, hogy nyugodtan eszegeti a húst, neki az már nem okoz semmit.  Ez ugyanolyan képmutatás, mint azt mondani, hogy én már olyan magas szinten vagyok, hogy nekem már semmi lelki problémát nem jelent egy ember meggyilkolása, ezért szenvtelen arccal hasba-szúrlak, mert ez nekem nem probléma.  

Altmann: Mi a véleményed arról a teóriáról, hogy az ember olyan lelki állapotban tudja megenni a húst, hogy közben megtisztítja az állatot és  mintegy magára veszi az állat szenvedését. S így az állatnak egy tisztább  karmikus lehetőséget nyújt.
V.GY.B.: Szerintem, hogyha magasztos tudatállapotban lenne, akkor eszébe sem jutna, hogy egy állatot megegyen. Mégpedig azért, mert ha az ember a hétköznapinál egy magasztosabb állapotba kerül, akkor rájön, hogy egyáltalán nincs szüksége táplálékra. Ehhez képest a húsevés minden formájában egy lehúzó dolog. Nem zárom ki, hogy elméletileg lehetséges, hogy az ember feláldozza magát, de hogy ezt nap mint nap megtegye kéjes érzéssel és a napi táplálkozás szintjén, ezt én teljesen valószínűtlennek tartom. Úgy gondolom, hogy akárkiről is legyen szó, beleértve a Dalai Lámát, hogyha ő azt állítja, hogy ezzel ő spirituális szinten jót tesz annak a szerencsétlen állatnak, ez önámítás. Ha ezt egy vezető tanító teszi, összekapcsolva ezt a magatartását a magasztos elméleti tanításaival, akkor pedig kifejezetten bűnös cselekedetnek tartom, mert más, kevésbé érzékeny embereket elvisz egy olyan irányba, ahol önmaguknak, és esetleg másoknak is ártanak.

Egyébként nagyon tisztelem az összes kultúrát és hagyományt, és tudom, hogy például a mi kultúránk része a disznóvágás, máshol  fókákra és bálnákra vadásznak és a kínaiak még az élő majom koponyájából is kieszik az agyvelőt. De ha valaki a saját kultúrájából szeretne kiemelkedni, és egy magasabb spirituális megértési szintre jutni, akkor felül kell bírálnia, hogy milyen szokásokat követ. Ki kell alakítania egy életmódot, ami önmagának is és a környezetének is egészségesebb.

Nem tudom elfogadni azokat az érveket, hogy azért esznek meg egy állatot, hogy jót tegyenek vele, mert ha én azért ölök meg egy embert, hogy jobb legyen neki, akkor    mindenkiből előjöhetnek azok az érzelmek, amelyek megmagyarázzák az ölés tettét.

Gandhi azt mondta, hogy amíg vágóhidak vannak, addig csataterek is lesznek. A kettő között az az összefüggés, hogy az erőszak, ami az állatok ellen megnyilvánul, nagyon hasonló eredetű, és nagyon hasonló következményei vannak az emberekkel szembeni erőszak megnyilvánulásához. Tehát ezek a csataterek nem feltétlenül a külvilágban jelennek meg, hiszen belső polgárháború is zajlik a magatehetetlen magzatok ellen. Azt a fajta hozzáállást, amivel az abortuszt végzik nap mint nap tömegesen, és a magyar lakosság egyharmadát így még a megszületése előtt megölik, s ráadásul a saját szüleik döntenek úgy, hogy megölik a saját gyermeküket, ezt a szemléletet rettenetesnek tartom. De amíg ez társadalmi gyakorlat és elfogadott norma, a többség számára elfogadható cselekedet, addig nem lehet megrökönyödni azon, hogy az állatokat is pusztítják. Az előbb arról beszéltem, hogy nem vagyunk kannibálok, és milyen felháborító dolog lenne embert enni, de ugyanakkor mindenféle indok nélkül anyák megölik vagy megöletik  saját gyerekeiket csak azért, mert másképp képzelték el az életüket, ami persze mindig másképp alakul. Ezek azok a gyakorlati dolgok, amik nem szélsőségek a társadalomban, hanem napi rutinként működnek, és nagyon lehúzó erejűek. Az abortuszok tömeges mértéke, a húsevés és az állatok gyilkolása, az érző lényeknek élettelen tárgyakként való kezelése és a háborúk, amelyek  a Föld közel negyven országában még most is zajlanak. Ha ezeken tudunk változtatni, akkor már sokat tettünk önmagunkért és a világért.  

A legnagyobb változás, ha a saját életünket átalakítjuk. Tehát nem eszünk húst és nem fogadunk el semmifajta ölést, gyilkolást. Ezen túl igyekszünk olyan békés, mások javát szolgáló tevékenységet folytatni, amellyel saját kreativitásunkat és lelkesedésünket is kiélhetjük. Saját családunkat nem hozzuk olyan helyzetbe, amitől szenvedniük kellene.

Amennyiben a buddhista gyakorlat valamit segít ebben a folyamatban, akkor biztos vagyok benne, hogy a valódi megismerést szolgálja. Amennyiben azonban ezeket az értékeket már alapszinten megszegi, mint ahogyan Ole Nydal azt állította az egyik kérdésre adott válaszában, hogy az abortusz és a húsevés nem számít bűnnek, sőt vezeklés az állatnak, ha megeszik, akkor nem érzem úgy, hogy a buddhizmus a fejlődést segítő folyamat lenne. Lehet, hogy közvetett módon segíti a fejlődést, de közvetett módon a haláltáborok is segítették a fejlődést. Sajnos az egész társadalomban megvannak ezek a negatív folyamatok, nemcsak a buddhizmusban. Hiába végzünk percenként leborulásokat és hiába ismételgetjük a mantrákat, ha közben ilyen életmódot élünk.

Altmann: Tudjuk rólad, hogy másfél évig egyáltalán semmit nem ettél. Mi a véleményed, önmagában segít-e a moralitáson, ha valaki csak az univerzum energiájával táplálkozik?
V.GY.B.: Önmagában nem segít.

Altmann: Akkor mi a célja?
V.GY.B.: Segítséget jelenthet. Mindenkinél más a célja, mikor elkezdi. Én nem tudok kiállni a prána táplálkozás mellett, sem ellene. Nem állítom azt, hogy ez olyan folyamat, amitől a külső-belső átalakulás garantált. Aki úgy érzi, hogy erre szüksége van, azzal így is, úgy is megtörténik. Hogy kinél milyen belső változásokat indukál, teljesen egyéni. Ha valaki szeretné megismerni a valódi életcélját, ahhoz nagy segítséget jelent. Ha valaki pozitívan tudja ezt a folyamatot átélni, magához képest egy hatalmasat tud fejlődni. De önmagában attól, hogy valaki végigcsinálja a 21 napos átállást, még nem fejlődik. Ez csak egy állomás. Egy naplementétől csodálatosan meg lehet világosodni. A naplementéket naponta millióan nézik szerte a világon, mégis hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a több milliárd emberből valaki elérje azt a legmagasztosabb szintet.  

Altmann: Köszönöm a beszélgetést.
V.GY.B.: Én is köszönöm.