Őszentsége a XIV. Dalai Láma közleménye a Tibeti Nemzeti Felkelés 47. évfordulója alkalmából

2006. március 10./TibetPress

A Tibeti Nemzeti Felkelés 47. évfordulója alkalmából szeretettel üdvözlöm mind a Tibetben, mind az emigrációban élő tibeti honfitársaimat, valamint a tibeti nép barátait világszerte. Ugyanakkor tisztelettel adózom azon bátor tibeti férfiak és nők emlékének, akik az életüket áldozták, és azoknak, akik továbbra is szenvednek a tibeti nép ügyéért. 1949-től kezdődően Tibetben olyan példanélküli események játszódtak le, amelyek azt jelezték, hogy az ország történelmében egy új fejezet kezdődött.

A vonatkozó dokumentumok szerint Tibet sorsáról bizonyosan 1951-ben született döntés a központi kormányzat és az önkormányzatok közötti megállapodás formájában tekintetbe véve Tibet speciális státuszát és tényleges helyzetét. Azóta mindent megtettem annak érdekében, hogy biztosítsam egy olyan politika alkalmazását, amely lehetővé teszi a tibetiek számára az önrendelkezést és a valódi autonómiát a Kínai Népköztársaság keretein belül, és így elősegítsem azoknak a feltételeknek a megteremtését, amelyek mellett népünk összhangban és egységben élhet a kínai nemzet nagy családjának tagjaként. 1954/55-ben látogatást tettem Pekingben a tibeti nép képviseletében. Ezt az alkalmat arra használtam fel, hogy megvitassam a tibeti nép jövőjét Mao Ce-tung pártfőtitkárral és a párt, a kormány és a hadsereg vezetőivel. A megbeszélések nagy reményekkel töltöttek el és megerősítést adtak. Így optimistán és magabiztosan tértem vissza Tibetbe. 1955 végétől azonban az ultra-balos túlkapások általánossá váltak Tibet egyes részein. 1959-re Tibet egésze mély válságba süllyedt. Ennek következtében én és még több mint százezer tibeti száműzetésbe kényszerült. Már negyvenhat éve élünk száműzetésben. 1974-ben kidolgoztuk a középutas szemlélet alapelveit a tibeti kérdés rendezésére abban a hitben, hogy bizonyosan eljön az idő, amikor lehetőségünk lesz párbeszédet folytatni a kínai vezetéssel. 1979-ben módunk nyílt arra, hogy Pekingben közvetlen kapcsolatba kerüljünk a kínai vezetéssel. Akkoriban Teng Hsziao-ping azt mondta, hogy „a függetlenség kivételével minden kérdést lehet rendezni tárgyalásos úton”. Azóta következetesen és őszintén alkalmazom a középutas szemléletet.

Természetesen mindig kritikával éltem, ha tűrhetetlenül elszomorító fejleményeket láttam Kínában, Tibetben vagy világszerte. A kritikám azonban az egyes esetek lényegére korlátozódott. Soha semmilyen körülmények között nem tértem el a középutas szemlélettől. Ez egyértelmű a világ számára. Sajnálatos módon Peking még mindig nem képes túltenni magát a kételyeken és gyanakváson szándékaimat illetően; továbbra is azzal vádol, hogy titokban a szeparatizmust támogatom, és annak megvalósulása érdekében konspirálok. A közvetlen kapcsolatoknak a Kínai Népköztársasággal 2002-ben történt újbóli felvétele óta több alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy a követeim és a kínai tárgyalófél őszinte és széles körű megbeszéléseket folytassanak, melyek során megismerhették egymás álláspontját.

Reményeim szerint ezek a megbeszélések hozzájárulnak majd a Kínai Népköztársaság kételyeinek és gyanakvásának eloszlatásához, és akkor tovább tudunk lépni, hogy nézeteinket és álláspontjainkat közelítsük, és ily módon kölcsönösen elfogadható megoldást találjunk a tibeti kérdés rendezésére. A megbeszélések néhány hete lezajlott ötödik fordulójában a két fél egyértelműen meg tudta határozni azokat a területeket, ahol a véleménykülönbségek a legnagyobbak, valamint e különbségek okait. A különbségek megszüntetéséhez szükséges feltételeket is körvonalazni tudták. Továbbá a követeim ismét kifejezésre juttatták azt a szándékomat, hogy zarándokutat tegyek Kínába. Mivel Kínában a buddhizmusnak régi hagyományai vannak, számos szent zarándokhely található ott. Remélem, hogy a zarándokhelyek felkeresése mellett a saját szememmel is meggyőződhetek a Kínai Népköztársaságban bekövetkezett változásokról és fejlődésről. Az elmúlt évtizedekben látványos gazdasági és társadalmi fejlődés ment végbe Kínában. Ez dicséretes.

A tibeti területeken ugyancsak bekövetkezett bizonyos fejlődés az infrastruktúra terén, amit mindig is pozitívan értékeltem. Visszatekintve Kína történelmének elmúlt ötven évére azt látjuk, hogy Mao Ce-tung idején nagyon sok, a marxizmus-leninizmus elveire épülő mozgalom volt. Majd Teng Hsziao-ping az „igazság keresése tények alapján” szellemében bevezette a szocialista piacgazdaságot, ami nagy gazdasági fejlődést eredményezett. Ezt követően Csiang Cö-min, az általa bevezetett „három képviselet” elve alapján, kiterjesztette a Kínai Kommunista Párt bázisát, hogy ne csak a parasztságot és a munkásságot foglalja magába, hanem három másik elemre is támaszkodjon, nevezetesen a fejlett termelőerőkre, a haladó kínai kultúrára és a többség alapvető érdekeire.

Jelenleg a Hu Csin-tao államelnök nevéhez fűződő „három harmónia” elve a békés együttélést és harmóniát tűzi ki célul Kínán belül, valamint a vele szomszédos országok és a nemzetközi közösség vonatkozásában. Mindezek a kezdeményezések az idők változásával összhangban kerültek kivitelezésre. Így a politikai átmenet és az ország fejlődése töretlenül folytatódott. Napjainkra Kína a világ egyik nagyhatalmává vált, teljesen megérdemelten figyelembe véve hosszú történelmét és hatalmas népességét.

Az alapvető kérdés azonban, amivel foglalkozni kell, az, hogy a politikai hatalommal és a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan Kínának lépést kell tartania a világgal a nyitottabb társadalom, a szabad sajtó és az átláthatóság politikájának alkalmazása terén. Minden józan eszű ember tudja, hogy ez az alapja a valódi békének, harmóniának és stabilitásnak. A tibetiek, akik a Kínában élő 55 nemzeti kisebbség közül az egyik legnagyobbat alkotják, sajátosak területük, történelmük, nyelvük, kultúrájuk, vallásuk, szokásaik és hagyományaik tekintetében. Ez a sajátosság nemcsak a világ számára egyértelmű, hanem számos rangos kínai vezető is elismerte a múltban. Csak egyetlen dolgot kérek: legyen biztosítva az önrendelkezés és a valódi autonómia az összes tibeti, vagyis az egész tibeti nemzetiség számára. Ez a kérés összhangban áll a kínai alkotmánnyal, ami azt jelenti, hogy teljesíthető. Ez egy jogszerű, helyénvaló és elfogadható kérés, amely tükrözi a Tibetben és a Tibeten kívül élő tibetiek törekvéseinek egyaránt. Ez a kérés arra a logikára épül, miszerint a jövő fontosabb a múltnál; a jelen alapvető tényein és a jövő érdekein alapul. A múlt hosszú történelmét nem lehet fekete-fehéren értelmezni. Ezért nem könnyű megoldásra jutni a történelem alapján. Ennek megfelelően többször leszögeztem, hogy nem célom Tibet elszakítása Kínától, hanem a kínai alkotmány keretein belül képzelem el Tibet jövőjét.

Az, aki megismeri e közlemény tartalmát, belátja – hacsak a valóságról alkotott nézeteit el nem homályosítja a gyanakvás – hogy, a valódi önrendelkezésre vonatkozó kérésem nem egyenlő az elszakadás követelésével. E tény egybeesése a szabadság, a nyitottság és a média terén bekövetkező fokozatos előrelépéssel – reményeim szerint – meg fogja teremteni a kínai-tibeti probléma tárgyalásos rendezésének feltételeit. Ezért mindent elkövetek annak érdekében, hogy fenntartsam a jelenlegi kapcsolatokat, és így kedvező légkört teremtsek. A Kashag a Központi Tibeti Kormányzat nevében számtalanszor fordult a tibetiekhez és a nemzetközi támogatóinkhoz azzal a kéréssel, hogy a tárgyalások kedvező légkörének megteremtésén fáradozzanak.

A mai napon szeretném kihangsúlyozni, hogy minden követ megmozgatunk annak érdekében, hogy a párbeszéd jelenlegi folyamatát elősegítsük a kínai-tibeti probléma megoldása céljából. Szorgalmazom, hogy minden tibeti vegye tudomásul a Kashag kérését. Ugyanezt kérem Tibet támogatóitól és azoktól, akik szimpatizálnak a tibeti néppel. Ugyanebből a megfontolásból azt szeretném közölni a Kínai Népköztársasággal, hogyha hasznosnak tartja a jelenlegi kapcsolaton át folytatott őszinte párbeszédet, akkor adja ennek egyértelmű jelét.

Szorgalmazom, hogy a kínai vezetés ezt komolyan fontolja meg. Egyedül az egyik fél nem képes kedvező légkört teremteni; ahogy az ősi tibeti mondás tartja: egy kézzel nem lehet tapsolni. Végezetül szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem nagyrabecsülésemet és hálámat a nemzetközi közösségnek a folyamatos támogatásáért. Ismételten szeretném kifejezni a tibeti nép nagyrabecsülését és mérhetetlen háláját India népének és kormányának a rendületlen és páratlan nagylelkűségükért és támogatásukért. A Tibetben élő tibetiek helyzetével és érzéseivel gondolataimban, imádkozom mindannyiukért. Valamint imádkozom minden érző lény jólétéért.

A Dalai Láma 2006. március 10.