Őszentsége, a XIV. Dalai Láma üzenete március 10-én, a Tibeti Nemzeti Felkelés 44. évfordulója alkalmából

2003. március 10./TibetPress

Őszinte üdvözletem a Tibetben és a száműzetésben élő honfitársaimnak és a világ minden táján élő támogatóinknak, valamint barátainknak a tibeti nép 1959-es felkelésének 44. évfordulója alkalmából. Az elmúlt év során történtek ugyan általános előrelépések Tibet ügyében, továbbra is aggódunk kell azonban amiatt, hogy tibeti emberek a szülőföldjükön egyre inkább a társadalom szélére sodródnak és hogy Kína még mindig megsérti az emberi jogokat és a vallási szabadságjogot. A Kínai Kommunista Párt XVI. kongresszusa bejelentette, hogy Kínában új korszak kezdődik és az ország vezetésében egyenletes generációváltás során, a negyedik generáció átveszi a vezetést harmadiktól. Ez a politikai érettség és alkalmazkodóképesség jele.

A Teng Hsziao Ping által kezdeményezett és a Csiang Cö-min elnök által folytatott reformok nagy változásokat hoztak Kínában, különösen a gazdaságban, a kereskedelemben és a külkapcsolatok kezelése terén. Azért is üdvözlöm ezt a változást, mert mindig hangsúlyoztam annak szükségességét, hogy Kína a világközösség magjának részévé váljon, és elleneztem minden kezdeményezést, amely Kína kizárására és hátráltatására irányult. Sajnos a pozitív elmélettel szöges ellentétben, a gyakorlatban hiányzik a kínai vezetés rugalmassága, amikor az ország polgárainak alapvető politikai és állampolgári jogaról és szabadságáról, különös tekintettel az úgynevezett „a Kínai Népköztársaság területén élő kisebbségek”-ről van szó.

Reményt keltett bennünk, hogy számos tibeti és kínai, politikai nézetei miatt fogva tartott egyént szabadon bocsátottak az elmúlt év során, köztük Takna Dzsigme Szangpót és Ani Ngavang Szangdrolt, akik hosszú éveket töltöttek börtönben csak azért, mert kifejezték véleményüket Kína Tibettel kapcsolatos politikájáról, és arról, hogy a történelem hogyan mutatja meg a Tibetben élő tibetiek bátorságát és elszántságát. Megelégedéssel töltött el, hogy a kínai kormány lehetővé tett küldötteim számára egy pekingi látogatást, mely során ismét létrejött a közvetlen kapcsolat a kínai vezetéssel, és hogy e küldöttség Tibetbe is eljutott és felvette a kapcsolatot a helyi tibeti vezetéssel. Ez a látogatás lehetővé tette, hogy elmagyarázzuk a kínai vezetésnek Tibet ügyével kapcsolatos nézeteinket. Biztatónak találom, hogy a megbeszélések baráti légkörben, jószándékúan zajlottak. Küldötteim – határozott kérésemre – igyekeztek mindent megtenni, hogy a pekingi vezetéssel folyamatos párbeszéd induljon, és hogy a kínaiakban tisztázódjon a mi szempontjainkat illető minden félreértés és tévképzet. Ez az egyetlen értelmes, józan és emberi módja a különbözőségek legyőzésének és a kölcsönös megértésnek. Nem lesz könnyű, sem gyors az eredmény. Mégis különleges és döntő lehetőség ez arra, hogy két nép maga mögött hagyjon több évtizedes keserűséget, bizalmatlanságot és neheztelést, és egyenlőségen, barátságon és közös előnyökön alapuló kapcsolatot hozzon létre. Kínai vezetők több egymást követő generációja elismerte Tibet eltérő kultúráját, történelmét és identitását, és ígéretet tett annak megértő és elfogadó tiszteletben tartására.

A valóságban azonban ahányszor tibetiek állampolgári hűségüket vagy népük iránti aggodalmukat igyekeztek kifejezni, ezt a kínai hatóságok szokásuknak megfelelően irgalmatlanul elfojtották, azáltal, hogy szakadároknak kikiáltván őket letartóztatták és bebörtönözték. A Tibetben élő embereknek nincs lehetőségük arra, hogy kimondják az igazságot! Lobszang Dondup megfelelő jogi eljárás nélküli kivégzése és Tenzin Delek tulku halálra ítélése tisztán mutatják ezen gyakorlat használatát. Mivel azonban ez nem vezet a probléma megoldásához ezt a gyakorlatot meg kell változtatni. Őszintén remélem, a kínai vezetőség veszi majd a bátorságot, hogy tisztánlátással és bölcsességgel új módot talál majd Tibet ügyének megtárgyalására. Világunkban körültekintve észre kell vennünk, hogy a népcsoportok különbözőségéből adódó nézeteltérések, ha óvatlanok vagyunk, hogyan válnak csaknem megoldhatatlanná. Ezért áll érdekében a Kínai Népköztársaságnak is, hogy az ilyen kérdésekkel foglalkozzon. Egy új, alkotó jellegű lépés Kína részéről meggyőző jelként mutatná, hogy Kína fejlődik, érettebbé válik és megbízható, előremutató erejével képes jelentősebb szerepet vállalni a világ színpadán.

A tibeti ügy építő megközelítése fontos lehetőség a bizalom és nyitottság légkörének megteremtésére helyben és nemzetközileg is. A kínai vezetés ilyen megnyilvánulása ezekben a világot aggasztó nemzetközi kinfliktusokkal, terrorizmussal és etnikai feszültségekkel nehezített időkben messzire mutatna, a világ biztonságérzete felé. Szükséges felismerni, hogy a tibeti szabadságért vívott küzdelem nem az én személyes helyzetemről és jólétemről szól. 1969-ben átadtam a jogot Tibet népének: döntsék el ők, hogy fennmaradjon-e vagy sem a dalai lámák intézménye az évszázados hagyománynak megfelelően. Már 1992-ben egy hivatalos felszólalásban tisztáztam, hogy amikor visszatérünk majd Tibetbe némi szabadságjoggal, semmilyen kormányhivatalt vagy egyéb politikai tisztséget nem vállalok. Ennek ellenére nem győzöm hangsúlyozni, hogy utolsó lehelletemmel is az emberi értékeket és a vallási harmóniát szolgálom. Azt is elmagyaráztam, hogy a száműzetésben lévő tibeti kormány feloszlik, és a Tibetben élő tibetiekre hárul majd az új tibeti kormányzat felelőssége. Mindig úgy gondoltam, hogy a jövőben Tibetet egy demokratikus világi kormányzat vezeti majd. Ezért teljesen alaptalan bennünket azzal vádolni, hogy Tibet régi társadalmi rendszerét akarnánk visszaállítani. Nincs olyan közöttünk sem Tibet területén, sem az országhatáron kívül, aki a régi, elavult társadalmi rendet akarná. Épp ellenkezőleg.

Amint megérkeztünk száműzetésünk helyszínére, megkezdődött a tibeti társadalom demokratizálódása. Ennek tetőpontja 2001-ben a politikai vezetőség közvetlen megválasztása volt. Kötelességünknek tekintjük a demokratizmus értékeinek további határozott megismertetését az egyszerű tibeti emberek körében. Már a hetvenes évek elején megvitattam a rangidős vezetőséggel a tibeti probléma megoldására vonatkozó elképzeléseket, és úgy döntöttem, hogy ismét az „arany középutat” választjuk. Eszerint nem kérünk elszakadást és függetlenséget Tibet számára. A megoldás viszont valódi önrendelkezésen keresztül biztosítja a hat millió férfinak és nőnek, akik tibetinek tartják magukat, hogy megőrizzék sajátos identitásukat, kultúrális és vallási örökségüket, mely a XXI. század számára is hasznos filozófiára épül és hogy megvédjék a tibeti fennsík kényes környezeti egyensúlyát.

Ez a megközelítés erősíteni fogja a Kínai Népköztársaság átfogó egységét és stabilitását. Én ennek a valóságra épülő és gyakorlati megközelítésnek kötelezem el magam, és mindent megteszek, hogy közösen találjuk meg a mindkét fél számára elfogadható megoldást. Napjainkban mindannyian egyre inkább függünk egymástól, és egymás mellett kell élnünk ezen a kis bolygón. Ezért az egyetlen értelmes módja a nézeteltérések megoldásának, akár egyének, népek vagy namzetek között, ha politikai kultúránk az erőszakmentességre és a párbeszédre épül. Mivel küzdelmünk alapja igazság, méltányosság és erőszakmentesség és ez nem Kína ellen irányul, ezért abban a szerencsében van részünk, hogy világszerte egyre többen támogatnak bennünket, gyakran kínai állampolgárok is.

Ezúton fejezem ki nagyrabecsülésem e kitartó szolidaritás iránt, valamint népem háláját India kormánya és népe iránt, akik oly töretlenül és páratlanul támogatnak bennünket. Tisztelettel könyörgöm, hogy imám által tisztelet övezze a bátor tibeti férfiakat és nőket, akik életüket áldozták ügyünkért és a szabadságért, és hogy népünk szenvedése mielőbb véget érjen!
A Dalai Láma 2003. március 10./Dharamszala