Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

A dalai lámák intézménye és történetük
Potala V./Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ

„Minden vágyat beteljesítő
drágakőnél is értékesebb,
legmagasabbrendű célra törekvő tudattal
gondoljunk az összes érző lényre!”
A tudat gyakorlatának nyolc verse

Az európaiak szemében úgy tűnhet a dalai lámák intézménye, mintha az Tibet ősi hagyománya lenne, pedig nem így van. Ahhoz képest, hogy a tibetiek honfoglalása és államalapítása jóval megelőzte a magyarokét és sok más európai nemzetét - hiszen a VII. század első felében zajlott - e cím 1578-as megjelenése későinek nevezhető. Ebben az évben Altan kán (m: Altan qan), a mongolok egyik vezére adományozta a dalai (m: dalai, t: ta-la’i) címet Gyelvá Szönám Gyácónak (t: rGyal-ba bSod-nams rGya-mtsho), a khelukhpá (t: dge-lugs-pa) rend vezetőjének. E rang viselője azonban ennél is később, 1642-ben kapta meg a Tibet feletti tényleges uralmat. Ekkortól beszélhetünk a dalai lámákról, mint istenkirályokról, akik a tibeti nép teljhatalmú urai, még ha ezt nem is tudták mindig gyakorolni. A khelukhpá rend vezető szerepe is az V. Dalai Láma (1617-1706) idejében alapozódott meg Tibetben. A dalai lámák székhelyeként ismert Potálá /t: Po-ta-la/ palota 1645-től 1692-ig, szintén az ő idejében épült, mely korában a világ legnagyobb épülete volt. A dalai lámák intézményének az európaiak által a XX. században megismert formája pedig a mandzsu Tyhing (k: Qing) dinasztia idején (1644-1911) formálódott ki.

A Dalai Lámák rendszerének alapját a tulkuság (t: sprul-sku = varázsolt test) intézménye képezi, amely szerint az egyházfő halála után egy másik testben születik újra, ez a test-láncolat elmélet. Ezzel a khelukh hagyományban először Gyelvá Khethun Gyácónál (t: rGyal-ba dGe-’dun rGya-mtsho), a II. Dalai Lámánál találkozunk, akit mint Khethun Tuphá (t: dGe-'dun grub-pa) inkarnációját találták meg. Ezt a gyakorlatot legkorábban a kármá-kágyü (t: kar-ma bka’-brgyud) rendnél figyelhetjük meg 1283-ban, ahol a buddhista hagyomány szerint az első tulku láma az I. Kármápá, Thüszum Tyhenpá (t: Dus-gsum mKhyen-pa) (1110-1193) volt. A történelmi források azt igazolják, hogy az első láma akit, mint újraszületését ismertek el - mint Kármá Pákhsiét (t: Kar-ma Pag-shi) (1204-1283) - a III. Kármápá, Rángcsung Dordzse (t: Rang-byung rDo-rje) (1284-1339). Ez is, mint a legtöbb buddhista-tanítás Indiából került át Tibetbe, ahonnan Tilopa ( sz: Tilopa, t: Ti-lo-pa) (988-1069), a nagy mahásziddha (t: grub-thob chen-po) tanítványa Náropa (sz: Nāropa, t: Na’-ro-pa) (1016-1100) hozta át ezt a gyakorlatsort, ami később Náropa hat jógája (t: chos-drug) néven vált ismertté Tibetben. Ebben a jóga rendszerben van egy olyan technika, amely a halál utáni tudatátvitel gyakorlata, így aki ezt a meditációt gyakorolja, képes befolyásolni azt, hogy hol, és milyen formában szülessen újra. A tulkuság gyakorlatát a kármá-kágyü hagyományból sorra átvették a különböző tibeti buddhista iskolák, mára talán ezer tibeti tulku él a világban.

A buddhista hagyomány szerint a dalai lámák Csenrészinek (t: sPyan-ras-gzigs, sz: Avalokiteśvara = Könyörületes szemű, Nagy Irgalmú Úr), az együttérzés és szeretet bódhiszattvájának (t: byang-chub sems-dpa’) a földi megtestesülései. Csenrészi egyben Tibet védőistensége, és a buddhista legendák szerint a tibeti nép ősatyja, aki Dölmá (t: sGrol-ma, sz: Tārā) istennővel nemzette a hat letelepedő tibeti törzs vezetőit. A dalai lámák oltalmazó istensége Dordzse Thákhden (t: rDo-rje Brag-ldan).

A dalai lámák történetét a khelukhpá rend kialakulásával kell kezdeni. Amikor Congkápá szerzetesi nevén Loszáng Tákhpá láma (t: Tsong-kha-pa, bLlo-bzang Grags-pa) (1357-1419) Tibet-szerte úgy tapasztalta, hogy a szerzetesi élet teljesen elvilágiasodott, sőt helyenként súlyos kilengések is előfordulnak, elhatározta, hogy megreformálja a szerzetesi szabályokat. A fegyelem megszigorítása mellett a mágikus praktikákat is szabályozta, és a vallási gyakorlat középpontjába a meditációt állította. Az új rendszert a káthámpá (t: bka’-gdams-pa) rend szabályaira alapozta, amelyet Atísa (sz: Atīśa, t: Mar-me-mdzad), a nagy indiai pandit teremtett meg, ezért az szigorúan követi az észak-indiai kolostori hagyományokat. Az új közösség tagjai a többi, régebbi rendtől való megkülönböztetés végett sárga süveget kezdtek használni. Ez az új buddhista rend gyors sikereket ért el Tibetben, aminek egyik oka a hatalommal szembeni közömbösség elve volt. Tibet elmúlt évszázadaiban ugyanis a szátyápá (t: sa-skya-pa) és kágyüpá (t: bka’-brgyud-pa) iskola a hatalmi viszályokban aktívan részt vállalva veszített népszerűségéből. Congkápá és a későbbiekben khelukhpának (erényes rend) nevezett szerzetesi közösség sok kolostort építtetett, mint a Rivo Khánden (t: Ri-bo dGa’-ldan = Örömteli Hegy) 1409-ben, a Thepung (t: ’Bras-sprungs) 1414-ben, a Szerá (t: Se-rva) 1417-ben, a Csáphtho (t: Chab-mdo) 1437-ben és a Tásihlünpo (t: bKra-shis-lhun-po) 1447 és 1453 között. A későbbiekben a dalai lámák a khelukhpá rend szellemi vezetői lettek.

Congkhápá kedvenc tanítványai között találjuk Khethun Thupát (1391-1475), aki egy Cángbeli (t: gTsang) nomád pásztor fiaként született Sháphtőben (t: Zhabs-stod), Pemá Dordzse (t: Pad-ma rDo-rje) néven. Születése éjszakáján rablók támadták meg a táborukat, ezért anyja egy pokrócba csavarta fiát, és egy sziklahasadékba rejtette. Másnap visszatérve rémülten látta, hogy sakálok és varjak veszik körül a kérdéses helyet. Amikor közelebb ért a hasadékhoz, megnyugodva nézte az újszülöttre vigyázó nagy fekete madarat, amit a buddhista hagyomány Nákhpo Cshenpóval (t: Nag-po chen-po, sz: Mahākāla) azonosított. A tibeti kisfiú hat évesen, amikor apja meghalt, kolostorba került novíciusnak. 1405-ben a nártángi (t: sNar-thang) kolostorban letette az első szerzetesi esküjét, és ekkor kapta a Khethun Thupá nevet. Tíz év múlva találkozott Congkápával, és a láma legkiválóbb tanítványa lett. 1447-ben egy látomás sugallatára megkezdte a Tásihlünpo kolostor építtetését, amelynek azután ő lett a vezetője. A kolostorban egy nyomdaműhelyt is létesített. Tanításainak középpontjába mestere nyomán a szerzetesi fegyelemmel foglalkozó szútrákat állította. Khethun Thupá a szerzetesek számára mindennél fontosabbnak tartotta a könyörületesség és a szeretet eszméjének gyakorlását. Törekednünk kell, hogy eljussunk a megvilágosodásra, de csakis mindenek legfőbb javára- írta Khethun Thupá, aki felvette a gyelvá rinpocse (t: rgyal-ba rin-po-che = nagytekintélyű győzedelmes) nevet (ezt utódai is viselték), majd a XV. században, utólagosan kapta meg a dalai láma címet.

1476-ban szintén Cángban találták meg Khethun Thupá reinkarnációját, Gyelvá Khethun Gyáco (1475-1542/43) személyében. Khethun Gyáco 1486-ban tette le az első esküjét, majd a Tásihlünpóban és a Thepungban tanult. 1509-ben megalapította a Cshökorgyál (t: Chos-’khor-rgyal) kolostort, amelyben ezután hosszú ideig dolgozott. Élete utolsó éveit a Thepung khonpában (kolostor) töltötte.

Khethun Gyáco reinkarnációját halála után egy évvel, egy Hlászá mellett született kisfiúban vélték felfedezni, akit Gyelvá Szönám Gyácónak hívtak. Kiváló képességű tanuló volt, majd hamarosan messze földön híres mester lett, ezért megválasztották a Thepung kolostor főnökévé. 1559-ben a niuthongi thongmá (t: sne’u-gdong gong-ma) tanítója lett. (Ezt az uralkodói rangot a XIV. században a szátyák hatalmát háttérbe szorító Láng (t: rLang) család teremtette meg.) Amikor 1560-ban Hlászában a khelukhpá rend és a kágyüpá rend támogatói harcba bocsátkoztak, akkor az ő személyes fellépésére csendesedtek el a zavargások. Két évre rá, amikor a Tyicsu (t: sKyid-chu) folyó kiáradt és elöntötte Hlászát, a főapát szerzeteseivel együtt sokat segített a károsultakon. Ekkor vezette be, hogy az újévi mönlám (t: smon-lam) ünnep utolsó napján a résztvevő szerzeteseknek kötelező a Tyicsu gátjain dolgozni. A dalai láma intézménye 1578-ban jött létre, amikor a tümet mongolok vezére, Altan kán (1507-1582) meghívta udvarába Gyelvá Szönám Gyácót, a khelukhpá rend vezetőjét. Ekkor szövetséget kötöttek, és a tibeti láma (t: bLa-ma) tanításaiért a mongol kántól megkapta a dalai láma (mongolul = tengernyi, óceánnyi bölcsesség) címet. A dalai megfelelője a tibetiben a gyáco kifejezés. A láma viszonzásként a Hívő Király, az Istenek Brahmája címmel tisztelte meg a nagykánt. Altan kán a következő szavakat mondta a tibeti lámának: Mi mongolok erősek vagyunk, mert őseink az égből szálltak alá, és Dzsingisz kán még Kínát és Tibetet is uralma alá hajtotta. A buddhista vallás már a régi időkben eljutott országunkba, amikor támogatást nyújtottunk Szátyá Panditának…De Te most ellátogattál hozzánk, és segítettél nekünk feléleszteni buddhista hitünket. Te és Mi, azaz láma és patrónusa úgy tartozunk össze, akár a Nap és a Hold. A vértenger így válik majd tejtengerré."

Az így létrejött hatalommegosztás a kojar josun (m: qoyar yosun) elvére épül, amely szétválasztotta a nagykáni és a szellemi vezetői hatalmat. Ezzel a gesztusával a tümet-mongol vezér Kubiláj kánnak (m: Qubilai qan), a Jüan (k: Yuan) dinasztia megalapítójának egykori intézkedését újította fel, aki a XIII. században a szátyák vezető lámáját ruházta fel ilyen spirituális hatalommal. Szönám Gyáco lett a III. Dalai Láma, mivel ezt a címet visszamenőlegesen megkapta Gyelvá Khethun Gyáco, mint a II. Dalai Láma, és Khethun Tuphá, mint az I. Dalai Láma. Ezt a gyakorlatot, ami a már említett an =gtibeti tulkuságot jelenti, mongol kifejezéssel kubilgán (m: qubil átváltozás, utódlás) öröklés-rendszernek nevezik. Szönám Gyácót meglátogatta a Ming (k: Ming) udvar küldöttsége, és ajándékok kíséretében meghívta a császárhoz. A tibeti láma azonban udvariasan elhárította a meghívást, mondván, hazájában is sok tennivalója van. Szönám Gyáco Khámba (t: Khams) utazott, és 1580-ban megalapította a Litáng (t: Li-thang) kolostort. 1582-ben a kán halála után fia, Dhüring kán (m: Dügüreng qan) is meghívta a tibeti lámát Mongóliába. A III. Dalai Láma áthaladva a Kuku-nór (t: Khri-shor rGyal-mo) vidékén Congkápá szülőhelyén, felépítette a Kumphum (t: sKu-’bum) kolostort. Kétévi mongóliai tartózkodás után útban hazafelé megbetegedett és meghalt, hamvait Hlászába szállították, és a Thepung kolostorába helyezték.

A következő reinkarnációt a dalai láma udvarának emberei egy mongol kisfiúban, Altan kán unokájában vélték felfedezni. A szülők azonban nem engedték a khelukhpá szerzeteseknek, hogy fiukat, Jönten Gyácót (t: Yon-tan rGya-mtsho) (1589-1617) idegen földre vigyék, így Mongóliában kezdték tanítani. Amikor elérte a 12 éves kort, a tibetiek ragaszkodtak hozzá, hogy jöjjön Hlászába. Esküjét a Khánden kolostorban tette le, majd a Thepungban folytatta tanulmányait, ahol Lophszáng Cshögyen (t: Blo-bzang Chos-rgyan), a Tásihlünpo bölcs mestere oktatta a Dharmára. Lophszáng Cshögyen utólagosan nyerte el a Páncsen  láma (t: panͅ-chen bla-ma) címet. A kármápá egyház dalai lámához szóló verses levele, majd feliratos ajándékkendője (t: kha-btags) vitát váltott ki a sárga süveges rendben, akik ezeket sértésként értelmezték. Ennek hatására a kármápák azt terjesztették, hogy a Dalai Láma hívei nem értik a költészetet. Ezért Jönten Gyáco mongol lovasai lerohanták a kármápákat, aminek hatására újra fellángolt a két rend közötti hatalmi harc. 1615-ben Sen-Cung (k: Shenzung) császár egy buddhista templom avatására Kínába hívta a Dalai Llámát, aki otthoni kötelezettségei miatt elhárította az invitációt. A IV. Dalai Láma fiatalon, 27 évesen halt meg a Thepungban. 1618-ban a Dalai Láma halála után a cángi kármápá seregek megtámadták Hlászát, azaz az ott uralkodó khelukhpá egyházat. Ennek érdekében blokád alá vették a Szerá, a Thepung és a Tásihlünpo kolostorát, és seregei elüldözték Jönten Gyáco mongol lovasait. Sok sárga süveges szerzetest arra kényszerítettek, hogy térjen meg a kármápá rendhez

1619-ben az elhunyt Dalai Láma emberei Cshongye (t: ’Phyongs-rgyas) területén megtalálták az új inkarnációt. Miután a kisfiú felismerte az előző láma személyes tárgyait, a vizsgálóbizottság tagjai hitelesítették az V. Dalai Lámát, aki a Ngáváng Lophszáng Gyáco (t: Ngag-dbang bLo-bzang rGya-mtsho) (1617-1682) nevet kapta, azonban a belső viszályok miatt nem hozták nyilvánosságra az ifjú Dalai Láma hollétét. 1620-ban a mongol csapatok újabb támadást indítottak a kármápá seregek ellen. 1622-ben hivatalosan is bejelentették az V. Dalai Láma megtalálását, és a Thepungba vitték tanulni. 1635-ben a majdani Páncsen Lámánál tette le szerzetesi fogadalmát. A három nagy khelukhpá kolostor segítségért fordult a három, sárga süvegesek által megtérített mongol törzshöz, a dzsungárokhoz, az ojrátokhoz, és a csaharokhoz. A helyzetet megnehezítette, hogy a kármápák világi támogatói a csogtu mongol törzsfőnökhöz fordultak katonai támogatásért. 1638-ban Güsri kán (m: Güši qan) néhány fő emberével, mint buddhista zarándok elment Hlászába. Güsri kán Lophszáng Gyácótól megkapta a Hívő Király, a Buddhista Hit Megtartója (t: rTen-’dzin Chos-kyi rGyal-po) nevet, és felülhetett a trónjára is. A kán ezután meghívta a Dalai Lámát Mongóliába, aki ezt halaszthatatlan teendőire hivatkozva elhárította, és egy állandó követet küldött az országába. Az ifjú V. Dalai Láma felismervén a belviszály tarthatatlanságát, a különböző tibeti törzsek és egyházak kibékítését tűzte ki célul, és arra kérte Güsrit, hogy tegye ártalmatlanná a buddhizmust veszélyeztető phön-hívő Thonjö Dordzsét (t: Don-yod rDo-rje), a Pheri (t: Be-ri) törzs főnökét. A mongol kán egy éven át tartó harc után, 1640-ben kivégezte a veszélyes lázadót, és Khám egészét uralma alá vonta.

1642-ben Ngáváng Lophszáng Gyáco Güsri kántól megkapta a Tibet feletti uralmat, és ettől kezdve lett a mindenkori Dalai Láma Tibet elsőszámú világi és vallási vezetője. Lophszáng Gyáco bejelentette, hogy Tibet fővárosa ezentúl Hlászá lett, ahonnan a kormány (t: dga’-ldan pho-brang) irányítani tudta az egész országot. Kiválasztotta a minisztereit, és a különböző tartományok kormányzóit, valamint törvényt hirdetett. Sok helyen lecserélte a tisztségviselőket. Hamarosan Láthákh (t: La-dwags), Nepál (t: Bal-po) és Szikkim (t: ’Bras-ldjongs) uralkodói ajándékokat küldtek Öszentségének.1645-ben Hlászában elkezdte építtetni a Potálá palotát. Majd a fővárosban a Csákhpori (t: lCags-po-ri) dombon létrehozott egy orvosi központot, ahonnan azután jól képzett orvosokkal láthatták el a középső tartományt. Az erős központi hatalom érdekében összeíratta a kolostorokat, és meghatározza az államkasszához való hozzájárulásuk mértékét. A különböző rendek más-más elbírálás alá estek, a nyingmápákat (t: rnying-ma-pa) támogatta, a káthámpáknak és a szátyápáknak autonóm jogkört biztosított, azonban a kármápá és cshonángpá (t: jo-nang-pa) iskolák üldöztetésnek voltak kitéve. Ezért e két rend visszahúzódott a Himalája vidékeire. Az V. Dalai Láma a Tásihlünpo főapátjának, Lophszáng Cshötyi Gyelcennek (t: bLo-bzang Chos-kyi rGyal-mtshan) (1570-1662) adományozta a Páncsen Láma (= nagy tanító) címet. Ezt a titulust később visszamenőlegesen elődeire is kiterjesztették, így ő lett a negyedik a sorban. Ettől fogva mindig a két egyházi főméltóság választja ki - a tudós lámák segítségével - a másik inkarnációját annak halála esetén. 1679-ben a fiatal Szángye Gyáco (t: Sangs-rgyas rGya-mtsho) lett az új deszi (t: sde-srid = régens, nádor), akiről egyes források, mint Lophszáng Gyáco fiáról tesznek említést, ezt azonban bizonnyal csupán tiszteletből tették. Amikor 1683-ban meghalt a Nagy Ötödik, a tibeti uralkodó halálhírét Szángye Gyáco 15 évig eltitkolta. A világ számára annyit közöltek, hogy Őszentsége meghatározatlan időre visszavonult meditálni. Ennek a titoknak főként a külpolitikai színtéren volt nagy jelentősége.

Chángjáng Gyáco a VI. Dalai Láma
A következő inkarnációt Szángye Gyáco maga ismerte fel 1685-ben egy Monjül (t: Mon-yul) vidékéről származó kisfiúban, ezt azonban ugyancsak nem hozta nyilvánosságra. A gyermek neveltetése is titokban folyt, ezért nem volt olyan eredményes, mint az eddigiek esetében. 1697-ben azután fény derült az igazságra, és a Páncsen Láma Lophszáng Rikhchin Chángjáng Gyáco (t: bLo-bzang Rig-dzin Tshang-dbyang rGya-mtsho) (1683-1706) néven (ami annyit jelent: Jó Értelmű Tudást Őrző Tisztahangú Tenger) VI. Dalai Lámaként beiktatta őt. Az avatási szertartáson részt vettek a kínai császár küldöttei és a mongol hercegek. A 14 éves fiú nevelését átvette Lophszáng Jese (t: bLo-bzang Ye-shes) (1663-1737), az V. Páncsen Láma, azonban a kamasz fiú nem igazán érdeklődött a vallási tanok és az államügyek iránt, a vizsgáin rendre megbukott. Szerény volt és megvetette a pompát. Szerelmes lett, verseket írt, kiváló íjász volt, és sokat tanulmányozta a természetet. 1697-beli Potálába költözése után is kettős életet élt, nappal az ország ügyeit intézte, este pedig álruhában járta a shöli (t: Zhol) (Hlászá melletti falu) kocsmákat, és a széplányoknak udvarolt. Rajongott a művészetekért, romantikus verseinek hatására a népköltészet polgárjogot nyert Tibetben. Egyik versében így énekel:


„Drága szerelmem, kiért szívem dobog,
ha tehetném, nőül vennélek,
a legszebb ékkő enyém lenne akkor,
szebb annál is, melyet az óceán mélye terem.”

Az egyszerű emberek nagyon kedvelték a VI. Dalai Lámát. 1702-ben a teszi és a Páncsen Láma kérése ellenére a khelong (t: dge-slong = szerzetes) fogadalmát nem volt hajlandó letenni, sőt kérte a Páncsen Lámát, hogy oldozza fel a khechuli (t: dge-tshul = szerzetes jelölt) fogadalmai alól is. A tudós lámák értetlenül szemlélték világias életmódját, voltak azonban olyanok, akik érzéki kalandozásait tantrikus gyakorlatként magyarázták. A deszi merényletet szervezett Chángjáng Gyáco barátja ellen, aki uralkodója nőügyeit intézte, emberei azonban tévedésből egy szolgát öltek meg. Ettől kezdve megromlott a Dalai Láma és a deszi viszonya. 1703-ban lemondott Szángye Gyáco, a deszi, de a háttérből továbbra is ő irányította az országot. Hlászáng kánnak (t: Lha-bzang, m: Lhusaŋ qan) (1658-1717), a kosot mongolok vezérének, mivel megromlott a viszonya a volt deszivel, és a Dalai Láma viselkedése is aggasztotta, sereget toborzott, majd Hlászá ellen vonult. 1705-ben kivégeztette Szángye Gyácót, bevonult a tibeti fővárosba, és magához ragadta a hatalmat. Hamarosan sok befolyásos arisztokrata család a mongol kánt kezdte támogatni. 1706-ban magához hívatta a VI. Dalai Lámát, és felrótta neki hibáit. A kán szövetséget kötött Kang-hszi (k: Gangxi) (1654-1722) császárral, majd bekerítette a Thepung kolostort. Chángjáng Gyáco, hogy mentse az őt védő szerzeteseket és az épületet, kisétált a mongolok táborába. A VI. Dalai Láma katonai kísérettel elindult a Kuku-nór vidékére, és ott ismeretlen körülmények között meghalt. A mongol kán hamarosan kijelölte az új tibeti vallási vezetőt, és beültette a Potálá trónjába. Az új lámát azonban a tibetiek nem fogadták el, és egy 1708-ban született fiúban megtalálták a valódi inkarnációt. A valamikori Szángye Gyácót támogató dzsungár-mongolok 1717-ben hosszú harcok után legyőzték Hlászáng kánt.

Az új Dalai Lámát Kelszáng Gyácót (t: bsKal-bzang rGya-mtsho) (1708-1757) a dzsungárok a Potálá trónjára akarták ültetni, de Őszentségét a mandzsuk a Kumphum kolostorban tartották őrizetben. Miután 1720-ban Kang-hszi császár is elismerte Kelszáng Gyácót, a 12 éves ifjút beiktatták VII. Dalai Lámaként. A mandzsuk még ebben az évben bevonultak Hlászába, és ámphánt (t: am-ban) (a mandzsu császárok képviselője Hlászában) neveztek ki Tibetbe. A mindenkori ámphánt, amely posztot csak magas rangú mandzsu személy tölthetett be, a szecsuáni főkormányzóság alá helyezték. 1728-ban egy Phohláne (t: Pho-lha-nas) nevű tibeti nemes kínai segítséggel győztesen került ki a polgárháborúból. 1740-ben megkapta az alkirályi rangot, majd halála után Tyhien-lung császár (k: Qianlong) (ur: 1736-1795) - aki nagy támogatója volt a buddhizmusnak - a négy miniszterből álló tibeti kormányt a Dalai Lámára bízta. Így 1751-től a Dalai Láma kezébe került Tibet kormányzása. Tyhien-lung megbízásából a tibeti kánont lefordították mongol és mandzsu nyelvre. Kelszáng Gyáco kiváló jártasságra tett szert a buddhista tanok terén, és verseket is írt, folytatva az elődje által elindított utat. A Szerá kolostor szerzeteseinek tartott, Congkápá tanait értelmező előadásai nagy tekintélyt biztosítottak neki. A VII. Dalai Láma sokkal inkább a vallás tanulmányozására, mint az ország vezetésére termett. 1757-ben erőinek fogytán mély meditációba merült, majd meghalt.

A VIII. Dalai Lámát egy cángi kisfiú személyében találták meg, akit 4 évesen vitettek Hlászába. A VI. Páncsen Láma a Cshámpel Gyáco (t: ’Jam-dpal rGya-mtsho) (1758-1804) nevet adta neki. Amíg a Dalai Láma tanulmányait folytatta, a mandzsu udvarnál is nagy tekintélynek örvendő Cshámpel Gyáco kitűnő politikai érzékkel irányította Tibetet. Warren Hastings az új bengáli kormányzó követet küldött a Dalai Lámához, de az ámphán és a kalönök (t: bka’-blon = miniszter) ezt rossz szemmel nézték, így az angolokat nem engedték az egyházi főméltósághoz. 1779-ben a Pekingbe induló Páncsen Láma khelonggá (lámává) szentelte Cshámpel Gyácót. 1781-ben a Dalai Láma elfoglalta államvezetői hivatalát. Cshámpel Gyáco palotát emeltetett a Dalai Lámák szokásos szeptemberi kéthetes elvonulási helyén Hlászában, így 1783-ban elkészült a Norphulingká (t: Nor-bu-gling-ka = Drágakő-park), a Dalai Lámák nyári palotája. A VIII. Dalai Láma idejében, 1788 és 1792 között a nepáli gurkák támadásai nehezítették meg Tibet sorsát, azonban kínai segítséggel sikerült visszaverni a támadásokat. 1793-ban Tyhien-lung császár megkísérelte megváltoztatni a dalai- és a páncsen lámák választási rendszerét. Ennek érdekében egy aranyurnát küldött Tibetbe, hogy az elkövetkező időkben sorshúzással válasszák ki az esélyes gyerekek elefántcsontlapokra írt nevei közül az egyházi főméltóságokat.

1807-ben vita támadt a Dalai Láma IX. inkarnációja fölött, a tudós lámák azonban még nem alkalmazták az urna-rendszert. A két legesélyesebb jelöltet Hlászába vitték, ahol csak a khámi születésű fiú ismerte fel a VIII. Dalai Láma használati tárgyait. Ő a Páncsen Lámától a Lungtokh Gyáco (t: Lung-rtog rGya-mtsho) (1806-1815) nevet kapta. Mivel nem érte meg az uralkodói kort, rövid élete alatt a régens irányította Tibetet.

1817-ben a régens vizsgálatot indított a Dalai Láma kiválasztására az öt feltételezett kisfiú közül. A vitát elkerülendő az ambánok az urna-rendszert szorgalmazták. A régens úgy intézte, mintha az urna-rendszerrel dőlt volna el az eredmény, és kihirdette, hogy a X. Dalai Láma a litángi (t: Li-thang) kisfiú, Chulthim Gyáco (t: Tshul-khrims rGya-mtsho) (1816-1837). Beiktatását a hagyományoknak megfelelően, a Páncsen Láma végezte. Az ifjú láma egészsége igen gyenge volt, ezért a legjobb orvosokat hívatták a Potálába, és rendszeresen fohásznapokat tartottak a gyógyulása érdekében. Chulthim Gyáco sokkal jobban élvezte az egyszerű emberek társaságát, mint az udvari előkelőségekét. 21 éves volt, amikor meghalt.

1841-ben találták meg a következő inkarnáció két jelöltjét, akik közül a mandzsuk által ajánlott urna-rendszerrel döntötték el a Dalai Láma személyét. A Khártárból (t: mGar-thar) származó fiúnak a Páncsen Láma a Khetuph Gyáco (t: mKhas-grub rGya-mtsho) (1838-1856) nevet adta. Amíg a XI. Dalai Láma be nem töltötte a 17. életévét, Rátheng (t: Rva-spreng) régens vezette az országot. Ezután azonban a vallási vezető csak 17 hónapig tudott uralkodni, mivel hamarosan meghalt.

A hatalomba visszatérő Rátheng régens kerestetni kezdte a XII. reinkarnációt. A három jelölt közül egy dél-tibeti gyermek tűnt a legesélyesebbnek. A régens 1858 újévének első napján rendezte meg a sorsolást Hlászában, melynek az eredménye megegyezett a hagyományos módon is kiválasztott fiúval. Az ifjúnak a régens a Thinle Gyáco (t: 'Phrin-las rGya-mtsho) (1856-1875) nevet adta. Mivel a régens túl sűrűn használta a pecsétnyomót, azaz könnyen adományozott hivatalokat és címeket, a Thepung és a Khánden kolostor szerzetesei megtámadták rezidenciáját. A feszült belpolitikai helyzetben létrehívták a nemzetgyűlést (t: tshong-’dü), mely a Khánden, a Thepung és a Szerá kolostorok képviselőiből, valamint a kormányhivatalok vezetőiből állott. Amint Thinle Gyáco betöltötte 17. életévét, felkérték, vegye át Tibet irányítását. Ezt azonban csupán alig több mint két évig gyakorolhatta, mivel beteg lett és meghalt. Két kedves emberét a halála után azzal vádolták, hogy közük volt a láma betegségéhez, ezért megkínozták, majd száműzték őket.

1875-ben, a XII. Dalai Láma halála után Cshötyi Gyelcen Kuntheling (t: Chos-kyi rGyal-mtshan Kun-bde-gling) lett a régens, aki. elkezdte keresni a reinkarnációt. A kutató csapat egyik lámája, Gyütö Khenszur (t: rGyud-stod mKhan-zur) jelentette, hogy Hlászától körülbelül kilencven mérföldnyire, Cshökorgyál (t: Chos-khor-rgyal) mellett, Hlámö Láco (t: lHa-mo’i bLa-mtsho) szent tavában látni vélte a jövendőbeli Dalai Láma szülőhelyének tükörképét, mely szerint az új Dalai Lámának Tibet délkeleti részén, Thákhpo Lángthünben (t: Dwags-po Glang-mdun) kellett világra jönnie. Itt hamarosan találtak egy kisfiút, aki csak tízhónapos volt, így nem lehetett végrehajtani vele a szokásos próbákat. Egy évre rá újfent felkeresték a fiút, aki a XII. Dalai Láma néhány személyes holmiját felismerte. A régens úgy döntött, eltekintenek a sorshúzási ceremóniától, és 1877-ben nyilvánosan is bejelentette a XIII. Dalai Láma megtalálását, akit hamarosan Hlászába vittek. A gyermek egy évvel később a Páncsen Lámától a Thuphten Gyáco (t: Thub-bstan rGya-mtsho) (1875-1933) nevet kapta. 1879-ben a XIII. Dalai Láma ünnepélyesen bevonult Hlászába, és elfoglalta a Potálá trónját. Két évvel később meghalt Tenpe Nyima (t: bLo-bzang bsTan-pa’i Nyi-ma) (1781-1853), a VII. Páncsen Láma, akinek földi maradványait Tásihlünpóban őrzik.

A XX. század elején az angolok a tibeti területet védősávként akarták alkalmazni India védelmében az Ázsiában terjeszkedő másik két hatalommal, az orosszal és a kínaival szemben. A tibetiek és az angolok között hamarosan elkeseredett, és nagy tibeti veszteségekkel járó harcok kezdődtek. 1904 augusztusában az angolok Younghusband ezredes vezetésével bevonultak Hlászába, ami elől a XIII. Dalai Láma, Thuphten Gyáco a mongóliai Urgába (m: Örgöö, ma Ulánbátor) menekült. A kínai császári kormány továbbra is hatalmat követelt Tibet felett, amire az angolok hajlottak is. Csang Jin-tang (k: Zhang Yindang) mandzsu helytartó Thuphten Gyáco távollétében korlátlanul uralkodhatott Tibetben, célja Tibet teljes beolvasztása lett volna a Mandzsu Birodalomba. Ennek egyik eleme volt a kínai életforma és ruházat rákényszerítése a lakosságra. Az angolok kivonulása után a közigazgatást is kínai mintára szervezték át. A helyi nomád lakosság azonban nem vette át a kínai formákat, fellázadt, és a helytartót is megölték. A Csao Er-feng (k: Zhao Erfeng) által vezetett mandzsu sereg kegyetlenül leverte a tibeti ellenállást, a szerzetesek jogait megcsorbította, számukat lecsökkentette, és a XIII. Dalai Lámát megfosztotta uralmától. Thuphten Gyáco Urgából Pekingbe utazott, hogy megegyezzen a mandzsukkal. Útja azzal az eredménnyel járt, hogy megalázó új címet kapott a császártól: a hűséges és alázatos helytartó, az ég nagy, jóságos, önmagától létező Buddhája. Ennek hatására a XIII. Dalai Láma utolsó menedékként az angolokhoz fordult segítségért. A császár kihasználva, hogy a határ menti kolostorok szerzetesei jórészt kínaiak voltak, azokat nagy pénzekkel a maga pártjára állította, és a shikácei (t: gZhis-ka-rtse) IX. Páncsen Lámát is megnyerte magának. Amikor 1910-ben az agresszor seregek Hlászá támadására készültek, Thuphten Gyáco odautazott, és az angol, francia, orosz és japán követekhez fordult segítségért. Ugyanazon év február 12-én a császári előcsapatok megszállták Hlászát, és a békés, védtelen lakosság egy részét lemészárolták. A XIII. Dalai Láma egy kis tibeti csapat fedezetében minisztereivel a megszállás előtti éjjelen elhagyta az országot. Dardzsilingbe (t: rDo-rje-gling) menekült, ahol az angolok barátságosan fogadták, de segítséget nem adtak neki. A kínaiak az angolok passzivitásán felbátorodva Szikkimet, Nepált (t: Bal-po vagy Bal-yul) és Bhutánt (t: ’Brug-yul) is meg akarták szállni. Ezek a területek stratégiailag fontosak voltak a brit birodalomnak, így erélyes intézkedéseikkel távol tartották Kínát. Csao Er-feng csapataival azonban egész Tibetet megszállta.

1911-ben a forradalom megdöntötte a mandzsu császár uralmát, a tibeti helyőrségek is fellázadtak, és elhagyták posztjaikat. Ezt a helyzetet kihasználva a Dalai Láma hívei megtámadták a kínaiakat. 1912 nyarára Közép-Tibet felszabadult, Thuphten Gyáco visszatérhetett a Potálába, és visszavette országa fölötti uralmát. Hamarosan Jüan Si-kaj (k: Yuan Shikai) Tibetet újfent kínai tartománynak nyilvánította, és az angol felszólítások ellenére Ji Csang-heng (k: Yi Zhangheng) vezetésével kínai csapatokat küldött Tibetbe, így a Mekongtól keletre visszaállíthatták a kínai uralmat. A harcokban a gyengén felfegyverzett tibeti sereg nem volt ütőképes, ezért orosz fegyverekkel és burját tisztek segítségével korszerűsítették a tibeti katonaságot. Ehhez hozzájárult, hogy az angolok fegyverszállításokkal igyekeztek megtartani érdekeiket és befolyásukat. Így a kínai seregek már képtelenek voltak előrenyomulni. 1914 tavaszán Anglia, Tibet és Kína megállapodást kötött Szimlában, melynek eredményeként Tibet Kína fennhatósága alatt lévő, de önálló ország lett. Ezt később Kína sohasem ismerte el, a fegyverszünet azonban létrejött, és 1918-ig tartott. Ekkor az év eleji tibeti mönlám ünnep alkalmával Kína újra megtámadta az országot, de nem járt eredménnyel. 1916-ban Khenráph Norphu (t: Khen-rab Nor-bu) orvos ösztönzésére Thuphten Gyáco az orvosi képzés fellendítése érdekében felépítette a Mencikángot (t: sMan-rtsis-khang), az Orvostudomány és Csillagászat Csarnokát, mely intézmény a kínai megszállásig virágzott. A XIII. Dalai Láma igyekezett meghonosítani hazájában az európai civilizáció vívmányait, amivel szemben a lámák nagy része erős ellenállást tanúsított. 1921-ben körülbelül 40000 tibeti ment Hlászába a kormánycsapatok megtámadására, azért, hogy az európai befolyást megszüntessék. A XIII. Dalai Láma seregei a lázadást letörték. A kínai propaganda és fegyveres segítség a felkelőket továbbra is támogatta, akiknek élén a IX. Páncsen Láma állt. A XIII. Dalai Láma továbbra is erősebbnek bizonyult, így 1923-ban a IX. Páncsen Lámának távoznia kellett Tibetből.

Thuphten Gyáco nagy figyelmet fordított az országa belviszonyaira. Nagymértékben megnövelte a kolostorok jogkörét. Ügynökei segítségével sok korrupciós esetet leplezett le. Eltörölte a jó néhány helyen még működő csonkítást és halálbüntetést, ez utóbbit csak a kormány elleni összeesküvők számára tartotta fenn. A gyermekszülésnél történő orvosi segítséget, és a beteg állatok gyógyítását ingyenessé tette. Megtiltotta a dohány, az alkohol és az ópium importját. 1932-ben a kormány és az adminisztráció számára összefoglalta politikáját. Ennek lényege, hogy Tibetnek Kína és India között meg kell őriznie a függetlenségét. 1933 novemberében megfázott, s betegsége úgy elhatalmasodott a szervezetén, hogy decemberben meghalt.

Őszentsége Tendzin Gyáco (t: rTen-'dzin rGya-mtsho), a XIV. Dalai Láma teljes nevén Dzsecün Cshámpel Ngáváng Lophszáng Jese Tendzin Gyáco (t: rJe-btsun ’Jam-dpal Ngag-dbang bLo-bzang Ye-shes rTen-’dzin rGya-mtsho), aminek jelentése: Tiszteletre Méltó, Madzsusrí (Szelíd Dicsőségű), a Beszéd Hatalmának, a Jó Elmének, a Bölcsességnek, és a Tan Fenntartásának, Tengere. Őszentségét a nép leginkább Kunthünnek (t: Kun-dun = Jelenlét) nevezi, aki 1935. július 6-án született Hlámo Thonthup (t: lHa-mo Thon-dup = Vágytöltő Istennő) néven Ámtho (t: A-mdo) tartományban, egy szegény paraszti családban. Egy évvel a XIII. Dalai Láma halála után a régens a Hlámö Láco (t: lHa-mo’i bLa-mtsho) tóhoz utazott, hogy annak vizében megpillantsa az útmutató látomást. A régens előtt megjelent három szótag, és egy falu képe. Ezután három bizottság indult a keresésre, végül a három jelöltből a Kuku-nór vidékéről származó kisfiú személyét erősítette meg a necsungi (t: gNas-chung) jós. Az ifjú láma 1940-es beiktatási szertartásakor a Tendzin Gyáco nevet kapta, s hamarosan megkezdte tanulmányait a vallási ismeretek és a világi tudományok terén. 1949-ben Mao Ce-tung parancsára a kínai Vörös Hadsereg megkezdte Tibet megszállását. A súlyos helyzet miatt 1950. november 17-én a fényűző trónra lépési szertartás során a régens átadta az ifjú Tendzin Gyáconak Tibet világi és egyházi irányítását. 1951. október 26-án a hódítók elérték Hlászát. 1954-ben Őszentsége Pekingbe utazott, hogy Mao elnökkel tárgyaljon, de eredménytelenül. 1956-ban a Buddha 2500 éves születésnapja alkalmából Indiába utazott, ahol Nehru elnökkel is tárgyalt a tibeti helyzetről. 1959-ban elnyerte a lhárámpá khese (t: lha-ram-pa dge-bshes ~ filozófia doktora) címet. 1959 március 10-én Hlászában hatalmas tüntetés kezdődött a kínaiak ellen. Egy héttel később két provokátor gránátot dobott a dalai láma rezidenciájára. Végül a necsungi jós azt közölte: Menj, menj! Ma éjszaka! Őszentsége titokban el is hagyta Hlászát, majd 30-án átlépte az indiai határt. Később Nehru elnök jóvoltából kormányával együtt Dharamszalában telepedhetett le. Tendzin Gyáco a tibetiek véleményét figyelembe véve körvonalaiban kidolgozta az eljövendő szabad és független Tibet alkotmányát, melynek végső változatát 1963-ban el is fogadták.

1967-ben Kínában elkezdődött a kulturális forradalom, amelynek következtében megkezdődött a kolostorok lerombolása, és a szent könyvek égetése. Ennek eredményeképpen a 6259 tibeti kolostorból mindössze 8 maradt meg épen. Augusztus 28-án a Vörös Hadsereg 28 000 katonája bevonult Hlászába, és hatalmas pusztítást végzett. A kulturális forradalom eredményeképpen a tibeti nyelvet kizárólag vallási nyelvként kezdte kezelni a kínai irányítás, a tibeti irodalom- és nyelvkönyveket betiltották, helyükbe Mao tanításai kerültek. A kulturális forradalom jelszava a tibeti oktatásban (és Kelet-Turkesztánban is) a teljes „elkínaiasítás” volt. A tanulókba azt sulykolták, hogy a tibeti vallás csak „vak hit”, a tibeti szokások „babonák”, a tibeti nyelv pedig elmaradott, és korunkban teljesen használhatatlan. Mindezen hatások eredményeként egy egész tibeti nemzedék nőtt fel úgy, hogy nem ismerte népe kultúráját, hagyományát és történelmét. Hamarosan megindult Tibet szocialista átszervezése, melynek végrehajtására a helyi lakossághoz képest jelentős számú han kínai kádert telepítettek a tibeti területekre. Megindult a tibeti mezőgazdaság szövetkezetesítése, amely egy ilyen ritkán lakott területen teljesen elhibázott gyakorlat.

1967-ben Őszentsége a száműzetési ideje óta először hagyta el Indiát, első útja két buddhista országba, Thaiföldre és Japánba vezetett. 1973-ban már hathetes, 11 országot érintő látogatásra indult Nyugat- és Észak-Európába, Rómában találkozott VI. Pál pápával. 1976-ban látogatott először az USA-ba. 1979 február 1-én az USA elismerte Kínát, ezért a nemzetközi politika színterén nehéz helyzetbe kerültek a Kína által megszállt területek (Tibet, Kelet-Turkesztán, Belső-Mongólia) és Tajvan. A X. Páncsen Láma ugyanezen a napon hazahívta a XIV. Dalai Lámát, amivel egy újabb kínai-tibeti dialógust kívánt elindítani. Őszentsége ezt komolyan fontolóra vette, és a száműzetésben lévő tibeti kormány augusztusban hazaküldte Tibetbe Juchen Thuphten Námgyál (t: Yu-mtshan Thub-bstan rNam-rgyal) vezetésével az első tényfeltáró bizottságot. Az öttagú bizottság érkezésére ezrek tódultak ki Hlászá utcáira, és a Dalai Láma felől érdeklődtek. A küldöttség találkozott a X. Páncsen Lámával is, akinek testén jól látszottak a korábbi kínzások nyomai. A bizottság jelentésében szerepelt a nyilvános kivégzések gyakorlata, és a tömegek éheztetése is, aminek számtalan áldozat volt a következménye. Mindezt a kínaiak igen rossz néven vették, és a pekingi kormány a bírálatot követően ismét megtorlásokhoz folyamodott. 1980-ban újabb két tényfeltáró bizottság érkezett Dharamszalából Tibetbe. 1981. március 13. Őszentsége levelet küldött Teng Hsziao-pingnek, melyben a harmadik tényfeltáró bizottság jelentésére építve megállapította: Tibetben szégyenteljes állapotok uralkodnak, továbbá „hiteles erőfeszítéseket kell tenni a tibeti probléma megoldása érdekében, a valóságos tények és a belátás útján.

1982. szeptember 21-én a XIV. Dalai Láma az USA-ban (Washington DC) az amerikai kongresszus Emberjogi Bizottságánál előterjesztette a Tibettel kapcsolatos Ötpontos Béketervét: 1. Tibet egész területének békeövezetté nyilvánítása; 2. Kína hagyjon fel betelepítési politikájával, amely már a tibeti nép részarányát veszélyezteti saját országában; 3. A tibeti nép alapvető emberi jogainak és demokratikus szabadságának tiszteletben tartása; 4. Tibet természeti környezetének helyreállítása és megóvása. Kína ne állíthasson elő többé nukleáris fegyvereket, és ne helyezhessen el nukleáris hulladékot Tibet területén; 5. Érdemi tárgyalások megkezdése Tibet jövendő státusáról, valamint a tibeti és kínai nép viszonyáról. A kínai vezetés teljességében elvetette ezt a tervezetet. Október elejétől szaporodni kezdtek a zavargások a tibeti fővárosban, egyik alkalommal az elkeseredett tüntetők megpróbálták kiszabadítani fogva tartott társaikat, ezért felgyújtották a rendőrségi épület kapuját. Ennek hatására a rendőrök összeverték a lázadókat, akik közül többen meghaltak. A kínaiak megpróbáltak ellentüntetést szervezni úgy, hogy a részvevőknek felajánlották egyhavi bérüket, de ezt senki sem fogadta el. A kínai irányítás elkezdte szorgalmazni a politikai átnevelést. A tibeti függetlenségért folytatott megmozdulások 1989-ig szinte folyamatosan zajlottak.

1988. június 15-én a XIV. Dalai Láma Strasbourgban az Európa Parlamentben előterjesztette a tibeti probléma megoldására irányuló javaslatát 5 pontban (strasbourgi javaslat). Őszentsége legfőbb szándéka a konstruktív párbeszéd megindítása volt. Tendzin Gyáco kijelentette, hogy a párbeszédet lefolytató tibeti küldöttség kész találkozni a kínaiakkal, mindezt a Teng Hsziao-ping korábbi invitáló nyilatkozatára alapozta. Mivel Őszentsége a száműzetés kezdete óta békés eszközökkel harcolt a tibeti nép szabadságáért és a világbékéért, 1989. október 5-én Nobel-békedíjjal tüntették ki, kiemelve azt, hogy Őszentsége a tibetiek felszabadítási mozgalmában ragaszkodik az erőszakmentes és a kölcsönös tiszteleten alapuló, békés tárgyalásokhoz. Amikor a norvég fővárosban, Oslóban megkapta a Nobel-békedíjat, Őszentsége e szavakkal fejezte be beszédét:

„Amíg a tér fennáll,
Amíg érző lények élnek,
Hadd maradhassak én is,
Hogy enyhíthessem a világ szenvedéseit.”

Ugyanezen a napon az amerikai szenátus határozata üdvözölte a XIV. Dalai Lámát a Nobel-békedíj átvétele alkalmából.
Az 1990-es év folyamán Őszentségét meghívta a svéd, a holland és a francia kormány, valamint privát látogatásra a cseh és a német elnök. 1991. augusztus 23-án Genfben az ENSZ Kisebbségvédelmi és Diszkriminációt Megelőző Bizottsága A tibeti helyzet című jelentése alapján felszólította a kínai kormányt az emberi jogok teljes tiszteletben tartására Tibetben. Októberben George Bush amerikai elnök aláírta a kongresszus jelentését, mely szerint Tibet megszállt ország. 1994. április 28-án Őszentsége a Fehér Házban találkozott Bill Clinton elnökkel, és Al Gore alelnökkel. A Fehér Ház szóvivője a következőket jelentette be a megbeszélést követően: „Keresni kell a lehetőséget a kínai vezetéssel a párbeszéd megkezdésére. Az USA továbbra is ösztönzi a magasszintű párbeszédet a kínai kormány és a dalai láma között.”

1996-ban Kína ismét bevezette a kemény kéz politikáját Tibetben. A rendelkezések célpontjai elsősorban a kolostorok lakói voltak. Azok a lámák, akik nem hajlandók a kínai kormánnyal együttműködni, azaz a rendszeres kötelező, átnevelő tanfolyamokon részt venni, a XIV. Dalai Lámát, és saját hagyományukat megtagadni, megkülönböztető jelzést kell, hogy viseljenek. 2000-ben, amikor Őszentsége hazánkban járt, találkozott a magyar miniszterelnökkel.

A XIV. Dalai Láma megannyi könyvet írt, melyekben igyekezett az ősi buddhista bölcsességet a mai európai kultúra számára is érthetővé és hasznosíthatóvá tenni. Őszentsége a világ valamennyi civilizált országában nagy népszerűségnek örvend. A dalai lámák véres története után bizalommal tekinthetünk a jövőbe következő szavai hallatán: Meggyőződésem, hogy a szeretet igénye és képessége az ember alaptermészetéhez tartozik.

Szathmári Botond
Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ

Felhasznált irodalom:
Barraux, Roland: A dalai lámák története. - 1995. Bp. Ferenczy K.
Cangjang Gjaco: Lelked szélfútta madártoll. - 1999. Bp. Írás K.
Dalai Láma: Száműzetésben szabadon. - é. n. Bp. Írás K.
Sironi Diemberger, Maria Antonia: Tibet, A világ teteje múlt és jelen között. - 1999. Bp. Gabo K.
Shakabpa, Tsepon W. D.: Tibet - A Political History. - 1967. New Haven and London, Yale Univ. Press
Shakabpa, Tsepon W.D.: Tibet története - 2000. Tibetet Segítő Társaság, Bódhiszattva Kiadó

 

Webgalamb