Wojtyła álma: tanuljuk meg a vallások közötti együttélés művészetét

2011. május 6./erdely.ma/TibetPress

Andrea Riccardi a Famiglia Cristiana című olasz lapban részletesen elemezte, milyen állomásokon keresztül haladt II. János Pál útja a világvallásokkal való párbeszédért. Elmondta, hogy II. János Pál mindig határozottan vallotta meg hitét, és hangsúlyozta: éppen ebből a hitből fakad, hogy igyekszik találkozni másokkal. Hitte, hogy a katolikus egyháznak – az igazság és az emberről való tapasztalata tudatában – a különböző vallások hívei közötti békés együttélés szolgálatába kell állnia.

Riccardi a XX. század emblematikus ikonjának nevezi az 1986-ban Assisiben megrendezett vallások közötti béketalálkozót. Assisiben a világvallások képviselői határozottan kijelentették, hogy hagyományaik központi eleme a béke üzenete. A Szentszék elkötelezettséget vállalt a vallások közötti párbeszéd folytatásáért. II. János Pál utazásai során a vallások számos képviselőjével találkozott és kijelentette: minden utazás „kicsit Assisi folytatása. Elmondhatjuk, hogy Assisi már egy megmásíthatatlan tény.”

Riccardi kifejti, hogy a keresztények és a zsidók közötti közeledés a holokauszt tragédiája után kezdődött el. A fiatal Wojtyła személyesen megélte a háború és a krakkói zsidók tragédiáját. Amikor 1987-ben a varsói zsidókkal találkozott, elmondta nekik, hogy különleges kapcsolata van tragédiájukkal, bizonyos értelemben ő maga is megélte. 1969-ben, a kommunisták antiszemita kampánya idején Krakkó érsekeként ellátogatott a város zsinagógájába. Ahogy Adam Mickiewicz írja róla, a zsidókat nagyobb testvéreinek tekintette. 1986-ban a római zsinagógában találkozott Elio Toaff főrabbival. Pápaságának egyik történelmi pillanata ez a baráti ölelés: az újra felfedezett, vissza nem utasítható barátság szimbóluma. Végrendelétében is barátjaként említi Toaff rabbit. Barátságuk jóval túlmutat a személyes kapcsolaton: annak a jele, hogy keresztények és zsidók egymás elválaszthatatlan barátai.

Andrea Riccardi elmondja azt is, hogy az iszlám világot a lengyel Wojtyła kezdetben kevésbé ismerte. Megválasztása azonban egybeesett az iszlám öntudat felébredésével. 1979-ben Khomeini ajatollah visszatért Iránba és felépítette a teokrata rezsimet. A pápa határozottan kiállt a vallásszabadság védelmében, miközben állandóan párbeszédet kezdeményezett. 1985-ben nyolcvanezer muzulmán előtt beszélt Casablancában, akik a Marokkói király meghívására gyűltek össze: „Ellentétes oldalon voltunk és erőinket vitákra, háborúkra pazaroltuk. Hiszem, hogy Isten ma arra hív minket, hogy változtassunk régi szokásainkon…, kölcsönösen ösztönöznünk kell egymást arra, hogy a jót cselekedjük” – mondta nekik.

Az olasz történész hangsúlyozza, hogy ezt követően tervének megvalósítását Wojtyła személyes találkozások sűrű hálóján keresztül folytatta. 2001-ben ellátogatott a damaszkuszi Nagymecsetbe. 2001. szeptember 11-e fordulópontot jelentett: határozottan elítélte a terrorizmust, de mindent megtett, hogy az esemény ne vezessen a keresztény nyugat és az iszlám konfliktusához. 2001 decemberében, a Ramadán utolsó napján böjtöt hirdetett a katolikusoknak: a lélekben megkötött béke jele volt ez, hogy a szívekben megvalósuljon a fegyverletétel. 2002-ben ismét Assisibe hívta a vallási vezetőket, hogy kifejezzék a béke iránti elkötelezettségüket és közösen elítéljék a terrorizmus erőszakosságát.

II. János Pál meg volt győződve arról, hogy a különböző vallású hívek baráti, lelki közeledése olyan alapot jelent, amelyből béke száll a világra. A nyolcvanas években megérezte, hogy a vallásoknak nagyon fontos szerepük van a világban: konfliktusokat kelthetnek, de a béke látomását is közvetíthetik. Utazásai során mindig találkozott a vallások képviselőivel. 1986-ban Indiában lerótta tiszteletét Gandhi alakja előtt, találkozott a dalai lámával.

Andrea Riccardi, a vallások közötti béketalálkozót évente megszervező Sant’Egidio közösség alapítója Wojtyła nyomán megállapítja: a vallási hagyományokhoz barátsággal, Isten jelenlétének jeleit és az Ige magvait keresve kell közeledni. Ez nyithatja meg a békés együttélésért való együttműködés útját. II. János Pál mindig határozottan vallotta meg hitét, és hangsúlyozta: éppen ebből a hitből fakad, hogy igyekszik találkozni másokkal. Thaiföldön találkozott a buddhista pátriárkával és más buddhista vezetőkkel. Ugyanakkor aggodalommal tekintett a buddhizmus nyugaton való terjedésére. Kijelentette, hogy ez a vallás „nagy mértékben ateista rendszer”, amely szerint a gonosztól nem a jó, hanem a világtól való elszakadás által lehet megszabadulni. Meg volt győződve arról, hogy a keresztény misztika ott kezdődik, ahol Buddha elmélkedései véget érnek.

Riccardi hangsúlyozza: a vallások közötti párbeszéd nem egy szinkretizmusra épülő vallási jellegű zűrzavar, hanem az együttélés művészete, amelyben mindenki tisztában van saját identitásával. Ahogyan II. János Pál mondta 1986-ban Assisiben: ez a párbeszéd „egy csodálatos és lelkesítő hívás, amelyet követnünk kell”.

II. János Pál pápa hitte, hogy a katolikus egyháznak – az igazság és az emberről való tapasztalata tudatában – a különböző vallások hívei közötti békés együttélés szolgálatába kell állnia. Világosan látta, hogy a globalizált világban már nem létezik vallási és etnikai szempontból homogén terület. Meg kell tanulni az együttélés művészetét. 1986-ban a találkozó végén ezt mondta: „A vallás várja a maga prófétáit. Tekintetünket most együtt a béke látomásával töltöttük meg: ezzel olyan erők szabadulnak fel, amelyek a béke új nyelvezete, új gesztusai felé vezetnek, olyan gesztusok felé, amelyek széttörik a megosztottság végzetes láncait, amelyeket a történelem hagyott örökül, vagy az ideológiák által keletkeztek”. Felhívása a XXI. században is prófétai erővel hat.

Magyar Kurír