Víz alatt a thaiföldi romváros

2011. október 18. /Múlt-kor.hu/TibetPress

Félmillió négyzetkilométer van víz alatt és eddig közel 650 emberéletet követelt a Fülöp-szigeteket, Kambodzsát, Laoszt és Thaiföldet sújtó természeti katasztrófa. Az úszó szigetre emlékeztető egykori sziámi főváros, Ajutthaja helyzete komoly aggodalommal tölti el a szakembereket, köztük Renner Zsuzsanna indológus-történészt, aki elmondta: az utóbbi időben nagyot fejlődött a térség örökségvédelme.

Ajutthaja Thaiföld középső részén, Bangkoktól északra található, I. Rámathibódi király alapította 1350-ben a Lopburi folyó szigetén. A város alapításától számítják Thaiföld (korábbi nevén Sziám) államiságát, mivel Ajutthaja uralkodóinak befolyása fokozatosan csaknem Thaiföld egészére kiterjedt (kivéve a legészakibb területeket), sőt a birodalom egészen Mianmar (Burma) Moulmeintől délre eső részéig húzódott. A birodalom a leghatalmasabbak egyike volt Délkelet-Ázsiában, a 16. században ideérkező kereskedők és utazók a központot Kelet egyik legnagyobb és leggazdagabb városának írták le, XIV. Lajos követei például egyenesen Párizshoz hasonlították.

A sokszor Krung Kaónak („ősi főváros”) nevezett település (más források szerint Tai) több mint 400 évig virágzott. Habár a királyság európai hatalmakkal is felvette a kapcsolatot (Malakka meghódítását követően Portugália diplomáciai missziót parancsolt a térségbe), történelmét alapvetően kínai és indiai befolyások határozták meg. 1550-re több városállam is a birodalom vazallusa lett, főleg a Maláj-félszigeten és Kambodzsa egyes részein. A királyság fő vallása a theravada buddhizmus volt; a théraváda a buddhizmus legkonzervatívabb irányzata, amely a Buddha eredeti tanításait próbálja megőrizni, az irányzat követői őseiket egészen az első zsinatig vezetik vissza.

A birodalom dúskált a rizsben, de az exportot szigorúan tiltották a gyakori háborúskodás és az annak nyomán fellépő éhínségek következtében – igaz, luxustermékekért és nyugati fegyverekért már szívesen szállítottak belőle külföldre. Az európaiakkal való kereskedelem a 17. században érte el tetőpontját, különösen a hollandok érdeklődtek a thai termékek iránt, míg a kontinensen elsősorban Japán és Kína volt aktív.

A 18. században elején, egy viszonylag békés periódus után 1715-ben komoly harcoltak indultak a mai Kambodzsa feletti terület uralmáért. A királyság utolsó ötven éve a hercegek véres összecsapásaival telt, az egyre erősödő Burma pedig a birodalom létét fenyegette. 1765-ben Burma 40 ezer katonával tört be északról és nyugatról; a birodalom központjának 14 hónapos hősies ellenállását 1767-ben számolta fel az inváziós hadsereg, Ajutthaja elesett, a várost felégették. Amikor 1767-ben a burmaiak feldúlták a várost, sok építészeti, képzőművészeti, irodalmi alkotás pusztult el. A kormányzati székhelyt ezután a 72 kilométerrel délre fekvő Bangkokba helyezték át.

A nagyszerű múltat idéző romok között bújik meg a mai Ajutthaja. 1969-ben a thaiföldi Szépművészeti Hivatal megkezdte a romok renoválását, majd miután a területen 1976-ban történelmi parkot létesítettek, az addiginál is komolyabb helyreállítási munkálatok vették kezdetét. Az UNESCO 1991-ben vette fel Ajutthaját a világörökségi listára. A település Bangkokból közúton, vasúton és hajón is elérhető. A városban mezőgazdasági főiskola működik, míg a csatornákon lakóhajók és árusok ladikjai nyüzsögnek. A legfőbb jövedelemforrás az idegenforgalom, sok turista keresi fel a síremlékeket, illetve templomokat.

A világörökség részévé nyilvánított terület több mint egy hete áll víz alatt. Thaiföld várhatóan a Világörökségi Alaphoz (World Heritage Fund) fordul, hogy egy gyorssegély keretében azonnal megkezdhessék a helyreállítási munkálatokat. 2008-ban már az is komolyan felmerült, hogy Ajutthaja elveszíti világörökségi státuszát, ha nem lép fel az akkor már öt éve garázdálkodó, az ősi és elhagyatott Voracset templomot illegálisan birtokba vevő templomfoglalók önkénye ellen. A védett területre beszivárgott csoport azt állította, hogy természetfölötti hatalommal rendelkezik, és nagy tömegeket vonz a helyszínre a hatóságok által „babonás rituáléknak” nevezett rendezvényeivel.

Renner Zsuzsanna indológus, történész, a nemrégiben megnyílt Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum kutatási és tudományos igazgatója a Múlt-kor érdeklődésére elmondta: az aggasztó hírek ellenére bizton állítható, hogy „hétmérföldes léptékben” fejlődik a térség örökségvédelme, Délkelet-Ázsia országainak vezetői tudatos munkát folytatnak, hogy az utókornak átörökítsék a dicső múlt emlékeit. Hozzátette: a thai királyság második fővárosának anyagi erejéről tanúskodik a buddhista építészet páratlan gazdagsága, amelyet most komoly veszély fenyeget. Mint fogalmazott, a mai Thaiföld vezetése is rendelkezik a szükséges anyagi potenciállal, az örökségvédelem ugyanis nemcsak az adminisztrációs feladatokból – így például a világörökségi listára való felterjesztésből – áll, hanem komoly pénzügyi ráfordítást is igényel az adott országtól.