Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Vihar Ladakban: Egy szemtanú beszámolója

2010. augusztus 19./Phayul/WTN/TibetPress

2010. augusztus 13./Ladak/Leh
Jelenleg Leh-ből írok, ahol az áradás és a földcsuszamlás egyetlen éjszaka alatt leírhatatlan pusztítást okozott Ladak földjén. Ugyan a média megpróbálta vissza adni a pusztítás mértékét, mégis lehetetlenség felfogni és megbecsülni az óriási károkat. Nem maradt egy falu, egy város, amelyet ne érintette volna a katasztrófa. A halottak számát több mint ezer főre becsülik. Felmérhetetlen, hogy mekkora károkat okozott az áradás a jövőre nézve. Ez valami olyan borzalom, amit én még soha sehol nem láttam és nem az, amire számítottam akkor, amikor eldöntöttem, hogy nyáron életemben először ide utazok.

Nekem, aki több éve a tibeti emberek szabadságáért harcolok, az egy hónapos ladaki utamigazi izgalmakkal kecsegtetett. Soha nem találkoztam olyan szabad tibeti közösséggel útjaimsorán, akik legalább egyszer ne ismerték volna meg a megszállás és a száműzetés kínjait. Pedig Nepált széleskörűen bejártam, voltam Tibetben 1989-ben, és elidőztem Dharmszalában is. A tibeti tartózkodásomat súlyosan korlátozták. Soha nem beszélhettem nyíltan tibeti emberekkel és nem szállhattam meg otthonaikban. És mint ahogy minden látogatónak nekem is feltűnt a megszállás hatása. Már abban az időben is átjárta az embereket a félelem. Ugyan a gazdaság virágzik, de az elnyomó hatalom évekre otthagyta a lábnyomát.

A száműzetésben élők, akik a szabad világ más területein élvezik a szabad mozgást és szólás szabadságot, nem szabadulhatnak attól az állandóan bennük tomboló érzéstől, hogy nekik otthon, Tibetben a helyük. Ami elsőre feltűnt Ladakban, a sok  ajándék-bolton és az indiai katonai  jelenléten kívül, hogy az itt élő emberek nem féltek, ellentétben más tibeti területeken. Ahogy felfedeztem a kis falukat, a fehérlő hegyek karjaiban idillikusan zöldellő völgyeket, úgy találtam, hogy a tibeti emberek itt igazán önmaguk lehetnek.
Ez valódi szabadság, ami minden embernek jár! Mégis hogy lehetséges az, hogy a Tibetben élő embereknek nem? Ladakba érkezésem után ellátogattam a 4300 méter magasan megbújó  kristály tiszta türkiz fényű tóhoz, Pangong Tso-hoz. Amint áthaladtam a magas Chang La átjárón, tudtam, hogy mind földrajzilag mind kulturálisan Tibet földjére érkeztem. Nomád sátraktarkították a folyó völgyeket, ahol lovak és jakok legelésztek. A ruhák színei jellegzetesen tibetiek voltak.

Az emberek a ladaki és a tibeti nyelvet beszélik, de zömmel a tibetit, ahogy haladunk kelet fele. Ahogy a keskeny folyót szemléltem, mely elválasztja a szabad és a megszállott területeket önkéntelenül is a határok természetén gondolkoztam. Mi az az önkényes vonal, amely elvágja a szabadságot? Vajon a folyó tudja-e, hol ér véget India és hol kezdődik Kína? Changthang se nem indiai se nem kínai. Changthang kulturálisan, történelmileg és földrajzilag száz százalékosan tibeti!

Pangkongból Leh-be vissza térve valami szokatlant találtam.  Már egy ideje esett az eső, pedig ezen a vidéken nem szokott. Ladak egy teljesen száraz sivatag, ahol a növények sem tudnak igazán megélni és a  folyóvölgyek is csak a Himalája hóolvadásából nyerik nedvességüket. Az indiai szubkontinentális éghajlat monszunjainak a rengeteg Leh-ben található hegy állja útját. Ezen a vidéken a kiadós esőt még csak hírből sem ismerik - ahogy egy helyi lakos fogalmazott. "Ilyen még sosem történt, ez a globális felmelegedés."
Augusztus 5-e volt és én egy csoport indiai utazóval vacsoráztam, egy építésszel, egy filmrendezővel és az ő barátaikkal, akikkel előző nap ismerkedtem össze. A KC's étteremben ültünk és a hindu mitológiáról és a kilencvenes évek zenéiről beszélgettünk. Ahogy elmerültünk a Shiva és a többi teljesen kiszámíthatatlan istenség történeteiben hirtelen az ez idáig csak szemerkélő eső zuhataggá vált.

A vihar egy órán át tartott, villámokkal, jégesővel egy lélegzetvételnyi szünet nem hagyva. Épp Shiva életéről és csodás cselekedeteiről beszélgettünk, amikor az égzengés nekikezdett. A hangja olyan volt, mintha milliónyi csapágy verődött volna fémre és a fénye, mintha széthasította volna az eget. Elképzelhetetlen vihar volt. Egy órába sem telt, és Ladak földje örökre megváltozott. Ez a hatalmas ország elmozdult. A Himalája hegyláncairól megindult lefele, a völgyek felé az áradat. Itt minden falu találkozik a folyóvölgyhöz, így amikor a hegyek omlásnak  indultak, betemették az alattuk élő embereket.

Másnap reggel hallottam, hogy egy "kis probléma" van a buszállomással. Belső hangtól vezérelve, magamhoz ragadtam a kamerámat és felkerekedtem. A busz állomás teljesen eltűnt.
A mocsár és kőtömegek hatalmas áradata elborította Leh központi részét, házakat, boltokat szétzúzva. Buszok, mint játékszerek hevertek szanaszét épületekhez csapódva, szétlapítva kicsavarodva, elképesztő alakzatokban. A földomlás kiterjedt egészen a völgyig több mint két mérfölddel mélyebbre, ahol mindent elpusztított. Az iskolaudvart több mint 8 lábnyira mocsár fedte, felpuffadt tehenek hevertek mindenütt, csak egy magányos zavart szamár barangolt a romok között, sárral borítva csendesen, szomorúan bégetve. Láttam emberi testeket, szanaszét álló végtagokkal, amint a bulldózerek kiemelték  őket a törmelékek és a mocsár alól. Az első nap miközben segítettem az embereknek kiásni a házaikat, és eltávolítani atörmelékeket az épületekről, megérkezett a hír, hogy ugyanilyen pusztítás végzettShabu-ban, Phyang-ban, Shey-ben és Neemu-ban, Choglamsar-ban is, ahol a tibeti menekülttábor is megsemmisült. A hírek hallatán az emberek megremegtek. Ehhez fogható még soha az életben nem történt velük. Ezen az éjszakán 1000 rémült ember gyűlt össze  magasan, a hegyfokra épített Shanti sztúpában, hogy még a legsötétebb éjszaka közepette is tibeti asszonyok népdalokat énekeljenek. Egy izraeli turista gitározott, míg az "Om mani padme hum" és "Country Road" melodikus mormolása csillapította a vészterhes éjszaka sajgó sebeit. A következő négy napban ott segítettem, ahol csak tudtam. Segítettem kiásni a kórházat és két nap alatt sikerült az egész földszintet megtisztítanunk, amely elsőre elképzelhetetlen vállalkozásnak tűnt.

Másnap Choglamsarba utaztam, ahol egy másik sár és kő áradat hihetetlen pusztítást okozott. Amint ezeket a sorokat írom még mindig legalább 500 elveszett ember után kutatnak Choglamsar-ban. Megtaláltam a rokonaim barátait, akik teával és keksszel kínáltak. Kiástam egy férfi összeomlott házát,egy órán át a törmelékek között csákányozva, egy picike kis bádogdobozt keresve. A dobozt feltárva előkerült a becses érték: egy fotóalbum, melynek elejébe az "édes emlékek" felirat volt belevésve. Ekkor már sok mindent megéltem. Láttam halott női és gyermek testeket, láttam, amint emberek eszüket vesztve siratják halottaikat. De ez az esemény valahogy mégis más volt. Segíteni ennek a szerencsétlen embernek, akinek az otthonát mocsár és törmelékek alkották, megtalálni az "édes emlékek" könyvecskéjét...megindított. Sírva fakadtam. Tegnap Phzangba mentem és nem sokon múlt, hogy a pusztítás éjszakáját nem ott töltöttem. Phyang bepillantást engedett az univerzum eme hihetetlen erejébe. A falu egyik része érintetlen volt, békésnek mondható. tehenek kószáltak, békésen legelészve és a földek a nap fényében fürödtek. A másik része pedig...teljesen eltűnt. Semmi sem maradt belőle. Sem a házakból, sem a farmokból...családokból. Az egész területet magába nyelt egy 30 lábnyiiszap és kőhalom. Ahogy a testek után kutattunk, ásva a sárban, törmelékekben felmerült a kérdés: hogy lehetséges az, hogy a vihar megkímélt egyes házakat, míg másokat rommá döntött? Vajon miért maradtam Leh-ben azon az ominózus éjszakán? Milyen hatalmas erők vetik el a sors kockáját? Egy óra alatt minden megváltozhat, egy óra alatt emberek élete, jövője dőlhet össze mindörökre. Ladak turista paradicsom, ahol a falvak hihetetlen fejlődének indultak  az elmúlt 10 év során. Most minden elveszett.

Nem győzöm hangsúlyozni a katasztrófa méreteit. Az embereknek újra kell építeniük és elölről kell kezdeniük mindent, ami nagyon-nagyon hosszú ideig fog tartani. Amikor ilyen szerencsétlenség történik egy buddhista földön akkor az ember elgondolkodik az események karmáján. A tibeti emberek karmáján, akik most jobban szenvednek mint az elmúlt 60 év alatt, akiknek most mindene oda veszett. És végül a saját karmámon, amely szabad utazóként egy szabad tibeti földre hozott váratlanul épp a katasztrófa idejében, hogy segítsem a tibeti embereket ott, ahol csak tudom. Ez az én karmám és ezt a karmát megtiszteltetéssel vállalom.
Josh Schrei

 

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb