székhely / telephely H-Budapest I. Attila út 123..
(00-36) 70 431 9343 (00-36)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu www.tibet.hu tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAN/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-41
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő
» Retro» Tibeti művészet» Interjú» Levelek» Tibet Press» Tibet Press English» Dharma Press» Human Rights» Világ» Kína» Magyar» Ujgur» Belső-Mongólia » KőrösiCsoma» Élettér» Határozatok» Nyilatkozatok» tibeti művészet» lapszemle.hu» thetibetpost.com» eastinfo.hu» rangzen.net» ChoegyalTenzin» tibet.net» phayul.com» DalaiLama.com» vilaghelyzete.blogspot.com» Videók» Linkek» TibetiHírek» Szerkesztőség
A hunokról szóló régi beszámolókból úgy értesültünk, hogy a nagykirályok temetése után a sírásókat és a temetésben közreműködőket lenyilazták, hogy ne derüljön ki a sír helye. A tudósításokat azonban a keleten folyó nagy régészeti ásatások nem támasztották alá, sőt a régészek más szokás meglétét gyanítják.
A krónikák vallomása
Számunkra a legjobban ismert Attila temetése, melyet a 6. században Jordanes örökített meg: „Amikor a rabszolgák a sírt betemették, egy sereg hun íjász körülvette őket, s mind egy szálig lenyilazta azokat, akik a temetés helyét ismerték. Így aztán azok, akik temettek, találkoztak azzal, akit eltemettek.” A hunoknál meglévő emberáldozatokról a kínai források is beszámolnak. Szima Csien leírja, hogy a legjobb szolgálók és ágyasok követik az elhunytat a sírba, azok száma lehet tíz, de akár néhány ezer is. A Han-dinasztia évkönyve szerint néhány száz és néhány ezer emberről esik szó, akik követték urukat a halálba. A hun sírokat feltáró orosz régész, Szergej Minjajev azonban nem ad hitelt a forrásoknak, szerinte idegenek nem vehettek részt a szertartásokon, ezért nem állt rendelkezésre elég információ a szokásokról, ezért csak másod- vagy harmadkézből szereztek be kósza híreket.
Rejtélyes halál
Szergej Minjajev 1997-ben végzett ásatásokat a Bajkálontúli Caram-folyó völgyében. A hely fontos szerepet játszott a hun régészeti kutatásban, hiszen az első sírokat 1899-ben ott tárták fel orosz régészek. A lelőhely az orosz-mongol határvárostól Nauskitól másfél kilométerre található. Az eddigi vizsgáltok alapján ez az egyik legnagyobb hun temetkezési hely Oroszország területén. A Kr. e. 1 és Kr. u. 1. század közé datált sírok közül jó néhányat már feltártak, azok szerkezetéből néhány fontos hagyományra következtethetünk. A legfontosabb, hogy az előkelőket mindig középen helyezték el, körülötte pedig egy jól kialakított rend szerint az urukat a túlvilágra követő szolgákat hantolták el. Hasonlót figyelt meg László Gyula is a magyar síroknál, szerinte a temető a közösség életének tükörképe volt. A Caram-folyó völgyében a legnagyobb sírt a hetes számmal nevezték el és a környékén lévő kis sírokban a régészek rábukkantak az emberáldozat jeleire. A kurgánsír körül ugyanis két vonal haladt, mindegyik 5-5 sírt tartalmazott, melyek 3-4 méterre voltak egymástól és 25 méterre a nagy kurgántól.
Testőrök a sírban?
A sírokból előkerült bizonyítékok arra hívták fel a figyelmet, hogy nem tömeges mészárlás történt, hanem mindössze néhány ember kísérte urát a halálba, őket a központi sírtól balra és jobbra temettek el, talán egykori szerepükre utalva ezzel. A szolgák koponyáján lévő sérülések utalnak az erőszakos halálra. A kutatók azt feltételezik, hogy testőrök kísérték utolsó útjára az előkelőket. A keringő mendemondák, miszerint rabszolgák tucatjai és ágyasok követték a főkirályt a sírba, a régészet eddig még nem igazolta.