Újjáéledő bön hit

2011. június 14. /barikad.hu/TibetPress

Ahogyan sok népnek, úgy a tibetieknek is a buddhizmus felvétele előtt saját hite volt, amelyet a helyiek bön-nek neveztek. Ezt a külföldi szakirodalomban vallásnak emlegetik. Bár az ősi hagyományt a buddhizmus a Kr. u. 7. század óta teljesen el akarta tüntetni, máig nem sikerült végleg kiirtani, sőt jelenleg az ország keleti részében, Kamdo-ban egyre több fiatal dönt úgy, hogy inkább ősei hitét választja.

A bűbáj rokonai

Az általánosan elfogadott nézet szerint a bön vallás egy olyan természeti hit volt, melynek sok eleme hasonlóságot mutat az ősi táltos világképpel. A nemzetközi szakirodalomban az ősi, szkíta-hun vallást sámánizmusnak nevezik. A Kínában élő mongol nyelvészek szerint a sámán elnevezés egy kései tudományos műszó, melyet a tunguzok szellemi vezető után ráhúztak minden népre, szerintük az eredeti ősvallást bükünek vagy bögünek hívhatták, mely rokon a mongol böge, szellemi vezető, mágus, vagy éppen a magyar bűbáj, vagyis varázslatos szóval. A külföldi orientalista nyelvészek továbbá azt is állítják, hogy a kínaiak varázslónőre alkalmazott „vu” szava és maga a varázslási praktikák mind az íjfeszítő, szkíta-hun népektől származott.

Hitvilági elemek

A népi hagyomány az első tibeti királyokat égi eredetűnek tartották, akik Indiából jöttek. Egy másik hagyomány viszont úgy tudja, hogy a tibetiek viszont egy tündérlány és egy majom nászából születtek. A királyokról a megmaradt leírások azt jegyezték fel, hogy égi kötélen keresztül közlekedtek a felső, az égi, valamint a földi világ között. Az első hét király élete végén visszament az Égbe, ezért nincs sírjuk, de a nyolcadik királynál már elszakadt a kötél, és akkor a gonosz szétterjed a világban. A kötelet az Égígérő Fa tibeti megfelelőjének tartják a tibeti vallástörténészek, amely egy nagyon régi pusztai szkíta örökség, amely jelen volt más magas civilizációjú népek, mint a hunok, türkök, kínaiak között.

Amit szinte azonnal felfedezhetünk a mai bön vallásban, az a szent hegy tisztelete, amely szintén jelen van több ősi hitben, gondoljunk csak az indiai Meru-hegyre, amely a mongoloknál Szumeru, nálunk pedig az Üveghegyre. A magas hágók közelében léteznek szent halmok, melyeket zászló erdő szegélyezi, ott az utazók szerencsés útért imádkoznak a hely szelleméhez. Emellett máig eleven élő hit a szent fák, vagy ligetek misztikus tisztelete. Nyingtriben, Lhászától keletre kb. 200 kilométerre lévő Bön-hegy lábánál egy tízhektárnyi területen látogathatók az óriási „király” ciprus fák, amelyek története a helyiek szerint háromezer évre nyúlik vissza. A hatalmas, régi fák hatalmas gyógyító erőt sugároznak magukból, ezért sokan járnak ide a környékből a gyógyulás reményében. Ilyenkor a gyógyulandók a fához támaszkodnak, hogy erőt nyerjenek, esetleg alatta üldögélnek. A ciprus liget közepén álló fáról azt tartják, hogy az nem másnak, mint a bön vallás alapítójának, Gszen-rab mi-bo-nak volt az életfája. Érdekes párhuzam, hogy Buddha is egy fa alatt érte el a megvilágosodást.

A szent fák mellett sok helyen láthatunk hatalmas fehér zászlókat, mely egy egyetemes szimbólum  szkíta-hun népeknél: egyrészt a világ közepét, másrészt az ősök szellemének lakhelyét is jelképezi. Többfajta zászló fordul elő Tibetben: a lhászai kolostorokban fekete jakfarkas zászlókat látunk, a szent ligetekben fehér zászlóerdőt látunk, de van olyan szent hely, ahol csak ötszínű zászlók láthatók, amelyeknél a színek a négy égtájat, valamint a föld közepét jelzi. A tibeti tavakban, folyókban és kutakban él a kluk, vagyis egy kígyószerű lény, ami a föld kincsét őrzi. Ez a lény hasonlóságot mutat a kínai vizet őrző és esőt hozó sárkánnyal, de a megegyezik a hunok azon képzetével, hogy a sárkányok a tavakban élnek. Ebből láthatjuk, hogy a sárkányok képzete az ázsiai népeknél szorosan összekapcsolódott a vízzel, ezáltal a termékenységgel.

Bön-hegy

A keleti Kamdo tartomány egyik iparilag nem fejlesztett központja, Nyingtri környékén a Bön-hegy magasodik ki. Az eldugott, a világtól elzártan lévő faluban a tibetiek máig is megtartották régi hitüket, bár a változás szele őket is megérintette. A véres áldozatokat betiltották és ezért legtöbbször zászlókkal, agyagból készült fogadalmi ajándékokkal és tejtermékkel áldoznak a természet erőinek. Bár néhány utazó leírja, hogy néhányszor még a kakas vérét használták rituális célokra, például, amikor egy haragvó démont akartak megszelídíteni. A kelet-tibeti házon belül is sajátságos istenek vannak. A tűzhely istene, Thab-lha például nagyon érzékeny a tisztaságra. Bajt és betegséget hoz a családra, ha a tűz környékét nem tartják tisztán, továbbá ha nem mutatnak be neki elegendő áldozatot, amelyet a családfőnek kell elvégezni. Az isten kedvenc étele a jakvaj, ezért főleg azt áldoznak számára. A tibeti istennő neve kísértetiesen hasonlít a szkíta istennő, Tabiti nevére, aki szintén a tüzet jelképezte.

 

Bön reneszánsz

A bön vallás a buddhizmus hatására némileg megváltozott: a bön mesterek megtanulták, hogy szent tanításukat rendszerbe kell foglalni, és azokat le is kell írni. Így született meg a híres „kilenc kocsi” tana, amely ma a legfontosabb alaptanítás. mondják, hogy aki a kilenc kocsi tanát megtanulta, az meg tudja különböztetni a jót a gonosztól. A szent iratokat először nem tibeti, hanem egy korai, jórészt ismeretlen zsang-zsun nyelven írták le, sőt nem is tibeti írással, hanem vélhetőleg valamilyen rovás jellegűvel. Állítólag, a mai Észak-Indiában, a Himalája rejtett kolostoraiban létezik még ilyen ősi nyelven lejegyzett emlék. A különböző kocsik más-más tanításokról adnak tájékoztatást. Az első kocsiban a gyógyítás és jövendölés tudománya van leírva, amely a hagyományos tibeti orvoslás alapja lett. A második kocsi a jólét mágikus úton való biztosításáról esik szó. A harmadik kocsi a különféle varázslási technikákkal foglalkozik, ezek között felsorolják a mongolok között is jól ismert lapocka-jóslást, az esővarázslást, a színes szalagokból való jóslást. A kocsi foglalkozik a rossz elűzésével, és a démonok legyőzésének módjaival is. A negyedik kocsi a veszélyek elhárítását tárja a beavatottak elé, valamint leírja a temetési módokat. Ez utóbbiak a nyolcadik mitikus tibeti király óta ismertek, a hagyomány szerint ő volt az első, akinek holtteste ebben a világban maradt. Az ötödik kocsi a világiak erkölcsi kérdéseivel foglakozik, valamint vallásgyakorlatokra ad tanácsot. A hatodik kocsi az aszkétákra vonatkozik, eben leírják, hogyan éljenek a kolostorokban. A szigorúság ellenére a bön kolostorokban a hallgatók nagyon nyitottak és segítőkészek, még az oda betévedt külföldivel szemben is. A hetedik kocsiban a mágikus szövegek szerepelnek. A nyolcadik, Sen mester kocsijában az igazi mester keresésére adnak tanácsot, míg az utolsó, a kilencedik a megváltás tant írja le, amely szerint összpontosítás és meditáció révén juthatunk el magasabb szintre, mely a buddhizmusban a nirvánát jelenti. A kilences szám sok régi kultúrában a teljesség száma, bizonyára ezért éppen kilenc kocsiban foglalták össze tanításaik lényegét. Nem minden tanításhoz jutnak hozzá a tanulók, idegen, laikusok számára még kevesebb információ érhető el. Ezzel nem titkolózni akarnak, hanem megvédeni a kíváncsiskodókat a veszélyektől.

OB