Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ
Tibet Support Association Sambhala Tibet Center

H - Budapest 1012 Attila út 123. (0036)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu   www.tibet.hu   tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ   Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAM/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-43
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő

Közreműködő Bank
Közreműködő Bank

Trump vs. Kína: bölcs vezérünk győzni fog?

2019. január 14./index.hu/TibetPress

forrás


Donald Trump és Hszi Csin-ping Pekingben 2017 noevemberében/fotó Damir Sagolj/TibetPress képarchívum

Bár kifelé és befelé is próbál erőt mutatni, Kínát elég rosszkor és elég rosszul érte Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja. Egyes vélemények szerint a gazdasági gondok kikezdhetik a középosztály támogatását a rezsim iránt, míg közgazdászok attól tartanak, a helyzet rossz irányba terelheti az amúgy is kihívásokkal küzdő gazdaságpolitikát. Más vélemények viszont arról szólnak, Kína megerősödve kerülhet ki a szembenállásból, ami eleve nem a gazdaságról, hanem az Amerikával folytatott világhatalmi játszmáról szól.

Ha az ember kizárólag a nyugati híradásokból követi az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborút, akkor könnyen lehet az az érzése, hogy egy egyszereplős kamaradrámáról van szó, vagy legalábbis a kettő közül az egyik fél meglehetősen passzív. Míg Donald Trump amerikai elnök minden esetlen Twitter-üzenetéből cikkek százai születnek, a másik oldal kalkulációiról vajmi kevés szó esik.

Ennek persze van egy nagyon egyszerű oka, ami még csak nem is az, hogy Trump sokkal jobb showman, mint a nála valamivel hagyományosabb politikusi szerepet viselő Hszi Csin-ping kínai elnök: hogy Kínában, főleg az utóbbi évek hatalomkoncentrációját követően a politikai vita arrafelé nem a nyilvánosság előtt zajlik.

Ettől függetlenül azért a konkrét gazdasági lépések, illetve a kínai médiában és interneten elhangzó vélemények fényében az látszik: ahogy Amerikában is eléggé megosztó téma, úgy Kínában is folyik diskurzus arról, hogy mi okozta a balhét, és mit lehet tenni Trumppal szemben. Amelyben az amerikai áruk bojkottjától kezdve a kommunisták népszerűségvesztéséig, a háború jelentette gazdasági lehetőségektől a gazdaság megroppanásáig számos lehetőség előkerül.

Nem nagy ügy
Két cambridge-i kínai doktorandusz a kínai médiában és közösségi oldalakon megjelenteket elemezve arra jutott, hogy a kereskedelmi háború általában véve nem forró közéleti téma Kínában: a közvetlenül érintett üzletembereken kívül relatíve kevesekhez jut el és keveseket érdekel a téma. Ennek szerintük három oka van.

A legfontosabb, hogy a média nem foglalkozik a témával. Ahogy a magyar kormánymédiából is tudhatjuk – és ahogy kínai ismerősök megfogalmazták –, a rossz hírek nem népszerűek az autokratikus rendszerekben, így a hagyományos kínai média inkább a hazai sikerekre koncentrál az amerikai kihívások helyett. Míg az online média mint a világon mindenhol, Kínában is a kattintásvadász celebhíreket, életmódsztorikat és mindennapi híreket tolja, hiszen ebből van a reklámbevétel. Ebben persze sokat segített, hogy a kommunista párt a nyáron közölte a médiával, tekerjék le a hisztimétert.

A másik, hogy a kínai online véleményformálók nagy része Donald Trump temperamentumával azonosítja a kereskedelmi háborút, és úgy látja, Trump egy szélkakas, aki nem képes kitartóan képviselni egy álláspontot, továbbá szövetségesei sem támogatják a háborúzást, így idővel el fog halni a dolog.

A harmadik ok pedig az, hogy népszerű nézetnek tűnik, hogy az erős kínai gazdaságnak nincs mitől tartania: a kínai közvélemény egy jelentős része szerint az Egyesült Államoknak több vesztenivalója van a háborúzással, mint Kínának.

Egyes interjúk szerint sokan hajlandóak bojkottálni az amerikai termékeket, mára ez az Apple-t is elérte. Mások viszont arról írnak a neten, kételkednek benne, hogy bölcs dolog lenne Amerikával gazdasági háborúzni, és egyes elemzések szerint a kommunista párt bázisaként számon tartott középosztály inkább a kínai vezetést bírálja a történtek kapcsán.
Sivalkodnak a lipsik

Trump és az amerikai gazdasági erő lebecsülése megjelenik nemcsak a közvéleményben, hanem szakmai körökben is. Elemzők szerint eleinte a kormány sem vette komolyan Trump fenyegetéseit, és csak ősszel tudatosult pekingi körökben, hogy nem egy blöffről van szó.

Ahogy az is, hogy – szemben a jó híreken hizlalt önbizalmú közvéleménnyel – a dolog valóban érzékenyen érinti az amúgy is lassuló kínai gazdaságot, ezért komolyan kell venni.

Hszi Csin-ping kínai elnök teljhatalmat épít. Célja, hogy Peking az USA gyengülésével vezető szerepet szerezzen a világban, ám az eszközei elég kérdésesek. Miközben Magyarország éppen hozzá próbál dörgölőzni.

Ez utóbbi téren a rezsimkritikus körökben a kereskedelmi háború összekapcsolódott Hszi Csin-ping hatalomkoncentrációjának bírálatával. Bár a kínai rendszer előtte sem volt kifejezetten demokratikus, az elnöki és pártfőtitkári pozíciót betöltő Hszi az utóbbi egy-két évben látványosan ragadta magához a hatalmat és számolt le belső ellenzékével. Ennek folyományaként a gazdaságpolitika is keményedett: a korábbi, fokozatos piacnyitás helyett hangsúlyosabb lett az állami iparpolitika.

Ennek kapcsán liberális kínai közgazdászok azt hangoztatják: valójában Kínának is érdekében állna meghoznia azokat a reformokat, amelyeket az Egyesült Államok követel.

Ezen érvek szerint a szellemi tulajdonjogok jobb védelme, az igazságszolgáltatás legalább egy kicsit függetlenebbé tétele, a pénzügyi piac liberalizációja és a nem túl hatékony állami cégek pénzelésének befejezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a kínai gazdaság tovább tudjon fejlődni.

Egy befolyásos kínai közgazdász például nemrég arról beszélt: a Kínával szembeni nemzetközi ellenségeskedés oka, hogy az utóbbi években a hatalmon lévők félreértelmezték az ország gazdasági sikereinek alapját, és a reformok helyett az állam szerepének növelését választották. A patinás Peking Egyetemen tanító Csang Vej-jing szerint téves az a manapság népszerű magyarázat, amely a kommunista párt egyeduralma, az erős állami szektor és a bölcs iparpolitika hármasának tulajdonítja a fejlődést. Valójában a fejlődés a liberalizációnak köszönhető, és az állam- és pártközpontú megoldások veszélybe sodorják az ország nemzetközi kapcsolatait és a fejlődés fenntarthatóságát is.

Van is reform
A kínai árnyékbankrendszer kilépett a fényre, és förtelmes látványt nyújt. Olyan ez, mint a Quaestor, csak sokkal nagyobban: boldog-boldogtalan átláthatatlan pénzügyi termékekbe fektet, abban a hitben, hogy ha baj lesz, úgyis megmenti a kormány. Amiből valóban baj lehet.

De nemcsak a liberális közgazdászok, a magánszektor is aggódik. A kereskedelmi háború költségei, a növekedés ütemének lassulása, a tőzsdei mínuszok és az árnyékbankrendszer elleni fellépés miatt a hitelhez jutási lehetőségek szűkülése együtt azt eredményezték, hogy sok kínai vállalkozásnak elég nehéz éve volt. A kormány ugyan biztosította a magánszektort támogatásáról, de erre eleve azért volt szükség, mert a  magánszektor úgy érezte: a vezetés a még ma is a GDP 40 százalékát adó, de relatíve lomha állami szektorra koncentrál, miközben elhanyagolja a növekedés alapján adó magánvállalkozások igényeit.

A szintén a liberális táborba sorolt Cajhszin (Caixin) hasonló alapállásból, de jóval pozitívabban látja a történteket. Emlékeztetnek rá, hogy Kína 2018 során egy sor területen tett fontos lépéseket a liberalizáció irányába, és egy sor szektorban további nyitás van folyamatban: a pénzügyi, telekommunikációs, oktatási és egészségügyi piachoz is egyre nagyobb hozzáférést kaphatnak a külföldi cégek, ami ezen szektorok fejlődését is segíti majd. Miközben a szellemi tulajdonjogok terén is vannak ígéretek a helyzet javítására.

Bár mindez a kereskedelmi háború során történt, a lap szerint mégis saját érdekei mentén és saját elhatározásából tette a kínai kormány. A jövőt illetően pedig mind az amerikai kapcsolatok, mind a belföldi gazdasági fejlődés fenntartásának igénye azt kívánja, hogy folytatódjanak a reformok. Ez utóbbiak szükségességét a párt és az állam sem kérdőjelezi meg. Állami kutatók is elismerik, hogy nem szabad túlbecsülni Kína erejét, és mennyiségileg hiába hatalmas a kínai gazdaság, minőségileg nagyon messze még az Egyesült Államok. Ez pedig szükségképpen hatással van a kínai stratégiára is.

Nincs is reform
Azonban a jelek szerint a kormány sok tekintetben a szokásos receptet tervezi alkalmazni a mostani nehézségek kapcsán: miközben a reform és piacnyitás elég lassú és mérsékelt, a hagyományos gazdaságélénkítő intézkedések annál hangsúlyosabban kerültek elő a gazdasági döntéshozók tavaly év végi nagy tanácskozásán.

Magyarul az állami költekezés feltekerésével, adócsökkentéssel és monetáris lazítással akarják kivédeni a kereskedelmi háború negatív hatásait. Ez viszont annak fényében nem egyszerű, hogy az utóbbi bő egy év pont a nadrágszíjszorításról szólt: a korábbi években erős eladósodási hullám indult Kínában, ám ez már olyan méreteket öltött, hogy a kormánynak el kellett kezdenie visszaszorítani az elszabadult hitelezést. Aztán jött Donald Trump, és minden a feje tetejére állt: élénkíteni kellene a gazdaságot, ez viszont megint erősítené az eladósodást.

A lassulás pedig nem csak az Apple-t fenyegeti: a decemberi ipari teljesítmény a csapnivaló volt, az áfabevételek pedig nagyot estek az év végén, ami vészjósló a gazdaság állapotát illetően. A várakozások szerint a növekedési ütem tovább csökkenhet, és ugyan a Világbank 6,2 százalékos előrejelzése még mindig eléggé irigylésre méltó, de a rövid- és középtávú kilátások romlanak.

Bár ilyesmit legfeljebb a lehető legindirektebb jelekből lehet kivenni, a gazdasági helyzet és Peking (az erős kínai gazdaságról szóló belső retorika ellenére) relatíve gyengébb pozíciója egyes értékelések szerint nem tesz jót Hszi pozíciójának: nem csak a liberálisok részéről, belülről is bírálják a kereskedelmi háború kezelését, miközben az elnök és pártfőtitkár kvázi hűségesküt követelt az apparátustól. Az viszont Hszi kezére játszik és az erős vezetés iránti igényt növeli, hogy Kínában domináns narratíva: Trump keménykedése nem a konkrét gazdasági ügyekről és a kínai piac megnyitásáról szól, hanem a két ország közti nagyhatalmi viaskodásról, és arról, hogy a hanyatló Amerika megtörje Kína felemelkedését.

Erősödik vagy gyengül?
A gazdasági gondok és nagyhatalmi versengés ellenére népszerű elképzelése az is, miszerint Kína megerősödve kerülhet ki a háborúból. Ennek négy eleme van:
Egyrészt akár Trump nyomására, akár belső elhatározásból születtek, a kikényszerített reformok valóban jót tesznek a kínai gazdaságnak.
Másrészt a kereskedelmi háború felgyorsíthatja a máig eléggé exportfüggő kínai gazdaság átterelését a belső fogyasztás alapú növekedésre: ez már több mint egy évtizede explicit célja a kormánynak, most minden eddiginél erősebb a nyomás, hogy még többet tegyenek érdekében.
Harmadrészt a kereskedelmi háború újabb lökést ad a saját technológiai bázis kiépítésére irányuló törekvéseknek. Bár ironikus módon részben pont ezért is indult maga a háború (az egyik fő ok a kínai cégek állítólag államilag támogatott technológia-lopkodása), Amerika magatartása újabb érv Kína számára, hogy csökkentse függését a nyugati technológiától.

Egyesek pedig úgy vélik, hogy Kína nemzetközi pozíciójának is jót tesz a dolog: a megbízhatatlan és csak saját önös érdekeit képviselő Egyesült Államokkal szemben Peking a világgazdaság stabilitása és fejlődése mellett elkötelezett, hidegfejű hatalomként mutatkozhat.

Persze ezen érvek mindegyikével szemben könnyű ellenérvet találni: nemcsak az Egyesült Államoknak, Európának is van bőven nézeteltérése Kínával, és csak mérsékelten hajlandó egyöttműködni a mostani helyzetben; a technológiai önfenntartás egyelőre messze nem reális; a háztartások fogyasztásának GDP-arányos értéke alig nőtt az elmúlt tíz évben; a reformok pedig elég döcögősek, és nem nagyon látszik, a gazdasági liberalizáció hogyan fér meg a diktatúra keményedésével.

A pesszimista forgatókönyv szerint ezzel szemben a kereskedelmi háború komoly károkat okozhat az így is gyengélkedő kínai gazdaságnak, megingathatja a középosztály elkötelezettségét a kommunista uralom iránt, és tovább növelheti az amúgy is számottevő pénzügyi egyensúlytalanságokat, rontva a jövőbeli kilátásokat.

Egyelőre nem nagyon látszik, hogy melyik forgatókönyv fog beteljesedni, és még legalább két hónapig nem is derül ki: decemberben három hónapos tűzszünet köttetett Trump és Hszi között. A fentiekből azonban az látszik, hogy bár a kereskedelmi háború tényleg nagyon rosszkor és rosszul jött Kínának, azért jelenlegi állapotában messze nem törte meg az ország gazdaságát. Ahogy az is, hogy hacsak Trump nem gondolja meg magát, végül csak kénytelenek lesznek valamennyit beváltani az amerikai elnök követeléseiből. A kínai narratívában viszont az ellentét messzebbre mutat, és végső soron kibékíthetetlennek tűnik.

Hozzászólások

Új hozzászólás

Név:

Hozzászólás:
Webgalamb