„Tibet Kína raktára”

OhmyNews.com - 2006. július 31.

Beszélgetés egy tibeti függetlenségi aktivistával, Kalsang Phuntsokkal

A tibeti függetlenségi küzdelem már több mint 50 éve folyik. Már sok viszontagságon ment keresztül ez idő alatt. Mégis milyen közel jutott ahhoz, hogy elérje célját?

Igen, minden bizonnyal, az elmúlt 50 év a tibeti függetlenségi harc legkritikusabb időszaka volt. Összeomolhatott volna ez idő alatt, de most, 50 év után nemzetközi kérdés lett. Nemcsak képesek voltunk egységben maradni, továbbá megőrizni a különleges kulturális szokásainkat, hanem olyan kézzelfogható hatást is tudtunk gyakorolni, melynek révén Tibet nemzetközi kérdéssé vált.
Tehát ebből a szemszögből nézve elmondhatjuk, hogy az elmúlt 50 év nagyon sikeres volt, figyelembe véve, hogy ez egy nemzeti mozgalom. De azt mégsem mondhatjuk, hogy elérhetjük mindazt, amit szeretnénk. Nem tudjuk megmondani, milyen messzire jutottunk. Talán ez még csak a kezdet. Mindezeket elmondva be kell látnunk, hogy tettük, amit tettünk minden esély ellenére. Azonban az elmúlt 50 év elégedettségre ad okot.

Állandóan tüntetéseket és gyűléseket szervez Indiában. Gondolja, hogy ezzel sikerül felkelteni a kínai kormány érdeklődését?

Ha ellenszegülünk Kínának, meg kell értenünk az ő érdekeit is, hogy miben rejlik a probléma. Melyek azok a kérdések, amelyek nyugtalanítják? Az elmúlt 10 év során Kína igen gondosan járt el az emberi jogi ügyekben – figyel a törvényszegésekre. Tehát erről az oldalról nézve elmondható, hogy a kis békés tüntetések Indiában mindenképp elgondolkodtatják a kínaiakat. Kína nem reagál azonnal a megmozdulásokat követően, de igen komolyan veszi azokat. A vakmerő események, mint az erőszakos tiltakozások, nem törik le a kínaiakat, ezzel szemben az ellenkezőjük (az erőszakmentes tüntetések) arra ösztönzi őket, hogy kezeljék a tibeti kérdést.
Kína ma már ott van a nemzetközi porondon, és arra törekszik, hogy elfogadtassa magát nemzetközi szinten is. Komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy meggyőzze a világot, Kína éppen olyan ország, mint a többi, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat. A gazdaság terén próbálkoznak. Erősek – elsősorban katonailag – de az elmúlt tíz év problémája az, hogy nem tudják elhitetni a világgal, hogy Kína szabad társadalom. Éppen ezért mondhatjuk, hogy a kis tüntetések India egyes területein felelősséget ébresztenek a kínai vezetőkben és reakcióra késztetik őket. Így ezek a kis megmozdulások fontosak. Talán nem gyakorolnak nagy hatást, de célba találnak.

A küzdelmük során mekkora sikert értek el India és a nemzetközi közösség támogatásának megszerzésében?

Egyes országoknak, mint India, Nepál vagy Bután, különleges okuk van arra, hogy támogassanak minket, nem feltétlenül szimpátiából eredően, vagy a buddhizmus miatt. Ez is befolyásolja őket, de a valódi ok a geopolitikai helyzet, amely hosszú időn át összekapcsolt minket a történelem során.
Részünkről egy jelentős programra van szükség, mely révén megértethetjük az emberekkel, hogy a tibeti kérdés az ő ügyük is.
Nem fordulunk az indiai néphez, és kérjük őket, hogy segítsenek nekünk, mert Tibet gyámoltalan. De felhívjuk a figyelmüket, hogy Tibet ügye az ő ügyük is, mivel Tibet és India földrajzilag közel esnek egymáshoz. Mahatma Buddha Indiában született és a buddhizmus Indiából indult. Az indiai folyók Tibetben erednek. Továbbá, Indiát sosem érte semmilyen fenyegetés a mi részünkről. A legtöbb művelt és intelligens indiai megért minket.
Amikor a nyugati országok támogatásáról van szó, az már más koncepció. A nyugatiak a környezetről, az emberi jogokról, a tibeti buddhizmusról beszélnek, és talán nagyon magával ragadja őket a Dalai Láma személye vagy a tibetiek meggyőző ereje – de mindenképp a támogatásuk humanitárius alapú.
Valahányszor a nemzetközi közösség támogatásáról beszélünk, minden egyes állam nemzeti érdekei számítanak elsősorban. Megszegik minden ígéretüket, ha a nemzeti érdekeik…[veszélybe kerülnek]. Azonban a támogatás, amit itt Indiában, Nepálban és Butánban kapunk, ezen három ország nemzeti érdeke, ellentétben a világ más országaival.

Az eltelt 50 év során az ENSZ és szervezetei milyen szerepet játszottak a tibeti kérdés rendezésében?

Az ENSZ szervezetei nagyon pozitívan viseltettek irányunkban az emberi jogi ügyek kapcsán. Nagyon fontos, hogy megértsük az ENSZ jellegét. Valahányszor beszélgetek az embereimmel, elmondom nekik, hogy ne várjanak túl sokat az ENSZ-től, hiszen ez egy olyan szervezet, melyet szuverén államok hoztak létre, hogy saját jogaikat védjék.
Az ENSZ kudarcot vallott az elmúlt 50 év során. Nem sikerült féken tartania a nagyhatalmakat, akik helytelenül használták fel befolyásukat. Nem hallgatták meg a világ minden tájáról származó elnyomott emberek véleményét. Mindezek ellenére az ENSZ az egyetlen intézmény, ahonnan méltányosságot várhatunk. Ma már az emberi jogi bizottság saját költségvetéssel rendelkezik, és nem állnak semmilyen ellenőrzés alatt.
Három határozatot hoztak eddig Tibet érdekében: 1959-ben, ’60-ban és ’61-ben. Kimondták, hogy a tibeti népnek joga van az önigazgatáshoz. A tibetieknek joguk van eldönteni, hová szeretnének tartozni, továbbra is Kínához, vagy függetlenek szeretnének-e lenni. Ezek a határozatok roppant fontosak nemzetközi szinten, mivel ezek képezik az alapját a tibetiek küzdelmének.
Ma már senki nem mondhatja, hogy a mozgalmunknak nincs kézzelfogható alapja. Az már más kérdés, hogy nem voltak képesek ezeket a határozatokat végrehajtani. Nem vitatták meg ezeket a határozatokat részletesen, mivel abban az időben India igen vonakodó volt e kérdésben. Azokról az időkről beszélek, mikor a kínai szlogen volt érvényben – Hindi-Chini Bhai Bhai (Az indiaiak és a kínaiak testvérek) – ezekben az időkben inkább nem avatkoztak a tibeti ügybe. Az indiai vezetők akkor úgy gondolták, hogy az orszá érdeke Kína támogatása.
Azonban később rájöttek a hibáikra. Felismerték, hogy a Pancsa Sila hibás lépés volt. De már nem tudták helyrehozni. Ezután kaptuk meg India támogatását.
Ennélfogva az ENSZ-nek köszönhető, hogy az emberi jogok és Tibet kérdését nemzetközi szintre emelte. Lassanként egyre erősebb lesz és átalakítja saját magát. Optimista vagyok, és hiszem, hogy az elkövetkező 10-15 évben a szervezet méltóvá válik nevéhez és céljaihoz.

Miért hagyta el Tibetet és jött Indiába? Harcolhatott volna úgy is, hogy ott marad?

Amikor Kína megkezdte Tibet elfoglalását az 1950-es évek elején, komolyan ellenezte a tibeti életvitelt. Nem ismerte el a vallást. Mao barátságos hangnemben közölte a Dalai Lámával, hogy: „A vallás egy méreg, mely mindig elmaradottá teszi majd az országotokat.”
Kína a történelem során Tibetet és a tibetieket mindig elmaradottnak, barátságtalannak, rossz-modorúaknak és egy elfogadhatatlan etnikai közösségnek tartotta. 1959-ben, mikor a tibetiek felemelték hangukat a kínaiak ellen, és a kínaiak megölték azokat, akik szembeszálltak a kommunista kormánnyal, nekünk sikerült a Dalai Lámát élve Indiába juttatnunk. Ha 1959. március 10-én a kínaiaknak sikerült volna megölni vagy elfogni a Dalai Lámát, a tibeti ügy azzal le is zárult volna abban a pillanatban.
Amikor a tábornok ostromolta a Dalai Láma palotáját, és a Dalai Láma után kutatott, mindhiába, a tábornokot azonnal felhívta Mao. És Mao mindössze egyetlen kérdést tett fel: „Hol a Dalai Láma?” Amikor a tábornok jelentette, hogy Őszentsége elmenekült, és mi [kínaiak] győztünk, Mao csak ennyit mondott: „Nem, veszítettetek.”
A Dalai Láma sikeres menekülésének köszönhetően létre tudtuk hozni saját kormányunkat. Ez volt az oka, hogy elhagytuk Tibetet. Amikor pedig Őszentsége 1989-ben megkapta a Nobel díjat, nemzetközi szereplővé vált. Ennélfogva azzal, hogy száműzetésbe vonult, újabb kezdetet adott a mozgalomnak.

Annak, hogy Kína megnyitotta a vasútvonalat Lhásza felé, nagy hatása lesz?

Egy amerikai történész azt mondta: akárki irányítja Tibetet, az irányítja Ázsiát, és akárki irányítja Ázsiát, az irányítja majd a világot… Hasonlóképpen aki irányítja vagy birtokolja a világ olajmezőit, annak hatalma lesz az egész világ felett. Kína olaj- és földgázkészletei korlátozottak. Azonban Tibetben elegendő olaj és földgáz található. Kína pedig kiaknázza Tibet olaj és földgáz lehetőségeit, azonban az olajfúrások ott nagyon drágák.
Három hónappal ezelőtt a kínai kormány pályázatot írt ki nemzetközi cégek részére, hogy Tibetben fúrjanak. Tíz területen. Minden országnak van olaja, de egyre többre van szükségük. A világon az egyetlen hely, ahol olaj található és ki is aknázható, az afrikai kontinens. Szudánnak, Szomáliának, Nigériának és Kenyának óriási olaj- és földgázkészlete van. De ezek szegény országok. És ezek az országok mindig készek fogadni azokat az országokat, akik a fúrásért cserébe biztosítják jövőjüket. És Kína már elég sok pénzt fektetett be ott.
Ha olajra és más nyersanyagra van szükség Afrikából, hogyan juttatják azt el Kínába? Az egyetlen lehetséges megoldás Tibet. Már meg is építettek egy csővezetéket Kínába. Tibet már nem csak egy geostratégiai szempontból fontos terület, hanem egyben Kína raktára is. Bármit is exportál Kína a világ különböző részeire, azt előbb Tibetben raktározza, majd onnan továbbítja a többi országba. És bármit is importál Kína a világból, először Tibetben tárolja, majd onnan teríti el Kína különböző részeibe.
A vasútnak köszönhetően Tibet ma mindennél fontosabbá vált Kínának. És pont emiatt nyilatkozta egy író, hogy ez a tibeti kérdés végét jelenti. Mostantól Kína nem tűri, hogy bárki is Tibet Kínától való elszakadásáról beszéljen. Kína mostanság arról győzködi a lakóit, hogy Tibet egy nagyon szép hely és arra ösztönzi őket, menjenek oda. Azok a kínai hivatalnokok, akiket Tibetbe rendeltek, óriási kedvezményeket és jutalmakat kapnak a fizetésük mellé. Azok az üzletemberek, akik üzletet nyitnak Tibetben, jelentős támogatást kapnak. A vasút révén pedig még egyszerűbb lesz a kínaiaknak Tibetbe jutni. Ez a vasút nemcsak Tibet felett jelent ellenőrzést, hanem a teljes világ felett.

A Tibeti Ifjúsági Kongresszus tiltakozott a kínai kormány által épített vasút ellen Új-Delhiben. Érkezett bármilyen válasz erre a kínai oldalról?

A kínaiak egy árva szót sem mondanak, mert ha beszélnek, az azt jelenti, hogy reagálnak, és ha reagálnak, az azt jelenti, hogy a tibetieket boldoggá teszik, a kínaiakat pedig rossz színben tűntetik fel. A kínaiak nagyon egoisták, és ezért nem beszélnek. De bármit is tettünk, azt ők hallották. Mi ezt akarjuk. Valahányszor rosszat tesznek, tudniuk kell, hogy a tibetiek gyanakvó szemekkel figyelik őket, mert a tibetieknek Tibetben nincs joguk a kínaiak ellen beszélni. És ezért mi képviseljük őket, elmondjuk a világnak, bármit is tesz vagy árt Kína Tibetben, azt mi elítéljük.

Az Új-Delhiben, a kínai nagykövetséggel szemben tartott tüntetésnek az egész világon nagy hatása lett mindössze egy órán belül. Több mint 60 országban jelentették a hírt a világon, és szerencsések voltunk, hogy nemzetközi szintre vihettük a Kínával szembeni tiltakozásunkat. A világon minden művelt és intelligens ember állítja, hogy Kína nem tesz jót Tibetnek a vasútvonallal, és Tibet ebből nem fog hasznot húzni.