Tibet: Egy új irány?

Írta: Tenzing Sonam www.tibet.ca

VÉLEMÉNY

Több mint két hónap telt el azóta, hogy befejeződött az Őszentsége, a Dalai Láma és a kínai kormány képviselői közötti tárgyalássorozat hatodik fordulója, amelytől oly sokat vártak. Az egyetlen nyoma e tárgyalások kimenetelének az a tömör nyilatkozat, melyet Lodi Gyari, a Dalai Láma speciális követe tett rögtön Kínából való július 7-i visszatérése után: Mindkét fél erősen ragaszkodott egymástól eltérő pozícióihoz és nézeteihez a különböző kérdések kapcsán. A tárgyalási folyamat kritikus ponthoz ért. A lehető leghatározottabban ragaszkodtunk meggyőződéseinkhez a teljes Tibet ügyben, és konkrét javaslatokat tettünk a megvalósításra is, amennyiben a tárgyalások folytatódnak.

Azóta semmilyen további magyarázat nem érkezett Dharamsalából a patthelyzetet illetően, ill. arról sem, milyen javaslatokat tettek, vagy hogy egyáltalán van-e esély arra, hogy a párbeszéd folytatódjon. Eközben számos esemény történik mind Tibetben, mind azon kívül, amely veszélybe sodorja a középutas politikát ill. teljes mértékben irrelevánssá teszi. Most más erők játszanak szerepet, melyek akarva-akaratlanul meghatározzák a Tibet-mozgalom irányát.

Miközben Dharamsala nyugtalankodik, Kína aktívan teregeti kártyáit. Őszentsége elleni hivatalos támadásait szakadatlanul folytatja. Mostanság leginkább a kínai külügyminiszter szóvivője, Jiang Yu, aki Őszentségét politikai emigránsként írta le, aki szeparatista cselekedeteit a vallási köntösbe bújtatja. Akárhova megy, bárminek a nevében cselekszik, az nem vallási eredetű, hanem politikai nyomást gyakorol, hogy így mérjen csapást az anyaországra és segítse elő Tibet függetlenségét. Ez némi fogalmat ad számunkra, mit is érthet Lodi Gyari az egymástól eltérő pozíciók alatt. Ez azt is igazolja, hogy ami a kínaiakat illeti, a középutas politika kevés eséllyel jön számításba, hiszen ők nem hisznek még abban az alapvető tételben sem, amin az egész alapszik, azaz hogy Őszentsége nem akar függetlenséget. Eközben megfogalmazódott Kína megoldása a tibeti kérdésre a vallási ügyek államhivatalának V. sz. rendelete formájában. Ez az ún. „Menedzsmentintézkedések a tibeti buddhizmus élő buddháinak reinkarnációiról” rendelet, amely lényegében előírja, hogy valamennyi újjászületett lámát az államnak kell elismernie.

Ami Pekinget illeti, a Tibet-probléma nem más, mint a Dalai Láma-probléma, és az V. sz. rendelet pont annak teremti meg az alapját, hogy Őszentsége halála után az állam szerezze meg a reinkarnációja feletti ellenőrzést.

Így milyen irányba mehet tovább a Tibet-mozgalom? A tárgyalások hatodik fordulóját követően a Dharamsalában visszhangzó szóbeszédek azt jelzik, talán itt lenne az ideje újragondolni a lehetőségeket. Az emigráns kormány ellentmondásos politikája, mely Kína megenyhítésére irányul, azáltal, hogy kéri a tibetieket és támogatóikat, tartózkodjanak a politikai megmozdulásoktól, úgy tűnik, szép csendben meghal. Azonban erőteljesen növekszik az az irányzat a tibetiek körében, mely a saját kezébe venné a az ügy megoldását.

Az idei március 10-i demonstrációk világszerte rekord számú résztvevőt vonzottak. Több éves elnémított tiltakozás után végre ismét nyíltan megjelentek a „Szabad Tibetet” táblák. A leginkább Delhiben hágtak az események a tetőfokra, ahol a Tibetiek Mozgalma (Tibetan Peoples Movement) kampányt indított a pekingi Olimpia ellen, és a Tibeti Ifjúsági Kongresszus (Tibetan Youth Congress) éhség-sztrájkot hirdetett. Ez az esemény körülbelül 20.000 tibetit vonzott India különböző részeiről ill. Nepálból az indiai fővárosba. Ezt az elsöprő eseményt a Tibeti Ifjúsági Kongresszussal összefüggésben kell tekinteni, akik továbbra is elkötelezettjei a függetlenségnek, melyet a tibeti harc egyetlen céljának tartanak. Ez egyben mutatja a tibetiek mély csalódottságát, akik nem látnak előrelépést politikai harcukban. Hosszú évek eredménytelen küzdelme egyrészről komoly személyes dilemmát idézett elő az Őszentsége iránti odaadás, ill. a középutas politika kapcsán, másrészről pedig egy leküzdhetetlen vágyat az emberekben, hogy harcoljanak a szabadságért. Ezeket az akciókat úgy kell tekinteni, mint lehetőségeket, amelyeket a cél elérése érdekében megragadnak. Az éhség-sztrájk, ahol képviselte magát a tibeti nép keresztmetszete, szintén mutatja, milyen méllyé válik a szakadék Dharamsala és a hétköznapi tibeti között. Végül Őszentsége közvetlenül kérte az éhség-sztrájkba lépőket és a Tibeti Ifjúsági Kongresszus, hogy hagyjanak fel a sztrájkkal.

Eközben Tibetben egy sor incidenst látunk, a folytonos vitáktól kezdve az állatbőr használatáig Őszentsége kifejezett kérése ellenére, a köz kiáltását, hogy térjen vissza, vagy most a napokban a 7 tizenéves amdói letartóztatását, akik függetlenség-párti graffitiket írogattak. Ezek ugyanakkor bizonyítják, hogy a kínaiak hazudnak, mikor azt mondják, Őszentségének alig vagy egyáltalán nincs befolyása Tibetben. Ezek az események kétség nélkül bizonyítják, hogy a gazdasági növekedés ellenére a Tibetben élő tibetiek tisztelik száműzetésben élő vezetőjüket, és az államilag szigorúan ellenőrzött felszín alatt mély csalódottság húzódik. Komoly figyelmeztetést is küldenek ezzel a kínaiaknak, mutatva, hogy a tibeti szíveket és elméket nem birtokolhatják, ami azt eredményezi, hogy a kínaiak megduplázzák erőfeszítéseiket, hogy semlegesítsék Őszentsége befolyását Tibetben. A Runggye Adrak incidens nyomán a hatóságok átnevelő kampányokat indítottak Lithangban. A következő hónapokban, főleg a pekingi olimpia előtt több ilyen akcióra is számíthatunk szerte Tibetben.

2009-ben 50 éve lesz, hogy Kína átvette Tibetet irányítását, ill. hogy Őszentsége elmenekült az országból. A kínaiak egyértelművé tették, hogy az Őszentsége elleni harc – az ő szavaikat idézve – élet-halál harc. Dharamsalának keményen kell válaszolni Kína Őszentsége ellen irányuló támadásaira, és megelőző lépéseket kell tennie, hogy megállítsa a Tibet mozgalmat. Vigyáznia kell az egyre növekvő elszántsággal a tibetiek körében, akik félreérthetetlen politikát követelnek. Most, jobban, mint valaha motiválni kell a tibetieket, mind Tibetben, mind azon kívül, és egyesíteni őket a közös érdek jegyében. Az alternatíva, hogy várunk…és szemtanúi leszünk a küzdelmünk szétesésének és Tibet elvesztésének.

Tenzin Sonam Új-Delhiben élő író és filmes
(whitecranefilms.com)