Szervezet egy szabad Tibetért

UTimes – 2007. március 27.

Valamennyien hallottuk már a “Free Tibet” (Szabad Tibet) mantrát, vagy annak részletét, de mégis kevesen tudjuk, hogy az aktivista mozgalom valójában mit is képvisel. Szomorú, hiszen ez a mentalitás vezet arra, hogy nem törődünk a krízissel, és ezen a mentalitáson múlik, hogy az elnyomás egyre csak nő.

A UNC Charlotte szervezet már régóta elszántan próbálja felhívni az emberek figyelmét, és csatlakozik nemzetközi mozgalmakhoz egy nemzet felszabadítására érdekében.

Miután 1950-ben a Kínai Kommunista Párt (KKP) kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, a „vörös Kína” megszállta a tőle nyugatra fekvő Tibetet, azt követően, hogy megsemmisítette a tibeti hadsereget Csamdóban. Habár egy évvel később a két kormány között létrejött egy megszállási egyezmény, a tibetieknek öt év megszállás kellett ahhoz, hogy fellázadjanak a KKP irányítása ellen.

1957-ben ez a mozgalom megkísérelte felhívni a CIA figyelmét, amely ezután fegyvereket szállított egészen 1971-ig a tibeti ellenállóknak. 1959-re a KKP-ellenes felkelés egészen Lhászáig terjedt, és ekkor a XIV. Dalai Láma Indiába menekült.

Még abban az évben körülbelül 87.000 tibetit ölt meg, tartóztatott le ill. deportált munkatáborokba a kínai hadsereg, és mindössze egy kis százaléknak sikerült élve Indiába menekülnie. 1960-ban a Nemzetközi Jogászbizottság jelentése megállapította, hogy „genocídium folyik Tibetben azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a tibetieket, mint vallási csoportot”. Ez csak a kezdete volt a kommunista elnyomásnak.

1966 és 1969 között a Kínai Vörösgárdisták több mint 6.500 tibeti kolostort semmisítettek meg, és több százezer buddhista szerzetest és apácát börtönöztek be. Másokat „hazafias átnevelésre” küldtek. Néhány fiatal tibeti önként csatlakozott ehhez az ámokfutáshoz, köszönhetően annak az ideológiai kampánynak, amelyet a kínai kormány indított, és amely végigsöpört a nemzeten. Voltak, akik kényszerből csatlakoztak, mivel tartottak attól, hogy a „nép ellenségének” kiáltják ki őket.

Egészen 1987-ig nem történt jelentősebb ellenállás a tibeti mozgalom részéről. Azonban abban az évben a kínaiak több mint 200 tibetit öltek meg, mikor is tüzet nyitottak a kitartó, békés, függetlenségért küzdő tüntetőkre Lhászában.

1988-ban Theng Hsziao-ping, Kína akkori vezetője esküt tett, hogy „könyörtelen elnyomó politikát vezet be”, és a hadi törvényeket kezdte alkalmazni Tibetben. A Dalai Láma ekkor kezdte megfogalmazni a Tibet és Kína közötti béke tervének „öt pontját”. Sem ez a terv, sem a javasolt demokratikus alkotmánytervezet, továbbá a strassbourgi javaslat sem, miszerint adják vissza Tibetnek saját belpolitikai jogait, és fogadják el a népszavazás eredményét, nem talált nyitott fülekre a kínai kormány köreiben. A küzdelem azonban ezzel nem szűnt meg.

1987 óta több ezer politikai foglyot tartanak fogva kínai börtönökben, sokakat azért, mert leveleket írtak, vagy szórólapokat osztogattak a tibetiek függetlenséghez való jogáról.

Még ma is rendszeresek a verések, kínzások és éheztetések a börtönökben, még a nőkkel és a gyerekekkel szemben is – hiába az ENSZ konvenció. Az ún. nyilvános perek külső megfigyelők számára tiltottak, és a határozatok általában már a per kezdete előtt megszületnek.

1994 óta a kínai kormány kiterjesztette ellenőrzését az állami iskolákra is. Így kívánja az oktatás minden szintjén átnevelni a tibetieket kulturális múltjukról, mellőzve minden Tibet korábbi függetlenségét érintő tényt.

A kínai lett az új hivatalos nyelv, és a gyerekek csak a saját anyanyelvük feláldozása árán tanulhatnak angolul. Tilos vitát nyitni a tibeti kultúra, vallás vagy társadalom kérdéseiről.

A kínai etnikum beáramlása és az erőltetett mezőgazdasági modernizáció egy instabil tibeti gazdaság kialakulásához vezetett, amely jellemzően terményhiánnyal küszködik. Nemcsak a kínai üzletek kapnak jelentős támogatásokat, ha Tibetbe mennek. Az ásványanyag kitermelés és Tibet természetes erdeinek kiirtása a legjövedelmezőbb gazdasági érdekké váltak, melyek természetesen kínai kézben vannak.

Megnézve ezeket a példákat, nehéz túlzást találni Alekszander Szolzenyicin szavaiban, miszerint a KKP rezsim Tibetben „brutálisabb és embertelenebb, mint bármely más kommunista rezsim a világon”.

Soha sem volt emberi szenvedés remény nélkül, és ezt a reményt csak azok adhatják meg, akik elfogadják, hogy a jelen történelem változtatható. Ezt még egyértelműbbé teszi az internet létezése.

Ha érdekli, hogyan segíthetné ezt a mozgalmat, lépjen kapcsolatba Ri Kelly-vel (dpkellyl@uncc.edu) vagy vegyen részt a Students for Free Tibet (diákok a szabad Tibetért) rendezvényén április 11-én Cone-ban 14:30-15:30-ig.

További információkért látogasson el a www.studentsforafreebet.org oldalra. Ez a krízis beárnyékolta az elmúlt évszázadot, de most tegyünk lépéseket annak érdekében, hogy a következőn ne ejtsen sebet.