székhely / telephely H-Budapest I. Attila út 123..
(00-36) 70 431 9343 (00-36)70 944 0260 (06-1)782 7721
sambhala@tibet.hu www.tibet.hu tibetpress.info
Facebook/Sambhala Tibet Központ Facebook/Tibett Segítő Társaság
MagnetBank/ 16200010-00110240
IBAN/HU94 16200010 00110240 00000000 SWIFT/HBWEHUHB
(1%) adószám/ 18061347-1-41
nyitva tartás/hétköznap 12.00-20.00 hétvégén előadás függő
» Retro» Tibeti művészet» Interjú» Levelek» Tibet Press» Tibet Press English» Dharma Press» Human Rights» Világ» Kína» Magyar» Ujgur» Belső-Mongólia » KőrösiCsoma» Élettér» Határozatok» Nyilatkozatok» tibeti művészet» lapszemle.hu» thetibetpost.com» eastinfo.hu» rangzen.net» ChoegyalTenzin» tibet.net» phayul.com» DalaiLama.com» vilaghelyzete.blogspot.com» Videók» Linkek» TibetiHírek» Szerkesztőség
Míg a finnugrista magyar őstörténeti kutatás nem szívesen foglalkozik szarmata őseink leleteivel, addig Azerbajdzsánban a régészek élénken érdeklődnek irántuk.
Késő ókori szkíták
Bár a régészek és a történészek többsége folyamatos népvándorlási hullámokat vizionál a szkíta-hun népek története kapcsán, a keleti kutatók ma már inkább úgy vélekednek, a keletről érkező lovas törzsek a nyugaton széthulló rokonaik birodalmának felélesztésén fáradoztak és az idegen hatás alá került „íjfeszítő” népeket akarták a nagy szkíta-hun birodalom részévé tenni. Valószínűleg ezért jelentek meg a Kaukázus előterében és a kelet-európai síkságon. A szarmaták a Kr. e. 4-3. században jelentek meg, a Kaukázus előterében, őket az antik források szarmatáknak és alánoknak emlegetik. Az új harcias törzsek nemcsak Kelet-Európa egykori szkíta nagy részét kerítették hatalmukba, hanem a Kr. e. 1. században átjutva a derbenti kapun, megtelepedtek a kaukázusontúli területeken. A korabeli források rendre beszámolnak róluk, idősebb Plinius például úgy tudja, hogy az egyik nagy törzs, az udi, az aorszoktól vagyis a szkítáktól ered. Ezt az ősi törzset máig megtaláljuk Azerbajdzsán hegyvidéki részein.
Mingecseviri leletek
Azerbajdzsán közepén létrehozott mesterséges víztározó környékén, Mingecsevirben több ezer éves folyamatos sztyeppei kultúra nyomait tárták fel a régészek. A szkíta népek már a bronzkortól megjelentek és jellegzetes nyomokat hagytak maguk után. A leleteken már a Kr. e. 2. évezredtől feltűnnek a szarvas ábrázolások, melyet később a Közép-Ázsiából érkezett szarmaták is magukkal hoztak és nemcsak kerámiákon, hanem pecsétnyomókon is szerepeltetik szakrális állatukat. A szarmata sírok másik jellegzetessége a katakombás temetkezés. A temetkezési szokások a Kaukázus északi részén feltárt hasonló korú sírokkal egyeznek meg. A sírokban nemcsak emberi maradványokat, hanem háziállatok csontjait találták meg, melyek letelepedett életmódra vallanak. A feltárók arra is találtak bizonyítékot, hogy kései szkíta őseink halászattal tették változatossá étkezésüket és különféle kézműves mesterségekhez is kiválóan értettek.
Embertani vizsgálatok
Ahogyan a nagy hun temetőkben, úgy a mingecseviri sírokban sem találunk olyan nyomokat, mely egyféle etnikum jelenlétéről árulkodna. A sírokból inkább az derül ki, hogy az ott élő szarmaták különböző antropológiai csoporthoz tartoztak: voltak közük mediterrán, kaukázusi jellegűek, de közép-ázsiai „turanid” embertípussal is találkoztak a szakemberek. Néhány koponyán pedig enyhe mongoloid beütést fedeztek fel. Mindez azt jelenti, hogy erre a vidékre sem alkalmazható az a nyugat-európai elmélet, miszerint őseink, a szkíták csak egyféle, „iráni” etnikai jelleget hordoznának magukon, sokkal valószínűbb, hogy a különböző embertípushoz tartozó törzsek nem etnikai alapon szerveződtek egységbe, hanem a nálunk is jól ismert vérszerződéssel egyesítették erejüket.
Deformált fejek
A mingecseviri sírokban összesen 129 koponyát találtak, melyből 52 volt a deformált. Szinte mindegyik sírban akadt az előkelőségre utaló torzított fejre példa, melyet mesterségesen alakítottak ki. Ennek az ősi eljárásnak a nyomait felfedezhetjük a közép-ázsiai kusán érméken, de a helyi, azerbajdzsán régészeti leletekben is. A koponya deformálásának műveletét már gyermekkorban elkezdték, amikor a fej csontos része jól alakítható. A gyermekek fejére soros kötést helyeztek: egy széles pólyát a homloktól a halántékon át a nyakszirthez erősítettek, mely körkörösen vette körül a fejet. Egy másik, úgynevezett mellékpólya pedig a fejtetőt nyomta le. Ilyen deformált koponyákat a szomszédos Grúziában, Ukrajnában is találtak, a későbbiekben ez a szokás a mai Dagesztán területén (ókorban: Scythia Minor) meghonosodott. Sekiben, a szkíták egykori központjában a torzított koponyákon felfedezték a trepanáció jeleit, vagyis a kaukázusi rokon törzseink egyben „agyafúrtak” voltak, ismerték a koponyalékelés mesterségét. Ez a szokás is az eurázsiai sztyeppén, a szkíta-hun népek körében volt jellemző szokás, melyet Árpád magyarjai is megörököltek.