Szarmaták a Vaskapunál

2011. október 19./OB/TibetPress

Míg a finnugrista magyar őstörténeti kutatás nem szívesen foglalkozik szarmata őseink leleteivel, addig Azerbajdzsánban a  régészek élénken érdeklődnek irántuk.

Késő ókori szkíták
Bár a régészek és a történészek többsége folyamatos népvándorlási hullámokat vizionál a szkíta-hun népek története kapcsán, a keleti kutatók ma már inkább úgy vélekednek, a keletről érkező lovas törzsek a nyugaton széthulló rokonaik birodalmának felélesztésén fáradoztak és az idegen hatás alá került „íjfeszítő” népeket akarták a nagy szkíta-hun birodalom részévé tenni. Valószínűleg ezért jelentek meg a Kaukázus előterében és a kelet-európai síkságon. A szarmaták a Kr. e. 4-3. században jelentek meg, a Kaukázus előterében, őket az antik források szarmatáknak és alánoknak emlegetik. Az új harcias törzsek nemcsak Kelet-Európa egykori szkíta nagy részét kerítették hatalmukba, hanem a Kr. e. 1. században átjutva a derbenti kapun, megtelepedtek a kaukázusontúli területeken. A korabeli források rendre beszámolnak róluk, idősebb Plinius például úgy tudja, hogy az egyik nagy törzs, az udi, az aorszoktól vagyis a szkítáktól ered. Ezt az ősi törzset máig megtaláljuk Azerbajdzsán hegyvidéki részein.

Mingecseviri leletek
Azerbajdzsán közepén létrehozott mesterséges víztározó környékén, Mingecsevirben több ezer éves folyamatos sztyeppei kultúra nyomait tárták fel a régészek. A szkíta népek már a bronzkortól megjelentek és jellegzetes nyomokat hagytak maguk után. A leleteken már a Kr. e. 2. évezredtől feltűnnek a szarvas ábrázolások, melyet később a Közép-Ázsiából érkezett szarmaták is magukkal hoztak és nemcsak kerámiákon, hanem pecsétnyomókon is szerepeltetik szakrális állatukat. A szarmata sírok másik jellegzetessége a katakombás temetkezés. A temetkezési szokások a Kaukázus északi részén feltárt hasonló korú sírokkal egyeznek meg. A sírokban nemcsak emberi maradványokat, hanem háziállatok csontjait találták meg, melyek letelepedett életmódra vallanak. A feltárók arra is találtak bizonyítékot, hogy kései szkíta őseink halászattal tették változatossá étkezésüket és különféle kézműves mesterségekhez is kiválóan értettek.

Embertani vizsgálatok
Ahogyan a nagy hun temetőkben, úgy a mingecseviri sírokban sem találunk olyan nyomokat, mely egyféle etnikum jelenlétéről árulkodna. A sírokból inkább az derül ki, hogy az ott élő szarmaták különböző antropológiai csoporthoz tartoztak: voltak közük mediterrán, kaukázusi jellegűek, de közép-ázsiai „turanid” embertípussal is találkoztak a szakemberek. Néhány koponyán pedig enyhe mongoloid beütést fedeztek fel. Mindez azt jelenti, hogy erre a vidékre sem alkalmazható az a nyugat-európai elmélet, miszerint őseink, a szkíták csak egyféle, „iráni” etnikai jelleget hordoznának magukon, sokkal valószínűbb, hogy a különböző embertípushoz tartozó törzsek nem etnikai alapon szerveződtek egységbe, hanem a nálunk is jól ismert vérszerződéssel egyesítették erejüket.

Deformált fejek
A mingecseviri sírokban összesen 129 koponyát találtak, melyből 52 volt a deformált. Szinte mindegyik sírban akadt az előkelőségre utaló torzított fejre példa, melyet mesterségesen alakítottak ki. Ennek az ősi eljárásnak a nyomait felfedezhetjük a közép-ázsiai kusán érméken, de a helyi, azerbajdzsán régészeti leletekben is. A koponya deformálásának műveletét már gyermekkorban elkezdték, amikor a fej csontos része jól alakítható. A gyermekek fejére soros kötést helyeztek: egy széles pólyát a homloktól a halántékon át a nyakszirthez erősítettek, mely körkörösen vette körül a fejet. Egy másik, úgynevezett mellékpólya pedig a fejtetőt nyomta le. Ilyen deformált koponyákat a szomszédos Grúziában, Ukrajnában is találtak, a későbbiekben ez a szokás a mai Dagesztán területén (ókorban: Scythia Minor) meghonosodott. Sekiben, a szkíták egykori központjában a torzított koponyákon felfedezték a trepanáció jeleit, vagyis a kaukázusi rokon törzseink egyben „agyafúrtak” voltak, ismerték a koponyalékelés mesterségét. Ez a szokás is az eurázsiai sztyeppén, a szkíta-hun népek körében volt jellemző szokás, melyet Árpád magyarjai is megörököltek.