"Sose adj vodkát egy hantinak" - riport a magyarok legközelebbi nyelvrokonairól

2011. szeptember 29./Origo.hu/TibetPress

Akad, aki még tokaji bort is seftelt szovjet gázolajért, más viszont már csak újságból hallott Magyarorországról, és mindent feladott, ami a magyarokhoz köti. Szibéria nyugati részén még ma is él néhány ezer hanti, akiket a nyelvtudósok a magyarok legközelebbi nyelvrokonainak tartanak. A finnugor nép kultúráját a felejtés, életterét Szibéria olajkincse veszélyezteti, de mégis az zavarja őket legjobban, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal.

"Persze, hogy hallottam a magyarokról" - mondja az Ob folyó partján állva a barázdált képű pöttöm öregember. "De nem apámtól vagy anyámtól. Csak az újságban olvastam, hogy rokonok vagyunk". Az Alekszanderként bemutatkozó férfi arcának ázsiai vonásai nem sok érdeklődésről árulkodnak, amikor életében először távolra szakadt testvérek, magyarok kötnek ki erdei viskója mellett a szibériai folyóparton. Pedig a nyelvtudomány mai állása szerint ő a magyarok legközelebbi nyelvrokona: az öreg obi halász a hanti nép fia, akit minden érettségiző pesti diák a magyarok mellé rajzol a finnugor népek kusza családfáján.

Alexander rönkfákból épült, sárral tapasztott kunyhója alig 100 méterre áll a folyóparttól, és szinte teljesen beleolvad az őszi erdő színeibe. Ő maga építette - mondja, de hangjába nem keveredik büszkeség. A masszív faház kívülről úgy néz ki, mint ha legalább egy évszázada emelte volna valamilyen ősi erdei nép, belülről azonban inkább egy hajléktalan összehordott tanyájára hasonlít. "Az embert megtanítja a természet, hogyan építsen házat, nincs ebben semmi néphagyomány vagy titok". Ilyesmivel nem is nagyon törődik már: egyedül él a semmi közepén ahova út se vezet, a legközelebbi kisvárostól is több órányi hajóútra.

Nem fogadta be a betontenger
Alexander népe a nyelvészek szerint sokkal szorosabb rokonságban áll a magyarokkal, mint a finnek vagy az észtek: a hantik, a manysik és a magyarok alkotják a finnugor nyelvcsalád ugor ágát. "Egy hanti legenda szerint egyszer nagy árvíz volt az Obon, és a népek hajókon összekapaszkodva próbálták átvészelni az özönvizet" - meséli Csepregi Márta, az ELTE BTK finnugor tanszékének docense, aki rendszeresen jár a nyelvrokonokhoz Szibériába. "Egyik utamon egy hanti férfi mesélte a legendát, amely szerint egy hajó elszakadt a többiektől az özönvízben. Amikor találkozott velem, ráeszmélt, és azt mondta: mi, magyarok voltunk azon az elsodródott hajón!".

A Szibériában maradt ugor törzsek a legnagyobb számban a Franciaország méretű, nyugat-szibériai Hanti-Manysi Autonóm Körzetben élnek, de az [origo] az Ob délebbi folyásánál, a szomszédos kormányzóságban találkozott néhányukkal a Mol helyi olajfúrásainak megtekintése után. Ez azért számít különlegesnek, mert az itt élő őslakosok már nagyon kevesen vannak: a nyelvészek szerint Szibériában mindössze 5000 hanti és 20 000 manysi él."A legtöbben kis falvakban laknak, én is egy közeli faluban, Sztaroakaszomszkban születtem" -  meséli Alekszander ágyán üldögélve. Az internetes térképek még jelölik a települést, a hanti férfi szerint azonban a népe már nincs ott: "A 70-es években is többször öntötte el hatalmas árvíz a falut, ezért az emberek elhagyták, és szétszéledtek, a városokba mentek". Ő a mintegy 100 kilométerre lévő városkában, Alekszandrovszkojében próbált szerencsét, de munkát nem nagyon talált. Egyszer elment a 300 ezer lakosú Nyizsnyevartovszkba is, de - mint mondja - "ott meg minden csupa beton", ami riasztotta. Így végül az erdő közepén vert tanyát, és itt folytatta a halászok magányos életét. "A természetet szeretem, itt érzem jól magam, mert itt a magam gazdája vagyok" - mondja.

"Csehszlovákia mellett"
Az Ob folyó mentén Magyarország neve nem mindenkinek hangzott ismeretlenül, de legtöbben nem a hantik ősi legendáiból hallottak az elkódorgott finnugor testvérekről. A 7000 fős kisváros, Alekszandrovszkoje vegyesboltjában az egyik eladónő, Léna inkább azt emlegette érzelmesen, hogy gyerekkorában mennyire szerették a magyar konzerveket, főleg a Globus zöldborsóját, de sajnos már nem lehet kapni. Egy kávézó tulajdonosnője a magyar kompótokat sírta vissza, egy Fehéroroszországból érkező munkás pedig a Balatont emlegette, ahol a lánya pár éve nyaralt. De még Alekszander, a hanti halász is be tudta lőni nagyjából, hogy hol is van Magyarország: "Valahol Csehszlovákia mellett".

Kiszorulnak a hazájukból
Alekszander még kifejezetten szerencsésnek számít senki által nem háborgatott erdei tanyájával, a hagyományosan halászó-vadászó, rénszarvastartó életmódot folytató hantik többségének ugyanis már nem adatik ilyen nyugodt élet. Amikor a 20. század elején a Hanti-Manysi Autonóm Körzetet elnevezték róluk, a néhány tízezer őslakos még magáénak mondhatta az végtelen tajgát, az olaj felfedezése után beözönlő másfél millió olajmunkás miatt azonban már csak a lakosság  1,5 százalékát teszik ki.

A Hanti-Manysi Autonóm Körzet fölött repülve az éjszaka sötétjét ma millió fénypont, kis lámpa és izzó gázfáklya töri meg. A fél évszázada még érintetlen, tavakkal pöttyözött, mocsaras vidéken már mintegy 30 ezer kutat fúrtak különböző olajcégek, és mintegy 200 millió tonna olajat termelnek ki a körzetben évente - mondja Gerecs László, a Mol oroszországi mezőfejlesztési és termelési igazgatója. Egy fúrótorony zaja pedig akár 15-20 kilométerre is elriasztja a vadállatokat, amit a vadászatból élő hantik szenvednek meg. Az őslakosok egyre jobban kiszorulnak korábbi földjükről, mert vadászó és rénszarvastartó életmódjukhoz nagy érintetlen területek kellenek, de az olajkutak és az újonnan épített utak felszabdalják ezeket a területeket- teszi hozzá Csepregi Márta, aki az elmúlt két évtizedben rendszeresen kereste fel a régiót nyelvkutatási céllal.

Gerecs László szerint ugyanakkor az olajcégek nagyon odafigyelnek az őslakóknak okozott kellemetlenségekre, és támogatják, szponzorálják a helyi közösségeket. A zsákmány nélkül maradt vadászokat például élelmiszerekkel, konzervekkel is segítik: "az oroszok nagyon nagylelkűen bánnak velük" - mondja. A Hanti-Manysi Autonóm Körzetben a Mol is jelen van egy orosz olajcég, a ZMB 50 százalékos tulajdonosaként, és Gerecs azt mondja, maga is jelen volt egyszer, amikor a cég adományokat juttatott a helyieknek. A Mol saját szibériai fúrásainak, a Tomszki kormányzóság területén működő Matyuskinszkaja blokknak a közvetlen környékén viszont egyáltalán nem élnek őslakosok, ezért ott fel sem merül fel ez a probléma - teszi hozzá (a Mol szibériai olajfúrásairól ebben a riportunkban olvashat részletesen).

"Már nem tudok megszólalni"
A magyarok legközelebbi nyelvrokonai megváltozott világukban egyre inkább elfelejtik anyanyelvüket és kultúrájukat, és beolvadnak az orosz többségbe - mondja Csepregi Márta. Alekszander, az Ob partján élő hanti például egy vállrándítással intézi el, hogy már egyetlen szóra, egyetlen hagyományra vagy énekre sem emlékszik ősei nyelvéből és kultúrájából: "Ha hanti öregek egymás közt beszélnek, még tudom követni, de én már nem tudok megszólalni rajta" - mondja. Nincs kivel beszélnie az erdei magányban - magyarázkodik: egyetlen társa egy orosz halász, azzal csak oroszul társalog.

Csepregi szerint ezt a felejtési folyamatot csak erősíti, hogy az oroszok az egynyelvűséget sulykolják a kisebbségekre, azt akarják, hogy mindenki oroszul beszéljen, mert "aki kétnyelvű, az idióta". Ezzel pedig eltűnnek a hanti nyelv azon szavai is, amelyeket egy magyar is megértene. A hantik Csepregi Márta szerint hozzánk hasonlóan számolnak: ej, kát, hurem. A szem náluk is szem, a kéz kát, a meny pedig meny.

"Palinkash joreggelt"
"Persze, rokonok vagyunk, tudom én: egy, ketó, harum" - cáfolna rá az nyelv kihalásának veszélyére Iván, egy fél hanti vadász, aki Alekszander viskójától fél órás hajóútra tanyázik, és lelkesen sorolja az általa ismert, magyar fülnek ismerősen csengő szavakat. "Palinkash joreggelt" - mondja aztán huncutul mosolyogva, és az elmélet összeomlik: valójában ő sem tanult meg egyetlen szót sem hanti édesanyjától, de annál több ragadt rá, amikor 1978-ban Magyarországon szolgált szovjet katonaként. "Sáshálom, Sáshálom", ismételgeti szolgálatának helyét, majd álmodozva teszi hozzá, hogy bizony, a magyar nőknél szebbet sehol sem látott, és az volt az igazi élet, amikor gázolajért "tokajszkoje" bort csereberélt egy pesti öregasszonnyal.

Hamar kiderül aztán, hogy a hantikat nem csak sajnálni lehet: Iván lesújtó képet fest népéről, amely elmondása alapján leginkább a földjükről kiszoruló, majd állami támogatásokból alkoholistává váló amerikai indiánokhoz hasonlít. A hantikból - akár a legtöbb ázsiai népből - hiányzik az enzim, amely az alkoholt lebontja, és ezért nagyon csúnyán ki tudják ütni magukat a vodkától. "Alig dolgoznak, csak koldulnak, isszák a vodkát, és az állami pénzekből, segélyekből és őslakosoknak járó támogatásokból élnek" - mondja fejcsóválva. Szerinte népe nagy tragédiája, hogy nem tudják, mit akarnak, alig van köztük iskolázott ember, és egyszerűen nem tudnak mit kezdeni magukkal.

"Így van - bólint Arkagyi Jurijevics Aszanov, egy másik félhanti, aki hajósként dolgozik az Obon - sose adjál vodkát egy hantinak, mert vége lesz". A férfi hüvelykujjával böködi a nyakát, amivel állítólag az akarja jelezni, hogy a hantik egyáltalán nem bírják az alkoholt. Mindez mégsem akadályozza meg abban, hogy reggel nyolckor két nagy pohár vodkát legurítson, mielőtt hajójával nekivág a négy és fél órás útnak lefelé a folyón.
Visnovitz Péter