Siklósi András: Év végi számvetés + a jövő körvonalai

2010. december 15./TibetPress

A karácsonyi ünnepkör

Őseink ünnepei gyakran a természeti jelenségekhez, a csillagászati (zodiákus) évkörhöz kapcsolódtak. Rendszeresen megülték – szertüzek mellé telepedve – például a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget, valamint a nyári és téli napfordulót is. Utóbbinak épp most jön el az ideje. Ilyenkor a leghosszabbak az éjszakák, s a legrövidebbek a nappalok. A sötétség korszaka ez, a gonoszságé, a lélektelenségé, amikor nagyon kevés a fény, mikor az egész teremtett világ a megújulásra, újjászületésre vár. A téli napfordulókon tartották a rituális sólyomröptetéseket, hiszen a magyarok közismert szent madara a Turul (a Szentlélek földi megtestesítője – lásd Emese álma!), vagy másképpen kerecseny, amely a legszebb légi vadász. Minden bizonnyal a karácsony is tőle kapta a nevét, nem pedig a keresztény kultúrkörből nyerte, mint az európai nyelvek többsége. Őseink virrasztással, dobolással, énekléssel, különböző szertartásokkal búcsúztatták az óévet, s egyben reménykedve, a jövőbe vetett hittel köszöntötték az új esztendőt, melytől azt várták, hogy a világosság növekedésével népünk is mindig visszanyerheti régi erejét, mely által megvalósíthatja kitűzött céljait.

A keresztény világ adventje is szentséges, kegyelmi idő: készülődés, várakozás Isten Fiának (a Fény gyermekének), az üdvözítő Jézus Krisztusnak eljövetelére, ill. tisztelgés édesanyja, Szűz Mária előtt. Az egyházi, liturgikus év nem a naptárhoz igazodik, hanem adventtel kezdődik, és a következő adventig tart. Az advent igazi meghitt hangulatát, szakrális ízét a hajnali vagy angyali mise (roráté) adja meg, amit még böjtöléssel, bűnbánattal (gyónással), elcsendesedéssel, családi imádkozással is megszentelnek. A többnyire fenyőágakból font adventi koszorú három lila (hit, remény, szeretet) és egy rózsaszínű (öröm) gyertyát tartalmaz, melyekből minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A karácsonyi ünnepkör nagyjából András napjától vízkeresztig (a mulatós farsang kezdetéig) tart; kiemelkedő eseménye a szentestén celebrált éjféli mise s a szilveszteri hálaadás. De különböző mágikus varázslások (pl. Luca székének készítése), népszokások (regölések, betlehemezések) is kapcsolódnak hozzá, sőt a disznótorok a vidámságot, a jó kedélyt is képviselik. Az egészséges félelem (nem azonos a rettegéssel!) a bölcsesség talpköve; térjünk meg mi is mielőbb (azaz fogadjuk magunkba az Urat), és bízzunk a Megváltóban, aki megszabadít bűneinktől, és megtart bennünket az erények útján, hogy később ne kelljen remegnünk az örök Bírótól. Átvitt értelemben adventkor nemcsak Jézus születését várjuk, hanem második eljövetelét is, vagyis igyekszünk fölkészülni az utolsó ítéletre.

Karácsony egy különleges, misztikus alkalom arra, hogy a megtisztult lelkek találkozzanak Istennel, és megtapasztalják végtelen jóságát, kimeríthetetlen szeretetét. Forduljunk bizalommal hozzá személyes problémáinkkal, és könyörögjünk a bajba jutottakért, a szenvedőkért, a csalódottakért s a csüggedőkért. Fohászkodjunk családunkért, szeretteinkért s árva népünk emberibb jövőjéért, közös sorsunk jobbra fordulásáért. Kérjük Őt, hogy legyen velünk irgalmas, vétkeink, mulasztásaink, hitetlenségünk ellenére is. „Küldj minket, Urunk, hogy tudjunk örömet szerezni, könnyeket törölni, nyomorúságot enyhíteni. Hadd szolgálja így az egész életünk a Te dicsőségedet és mások üdvösségét.”
A világ jelenlegi helyzete

Nem feledve, hogy a Teremtő egyben a történelem mindenható ura is („ember tervez, Isten végez”), ebből az „éteri magasságból” térjünk vissza immár a szürke valóságba. Próbáljunk meg egy kis összegzést készíteni a világhelyzetről s a hazai állapotokról, majd tekintsünk előre, s fürkésszük ki (mellőzve a fals, céltalan „jóslásokat”, összeesküvés-elméleteket!), vajon mit hozhat számunkra a jövő.

Az euroatlanti civilizáció túlélte önmagát, évei meg vannak számlálva. Világuralmi törekvései – ez már nyilvánvaló – elbuktak, lélektelen centralizációjából, barbár gyarmatosításából, ultraliberális democsokráciájából nem kér az emberiség. A kulisszák mögött máris egy kíméletlen háború folyik a hatalmi átrendeződésért s a világ egyre szűkösebb természeti javaiért, egyelőre még komolyabb fegyverek bevetése nélkül, vagy csak korlátozott, lokális szinten. A helyi csatározások azonban bármikor összeérhetnek, s ellenőrizhetetlen kiterjedésük lángba boríthatja egész bolygónkat. Ázsiában, Afrika és Dél-Amerika jelentős részén túlnépesedés van, míg Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában fogy a lakosság. Az etnikai eltolódás egyre nő a színesek javára, a fehér faj pedig az elöregedés, a végső kipusztulás örvényébe került. Az egyformán közös gyökerű, szabadkőműves-zsidó érdekeltségű cionbolsevizmus kimúlása után a judeokapitalizmus is elvirágzott, és a tönk szélére jutott. A fejlett Nyugatnak egyre inkább bealkonyul, míg a Kelet rohamléptekkel tör előre, s úgy hagyja faképnél vetélytársát, mint versenyautó a csacsifogatot. Az USA és az EU (s a mindkettőt kézben tartó Izrael) gazdasági és kulturális fölénye már a múlté; míg Kína, India, Oroszország és Brazília (BRIK) mind magasabbra emelkedik, de a mohamedán országok is tartják megszokott színvonalukat. A jövő a központosított, hierarchikus felépítésű, tekintélyuralmi rendszereken alapuló nemzetállamoké; a világvallások közül pedig egyedül az iszlám életképes, mert elég militánsan és politikusan átszövi az élet valamennyi területét. A kereszténység – noha még jelentős tömegbázisa van mindenütt – ezzel szemben sorvadásnak indult, visszahúzódott a lelki szférába, nem nyújt eligazítást a gyakorlati problémákban, ráadásul teljesen átitatja a rothasztó héber szellemiség. A mostani globális méreteket öltő „pénzügyi és gazdasági világválság” sem más, mint a profitjába kapaszkodó, ravaszul spekuláló bankárkaszt egyik utolsó népámító blöffje, hogy a „bankkonszolidációkkal” elnyelt további milliárdokkal megmentse zátonyra futott hajóját. De a Kelet és az arabok könnyedén kivonják magukat alóla, s valutáik nem igazán rendülnek meg ezektől az ócska monetáris trükköktől. A dollár és az euró már csak névleges értéket képvisel, semmilyen nemesfém- és munkafedezete nincs; ugyanakkor a világ anyagi eszközeinek kb. 60%-át 100-nál alig több zsidó felségjelű rablóbanda bitorolja, miközben az emberiség zöme elképesztő nyomorban (éhség, szomjúság, járványok, analfabetizmus, hiányos közművek, mérgező környezet stb.) tengődik.

Ez a sátáni igazságtalanság azonnali jogorvoslatért kiált, s érthető okokból rövidesen elsöpri a mindent behálózó és kiszipolyozó, haszontalan talmudista rovarokat. A mélyben már készülődik a leigázott és kisemmizett népek általános, „ügydöntő” fölkelése, amit ideig-óráig a NATO technikai-katonai fölényével késleltethetnek ugyan, ám a vulkanikus robbanást elfojtani hosszú távon aligha bírják. Bármennyire is szeretnénk, békés úton ez a „paradigmaváltás” nem mehet végbe, mert a zsidó élősködők önszántukból képtelenek mérsékelni féktelen harácsolásukat, s fondorlatosan megszerzett vagyonukról, pozícióikról sem hajlandók lemondani. Ám az eltiport százmilliók már nem tűrnek tovább; lassan fölébrednek a rájuk bocsátott kómából, s bármi áron kivívják szabadságukat, függetlenségüket és önrendelkezésüket. Ebben az irgalmatlan véráldozatokkal járó, öldöklő küzdelemben akár egész népek, kontinensek is megsemmisülhetnek – köztük sajnos a magyarság is –, ezért alaposan föl kell készülnünk a túlélésre, hiszen valamennyi nemzet számára a legfőbb parancsolat a saját megmaradása és értékeinek, kultúrkincseinek, ősi hagyományainak átmentése az élhetőbb jövőbe. Felelőtlen, pofátlan politizálásával – a tényleges holokauszt előtt álló – Izrael ma a világbéke első számú közellensége, s minden idők leggyűlöltebb országa, amely ráadásul farokként csóválja (s várhatóan magával rántja végzetébe) az USA-t is. Az Egyesült Államok pedig korábbi koreai és vietnami veresége után immár az afganisztáni és iraki kalandjában is kudarcot vallott, s noha étvágya még Iránra is kiterjed, aligha meri megtámadni, ha maradt még egy csöppnyi józansága. A hedonista, elkényelmesedett, dekadens Nyugat gazdasági vonalon is fokozatosan lemarad az erőtől duzzadó, óriási tartalékokkal rendelkező Kelettől. Ezért ha utóbbi ügyesen taktikázik, és elegendő türelmet tanúsít, akkor vetélytársa előbb-utóbb túlérett gyümölcsként simán az ölébe pottyan. A globalista világrend tehát biztosan összeomlik, s alighanem a legyengült, fogyasztóvá degradált, elhülyített fehér fajt is maga alá temeti, ami számunkra sem lehet vonzó perspektíva. Le kell szögeznem persze, hogy a Kelet túlbuzgó, elképesztő munkatempója, valamint puritán igénytelensége sem szimpatikus számunkra, hiszen eredendően az ember nem azért él, hogy dolgozhasson, hanem azért dolgozik, hogy megfelelően élhessen; vagyis semmit se vigyen túlzásba, de élvezze, használja föl szorgalma eredményeit, s általuk alapozza meg minőségi életvitelét. Ne higgyük azt, hogy egy keleti (pl. kínai, orosz vagy muszlim) gyarmatbirodalomban sokkal különb sorunk lehet, mint a mostani judaista rémuralom alatt; ezt a véleményemet cáfolhatatlanul igazolják a kivénhedt Európa „multietnikus, multikulturális” realitásai, vagy éppenséggel Tibet és Ujguria, ill. Csecsenföld könyörtelen letiprása. Nekünk, magyaroknak, nem tanácsos semmilyen „elsüllyeszthetetlen” óceánjáróhoz (lásd Titanic!) odaláncolni kis hajónkat, jobb, ha mindenkitől kellő távolságot tartunk, és saját érdekeinknek megfelelően manőverezünk a hullámzó világtengereken.
Ha sártekénk sorsa csak az elfajzott, elállatiasodott, istent játszó embereken múlna, akkor nem valószínű, hogy elkerülhetnénk a totális tragédiát. Szerencsére a Fönnvaló nem hagyta magukra teremtményeit, hanem törődik velük, gondoskodik róluk, s minden bizonnyal most is megmenti az arra érdemeseket a pokol bugyraitól. Úgy vélem, ebben inkább reménykedhetünk, mint ellenségeink jóindulatában, vagy akár szövetségeseink (??) és önmagunk „kozmikus erejében”. Mindent összevetve: a közeli (néhány éven, évtizeden belüli) apokaliptikus változás szükségszerű, és sokáig már nem odázható el (ám a „világvége” még kissé messzebb van!); azonban nincs okunk a bénító gyávaságra, hiszen bármilyen katasztrófa sújt ránk, Isten segítségével meglelhetjük a kivezető ösvényt, persze csak ha mi is akarjuk, és megtesszük érte a tőlünk telhető legtöbbet.

A magyar sorskérdések és tennivalók

Hazánk egyben Európa földrajzi-közlekedési-szellemi centruma is; Magyarország őshonos nemzete kontinensünk legelső államának megalapítója volt. A magyarság itt, helyben fejlődött ki, s nem jött ide sehonnan! Tehát egy olyan entitás, amely nem tartozik szorosan sem Kelethez (bár rokonaink, potenciális bajtársaink jobbára itt élnek), sem Nyugathoz; ezért se lehetünk afféle komp vagy híd a két szembenálló tömb között, ugyanakkor nem vállalhatjuk a nekünk semmi garanciát nem nyújtó Európa további áldozatos védelmezését sem. A Kárpát-medence a világ talán legegységesebb, legszervesebb, önellátásra legalkalmasabb térsége, melynek fennmaradását, „paradicsomi állapotát” csak a magyarság vezető szerepe biztosíthatja. Célunk tehát az évszázadok során ide költözött különböző népek, etnikumok „tejtestvéri közösséggé” formálása; ami azonban nem történhet meg a saját önfeladásunk árán, hanem kizárólag történelmi sérelmeink igazságos jóvátételével. A földünket szétdaraboló és elprédáló ordasoknak be kell látniuk, hogy vagy visszaadják a „rablott holmit”, s velünk együtt boldogulnak, vagy mindnyájan elmerülünk a közeljövő tomboló hurrikánjaiban. Szakrális megbízatásunkat csupán akkor hajthatjuk végre, ha magunk is visszatérünk őseink útjára, s példákat nem másoktól merítünk, hanem önmagunkból. Először föl kell támadnunk, meg kell erősödnünk, és össze kell forrnunk ahhoz, hogy Isten igazi választott népeként másokon is segíthessünk, ill. betölthessük tanító, gyógyító, fényhordozó küldetésünket. (Sokan talán sajnálkozva mosolyognak ezen, s kigúnyolnak bennünket „délibábos” szemléletünkért; de ez nem szegheti kedvét azoknak, akik tisztában vannak a Regnum Marianum, a Szent Korona országa és a Szent Korona-értékrend fogalmainak pontos jelentésével.)

2010 virtuális valóságának látszólag legfontosabb hazai eseményei a parlamenti s az önkormányzati (helyhatósági) választások voltak. Rendkívüli, 2/3-os többséggel sikerült leváltani az MSZP-SZDSZ posztkommunista-neoliberális hatalombitorlóit, s helyükbe juttatni a Fideszt. Elvileg ez a támogatottság bármire elég, noha nem a jelenlegi félgyarmati, cionista rendszerben. Akik az orruknál tovább is látnak, nem csalódhatnak bennük, hiszen az az eredménytől függetlenül is világos volt, hogy ettől a bagázstól sem várhatók érdemi változások, mert eleve olyan pályán kényszerülnek mozogni, ahol minden szabályt ellenségeink és árulóink sóztak a nyakunkba. Valameddig el lehet még lavírozgatni ebben a számukra kellemes (nekünk viszont halálos!) fertőben, ám ha hajszálnyit eltérnének a „kóser iránytól”, azonnal megfojtanák őket „kenyéradó gazdáik”. Itt már évtizedekkel ezelőtt megírták a forgatókönyveket, ezért a mozgástér roppant szűkre szabott, s úgyszólván lehetetlen kitörni a nemzetünk életterét behatároló rideg karámból. Tudnunk kell azt is, hogy egész Európában a magyarság tengődik a legsiralmasabb körülmények közt, hiszen az egyre kevésbé titkolt cél legjobbjaink gyors likvidálása, majd a rátermett, becsületes vezetők nélkül maradó néptömegek tönkretétele és fokozatos bedarálása vagy elkergetése szülőföldjéről azért, hogy egy mohó, körülmetélt siserahad megszerezhesse Istentől kapott őshazánkat. Tehát eleve hibás hozzáállás az, amikor egyesek azon vitatkoznak, hogy beengedjük-e Törökországot vagy Izraelt az EU-ba (persze, hogy nem!), ahelyett, hogy azon töprengenének, miképpen tudnánk mielőbb faképnél hagyni az egész alvilági színtársulatot. Ugyanilyen melléfogás az is, amikor arra törekszünk (egyik jó magyar a másik hasonszőrűt gyalázva!), hogy elfecsérelt szavazatainkkal minél nagyobb szeletet hasítsunk ki bármelyik „honmentő” párt javára a balliberális „demokratúra” penészes tortájából. Ennél fogva a Jobbik – mely kétségtelenül a legradikálisabb és legmagyarabb érzelmű frakciót képezi a rendkívül silány mezőnyben – a maga 17%-ával jóformán semmit sem tehet tátongó sebeink gyógyítása végett, hiszen valamennyi pozitív törekvését könnyedén lenullázza a helytartó, vazallus többség. A kondícióink immár oly rémesek, anyagi, erkölcsi és szellemi-lelki tartalékainkat annyira kimerítették, hogy nincs más lehetőségünk, mint fölrúgni mindent, lerázni bilincseinket és visszaszerezni elorzott javainkat, satuba szorított hazánkat, ill. megalkuvás nélkül végrehajtani a gyökeres rendszer- és államformaváltást. Az alapvetően önző, részérdekeket képviselő, sokfelől lekötelezett pártok erre teljességgel alkalmatlanok, tehát nem lepődnék meg, ha az Orbán-kormányt – ígéreteinek megszegése miatt – mandátumának lejárta előtt elűzné a népharag.

Nehéz néhány jellemző mintát kiragadni, mégis soroljunk fel párat legégetőbb gondjaink közül. Nem zajlott le az elmúlt 65 év gazembereinek elszámoltatása és felelősségre vonása, ugyanakkor az üldözöttek, kifosztottak, derékba tört egzisztenciájúak kártérítése, rehabilitációja sem. Elmaradt a zsidókérdés (ezt még fölvetni sem merik sehol, mintha nem is létezne!) és a cigánykérdés rendezése, valamint az idegenek (főként az Izraelből érkező „honfoglalók”!) betelepítésének megakadályozása és a vészesen gyorsuló magyar népességfogyás megfordítása (pl. az abortusz betiltása, a főállású anyaság elismerése, a gyes és a gyed emelése, a nagycsaládosok kedvezményezése stb.) is. Nincs az országban közbiztonság, vagyonvédelem, jogállami és alkotmányos rend; sőt, virágzik a „megélhetési bűnözés”, a hivatali korrupció, a fenyegető és brutális etnikai erőszak, az állami (rendőr)terrorizmus, a törvény előtti egyenlőtlenség, a szabadság és emberi méltóság agyagba döngölése. Kísérlet sem történt a tervszerűen megszüntetett munkahelyek pótlására, a foglalkoztatottság növelésére, a gazdaság, a piac és a pénzügyek nemzeti kézbe vételére, a falánk bankszektor szigorú ellenőrzésére, a haszonleső multicégek megadóztatására, euroatlanti (euro-antanti?) és „jószomszédi” kapcsolataink újragondolására, a tudatromboló, kultúrmoslékot okádó, hazug média „kifilézésére”, a (finnugor és egyéb) történelemhamisítások beszüntetésére, a tudományos és művészeti elferdülések helyrebillentésére, a lezüllesztett oktatás színvonalának visszaállítására, a honi tehetségek és feltalálók felkarolására, az elégtelen és beteg egészségügy (+ a megfizethetetlen gyógyszerárak) rendbetételére, a (lakásmaffiás) kilakoltatások azonnali blokkolására, a nyugdíjak távlatos értékőrzésére, a mérgező, silány ételek (pl. ismeretlen eredetű adalékok, vegyszerek, nátrium-hiányos, káliumban gazdag „étkezési sók” forgalmazása) és italok kiszűrésére stb. stb.

Nem kétséges, hogy békés pótcselekvésekkel (pl. parlamenti felszólalásokkal, aláírásgyűjtésekkel, kilúgozott népszavazásokkal, zászlólengető tüntetésekkel-felvonulásokkal, sajtópolémiákkal), ráolvasó kuruzslásokkal ez a szörnyű, sok évtizede halmozódó gigantikus ganéhegy nem tüntethető el. A nemzet többségének fel kell lázadnia a rabtartó és pusztító „elit” ellen, ha élni akar, mert különben kivérzik, fölmorzsolódik az örökös meddő várakozásban. Ebben a leendő önvédelmi harcban csak magunkra számíthatunk, mert helyettünk senki sem oldhatja meg közös dolgainkat. Persze felelőtlenül, fölkészületlenül és idő előtt nincs értelme rohamra indulni (ne hagyjuk, hogy hitvány megrontóink „forradalomba” vagy polgárháborúba csaljanak bennünket!), mert oktalan lemészárlásunkkal semmit sem érhetünk el, s a helyzetünk csak tovább rosszabbodna. Abban biztos vagyok, hogy hamarosan eljön a kedvező alkalom, de addig sem ülhetünk tétlenül a babérjainkon. Próbáljuk meg mind teljesebben kivonni magunkat az idegenszívű hatalom befolyása alól, törekedjünk önellátásra és nemzeti összefogásra; szervezkedjünk minél szélesebb körben (ne lapos ideológiák, üres jelszavak, „izmusok”, pártprogramok mentén!), s bármilyen „sajtótörvénnyel”, zsarnoki cenzúrával kívánnak elnémítani, mindenkor bátran mondjuk ki az igazságot. A tisztességes, nemzethű értelmiségnek kutya kötelessége szót emelni a visszásságok, jogsértések ellen, s azokat is fölvilágosítani, akik egyedül képtelenek a tájékozódásra.
Vegyük észre azt is, hogy honfitársaink rovására nem boldogulhatunk, nem köthetünk paktumot az ördöggel, mert ma ártatlan felebarátunkat lökik szemétre a pribékek, holnap pedig minket. Legyünk elszántak, önzetlenek, megértőek, tanítsuk, segítsük egymást; leplezzük le gyarmatosítóink álcázott arcát, tárjuk föl rágalmaikat és gaztetteiket, készítsünk listákat a főkolomposok nevéről, elérhetőségéről és harácsolt vagyonáról, hogy ne csúszhassanak ki a számonkérőszék ítélete alól. Minden idegszálunkkal és képességünkkel készüljünk föl a sorsdöntő ütközet(ek)re, mert ennek sikeres megvívásától függ jövőnk és megmaradásunk. S még valami. Soha ne engedjünk az óvatlanokat tőrbe csaló, konzum-idiótává gyaluló, amorális materializmus kísértéseinek. Fogadjuk el a kihívásokat, vigyük végbe, amit belátásunk, lelkiismeretünk szerint meg kell tennünk, de mindenkor tekintsünk az égre is, s rendületlenül kérjük Boldogasszony Anyánk és a Magyarok Istenének pártfogó támogatását. Dicső őseink sosem tértek ki a hódító banditák elől, de fohászkodni se szégyelltek, ha túlerővel kellett megmérkőzniük; így aztán saját seregük mellé rendszerint elnyerték a mennyei „hadosztályok” szövetségét is, akikkel együtt legyőzhetetlennek bizonyultak. Mi is tőlük vegyünk példát, mert ezúttal sok évezredes, viharvert históriánk legborzalmasabb harcai előtt állunk.

A Kárpát-medence stratégiai pontjain gyűjtsünk halomba rengeteg tűzifát, s gyújtsunk a csillagokig lobogó máglyákat, hogy „minden idegen rongy bennük égjen”!
Végezetül valamennyi tisztességes, jóakaratú harcostársamnak és nemzettestvéremnek – éljenek akár a Csonkaországban, a Kárpát-medence megszállt vidékein, vagy a világ bármely pontjára száműzve – áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog(abb) új esztendőt kívánok! Isten, az áldás már kevés; védd meg és segítsd a magyart!

Siklósi András: Misztikus téli hangulatok (13 vers)

    Adventi énekek
    1.) Fohász a nemzetért

    (Magyar szeresd a magyart)
    Kérlek Uram Magyarok Istene
    Oldd fel az átkot mi lelkünk rágja
    s végre a gonosz gyűlölet tere
    Édenkert legyen – béke oltára
    ahol barátként öltünk karba kart
    s hirdetjük: testvér szeresd a magyart

    Ne hagyd a gyilkos haramiáknak
    hogy hatalmuk soká tobzódjon még
    Hisz’ kárt tesznek falunak országnak
    pusztulás jön és egy kegyetlen vég
    Hallgasd a kínt a bánatot a jajt
    Istenem Uram gyógyítsd a magyart

    Dúsgazdag rablók sertepertélnek
    hogy melyik „törvényt” tárgyalják előbb
    s igás baromként hajtják a népet
    ráuszítva sok mohó vámszedőt
    Barbárság vad tengerén hol a part
    ahol nem bántja senki a magyart?

    Uram kérlek ezt ne tűrd el tovább:
    bölcsek helyett hogy tuskók döntsenek
    s tönkretegyék értékeink sorát
    Majd hont árulva alkut kössenek
    és ránk hozzák az elsöprő vihart
    Uram védelmezd tőlük a magyart

    Hogy kivesszünk – ne engedd Istenem
    Sok hasznost szépet s jót adunk mi még
    A szeretet átsegít mindenen
    boldogabbá válik a Föld s az Ég
    Most tombol fölöttünk – űzd el a bajt
    könyörgök Uram: áldd meg a Magyart

    2.) Ne hagyd el őrhelyed

    Ahová Isten szólított
    nyilván az kijelölt helyed
    ott értheted meg a titkot
    Lelke csak ott szárnyal veled
    Mikor áldást oszt hirtelen
    e föld tájain nem keres
    csupán a saját helyeden
    s jaj neked akkor ha üres

    Védd tehát vitézül helyed
    akármily’ súlyos a kereszt
    s bár tűz és víz emésztenek
    sose akard feledni ezt
    Ne nézz rémülten százfelé
    ha kunyhód egy farkasverem
    dicsérd az Urat épp ezért
    a legfélelmesebb helyen

    Amit mulasztasz – hát mered
    tagadni léted lényegét? –
    tán kegyelmektől fosztja meg
    Isten egy méltóbb gyermekét
    Gondold át jól: a helyedet
    nem töltheti be senki más
    az Úr rád bízta s Ővele
    kötelező a számadás

    Fogadd szívesen sorsodat
    mint Vezérlőd ajándokát
    ne szőj fellengzős álmokat
    nyújtsd őket mind az Úrnak át
    Győzelmet csupán akkor ad
    imád csak úgy hallgatja meg
    ha mint kipróbált harcosa
    nem hagyod el az őrhelyed

    Holtig szeress légy bölcs s igaz
    így nyerhetsz égi koronát
    benned az Úr ha hű maradsz
    megdicsőíti önmagát
    Örvendve vállald tisztedet
    s fénylő reménnyel hívd Urad
    hadd higgyék-tudják mindenek
    hogy Ő békét és üdvöt ad

    S ha majd Királyod megjelen’
    a földön sehol sem keres
    csak ott saját kis helyeden
    s ujjongva látja: nem üres
    Az lesz legboldogabb perced
    ha rendelt helyeden talál
    fölvisz magával a mennybe
    hol örök Élet trónja vár

    Fehér világ

    fut az élet fut a szán
    kis harang cseng oldalán
    prüszkölő lovak viszik
    hókirálynő álmait
    fehér álom fehér szél
    meseszép tündéri tél
    ezer pihe kavarog
    örvénylik száll és forog
    az útszélen hóember
    elindulna de nem mer
    fél hogy elmúlik a tél
    s elolvad míg visszaér
    fehér az erdő a rét
    fehér minden szerteszét
    jegesek az ablakok
    körül minden megfagyott
    kis házakban tűz lobog
    köd burkolja a napot
    a dombháton sok gyerek
    zsibong játszik hempereg
    a mezőn a hó alatt
    alszik a vetés a mag
    másutt disznót perzselnek
    esküvő van nagy ünnep
    mulat öreg fiatal
    szalad a gond és a baj
    vidám a tél gyönyörű
    tündöklő és egyszerű
    fehér imát mond a szél
    nincs szebb mint a fehér tél
    fehér álom és csoda
    hókirálynő otthona

    Hazatérés előtt

    (Őseink a sztyeppén)

    Tombol a fagy bömböl a szél
    torlódva dermed a hullám
    Mint néma holt
    hideg a hold
    hóvihar söpör a pusztán
    Reszket a fény
    a sztyepp jegén
    bomlik hasad a jurta
    Dőlnek a fák
    mint a bakák
    hörögve buknak a hóba
    A tűz sápad
    farkas támad
    csillagok hullnak a tóba
    Üvölt a tél
    vijjog a szél
    havat szór szemünkbe szánkba
    Égszakadás
    vad nyihogás
    megfagynak lovaink állva

    Mi lesz velünk
    mind elveszünk
    hófalba jégtömbbe zárva
    Bölcs Napkirály segíts nekünk
    ne érjünk ilyen véget
    Hős eleink
    isteneink
    szűnjön a szörnyű végzet

    Pereg a dob dübög a dob
    eszünk veszejtve verjük
    Sok névtelen halottunkat
    megszámolni se merjük
    Kegyetlen szél
    zord gyilkos tél
    hogy gyűlölünk és félünk
    Hordd el magad
    s minden hadad
    ne pusztítsd el a népünk

    Ha alábbhagysz útra kelünk
    szilaj vezérünk Álmos
    Dús földeket jobb legelőt
    ígért a legfőbb táltos
    Jön még tavasz
    s nem lesz panasz
    erősek vagyunk bátrak
    Olvad a jég serken a fű
    illata kél a fáknak
    Elfut a tél
    ífjul a vén
    új haza vár ránk gazdag
    Éled a kedv nő a remény
    föl magyarok nyugatnak

    Könyörgés Babba Máriához

    (Márton Áron emlékének)

    Anyánk édes Boldogasszony
    áldó kezed oltalmazzon
    szemed fölöttünk virrasszon
    szíved szívünkhöz hajoljon

    Erősíts meg minket kérünk
    ne folyjon ki drága vérünk
    Bízunk benned csak rád nézünk
    vigasztald könnyező népünk

    Ne hagyd hogy a gonosz sorba’
    elragadjon a pokolba
    Testünk-lelkünk így is csonka
    szétmarta a héber rozsda

    Mindenünket elorozták
    nem miénk már Magyarország
    Semmik vagyunk gyáva szolgák
    otthonunk rablók tiporják

    Idegenek nyúznak tépnek
    mi haldoklunk csak ők élnek
    Micsoda kegyetlen végzet:
    elpusztítanak a férgek

    Se hitünk se egészségünk
    már nincs miért mégis félünk
    Csöppnyi jóban sincsen részünk
    porba fulladt a reményünk

    Mivé leszünk hova menjünk
    talán új földet keressünk?
    Kihunyt a szeretet bennünk
    rideg koporsóban fekszünk

    Fájdalmunk az eget veri
    a fél világ vesztünk lesi
    jövőnk keresztre szegezi
    maradékunk szétkergeti

    Hű Patrónánk jöjj el hozzánk
    irgalmazz és tekints reánk
    mentsd meg szegény beteg hazánk
    szabadíts föl szép Szűzanyánk

    Lángod érettünk lobogjon
    imád üdvösséget hozzon
    Szent balzsamod gyógyítgasson
    csíksomlyói Boldogasszony


Ablakaim derékig meztelenül

Ablakaim derékig meztelenül állnak a végtelen téli pusztán A metsző szél barázdákat szánt rideg színtelen húsukba Bandzsítva néznek a megkövült tájra üveges szemekkel lélektelenül
Megszokták már az egyedüllétet az évszakok változását a disznóröfögés-szagú éjjeleket s az izzó fényben pompázó nappalokat Megszoktak engem is hogy beszélek hozzájuk ütöm és ölelem őket Megszokták ha néha vendéget várok s nyikorog alattunk korhadt ágyam Megszokták a harsány kacajokat apró sikolyokat a baráti csevegést s lompos kutyám bűnbánó vonyítását Megszokták a fűzfák bólogatását a ménes nyerítését a csikósok kurjantásait s az ostorok sistergő pattogását Megszokták sajátos formájukat a rájuk dermedt hókristályokat a csillagok záporát a tisztaságot és a mocskot a ruhát és a meztelenséget sosem volt békémet ordító kínomat borospoharam néma koccintását verseim nyomasztó hangulatát
Megszokták életritmusomat velem kelnek és alszanak elkísérnek távoli útjaimra elém futnak ha visszatérek Agyuk élesebb mint a számítógép mindent tudnak észlelnek amit az ember képtelen Figyelték betyáros ifjúságom elmúlását pandúrként követték sikereimet és kudarcaimat százakat ezreket láttak születni-meghalni
Sápadt arcomat beléjük fúrom kezemmel kitapogatom hideg szívük dobbanásait vérereik monoton lüktetését Elszánt mozdulatokkal letépem kopott gönceimet s órákig állok csupasz testükre forrva Kikapcsolom gondolataimat érzéseimet Betöltik lényem A világ kincsét jelentik számomra Imádom őket karmolni csókolni s fülükbe súgni legvadabb vágyaimat
Szeretnék bimbózó jégvirágként örökre ablakaimra fagyni


    Egyszerű dal a télről
    szél fúj
    drót ring
    hold néz
    ág int
    köd száll
    hó hull
    fagy csíp
    tél dúl
    kürt szól
    szán cseng
    fény szín
    s árny leng
    dal zeng
    csönd véd
    friss hó
    szűz még
    gyöngy lép
    szép lány
    ágy hív
    csók vár
    szem csal
    társ nincs
    füst lett
    a kincs
    nincs csók
    nincs lány
    se múlt
    se nyár
    csak harc
    és gond
    szív ver
    vér dong
    fő fáj
    láz gyújt
    sors mér
    vész sújt
    kint fagy
    és tél
    bent tűz
    és én
    éj van
    és hó
    vers lesz
    a szó

    Isten oltalmában
    Magyar sorsot adtál kemény életet
    súlyos gondokkal kudarcokkal terhelsz
    naponta megpróbálsz gyakran porba sújtasz
    Keserűségemben mégis megvigasztalsz
    küzdelmeimhez erőt és reményt adsz
    fölsegítesz ha összeroskadok
    Harcostársam meghitt barátom vagy
    szelíden átölelsz ha mindenki elhagy
    Feléd fordítom könnyes arcom
    begyógyítod vérző sebeimet
    Megvédesz ellenségeimtől
    nem hagyod hogy irigyeim eltapossanak
    s nem tűröd hogy sikereim elvakítsanak

    Se pénz se hírnév nem pótolhat
    gazdagságoddal senki se versenyezhet
    hatalmaddal semmi sem ér föl
    Jó vagy és igazságos bölcs és egyszerű
    csodálatos és legyőzhetetlen
    Lelked friss forrásánál megtisztulok
    s föloldódom fenséges csöndedben
    Nem félek többé a szenvedéstől
    a halállal is bátran szembenézek
    Végigjárom utam elszánt bizakodással
    s föltámadok újjászületek
    gyötrő bánatomat ragyogó örömre váltom

    Légy velem örökké
    fürössz meg szikrázó fényedben
    és szüntelenül szeress
    Bocsáss meg ha megsértelek
    óvj meg a gonosz rontásától
    űzd el a lidérces éjszakákat
    szabadíts meg a Sátán csapdáiból

    Hiszek benned belőled táplálkozom
    nélküled nem is létezem
    Nem én beszélek te szólsz általam
    te dalolsz helyettem te írod verseim
    Azért jöttem a világra
    hogy egész életemben titkaid kutassam
    s ezernyi poklon át eljussak hozzád
    és minden tehetségemmel
    dicsőségedet zengjem

    Vidéki pályaudvar karácsony éjjel
    Éles fütty hasít az éjszakába –
    tehervonat kattog
    Itt ragadtam Személy csak reggel hétkor
    Végtelen sínek közt botorkál egy talpfa
    A bakter felhúzza a vekkert és rádől asztalára
    a kinti lámpát elfújja a szél
    Néhány hószemcse arcomba vág –
    az első téli kések
    A váróban bűz és füst van
    de az öreg kályha melegen duruzsol
    Éberen őrzöm az utasok álmát –
    szívükben karácsonyi vágyak
    zsebükben félig telt pálinkásüveg
    Kőtömbként nehezedik rám a csönd
    a fáradtság lassan erőt vesz rajtam
    fejem hátrabillen s hazaröpít a képzelet
    Hívekkel zsúfolt fenyőillatú templomunkban
    éjféli szentmisét mond a pap
    s a fényes jászolban az újszülött Jézus gőgicsél
    Halk égi zenére ébredek:
    az ablakon át tisztán földereng
    a friss hóba öltözött
    örömöt sugárzó hajnal

    Kiáltás szilveszter éjszakáján
    Csodát remélve ebsorsunk ketrecében
    igyunk egy kortyot a bátorság borából
    Őrködj ne aludj elárult beteg népem
    és ne rettegj soha a halál csókjától

    Otthonunk hazánk maholnap összeroskad
    s bitangmód éhbérért robotolunk magunk
    Vérünk és jövőnk áldozzuk gyilkosoknak
    s míg ők tobzódnak mi bénultan hallgatunk

    Millió szív dobol riadót testvérek
    Lobogjon a zászlónk Áldás a magyarra
    Daliás lelkünkben szülessen új ének:
    váltson meg a világ legszebb forradalma

    Elég a rabságból Vár egy méltóbb élet
    Nagy Isten segíts hogy rátaláljunk végre
    Győzzünk le űzzünk el minden ellenséget
    s keressünk gyógyulást a sok szenvedésre

    Jöjj el szabadság lázadók üdvössége
    Petőfi Sándornak

    A Tiszánál állok a szegedi pusztán Mint egy kaptár
    méh körüldöngicsél a hó Januárt mutat a naptár
    Függöny mögött a nap Jégcsapok lógnak egy ágról
    Fagy villan szél fúj Varjak zuhannak le a fákról
    Rád emlékezem rád gondolok Petőfi Sándor

    Zúzmarásodom Elnyűtt kabátom nem melegít
    Borzongok és fázom Őrzöm a múlt gyökereit
    Fölfeszül az égre a bánat Krisztus sebeit
    sejtem a láthatáron Cipelem mint rokkant vándor
    életem keresztjét s rád gondolok Petőfi Sándor

    Bőröm alá nyúl a tél Velőm belerémül
    Lilára zöldre dermedek s elérem végül
    hogy semmit se érzek Mintha nem lenne testem
    Most értem csak a pusztát Mindig ezt kerestem
    Olyan lett a világ mint egy Petőfi versben

    Hízik a jég köd száll Szürke reménytelen a távol
    Mégis tavaszt várok s rád gondolok Petőfi Sándor
    Úgy iszom iszom tiszta lelked akárha forrásból
    Rögös pályám tömérdek gond-baj Gyötört vágott az élet
    Ezért emel föl a példád ezért jó olvasni téged

    Fénylő lángoszlop hajlíthatatlan jellem voltál
    Úgy üt szíven a sorsod mint híveket a zsoltár
    Mintha ma is élnél De kár de kár hogy meghaltál
    Támadj föl Jöjj segíts jöjj vezess te garabonciás
    te elpusztíthatatlan táltos te Magyar Messiás

    Esküvői köszöntő

    Szálltam szárnyas lovam hátán
    Isten hozott nem a Sátán
    Versben szólok most hozzátok
    férfinépek és ti lányok
    Nem mint vőfély csak mint barát
    jöttem hogy köztetek tanyát
    verjek Igyuk meg a gazda
    borát és az új párt alva
    ne hagyjuk nászéjszakáján
    se elnyúlni puha párnán
    Nyughatnak még rengeteget
    átalhatják az életet

    Kényes virág a menyasszony
    majd betörik a sok harcon
    Lapos hasa hízzon nagyra
    urát pihenni ne hagyja
    Százhúsz gyereket neveljen
    becsületben s békésségben
    Soha szükséget ne lásson
    lehetetlent se kívánjon
    Karmait jól lereszelje
    ne az urán köszörülje
    nyelvét inkább kihasítsa
    hogysem nyakra-főre szidja
    A férjnek meg azt ajánlom
    asszonyt csináljon a lányból
    Nevelje és bátorítsa
    uralkodjon szépen rajta
    Meg se csalja meg se verje
    csak igyon rá úgy szeresse
    rá se nézzen másra soha
    vagy vásson el minden foga
    Legyen példás házasságuk
    találják meg hivatásuk

    Vége már az intelmeknek
    abbahagyom még megvernek
    Szólok vidámabb dolgokról
    azaz immár csak a jóról
    Boldogságban ússzon a ház
    s mindenki ki itt bent tanyáz
    jókedvében lubickoljon
    bele azért mégse fúljon
    A vidámság csapjon égre
    meg a szép lány fenekére
    mindenki szeretőt leljen
    a bosszúság borba vesszen
    a bánatot tűzre vessék
    farkasverembe temessék
    Aki mégis búskomor ma
    ördög vigye a pokolba
    hulljon ki a haja szála
    nőjön hordónyi tokája
    görnyedjen meg heted-hétrét
    orra csiklandozza seggét

    De félre az átkokkal is
    ugasson az aki hamis
    Nekem más a feladatom
    végül is ez lakodalom
    Nem leszek hát ünneprontó
    hanem inkább áldást osztó
    Áldásom az ifjú párra
    bőséget az egész házra
    Együnk igyunk mulatozzunk
    semmit pusztulni ne hagyjunk
    Fel mindenki dalra táncra
    ha falt-vedelt ki ne hányja
    mert orvosság van a borba’
    s a gyógyszertár neve kocsma