Parlamenti határozat javaslat Tibetről a Magyar Parlament részére

2000.

Figyelembe véve
-az EUP Tibetre vonatkozó 1987. októbet 14-i, 1989. március 15-i, 1993. szeptember 15-i, 1995. május 17-i, 1995. július 13-i, 1995. december 14-i, 1996. április 18-i, 1996. május 23-i, 1997. március 13-i, 1998. január 16-i, 1998. május 13-i, 2000. április 15-i és 2000. július 6-i határozatait,
-melyek alapvető emberi jogok megsértéséről szóló részét elfogadta a Német Parlament 1987. október 15-én és 1996. június 20-án, Olasz Képviselőház Külügyi Bizottsága 1989. április 12-én, Belga Képviselőház 1994. március 29-én és 1996. június 28-án, És az Ír Parlament Külügyi Bizottsága 1998. július 21-én,
-s amely határozatokat elfogadott és magáévá tett az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó albizottsága 1991. augusztus 23-án, a kisebbségek jogainak védelmében és mindenfajta diszkriminációt megelőzendő,
-az Európa Tanács Képviselői Testületének 1988-as október 5-i határozatának E.D. 173 pontját, -az Egyesült Államok, az Ausztrál Szenátus és Képviselőtestület, a Liechsteini Parlament és a Cseh Parlament által elfogadott határozatokat, megemlékezve arról, hogy Tibetet 1949-ben és 1950-ben megtámadták és elfoglalták a pekingi kommunista rezsim fegyveres erői, és ez a megszállás napjainkig fennáll,
-arról, hogy a terület, melyet a kínai hadsereg elfoglalt magában foglalja U-Cang-ot, Kham-t és Amdo-t, és nem korlátozódik csupán az úgynevezett Tibeti Autonóm Régióra,
-arról, hogy a Lhásza környéki, kínai elnyomás elleni lázadás (1959. március 10.) tízezrek bebörtönzéséhez vagy halálához, valamint a Dalai Láma és egyéb tibeti polgárok tízezreinek száműzetéséhez vezetett,
-a Bíróságok Nemzetközi Bizottságának 1959-es 60-as Tibetről szóló jelentéséről,
-arról, hogy a tibeti nép ellenállási mozgalmának az ötvenes és hatvanas években közel egymillióan estek áldozatául, ami a lakosság egy ötödének megsemmisülését jelenti,
-a közel 6000 kolostor lerombolásáról, könyvtárak százainak felégetéséről, templomok kifosztásáról, a vallási és kulturális értékek megsemmisítéséről, valamint az 1968-as kulturális forradalom idején a Vörös Gárda által kivégzett tibeti polgárok haláláról,
-az 1987-88-as kínai megszállás elleni tiltakozó megmozdulásokról, valamint azok a pekingi vezetés általi erőszakos vérbefojtásáról,
-az 1989-ben és 1990-ben a pekingi hatóságok által bevezetett hadi törvényekről, -Tibet „Speciális Gazdasági Övezetté” nyilvánításáról, melynek következtében kínai polgárok tömegeit olyan arányban telepítették be, hogy mára a tibetiek kisebbségben vannak saját hazájukban, -valamint a kényszer-abortusz és sterilizáció gyakorlatáról, -arról, hogy a Tibeti kormány székhelye Dharamszala, egy indiai város,
-és az ENSZ által szervezett „A gyarmatosítás felszámolásának évtizede” elnevezésű mozgalomról, különös figyelemmel
-arra a „17 pontos egyezményre”, melyet Pekingben a tibeti vezetőség kényszer hatására írt alá, s hogy még ez az egyezmény is tartalmazza – Tibet Kínai Népköztársasághoz csatolásán kívül – Tibet teljes autonómiáját, különös tekintettel politikai függetlenségének elismerésére és vallásszabadságának tiszteletben tartására,
-valamint az 1959/1353-as, az 1961/1723-as és az 1965/2079-es ENSZ határozatokra, melyek hangsúlyozottan felszólítanak minden olyan gyakorlat beszüntetésére, mely a tibeti nép alapvető emberi jogait sérti, beleértve az önrendelkezési jogot,
-arra, hogy a pekingi hatóság létrehozta a Tibeti Autonóm Régiót, -a Dalai Láma és a száműzetésben lévő tibeti kormány számtalan, Kínához intézett indítványáról, melyek a párbeszéd visszaállítását cálozták a Mao Ce-tung 1979-es halálát követő időszakban,
-a Dalai Láma „Öt pontos tervezetéről”, melyet 1987-ben az Amerikai Kongresszus, és a „Strasbourgi indítványról” melyet 1988-ban az Európa Parlament elé terjesztett a fent említett párbeszéd helyreállításának érdekében,
-a Béke Nobel-díjról, melyet 1989-ben ítéltek a Dalai Lámának,
-a levélről, melyet Őszentsége a Dalai Láma 1992-ben küldött Teng Hsziao Pingnek, ismételten hangot adva a tibeti vezetés vágyának a párbeszéd felelevenítésére,
-a brüsszeli 1996-os, a genfi 1997-es, a párizsi 1998-as és a londoni 1999-es erőszakmentes demonstrációkról, melyeken Európa és Tibet polgárainak ezrei vettek részt a Tibet szabadságáért és a kínai-tibeti tárgyalások megkezdéséért, üdvözölve -az Európa Parlament 2000. július 6-i határozatát, mely meghívja az Európai Unió tagállamainak kormányait, hogy tüzetesen vizsgálják meg a száműzetésben lévő tibeti kormány, a tibeti nép egyetlen jogos képviselőjekénti elismerésének lehetőségét, amennyiben a következő három év végéig nem jut egyezségre a száműzetésben lévő tibeti kormány a pekingi vezetéssel Tibet új, teljes autonómiáját biztosító alkotmányát illetően, az ENSZ főtitkár égisze alatt szervezett tárgyalások keretében, felkéri a
-Köztársaság kormányát, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy az illetékes hatóságok aláírják a megállapodást, mely a tibetiek teljes autonómiája garantálja a gazdasági, szociális, kulturális és politikai élet minden területén, kivételt csupán a honvédelem és a külpolitika képez, és amennyiben ez a megállapodás nem jön létre három éven belül, léptesse életbe az Európa Parlament határozatát, melyben elismeri a száműzetésben lévő tibeti kormányt, elhatározza,
-hogy ha a Kínai Népköztársaság kormánya és a száműzetésben lévő tibeti kormány nem jutnak egyezségre a fent említett három évben Tibet teljes autonómiáját illetően, akkor a Magyar Köztársaság Parlamentje hivatalosan kapcsolatot létesít a száműzetésben lévő tibeti kormánnyal,
megbízza
-a Parlament Elnökét, hogy továbbítsa ezen határozatát a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, az állam vezetőinek, a kormánynak, az Európai Unió tagállamainak parlamenti elnökeinek, az Európa Parlament elnökének, a Kínai Népköztársaság elnökének és miniszterelnökének, a Dalai Lámának, a száműzetésben lévő tibeti kormánynak és parlamentnek, valamint az ENSZ főtitkárának.