Őszentsége, a XIV. Dalai Láma beszéde az EU parlamentjében

2001. október 24./Brüsszel/TibetPress

Köszöntés
Ma egyszerű szerzetesként beszélek önökhöz. Nem vagyok a politikai tudományok szakértője, de megosztanám önökkel életem tapasztalatait, melyeket az erőszakmentes szabadságharcban szereztem. A történelem fordulóponthoz érkezett, ma, amikor az Egyesült Államokban történtek miatt a világot egységes egésznek kell tekintenünk. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy saját egyéni érdekeink csak mindenki más érdekeinek figyelembevételével elégíthetők ki. Az emberi életközösség nem korlátozódhat többé saját magunkra, családunkra vagy nemzetünkre, hanem ki kell terjednie az egész emberiségre. Legtöbb problémánk visszavezethető arra, hogy elvesztettük ezt az emberi tulajdonságot, emberi lelkünk azonosságát. Az, ha nem tudjuk a másságot elfogadni, elkerülhetetlenül konfliktusokhoz vezet. Különösen szomorú, ha a konfliktus alapja vallási kérdés, hiszen bármely vallást megvizsgáljuk, végső célja mindegyiknek az emberi szenvedés megszüntetése, a boldogság és szeretet állapotának elérése.

Az egyetlen megoldás a párbeszéd, de meg kell tanulnunk a konfliktusokhoz vezető utat már korai szakaszának jeleiből felismerni. A háború és más erőszakos cselekedetek az emberiség történelmén végigvezetnek, de régen még voltak vesztesek és győztesek, egy mostani háborúnak viszont már csak vesztesei lehetnek. A párbeszéd az egyetlen mód a konfliktusok valódi elrendezésére. A párbeszéd és az erőszakmentesség tehát a nemzetközi közösség feladata. Ez komoly kihívás, amikor veszélyes, erőteljesen negatív események történnek körülöttünk.

Ezt az elvet próbálom én is alkalmazni a kínai hatóságokkal. A tibeti nép szenvedéseivel a megszállás éveiben mindenki tisztában van nem kívánom itt részletezni. A Pancsen láma 70.000 karakteres beadványa a kínai kormányhoz Kína drákói politikájának dokumentációja. Tibet ma is elfoglalt ország, melyet erőszakkal tartanak elnyomás alatt, és szenvedés nyomorítja lakosságát. Némi gazdasági fejlődés ellenére Tibet a túlélés problémájával néz farkasszemet. A faji és kulturális megkülönböztetés következtében mindennapos az emberi jogok megsértése, de ezek is csak tünetei és következményei egy sokkal mélyebben gyökerező problémának. A kínai fenhatóság Tibet távoli kultúráját és vallását a fenyegetés és szétválasztás forrásának tekintik. A tibeti szabadságért vívott küzdelmet következetesen az erőszakmentesség elvén vezetem.

1988-ban az EU Parlamentben nyújtottam be indítványomat, mely alapján mindkét fél számára kielégítő és hasznos megállapodás születhetne. Eszerint Tibet része maradna Kínának, de igazi autonómiát élvezne, mely saját életüket érintő kérdések eldöntését jelentené, ami tartalmazza az oktatási, kulturális, vallási, környezetvédelmi és helyi gazdasági kérdésekben. Pekingre hárulna a külügyi és védelmi terhek viselése. Ez a megoldás Kína egységét és biztonságát – a két legfontosabb szempontot – mindennél jobban szolgálhatná a nemzetközi színtéren, Tibet pedig megkaphatná alapvető jogait és szabadságát, hogy civilizációját és földjének egészségét megőrizhesse. Szomorúan kell tudatnom önökkel, hogy minden, rendszeresen ismételt próbálkozásunk válasz nélkül maradt, a kínai vezetőség hozzáállása miatt előrelépés nem történt. Kína még a nyolcvanas évekhez képest is keményebben fordul a kérdéshez. Miközben határozottan ellenzem az erőszakot szabadságharcunkban, jogunk van minden egyéb politikai lépés lehetőségét átvizsgálnunk. Személy szerint a demokrácia és szabadság híve vagyok, és népem is a demokratikus útra segítem. Ebben az évben például demokratikus úton, népszavazással választottunk kormányfőt. Ennek ellenére a megoldás megszületéséig felemelem szavam a tibeti nép érdekében.