Őszentsége, a XIV. Dalai Láma 2002. március 10-ei üzenete

2002. március 10./Dharamszala/TibetPress

Ma ünnepeljük a tibeti népfelkelés 43. évfordulóját. Azonban mindig meg voltam győződve róla, hogy a jelen és a jövő sokkal fontosabb, mint a múlt. A világ a terrorizmus problémájával foglalkozik a szeptember 11-i események óta. Nemzetközi téren a kormányok többsége egyetért abban, hogy a terrorizmus elleni harchoz mielőbbi összefogásra van szükség, és tettek is már ezzel kapcsolatos lépéseket. Sajnos az eddigi intézkedésekből hiányzik a hosszú távú, átfogó gondolkodás ahhoz, hogy a terrorizmus kiváltó okával, gyökerével foglalkozzanak. Szerintem egy jól átgondolt, hosszú távú stratégiára van szükség, hogy az erőszakmentesség és párbeszéd politikai kultúráját világszerte elterjesszük.

A nemzetközi közvéleménynek fel kell vállalnia, hogy hatásosan támogatja azokat az erőszakmentességért harcoló csoportokat, amelyek a békés változások mellett kötelezték el magukat. Különben képmutatásnak fog tűnni az, amikor elítéljük a harag és kétségbeesés miatt felkelőket, harcolunk ellenük, és átnézünk azokon, akik folyamatosan támogatják az erőszak féken tartását, és a párbeszédet, mint az erőszak lehetséges építő alternatíváját. Le kell vonnunk a tanulságot korábbi tapasztalatainkból.

Ha visszatekintünk a múlt századra, látjuk, hogy az emberi szenvedés oka az erőszak volt, mint egyetlen eszköz a különbségek és konfliktusok megoldására. Ezért az a kihívás áll előttünk, hogy az új 21. századot a párbeszéd évszázadává tegyük, ahol a konfliktusok erőszakmentesen megoldhatók. Az emberi társadalmakban mindig lesznek vélemény- és érdekkülönbségek. Ma azonban mindannyian egymástól függünk, együtt kell élnünk ezen a bolygón. A nehézségek megoldásának és az érdekek ütköztetésének egyetlen józan és intelligens módja, akár egyénekről, közösségekről, vagy nemzetekről legyen szó, a megegyezni vágyás és békülés szellemében folytatott párbeszéd. Kutatnunk, fejlesztenünk és tanítanunk kell az erőszakmentesség szellemét, és igyekezetünkbe legalább annyit beleadnunk, mint amennyit katonai védelmünkre fordítunk.

A jelenlegi feszült politikai helyzetben a kínai vezetés tovább folytatta az utóbbi évben a tibetiek emberi jogainak sárba tiprását, még a vallás követőinek üldözésére is sor került. Ez ahhoz vezetett, hogy ismét növekvő számban hagyják el Tibetet lakói, hogy életüket mentsék, és máshol találjanak menedéket. Múlt nyáron több ezer tibeti és kínai szerzetest és apácát űztek el egy tibeti buddhista tanintézetből, a kelet-tibeti Szerthar kolostorból, ami mutatja azt, hogy az elnyomás Tibetben milyen intenzitással és mértékben folyik. A jogsértések világos példái annak, hogyan fosztják meg a tibetieket attól, hogy érvényre juttassák és megőrizzék saját identitásukat és kultúrájukat. Hiszem, hogy Tibetben az emberi jogok megsértése annak az eredménye, hogy gyanakvással, bizalom, és megértés nélkül közelítenek a tibeti kultúrához és valláshoz. Ahogy a múltban sokszor mondtam, nagyon fontos, hogy a kínai vezetés jobban, és mélyebben értse, és elfogadja a tibeti buddhista kultúrát és civilizációt. Nagyon támogatom Teng Hsziao-ping azon bölcs kijelentését, miszerint az „igazságot a tényekben kell keresni”. Ezért nekünk tibetieknek el kell fogadnunk azt az előrelépést és fejlődést, amelyet Tibet a kínai uralom alatt elért, és el kell ismernünk azt. Ugyanakkor a kínai vezetésnek is meg kell értenie, hogy a tibetiek mennyi szenvedésen mentek keresztül az utóbbi öt évtizedben.

Az előző Pancsen Láma utolsó nyilvános beszédében Sigacéban 1989. január 24-én azt mondta, a kínai uralom a tibetiek számára több pusztulást hozott, mint épülést. A tibeti buddhista kultúrával követői olyan értékeket szívnak magukba, mint az együttérzés, a megbocsátás, a türelem, és a tisztelet, az élet minden formája iránt. Mivel a hétköznapi életben bebizonyosodott szellemi értékeink gyakorlati haszna és fontossága, szeretnénk megőrizni őket. Sajnos buddhista kultúránkat és életmódunkat a teljes eltörlés veszélye fenyegeti. A kínai fejlesztési tervek nagy része Tibetben arra szolgál, hogy asszimilálják Tibetet a kínai társadalomba és kultúrába, és nagy számú kínai betelepítésével kisebbségbe kényszerítsék a tibetieket. Ez sajnos annak a jele, hogy a Tibettel kapcsolatos kínai elképzeléseket továbbra is a kínai kormányon belül az ultra-bal uralja, annak ellenére, hogy a Kínai Népköztársaság más területein a kormány és a párt komoly változásokat indított el. Kína Tibet-politikája nem illik egy olyan büszke nemzethez és kultúrához, mint Kína, és ellentmond a 21. század szellemének is.

Napjaink globális fejlődési irányvonala a nagyobb nyitottság, szabadság, demokrácia, és az emberi jogok tisztelete felé mutat. Mindegy, mennyire nagy és hatalmas Kína, mégis része a világnak. Előbb-utóbb követnie kell a trendet. A következő hónapokban és években a Kínában elindult változások még inkább felgyorsulnak. Mint buddhista szerzetes, szeretném, ha Kína – amely a világ egynegyedének otthona – ezeket a változásokat békésen élné meg. A káosz és instabilitás csak nagyarányú vérontáshoz és milliók szenvedéséhez vezetne, és a világ békéjét és stabilitását is veszélyeztetné. Mint emberi lény azt kívánom, hogy kínai testvéreink szabadságban, demokráciában, békében éljenek. Az, hogy a kínai változások új életet, új reményt hoznak-e Tibet számára, és hogy Kína megbízható, konstruktív, békés, és vezető tagja lesz-e a nemzetközi életnek, leginkább azon múlik, hogy Kína továbbra is területe nagyságával, lakóinak számával, katonai és gazdasági erejével azonosítja önmagát, vagy az egyetemes emberi értékek és elvek tisztelete mellé áll, és ezek lesznek erejének és nagyságának mutatói. Ezt a döntést nagymértékben befolyásolja a többi ország Kína-politikája és hozzáállása. Mindig fontosnak éreztem felhívni a figyelmet arra, hogy Pekinget a világdemokrácia főáramába kell emelni, és mindig ellene voltam annak az elképzelésnek, hogy elzárják, elszigeteljék Kínát. Ez erkölcsileg inkorrekt lenne, és politikailag sem praktikus. Ehelyett mindig azt javasoltam, hogy a kínai kormánnyal felelős és elvi alapokon álló kapcsolat jöjjön létre. Őszintén remélem, hogy a kínai vezetésben lesz elég bátorság, bölcsesség, és előrelátás, hogy Tibet ügyét tárgyalásos úton rendezze. Nemcsak abban segítene, hogy olyan politikai légkört teremtsen, amely megkönnyíti az átmenetet egy új korszakba, de a világ Kínáról alkotott képét is javítaná. Pozitív hatása lenne a tajvaniakra, és javítaná a sino-indiai kapcsolatokat is azáltal, hogy őszinteségre ösztönözne, és bizalmat ébresztene.

Hiszem, hogy egy napon lehetőség nyílik a békére és a párbeszédre, mivel nincs más esély sem magunk, sem Kína számára. A jelenlegi helyzet Tibetben nem csillapítja a tibetiek fájdalmát, és nem segíti a Kínai Népköztársaság egységét és stabilitását. Előbb-utóbb a pekingi vezetésnek szembe kell néznie ezzel a ténnyel. Részemről továbbra is kitartok a párbeszéd mellett. Mihelyt pozitív jelzést kapok Pekingből, kijelölt képviselőim készen állnak arra, hogy a kínai kormány tagjaival bárhol, bármikor találkozzanak. Tibettel kapcsolatos álláspontom egyenes. Nem követelek függetlenséget. Ahogy már többször mondtam, azt szeretném, hogy a tibetiek lehetőséget kapjanak a valódi önrendelkezésre, hogy megőrizhessék, és gyarapíthassák civilizációjukat, a különleges tibeti kultúrát, vallást, nyelvet, és életmódot. Ennek érdekében lényeges, hogy a tibetiek maguk intézhessék belügyeiket, és szabadon dönthessenek társadalmi, gazdasági, és kulturális fejlődésük kérdésében.

A száműzetésben létrehozott kormányzati rendszerünkben tovább folytatjuk a demokratizálást. Tavaly márciusban jelentettem be a száműzetésben élő Tibeti Népi Gyűlés választott tagjainak, hogy a következő kalön tripát, a tibeti kabinet főnökét is közvetlenül kell választani. Ennek következményeként tavaly augusztusban először Tibet történetében a száműzetésben élő tibetiek közvetlenül választották új kalön tripájukat. A tisztet Szamdong Rinpocse nyerte el a szavazatok 84 %-val. Nagy lépést tettünk előre ezzel, hogy folytassuk a száműzetésben élő tibeti közösségben a demokratizálódási folyamatot. Remélem, hogy a jövőben Tibet is élvezheti majd a választott demokratikus kormányzás előnyeit. Szeretném felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy megköszönjem számos egyénnek, kormánytagoknak, parlamenti képviselőknek, civil szervezeteknek, akik folyamatosan támogatják erőszakmentes szabadságharcunkat. Nagyon biztató azt látni, hogy egyetemek, iskolák, társadalmi és vallási közösségek, művészeti és üzleti csoportok, emberek az élet minden területéről értik Tibet problémáját, és kifejezik szolidaritásukat ügyünkkel. Hasonlóan meleg, baráti viszonyt alakítottunk kínai buddhistákkal és egyszerű kínaiakkal, akik Tajvanon és más országokban élnek. A szimpátia és támogatás, melyet növekvő számban mutatnak irántunk kínai testvéreink, különleges jelentőséggel bír, és biztatást jelent számunkra. Felhasználom ezt az alkalmat arra is, hogy adózzak és imádkozzak azokért a kínai testvéreinkért, akik hatalmas áldozatot hoztak a szabadságért és demokráciáért Kínában.

És szeretném kifejezni a tibetiek nevében is hálánkat India népének és kormányának páratlan nagylelkűségéért és támogatásáért. A növekvő nemzetközi támogatás Tibet ügye iránt mutatja az emberiségben rejlő együttérzést és szolidaritást mások szenvedése iránt, és az igazság és igazságosság egyetemes nagyrabecsülését. Kérem a kormányokat, parlamenteket, és barátainkat, támogassák továbbra is ügyünket megújult lendülettel és elkötelezettséggel. Végül tisztelettel adózom Tibet nagyszerű gyermekeinek, férfiaknak és nőknek, akik életüket áldozták és áldozzák a szabadság eszméjéért, és imádkozom, hogy népem szenvedése ne tartson sokáig.
A Dalai Láma 2002. március 10.