Oltárok a szabadban

2011. február 17./barikad.hu/TibetPress

A székelyföldi Háromszéken számos történet szól arról, hogyan éltek és kiknek áldoztak eleink a kereszténység felvétele előtt. Az ősi hit emlékeit számos földrajzi név őrzi.

A régi táltoshittel kapcsolatos regék nagy részét Orbán Balázsnál olvashatjuk, de kortársa, Nagy Géza is alapos vizsgálat alá vette az ősi mítoszokat. Utóbbi arra talált nyomokat, hogy a székelyek még a 13. században is megemlékeztek régi isteneikről.

Szabadtéri szertartások

A székelyföldi mítoszok szerint sok helyen áldoztak az ősök szellemének vagy éppen a Hadúrnak. Ezen szertartások mindegyike szabad téren zajlott, mert őseinknek nem volt szükségük épített templomokra. Egy domb, vagy farakás tetejére szúrták a megszentelt kardot, a Hadúr szimbólumát, leöltek számára egy fehér lovat, majd nagy lakomát csaptak. Mulatozás közben a férfiak összemérték erejüket és ügyességüket kardvívásban és birkózásban. Hasonló szerek nemcsak nálunk, hanem az ázsiai hunoknál, valamint a kaukázusiaknál is szokásban voltak. Talán azért választották a magaslatokat, mert ott közel érezték magukat az istenekhez, de ne felejtsük el azt sem, hogy azok búvóhelynek sem voltak rosszak, előbb a kíváncsiskodók hada elől, később pedig a keresztény papoktól rejtőzhettek el. Valószínűleg az Oltárkő nevű helyek őrzik ezen ősi közösségi helyek emlékét.


Anonymus jegyzetei

 A szertartást a táltosok vagy a nemzetségfők végezték nagyjából hasonló módon, mint ahogyan Anonymus leírta. Krónikásunk az akkori szájhagyomány őrzőitől, a regösöktől szerezhetett tudomást a régi hagyományokról, akik akkoriban még akár gyakorolhatták is az őseiktől tanultakat. A gestában elég gyakran szerepel a hegy tetején végzett szertartások emléke, vagy a harcok utáni nagy lakomák szokása, vagy éppen az Égnek szóló fehér ló áldozat. Más, rokon népek hagyományaiból ismert, hogy az ősi hitvilágban szinte minden évszakra esett valamilyen megemlékezés, hol jó termésért, állatszaporulatért imádkoztak, hol pedig közösségük számára áldást kérték az istenektől. Sokszor elhunyt őseikről emlékeztek meg, a ma bálványosnak nevezett helyen, ugyanis őseink faragott szobrok, bálványok előtt rótták le tiszteletüket páiknak, nagyapáiknak. Ma a legismertebb ilyen hely a háromszéki Bálványos.

Obrusánszky Borbála