Nincs paradicsom, sem pokol

2017. január 9./Boon/TibetPress

eredeti cikk



Nyíregyháza – A fotóművész a buddhista szentélyekben érezte igazán jól magát.

– Az igazi életem a tibeti kolostorokban zajlik, a Himalája hóval borított csúcsait járva, az imádkozó szerzeteseket hallgatva a buddhista szentélyekben a Mekong folyó partján, s figyelni, mit mesélnek éjszakánként a kambodzsai őserdőkben a hétfejű kobrák. Tíz-húsz évvel ezelőtt az volt az igazi élet, amikor finnugor népeket fotóztam a távoli északon. Itt, a vén Európában csak vonszolom az élet terhét – ezt írta Normantas Paulius az önvallomásában, amikor elkészült a finnugor népek életét bemutató albuma.

Szinte folyamatosan úton volt, tisztelte a nagy elődöket. Többször felkereste például Kőrösi Csoma Sándor sírját. Amikor eljött onnan, adott egy kis pénzt a temetőőrnek, hogy a síremlék mögötti, csúnya falrészt fesse át, hogy szebb legyen… Négyszer ünnepelte a születésnapját a Himaláján: az 50., az 55., a 60. és a 65. szülinapját is 5180 méter magasan töltötte.

Nem szerette és nem is használta a digitális technikát. Akadémiai székfoglalójában azt mondta: modern technológiák segítségével fényképet nézni ugyanolyan abszurd, mint üvegen keresztül mézet nyalni. – Nincs nagyobb élmény annál, mint amikor a papírképet kézben tarthatjuk, belélegezhetjük a belőlük sugárzó fényt. Számomra az, amikor befűzöm a filmet a gépembe, ugyanazt jelenti, mint a festőnek, amikor kézbe veheti az ecsetet.

Folyamatos rohanás
A fotóművész 1989-ben eredt a buddhizmus nyomába. – Nem határoztam meg, hányszor akarok majd útra kelni, csak annyit tudtam, hogy életem végégig ezt akarom csinálni. Volt, ahol háború tört ki, máshol megszűntek királyságok és monarchiák, kitörtek függetlenségi mozgalmak, voltak sztrájkok, tüntetések. Ma már tudom, hogy a keleti világ sem annyira rózsaszínű, mint amilyennek elképzeltem, az új technológiák támadását nehezen bírják a természeti népek. Európában az emberek feszültségben élnek, és már azelőtt elkezdenek rohanni, hogy leülnének kitalálni, merre is kellene menniük. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mondatják velem, hogy a földön sehol sincs paradicsom, és sehol sincs pokol – nyilatkozta lapunknak a fotóművész.

Életút, díjak, kiállítások
Életrajzi adatok: Normantas Paulius 1948. június 8-án született a litvániai Kalniskiuban. 1974-ben közgazdasági diplomát szerzett Vilniusban. 1980-ban kezdett fotózni. 1983-ban költözött Magyarországra, haláláig, 2017. január 7-éig Nyíregyházán élt.

Expedíciói: járt a Kuril-szigeteken, a finnugor népeknél, a Selyemúton Kínától Tibetig; Stein Aurél nyomában, Pakisztánban, Kínában. Végigjárta Benyovszky Móric kamcsatkai száműzetésének útját, járt Kőrösi Csoma Sándor nyomában Peshawartól Dardzsilingig, fotózott Nepálban, Indiában, Thaiföldön, Tibetben, Kambodzsában, Japánban, Dél-Koreában, Vietnamban, Laoszban.

Kiállítások: 17 országban több mint 300 kiállítása volt.

Díjai: Pro Cultura Hungarica érem (1992), Balogh Rudolf-díj (1997), Gediminas Nagyhercegi Érdemrend (1999, Litvánia), Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete alkotói nagydíja (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006), Magyar Fotográfiai Nagydíj (2006), a Litván kormány Kulturális és Művészeti díja (2007), Pro Comitatu díj (2010), az MTA tagja, az MMA tagja.

Látja az óriási hegyeket
„Hazája Litvánia, ahová vissza-visszamegy, lakhelye Magyarország, amit időről időre odahagy, de ahol igazán otthon van, az a Himalája és környéke. Be sem kell csuknia a szemét, legyen Vilniusban, Nyíregyházán, az Oktogonon vagy bárhol, hogy lássa az óriási hegyeket” – jellemezte Kincses Károly fotómuzeológus a Magyar Fotográfusok Házában Normantas Pauliust 2007-ben kiállítása megnyitóján.

KM-SZA